Négy, egymáshoz közvetlenül nem, ám az egyes motívumok szintjén nagyon is szorosan kapcsolódó történetet látunk, amelyek egyszerre reálisak, sőt egészen naturálisak, mégis abszurdak; véresen komolyak, mégis van bennük valami sárfekete, pokoli humor. A keretként is felfogható első, ill. negyedik etűd Örkény és Mrożek nyomdokain halad: lehetetlenül idétlen helyzetekben egyre növekvő fenyegetést él át az egyik fél, míg a másik ezt élvezi, és nem tudhatjuk, hogy a piszlicsáré vita végén nem folyik-e majd vér. A „határon” (mármint Ukrajna és Ukrajna, vagyis az oroszokhoz húzó, szakadár fegyveresek által ellenőrzött Ukrajna határán) tévedésből a felesége útlevelével átkelni akaró iskolaigazgató kéjes szívatása, és az elütött tyúk miatt kártérítést merő jóindulatból felajánló (ha jól sejtem, orosz) autós nő kifosztása és megalázása a társadalomban fortyogó, kezelni nem tudott vagy akart indulatokat tükrözi. És még csak nem is a fronton vagyunk. Az első részben az éppen a géppisztoly csöve előtt álló igazgató felfedezni véli kiskorú tanítványát a katonai bódéban. Talán éppen azt, aki a második részben – orosz – katona szeretőjére várakozik önáltató ragaszkodással, ám hiába. A szokványos kamaszlázadásnak és az önfeladásig elszánt partnerkeresésnek a háború kontextusa a totális reménytelenség perspektíváját adja.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
