Közel-Kelet: Idő van

szerző
- kk -
publikálva
1998/41. (10. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Netanjahu miniszterelnök a múlt héten Washingtonban járt, ahol Clinton elnökkel és Arafattal volt találkozója, a szokásos eredménnyel, semmivel; ha eltekintünk attól, hogy a csúcstalálkozó résztvevői megállapodtak abban, hogy hamarosan újra találkoznak, és akkor ismét megállapodnak majd valamiben, feltehetően egy következő találkozó tervében. Azzal is megy az idő.

Netanjahu miniszterelnök a múlt héten Washingtonban járt, ahol Clinton elnökkel és Arafattal volt találkozója, a szokásos eredménnyel, semmivel; ha eltekintünk attól, hogy a csúcstalálkozó résztvevői megállapodtak abban, hogy hamarosan újra találkoznak, és akkor ismét megállapodnak majd valamiben, feltehetően egy következő találkozó tervében. Azzal is megy az idő.

Benjamin Netanjahu miniszterelnök napjai meg vannak számlálva, amit túlzás volna szokatlan eseménynek titulálni: Netanjahu miniszterelnök napjai naponta többször megszámláltatnak, és már az is ünnepnapnak számít, ha kivételesen nem a közel-keleti békefolyamat megakadása - hanem például a kormányfői szivarszámlák szomorú históriája, esetleg a rokonok és üzletfelek elszaporodása a kulcspozíciókban vagy épp a miniszterelnök feleségének aktuális rémtörténete - számláltatja meg Netanjahu miniszterelnök napjait. Ezúttal koalíciós partnerei, tehát a tőle jobbról viszolygók lázadtak fel ellene, szám szerint tízen, a Vallásos Nemzeti Párt képviselői, akik elszánták magukat, hogy megbuktatják a kormányt, ha Netanjahu valamiféle egyezségre jut Jasszer Arafattal a kivonulás ügyében, abban tehát, hogy Izrael a terveknek megfelelően a ´67-es háborúkban elfoglalt területek újabb tizenhárom százalékától megszabadul, illetve beáldozza - a fogalmazás nézőpont kérdése.

A területekért cserébe

Izrael biztonságot igényel, pontosabban azt, hogy a palesztin államalakulat tegyen végre valamit a szélsőségesek, a Hamasz merényletei ellen, ami egyfelől érthető álláspont, másfelől szép példája a politikai rövidlátás útján elkövetett politikai öngóllövésnek, ahhoz ugyanis, hogy a szélsőségesek közt szét lehessen ütni, a szélsőségeseknek létezniük kell, merényelniük és általában mindazt megtenniük, amiről a szélsőségeseket felismerni szokás. A palesztin államalakulat és főként Arafat számára tehát létkérdés, hogy a terroristák egy pillanatra se kerüljenek le a napirendről.

A múlt héten, hogy, hogy nem, a palesztin rendfenntartó erők járőrözés közben jelentős robbanóanyag-raktárra bukkantak, véletlenül épp a palesztin entitást Izraeltől elválasztó szögesdrót mentén; mit tesz isten, épp az azt megelőző napon, hogy Arafat és Netanjahu Washingtonban egymásra fanyalodtak volna. Az ilyesmi különösen

akkor jön kapóra

az egyik félnek, ha a másiknak nincs szerencséje hasonlóval dicsekedhetni: ha az ő szélsőségesei épp politikailag illegálisnak tartott házépítésbe és területfoglalásba bonyolódnak, mint teszik azt az izraeli engesztelhetetlenek, akik ezúttal a tavaly kirobbant Har Homa-ügy (a Jeruzsálem keleti, mások által arabnak mondott részében tervezett zsidó lakótelep) felújításával kedveskednek országuknak és miniszterelnöküknek, akivel egyébként egy koalícióban ülnek, továbbá szeretik, becsülik, de ha engedményt mer elkövetni, megbuktatják.

Netanjahut ezzel együtt korai volna elbúcsúztatni: sok rosszat el lehet mondani róla, de hogy hajlamos volna könnyen megadni magát, azt nemigen. Még akkor sem túlzottan valószínű, hogy a legújabb, ellene formálódott alkalmi társulás vezető ereje egy olyan párt, amely gyakorlatilag az állam fennállása óta tölti be mindenféle mérlegek mindenféle nyelvének hálás szerepét, anélkül, hogy nemzetközi összefüggésekben különösebben exponálta volna magát. Szolid politikai vállalkozás, jó kapcsolatban az Örökkévalóval és a nem szélsőségesen, csak úgy konzervatív amerikai zsidósággal. Róluk korábban csak a legmerészebb fantáziájúak képzelhették volna, hogy megkísérelnek beleszólni a világpolitikába - de az az esetleges álláspontjuk is érthető, ha ráuntak arra, hogy már az összes szomszédjuk, az összes létező politikai formáció és valamennyi, tíz tagnál többet számláló terrorszervezet megtette ezt, csak ők nem.

Netanjahunál bölcsebb vagy talán csak óvatosabb politikus ilyenkor kezdene

aggódni a jövője miatt,

a miniszterelnök irodájából azonban egyelőre semmiféle érdemi választ nem érkezett a vallásos nemzetiek partizánakciójára. Kivár, ahogy szokta: úgy látszik, egyre inkább meggyőződésévé válik, hogy ahol ezer években mérik a konfliktusokat, néhány hét vagy nap haladék mindig elegendő lesz a túléléshez. Ami elég nagy marhaságnak hangzik, de az izraeli miniszterelnöknek idáig bejött.

- kk -

szerző
- kk -
publikálva
1998/41. (10. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...