Rendben van, a több mint egy évtizede kormányzó,
malacmód korrupt vörös-fekete koalíció
tagjai, a szocdemek meg a néppárti konzervatívok felosztották egymás között az országot, de tőletek sem sajnálják a tányérhúst és a túrós batyut. Minek nektek ez a bajkeverő Jörg Haider - teszik hozzá a liberális hajlamú publicisták -, a populista Szabadságpárt, a kékek vezére, diktatórikus vágyaival, beválthatatlan ígéreteivel, krónikus hazudozásával, durva Európa- és idegenellenességével? Ha már mindenáron valami új kell nektek, válasszátok a "lámpa-koalíciót": a vörösöktől úgyse szabadultok (harmincvalahány százalék kijut nekik, ha esik, ha fúj), házasítsátok hát őket össze a liberális sárgákkal (csak nem verik le a négyszázalékos lécet, és bekerülnek megint a parlamentbe) meg a zöldekkel (ők akár nyolc percentre is jók). Egy valamirevaló kisebbségi kormány talán kijön hármójukból.
Többségi egyébként sem várható. A kékek, először a Második Köztársaság történetében, megelőzik majd a feketéket valahol a 25-30 százalékos sávban - saccolják a politikai publicisták -, ám a vörösök velük úgysem állnak össze, legalábbis ezt hangoztatják még az utolsó pillanatban is. Mi több, a minap még a "legjobb koponyák" szakértői kormányáról szóló ötlet-lufit is föleresztették. A feketék viszont leszögezték: ha mindössze harmadiknak futnak be, sértetten ellenzékbe vonulnak majd revitalizálódni. Bár az elemzők cinikusabbja látott már
szoci kormánykarón szabadságpárti minisztervarjakat
- nem is olyan régen, a nyolcvanas évek közepén -, és nem volt még olyan választás, amely előtt ne kampányoltak volna egymás ellen a nagykoalíció pártjai, hogy aztán seperc egymás karjaiba omoljanak, és négy kemény esztendőn át el se engedjék egymást. S mi van, ha a feketék mégsem fordítanak hátat a kormányzásnak, és elfogadják a kékektől a kancellári széket, cserébe azért, hogy szalonképessé tették őket? De vajon elvárható-e Haidertől ekkora önmegtartóztatás? Talán igen, hisz már a kampányban is a jeges mosolyú Prinzhorn gyárost, volt néppárti tótumfaktumot tolta maga elé, hátha meglovagolják a konzervatívok. Szóval lesz végre dolga a nemrég gyógyult és frissen nősült Klestil államfőnek, amikor mérlegelnie kell, kit is bízzon meg kormányalakítással.
Csütörtök estét írunk, az ORF sorsdöntő vitára invitálja a pártfőnököket. A férfiak sötétben, kivéve Haidert: csak nem nézte tavaly az Orbán-Horn párviadalt? Heide Schmidt, az egyetlen nőnemű, mi több, liberális közöttük, piros selyemsantung kiskosztüméhez szúrós tekintetet visel. Schüssel néppárti alkancellárt és főkülügyért szinte csak az elmaradhatatlan csokornyakkendő tartja össze, pengearcán látszik, nem sok jót vár október harmadikától. Van der Bellen zöldvezér ügyesen alakítja a közgazdászprofesszort (ez lenne civilben), haja zilált, kicsit dadog, és túl hosszú szüneteket tart. Haider egyfolytában provokál és leleplez. Egyedül Viktor Klima, a kancellár kísérletezik valami újjal. Tüdőgyulladását megszakítva tér vissza a kampányba, kicsit nehezen szedi a levegőt, ezért a megszokott fiatalos üzletember helyett bölcs ötvenesre veszi a figurát. Mindenkihez van egy megértő atyai szava, nem kakaskodik, csendesen korhol. Haidertől is leginkább azt veszi zokon, hogy az nemrégiben kigúnyolta: szerinte a vörösök vezére túlságosan szeret gyerekekkel fényképezkedni, kivált választások előtt.
A tévévitát egyébként a gyermek és a család problematikája uralja.
Haider a témafelelős,
a többiek csak reagálnak, így megy ez már vagy másfél évtizede. Jörgl, úgy is, mint újdonsült karintiai törzsfőnök, nem a levegőbe beszél, ő már saját vadászterületén bevezette az úgynevezett kindercsekket, minden bennszülött (sic!) anyának gyerekenként ötezerhétszáz schilling üti a markát, aztán jól teszi, ha otthon marad a vigvamjában. Egyébként szabadon választhat. Nemrég kapott is a fejére az újdonsült kék családvédő a nőmozgalmároktól és a költségvetés stabilitásán őrködőktől, sebaj, majd annál jobban imádja a nép. S ő jó érzékkel egyre többet engedett meg magának. Ismét előkotorta a kvázináci szótárból az Überfremdung kifejezést (már-még nincs magyar megfelelője), melyet hevenyészve túlidegenesedésnek fordítanék. Ez most óriásplakátokon virít, a kábítószer-kereskedők és a menedékjoggal visszaélők - ők lennének ugyebár a külföldiek - elleni kirohanásokkal egyetemben. A vörösök lapítanak (idegenrendészetben világoskék belügyminiszterüket Haider nem győzi dicsérni), a feketék (most a néppártról van szó, bár nyilván azok is...) morgolódnak egy kissé, de a liberálisok és zöldek is hiába ágálnak, ellenállásuk csak arra jó, hogy válaszul a szabadságpártiak minél több zaftos történettel terhelhessék a nagy nyilvánosságot holmi koszos külföldiekről.
De vissza a képernyő elé!
A kampányzáró, az kampányzáró
Mindenről szó kell hogy essék néhány másodpercben: semlegesség, nyugdíj, adórendszer. Mindenki középre tart, leginkább Haider. A hazán és a családon kívül a középpolgárságot is támogatni szeretné (isten újabban egy kissé háttérbe szorul errefelé), most éppen a flat tax bevezetésével meg a nyugdíjrendszer részleges magánosításával. Klimáról viszont kiderül, hogy tízezrével teremtette a munkahelyeket az elmúlt években, Schüssel bevitte az országot az EU-ba, és egy spórcsomag kierőszakolásával megmentette a gazdaságot a csődtől. A zöld professzor nem kedveli az atomreaktorokat, a liberális Frau Schmidt pedig az emberi jogok és a tolerancia szépségeit taglalja.
Eljő a vasárnap délután: hamar kiderül, hogy akik nem döntöttek csütörtökig, a hét végére sem hitték, hogy rajtuk múlik a haza sorsa. Ausztria II. világháború utáni történelmében a mostani, 76 százalékos részvételi arány, melyet a legtöbb nyugati demokrácia irigyelhet, tragikusan alacsony, sőt a legalacsonyabb. A szocik tényleg az élen végeztek, de nagyon szomorú győzelmet arattak: ezzel a 33 százalékkal mindent alulmúltak, amit az elmúlt évtizedek választásain elértek. Tényleg Haider kékjei futottak be a második helyen (27 százalék), és tényleg kiestek a liberálisok, míg a zöldek feljavultak (5-ről 7 százalékra). A nagy meglepetést a konzervatívok szolgáltatták, akik alig vesztettek valamit, és csupán néhány tized százalékkal (14 ezer szavazat különbséggel) szorultak a harmadik helyre. E pillanatban abban reménykednek, hogy a postán szavazók feltornásszák majd őket a kékek elé.
Izgalomra semmi ok nem lenne, hiszen a vörösöknek és a feketéknek együttesen még mindig van vagy hatvan százalékuk, igaz, már nincs alkotmányozó többségük. Kormányozhatnának vidáman (és korruptan) tovább, ha... ha a konzervatív pártfő, Schüssel nem ígérte volna meg annyiszor, hogy a harmadik helyről egyenest az ellenzékbe vezeti pártját. Nagyot reszkírozott, s voltaképp be is jött a számítása: az utolsó hetekben rengeteg embert mozgósított az a félelem, hogy a feketék lemerülnek, és kormányozhatatlanná válik az ország. Az előttünk álló napokban a Néppárt vezetésének az úriemberi viselkedés és a hatalomban maradás között kell választania. Felettébb csodálkoznék, ha nem sikerülne rövid úton meggyőzniük magukat, hogy - szent fogadalmak ide vagy oda - a választók végül is kormányzásra hatalmazták fel őket. Kivált, hogy most a koalícióban többet lehetne kicsikarni a megroggyant Klima-csapattól. Lesz ezért egy kis hajcihő a héten, fenyegetőzés előrehozott választásokkal, kokettálás erre-arra. A legutóbbi felmérések szerint közel fele a népnek továbbra is vörös-fekete koalíciót kíván. Mást akarunk, de azért maradjon minden a régiben...
Kovács Éva
(Bécs)
