Gazdagok és ingerültek

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy magyar sajátosság ünneppé emelni a történelem gyászos pillanatait, mint például október 6. esetében. Ám az a helyzet, hogy ebben sem állunk egyedül: a katalánok egyenesen fő nemzeti ünnepüknek tekintik szeptember 11-ét, Barcelona ostromának a végét, amikor is a spanyol örökösödési háborúban a Habsburgok mellé álltak, vagyis rossz lóra tettek. A spanyolok a katalánok intézményeit, de nyelvük használatát is betiltották a Pireneusoktól délre fekvő, pár évtizeddel korábban még önálló, francia gyámolítás alatt lévő köztársaságban.

Ráadásul idén éppen a háromszázadik évfordulót ünnepelték, mégpedig igencsak függetlenségi hangulatban, amelyet kétségkívül feltüzelt a pár nappal későbbi skót referendum is.

A két hasonló törekvés között több fontos különbséget tapasztalhatunk, túl azon, hogy Katalónia egyelőre elég messze van magától a tervezett véleménynyilvánító referendumtól, amely tehát nem vonná maga után a tartomány tényleges kiválását Spanyolországból. A legfontosabb eltérés alighanem a katalán önállósági szándékok komoly, egyszerre gazdasági és erősen indulati megalapozottsága. Az előbbi magyarázatot ad egyszersmind arra is, hogy miért ellenzi Madrid olyan határozottan Katalónia esetleges elszakadását, ami persze csak fokozza a másik oldal ellenállását.

Az ország északkeleti sarkában elég szabályos háromszög alakban elhelyezkedő tartományban az össznépesség 15 százaléka él, viszont a nemzeti össztermék kb. öt százalékát adja. Itt van több hazai óriásvállalat központja, a gazdaság fejlettségét jelzi, hogy az idei első félévi adatok szerint az országos összkivitel negyedét a közel ötvenezer, exportra termelő katalóniai vállalat állítja elő. Mindebből egyenesen következik, hogy katalán szemmel nézve a központi költségvetésbe befolyó adók is hasonló aránytalanságot mutatnak: a beáramlás a többi tartományhoz képest sokkal magasabb arányú, nem így a visszatérítés, s így a két összeg közötti különbség az elmúlt években elvégzett számítások szerint a GDP nyolc százalékát tette ki, amit Katalóniában erősen sérelmeznek. Egyébként összesen 17 tartomány van a közigazgatási szempontból „autonómiák államának”, tehát nem föderá­ciónak nevezett országban, jóllehet a demokrácia eljövetele óta a területi önállóság magas színvonalon működik. Ennek a rendszernek az egyik célja éppen az elszakadási törekvések kivédése. Más kérdés, hogy mondjuk a kevéssé fejlett Ó-Kasztília vagy Extremadura aligha kíván a nemzeti önállóság útjára lépni (és nélkülük Spanyolország végképp nem volna Spanyolország).

A gazdasági kapcsolatok egyoldalúsága nem tekinthető a viszony állandó jellemzőjének. Két éve, amikor még erősebben dühöngött a gazdasági válság, a tartomány első embere, Artur Mas a központi kormányzathoz fordult Katalónia fenyegető fizetésképtelenségének elhárítása érdekében, ami azonnali hatást gyakorolt Spanyolország – és az euró – nemzetközi megítélésére.

Visszatérve a skót–katalán különbségekhez, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a már említett indulati elemet, amelynek csak részben vannak meg a történelmi gyökerei. A legsúlyosabb sérelem természetesen magának a Franco-rendszernek a politikája: egyfajta büntetésként, amiért a katalánok határozottan a köztársaságiakat támogatták, a tartományt megfosztották az önrendelkezés valamennyi elemétől, beleértve a nyelvhasználat szabadságát is. Franco halálát követően fokozatosan kiszélesedett a katalán autonómia, ugyanakkor általános felháborodást váltott ki, hogy a spanyol alkotmánybíróság megsemmisítette a 2006-os önkormányzati charta bizonyos pontjait, amelyek a „nemzet” kifejezést használták, és kiszélesítették a katalán nyelv használatának lehetőségeit.

Mindez hozzájárulhatott ahhoz, hogy a két évvel ezelőtti, előre hozott parlamenti választásokon magabiztosan nyert az Artur Mas vezette nacionalista párt, miután megígérte a népsza­vazás kiírását. Ennek most, a hétvégén jött el az ideje, amikor az említett nemzeti ünnepen Barcelonában száz­ezrek tüntettek, akiket korábban inkább csak a fokozatosan föltorlódott nemzeti sérelmek érdekeltek (pél­dául hogy egyes madridi politikusok a katalán termékek bojkottjáról és egyéb barátságtalan gesztusokról kezdtek beszélni). A szuverenitás kérdése csak most kezdte foglalkoztatni az embereket, ami mögött a skót példa hatását kell gyanítanunk. Mas szombaton olvasta fel és írta alá a határozatot a katalán vezetők előtt, a spanyol parlament pedig hétfőn foglalt állást. A törvényes előírásoknak megfelelően az alkotmánybíróság elé továbbították az ügyet. Mariano Rajoy miniszterelnök rögtön megjegyezte, hogy a tervezett szavazás antidemokratikus volna: nem lehet egy kisebbség kedvéért megfosztani a többséget a jogaitól. Ha az alkotmánybíróság elfogadja tárgyalásra az ügyet – ami ­valószínű –, öt hónapra felfüggesztik a referendum megvalósítását, beleértve mindenféle kampányt és előkészületet. De a katalán vezetés konokul elszánta magát. „Nem fogunk karba tett kézzel állni, mintha véget ért volna a küzdelem” – mondta a katalán kormány szóvivője.