Magyar Narancs: A bevándorlás, és különösen a nyitott határok gondolata rendkívül megosztó témák, a politika is előszeretettel használja ezeket, főleg ha külső ellenségképre van szükség. Az amerikai vezetés sem volt ezzel másképp.
Bryan Caplan: Amikor a könyvem megjelent az Egyesült Államokban, Trump még hivatalban volt, és másról sem lehetett hallani. Ennek fényében különösen érdekes, hogy az amerikai közvélemény az elmúlt húsz év során a bevándorlás pártolása felé tolódott. Ám míg a bevándorlásellenesek igen aktívak, a többieket nem izgatja a téma. Magyarország és a volt szovjet blokkhoz tartozó többi kelet-európai ország esetében, amelyek immár az EU-n belül vannak, a bevándorlás ellenzése hatalmas képmutatás, hiszen önök sokat profitálnak abból, hogy Nyugat-Európában dolgozhatnak. Gondolom, sok nyugat-európai épp önökre panaszkodik, hogy nem akarnak magyarokat! Erre lehetne az a válasz, hogy aki ilyet mond, az hülyeséget beszél, s mi nem fogjuk elkövetni ugyanezt a hibát. A nyitott határoknak nem az a lényege, hogy merő jótékonyságból kellene beengedni az embereket. Még az alacsonyan képzett bevándorlók is rendszerint produktív tagjai a társadalomnak. Amikor azt hallom, hogy az amerikaiak ellenzik az alacsony képzettségűek bevándorlását, vagy azt, hogy nem akarunk mexikói mezőgazdasági munkásokat, csak fogom a fejemet. Mégis, miért nem? Nem hasznos, ha valaki élelmiszert termeszt? Ráadásul sokkal többet, mint amennyit Mexikóban termesztene, mert jobb a technológia, jobb a munkaszervezés nálunk.
MN: Amerikának nemhogy Mexikóval, de még Kanadával sem sikerült nyitott határokat létesítenie. Volt, hogy megkísérelték?
BC: Komolyan soha. Sokkal szigorúbb szabályaink vannak Kanadával szemben, mint önöknek az EU-n belül. Nem hiszem, hogy nagy ellenállást váltana ki egy nyitott határ az Egyesült Államok és Kanada közt, de teljes az apátia, senkit sem érdekel.
MN: Ismer olyan amerikai politikust, aki a gyakorlatban is a magáévá tette a nyitott határok teóriáját?
BC: Aki bevándorláspárti, nem feltétlenül híve a nyitott határoknak is. Rengeteg bevándorláspárti emberrel beszélek, és amikor felhozom a nyitott határok gondolatát, majd’ felrobbannak a dühtől. Pedig egyáltalán nem gondolom lehetetlennek. Kicsit olyan ez, mint amikor azt mondta valaki 1985-ben, hogy a kommunista rendszer hamarosan összeomlik. Gondolom, ez volt az alapérzés ’85-ben Magyarországon is: hogy teljesen lehetetlen az, hogy a kommunizmusnak belátható időn belül befellegzik.
MN: Azt írja, hogy az Egyesült Államok határai az 1920-as évekig tárva-nyitva álltak, 1924-ben mégis egy nyíltan rasszista bevándorlási törvényt hoztak.
BC: Akkoriban teljesen elfogadott volt nyíltan rasszistának lenni. A szlogen az volt, hogy az angolszász, a skandináv és a német vér tisztaságát akarják megvédeni az Egyesült Államokban. A bevándorlók szinte kivétel nélkül fehérek voltak ekkoriban, de a kelet-európaiakat, a dél-európaiakat és a zsidókat nem szívesen látták. Írás közben sokat beszéltem arról, milyen erős is Amerikában az asszimiláció, a szerkesztőm figyelmeztetett is, hogy csak óvatosan, mert ez megrémíti a bevándorláspártiakat, akik közül sokan fontosnak tartják az anyaország kultúrájának megőrzését. Ettől azonban tény marad, hogy a bevándorlók asszimilálódni fognak.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
