Kik követték el az utóbbi évek dzsihadista terrortámadásait?

Farkaslesen

Külpol

A manchesteri terrortámadás után is az unió menekültpolitikáját hibáztatja a Fidesz, pedig a merényletek túlnyomó többségét már Európában született szélsőségesek követik el.

„A tömeges bevándorlás terrorveszélyt hozott az európai polgárokra, ma már a fiatalok és a gyerekek sem kivételek” – írta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója a múlt hétfői, 22 halálos áldozatot követelő manchesteri terrortámadásra reagálva. És feltette a kérdést: „Még hány ártatlan európai embernek kell meghalnia, hogy Brüsszel megváltoztassa elhibázott bevándorláspolitikáját?”

A reflexből jövő brüsszelezésnek több okból sincs sok köze a valósághoz. Nagy-Britannia nem részese az unió „közös menekültügyi rendszerének” és a schengeni övezetnek, így Európa felől csak elenyésző számban jutnak be menedékkérők a szigetországba. A britek jellemzően közvetlenül a konfliktuszónák közeléből fogadnak menekülteket, saját döntésük alapján. A Manchester Arena előterében öngyilkos merényletet elkövető Salman Ramadan Abedi nem tartozott közéjük. Angliában született 1994-ben, a híradások szerint líbiai szülei még korábban, Moammer Kadhafi rezsimje elől menekülve érkeztek az országba.

Abedi esete nem rendkívüli. Hiába kapcsolta össze Orbán Viktor rögtön a 2015. januári – a Charlie Hebdo francia szatirikus lap szerkesztősége ellen elkövetett – merénylet után a menekültválságot és a terrorizmust, az azóta halálos áldozatot követelő cselekmények többségéért másodgenerációs muszlim bevándorlók felelősek. Az újabb menekülthullámmal érkező elkövetőkhöz meghiúsult vagy kevés halál­esetet okozó cselekmények köthetők, igaz, arra is vannak adatok, hogy az Iszlám Állam kötelékében a Közel-Keleten harcoló európai állampolgárok a visszatérésükkor használhatták a menekültek útvonalát.

Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának igazgatója szerint statisztikailag nincs erős összefüggés a terrorizmus és a migrációs válság között. Az elmúlt két és fél évben több mint 300 áldozatot szedett a dzsihadista terror Európában, ezek közül kevesebb mint másfél tucatnyit lehet a migránsok számlájára írni. „Nyilvánvaló okai vannak, hogy a jól szervezett terrortámadásokban migránsokra maximum marginális szerepet osztanak. Egy ilyen merénylet kivitelezéséhez jó helyismeret és kapcsolatrendszer szükséges, ami sokkal inkább megvan az Európában született vagy rég­óta itt élő muszlimoknál. Ráadásul a legtöbb migrációs útvonal kockázatos is a terroristák számára” – mondja Tálas.

Együtt a migránsokkal

Magát szíriai menedékkérőnek álcázva jutott be Európába a 2015-ös párizsi terrortámadás két résztvevője, akik a Stade de France-nál robbantották fel magukat. Ők valószínűleg iraki állampolgárok, és eleve öngyilkos merénylőként érkeztek a menekültútvonalon, az Iszlám Állam megbízásából. Október 3-án a görögországi Lerosz szigetén regisztrálták őket, hamisított szír útlevelükön az Ahmad al-Mohammed, illetve az M. al-Mahmod név szerepelt. Magyarországon is áthaladtak, bár ekkor a szerb határt már lezárta a kormány; a Horvátország felől érkező terroristákat a hatóságok szállították tovább Ausztria felé. A két iraki végül csak önmagával végzett, a stadionnál egy harmadik társuk, Bilal Hadfi bombája szedte az egyetlen áldozatot.

Menedékkérőként érkezett Svédországba 2014 októberében az üzbég Rakhmat Akilov, aki 2017 áprilisában egy lopott kamionnal öt gyalogost gázolt halálra Stockholm utcáin. A svéd bevándorlási hivatal 2016 végén elutasította a menedékkérelmét, de mivel nem találták meg, nem tudták kiutasítani az országból. A tunéziai Anis Amri hajtotta végre a 12 halálos áldozatot követelő gázolásos támadást a berlini karácsonyi vásáron. Amri még 2011-ben kért menedéket Olaszországban, de ehelyett négyéves börtönbüntetést kapott rablásért és a menekülttábor erőszakos feldúlásáért. Szabadulása után az olasz hatóságok sikertelenül próbálták visszaküldeni Tunéziába, Németországba ment, ahol újabb menedékkérelmet adott be, de még annak elbírálása előtt elkövette a merényletet. Akilov és Amri esetében nem tudjuk biztosan, hogy eredendően terroristaként érkeztek-e Európába, vagy ittlétük alatt (például a börtönben) radikalizálódtak.

Sikertelen terrortámadásként tartják számon a 2016 júliusában történt würzburgi és ansbachi merényleteket. Előbbinél egy 17 éves afgán (esetleg pakisztáni) menedékkérő támadt késsel és baltával egy vonat utasaira, négy embert megsebesítve. Ansbachban egy fesztivál bejáratánál robbantotta fel magát egy 27 éves szíriai menedékkérő – akit a német hatóságok Bulgáriába terveztek visszaküldeni –, de ő is csak sebesüléseket okozott. A támadás előtt mindketten hűséget esküdtek az Iszlám Államnak, ám valószínűtlennek tűnik, hogy a kalifátus küldte volna őket terroristaként Európába. A Washington Post szerint ugyanakkor a véres párizsi merényletben eredetileg az Iszlám Állam két további katonája is könnyen részt vehetett volna. Az algériai Adel Haddadi és a pakisztáni Mohamed Uszman 2015 októberében az irakiakkal együtt érkezett Lerosz szigetére, de az unió határvédelmi ügynöksége feltartóztatta őket. Bár szíriai menekültnek mondták magukat, egyikük alig beszélt arabul, és semmit sem tudtak állítólagos szülővárosukról, Aleppóról sem. Miután kiutasították őket Görögországból, Ausztriában már a saját nevükben adtak be menedékkérelmet, ott kerültek rendőrkézre a párizsi támadások utáni nyomozás eredményeként.

A párizsi és brüsszeli merényletsorozat egymással is kapcsolatban álló elkövetői közül a támadást megelőző években, hónapokban többen kiutaztak Szíriába, hogy az Iszlám Állam oldalán harcoljanak, vagy onnan kapjanak kiképzést. Nem teljesen világos, hogy a hatóságok előtt is ismert dzsihadisták hogyan juthattak vissza Franciaországba és Belgiumba. Tálas Péter szerint elképzelhető, hogy a menekültek közé vegyültek, hiszen ekkor a nagy nyomás miatt Görögországban és máshol sem vették igazán szigorúan az érkezők ellenőrzését, az ujjlenyomatvételt.

Tavaly márciusban a belga főügyészség közölte, hogy a belga–marokkói kettős állampolgár Najim Laachraoui „a menekülthullámot kihasználva tért vissza illegálisan Magyarországon keresztül Belgiumba”. Laachraoui vélhetően a terroristasejt bombagyárosa volt, segítette a 2015-ös párizsi robbantásokat, majd 2016. március 22-én öngyilkos merényletet követett el a brüsszeli reptéren. A magyar Terrorelhárítási Központ 2016 októberében – közvetlenül a kvótanépszavazás előtt – tartott sajtótájékoztatót arról, hogy Laachraoui és az irakiak mellett a támadások további legalább öt szereplője: Bilal Hadfi, Chakib Akrouh és a három bataclani mészáros is Magyarországon keresztül, a „migránsok útvonalát használva” érkezett Európába. Mindannyian francia vagy belga állampolgárok voltak.

Iszlamizált radikálisok

„Az újabb terrortámadások egyik sajátossága, hogy míg az al-Káida iszlám radikálisokat toborzott, addig az Iszlám Állam radikálisokat iszlamizál” – mondja Tálas Péter. A zömében 30 alatti másod- vagy harmadgenerációs elkövetők közül sokan nem kaptak szigorú vallásos nevelést. Sőt ismerőseik leírása alapján vallási szempontból bűnös életet éltek: alkoholt ittak, drogoztak, házasságon kívüli nemi életet éltek, piti bűnöket követtek el. A 86 halálos áldozatot szedő nizzai gázoló, Mohamed Lahouaiej-Bouhlel például a francia ügyészség szerint „csak az utóbbi időben mutatott világos érdeklődést az iszlamista mozgalmak iránt”, a BBC-nek nyilatkozó ismerősei azt mondták, mindössze nyolc nappal a támadás előtt kezdett „vallási okokból” szakállat növeszteni. A 2016. július 26-án egy normandiai katolikus papot megkéselő páros egyik tagjáról, Abdel Malik Petitjeanról a Newsweek szerint a francia hatóságok kevesebb mint egy hónappal a támadás előtt nyitottak aktát, mert a radikalizálódás friss jeleit mutatta.

A potenciális terroristák körének kiszélesedése nem csak a titkosszolgálatok dolgát nehezíti meg, a lakosságban is növelheti a fenyegetettség érzését. A hirtelen, látszólag előzmények nélkül iszlamizálódó terroristák ráadásul gyakran különösebb előkészületek nélkül, primitív módon gyilkolnak: egy nagyobb személygépjármű, egy kamion vagy egy konyhakés is elegendő lehet egy támadáshoz. Tálas Péter szerint azonban a „magányos farkas” típusú, terrorszervezetek által közvetlenül nem irányított elkövetők, illetve az egyszerűbb elkövetési módok elszaporodása a nemzetközi dzsihadizmus gyengülésének jele. A sok halálesettel járó, úgynevezett stratégiai terrortámadásokat ugyanis jellemzően professzionálisan felkészített terroristák szervezett csoportjai tudják csak végrehajtani. Az újabban gyakoribbá vált elkövetési módokkal szemben védekezni is lehet, a tömeges gázolások például megelőzhetők a tömegrendezvények köré telepített akadályokkal.

Tálas úgy látja, Európa terrorfenyegetettsége valóban nőtt az elmúlt időszakban, de nem nagyobb, mint a 70-es években volt. Akkor az olyan szélsőjobboldali és szélsőbaloldali, illetve szeparatista szervezetek jelentették a fő veszélyt, mint az IRA, az ETA vagy a Vörös Hadsereg Frakció. 2001. szeptember 11. óta viszont a stratégiai terrortámadások nagy többségét dzsihadista csoportok követik el, Európában az egyetlen kivétel a norvég szélsőjobboldali Anders Behring Breivik 2011-es vérengzése volt. „A társadalmi percepció felnagyítja a létező terrorveszélyt. Ez egyrészt a terrorizmus globális mediatizáltsága miatt van, de azért is, mert a politika 2001 óta hajlamos a különböző témák biztonságiasítására, hogy könnyebben elnyerje a polgárok bizalmát” – mondja Tálas Péter. A veszély eltúlozásához hozzájárul, hogy a politikai közbeszéd rendre összekapcsolja a terrorizmust a muszlimok integrációjának kérdésével vagy a menekültválsággal, „olyan problémákkal, amelyek önmagukban hordozhatnak biztonsági kockázatokat, de a terrorveszéllyel való azonosításuk indokolatlan”.

Tűszálak a szénakazalban

Nem erősíti a közvélemény biztonságérzetét, hogy az elkövetők szinte mindegyike ismert volt a hatóságok előtt. Sokan ültek korábban börtönben (még ha nem is a terrorizmussal összefüggésben), volt, akiről konkrét figyelmeztetést kaptak a szolgálatok, de olyan is, aki ellen elfogatóparancs volt érvényben. A normandiai papot megtámadó, 19 éves Adel Kermiche lakhelyelhagyási korlátozás alatt állt, és elektronikus nyomkövetőt viselt a terrorcselekménye idején. Karim Cheurfi 2017 áprilisában lőtt le egy rendőrt a Champs-Élysées-n. Korábban 20 évi börtönbüntetésre ítélték, amiért megsebesített egy járőrt, sőt, a francia rendőrség 2017 februárjában is házkutatást tartott nála, de nem tudták bizonyítani, hogy merényletre készül.

A titkosszolgálati kudarcokból persze azt a következtetést is le lehet vonni, hogy a szolgálatok még a sikeres merényletek meghiúsításához is közel jártak. Bár erről a dolog természeténél fogva keveset tudunk, szép számmal lehettek ténylegesen megakadályozott terrortámadások is. „Magas a meggátolt merényletek száma, még ha voltak is olyanok, akik a megfigyelésük ellenében részt vettek az akciókban, vagy olyanok, akiket nem figyeltek elég szorosan, holott szükség lett volna rá” – mondja egy neve elhallgatását kérő uniós tisztviselő.

A potenciálisan radikalizálható személyek számossága nem könnyíti meg a szolgálatok dolgát. Tálas Péter egyik tanulmánya szerint Franciaországban 8250, Németországban 8650 regisztrált szélsőségest tartanak számon, Nagy-Britanniában 2017 márciusában 3500 terrorgyanús személyről tudtak. Ez a muszlim lakosságon belül elenyésző kisebbség, teljes megfigyelésük azonban lehetetlen. „Egy személy folyamatos nyomon követése 10–12 ember állandó munkáját igényli. A nyugati szolgálatok körülbelül 500 feltételezett dzsihadistát tudnak egyszerre szisztematikusan megfigyelni, a többieket szúrópróbaszerűen ellenőrzik” – mondja Tálas. Így óriási jelentősége van annak, a titkosszolgálatok a látókörükbe került személyek közül kiről feltételezik, hogy közvetlen terrorfenyegetettséget jelenthet. A Der Spiegel márciusi cikke szerint a német terrorelhárítás például azzal kísérletezik, hogy a megfigyeltek pszichológiai profilja alapján egy algoritmus sorolja be őket veszélyességi kategóriák szerint. Az új módszer állítólag a legveszélyesebb kategóriába tette volna a berlini gázoló Amrit, akiről a hagyományos módszer „inkább valószínűtlennek” tartotta, hogy terrorcselekményt követhet el.

Az általában „krízisvezéreltnek” tartott uniós terrorellenes politika is reagált az utóbbi idők támadásaira. A görög és olasz hotspotok felállítása, valamint a menekülthullám – török segítséggel végzett – lelassítása miatt a terroristák ma már jóval nehezebben tudnának a valódi menekültek és menedékkérők közé férkőzni. A schengeni határvédelmi kódex módosítása a Közel-Keletről visszatérő európai állampolgárok problémáját orvosolhatja azzal, hogy a külső határokon az uniós állampolgárokra is előírja a szisztematikus ellenőrzést. „Megnehezítettük továbbá a radikális imámok működését, megkönnyítettük a kiutasításukat. Önmagában is büntethetővé tettük a terrorizmus előkészületi cselekményeit. Igyekszünk lehetetlenné tenni, hogy a terroristák személyazonosítás nélkül juthassanak bankkártyához vagy SIM-kártyához. Elindul az a rendszer is, amely a légitársaságokat kötelezi az utasok adatainak megőrzésére” – sorolja az uniós tisztviselő.

Szerinte – minthogy a másodgenerációs muszlimok jelentős része börtönökben radikalizálódik – fontos lenne az itteni megelőzésre és a deradikalizációra helyezni a hangsúlyt. Az unió azonban ebben csak koordinációs szerepet játszhat. Felmerül a titkosszolgálatok közötti információmegosztás kérdése is, hiszen a támadókat sokszor az ebben tapasztalható hiányosságok miatt nem sikerül időben lekapcsolni. Bár az Europolon belül felállt egy terrorellenes központ, Tálas Péter szerint a valódi közös információkezelés megvalósulására rendkívül kicsi az esély. A titkosszolgálatok nem csak a terror ellen küzdenek, a nemzeti érdekeket is védik, és a kétfajta információt gyakran lehetetlen elkülöníteni egymástól. A problémákat jól jelzi, hogy a manchesteri támadás után még az együttműködésben nagy tapasztalatokkal bíró brit és amerikai szolgálatok között is botrányt okozott az elkövető személyeknek és néhány fotónak az amerikaiak általi kiszivárogtatása.

 

Figyelmébe ajánljuk