Színház

Nem lehet megúszni

Totth Benedek: Holtverseny

  • Sándor Panka
  • 2021. október 13.

Kritika

Az azonos című, 2014-ben megjelent, jelentős szakmai és közönségsikert arató regényt Kovács Máté rendező Nyulassy Attila és Ugrai István segítségével monodráma formájában alkalmazta színpadra.

Katona Péter Dániel egyetemi hallgató játssza a darab összes szereplőjét, az ő vezetésével nyerhetünk betekintést egy meg nem nevezett vidéki város kamasz fiúinak életébe. A regény narrátora maga is tagja a társaságnak, nevét azonban nem tudjuk meg (csupán annyit, hogy nem Gergőnek hívják). Kiábrándultság, perverzió, erőszak: ijesztő világ tárul elénk.

Kacsa, az újgazdag bandavezér a szigorú hierarchia elsődleges fenntartója. E rendszerben a gyengébbeknek a megaláztatás, bántalmazás változatos formáival kell nap mint nap találkozniuk. A srácok céltalanul, mindenfajta önreflexió nélkül lebegnek a jelenben; videójátékok, pornó, drogok töltik ki idejük és gondolataik túlnyomó részét. A fiúk a helyi úszócsapat tagjai, mindennapjaik történései tehát az élsportolónak készülő fiatalok nehézségeit és megpróbáltatásait is reprezentálják. (Különösen megrázó a kisebbek beavatási szertartását plasztikusan ábrázoló jelenet.)

A történetben megjelenő női szereplők minden esetben csupán szexuális objektumok a kamasz fiúk szemében, emberszámba sem veszik őket. Ahogy talán önmagukat sem. A következmények nélküli önpusztítás pedig egyre durvább akciókhoz vezet, egészen a teljesen értelmetlen gyilkosságig. Egy rémisztő lázálomra hasonlít minden. Bárhogyan is próbáljuk, nem tudunk együtt érezni velük, hiszen nagyon kevés támpontot kapunk arra nézve, hogy vajon milyen traumák sodorhatták őket ilyen mélyre, egyáltalán a szüleiknek, a szűkebb és tágabb családi környezetüknek milyen szerepük lehet mindebben. Maga a narrátor – valahol a lúzerek és a menők között ingázva – talán csak annyiban tűnik ki társai közül, hogy érzékeli, verbalizálja az események súlyosságát, de értelmezni már nem képes semmit. A környezetében élőkhöz, egyáltalán, önmagához vagy a történésekhez fűződő érzelmei is homályban maradnak.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Mi, a színek

  • Kiss Annamária

Már az elején világos, hogy a színeknek jelentőségük lesz. A gárda egyik fele piros és fehér ruhát visel, vannak, akik talpig pirosban játszanak, mint az életre kelt Mefisztó (Szacsvay László) is (jelmez: Nagy Fruzsina). A hatalom kiszolgálói, a megalkuvók púderrózsaszínben virítanak.

Perpatvar mobile

A XXI. magyar tánc – e-moll hangneme ellenére életteli verbunkos – szinte csak szignálként szolgál a Fesztiválzenekar Brahms-koncertjén: természetesen arra várunk, hogy a hegedűre és csellóra írt Kettősverseny felcsendüljön, amelynek komponálását maga a szerző egy levelében „mulatságos ötletnek” nevezett. Nem véletlenül: ez egy hálátlan műfaj.

Huszonhét másodperc

  • Pálos György

A történet közismert: az indiai-brit származású, jelenleg az Egyesült Államokban élő Salman Rushdie-ra az 1988-ban megjelent Sátáni versek című regénye miatt Homeini ajatollah a megjelenést követő évben kimondta a fatvát, amely szerint minden muszlim joga és kötelessége végrehajtani rajta a halálos ítéletet.

Kampány

Amikor az idiotizmus a megszokottnál is erősebben tombolt egy aktuális kampányban, egy-egy mondat erejéig rendre kitértünk arra: a Fideszben vajon mit gondolhatnak odafönt a saját szavazóikról? Mire taksálják őket, akik döntenek arról, hogy milyen ún. narratívával etessék azt a tömeget, amelynek a jólétüket (tízemeletes jacht, orangerie meg fakazetta, lásd mint fent) köszönhetik. (Persze, pontosan tudjuk a választ: az urak számára annyit érnek a híveik, amennyijük van.)