Kulturális hírek

  • 2001. május 24.

Külpol

KÁRPITÖtvenkét európai, ázsiai és észak-amerikai kortárs textilművész alkotásai láthatók a Szépművészeti Múzeum kiállításán, mely a H@gyomány és művészet az e-korban mottóval rendezett Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik fő rendezvényeként átnyúlik a nyárba is (megtekinthető június 4-ig). A címében a millenniumhoz, tartalmában inkább a mához kötődő kiállítás résztvevői között a nemzetközi zsűri díjakat osztott ki, az elsőt a koreai Burn-Soo Song nyerte.PEPSI SZIGET: EL´ZETES Nem ajánlatos rutinból bolyongani idén augusztus 1-8.
között, a kilencedik alkalommal megrendezendő Pepsi Szigeten, mert a tavalyi tanulságok levonása után a szervezők változtatnak egyes színpadok fekvésén (a nagyszínpadot például úgy helyezik el, hogy még több néző férjen el előtte, minek következtében a sátorváros árnyékos helyre csúszik, nagyobb sátorba és más helyre kerül a Wanted színpad stb.). Változás az állandóságban, hogy a nagyszínpadon kora délutánra is nemzetközi sztársávot iktatnak be, egy félreeső és ez alkalomból parkosítandó ponton pedig a kemény rockerek kielégítésére felállítják a Metal Hammer színpadot. A tavalyihoz képest kb. másfélszeresére, közel 900 millió forintra nőtt teljes költségvetésből a korábbinak kétszeresét fordítják a programokra, növelik a zuhanykonténerek és a WC-k számát, kivilágítják az erdei utakat.

A nagyszínpad visszaigazolt sztárjai: Morcheeba, Faithless, Placebo, HIM, 16 Horsepower, Fun Lovin´ Criminals, Ash, Run DMC, The King, Mambo Kurt, Noir Désir, Bomfunk MC´s, Freestylers, Eagle-Eye Cherry. A Pannon Praktikum világzenei nagyszínpadának külföldi főszereplői: Khaled, Värttinä, Baaba Maal, Omara Portuondo, Boban Markovic, Frank London, Taraf de Ha”douks, Habib Koite, Fanfare Savale, Garmarna, Schäl Sick Brass Band, Toto La Momposina, Lo Jo, Jimmy Bosch, Maharaja, Esma Redzepova. Aki kortárs operára vágyik, azt is talál: Peter Maxwell Davis Resurrection című művének ősbemutatóját itt rendezi meg Kovalik Balázs.

Tavaly 324 ezer látogatót regisztráltak, az elővételben elfogyott hetijegyek 60 százalékát külföldön adták el. Elővétel természetesen idén is van: a hetijegy június 15-ig 10 000 Ft (ennyibe került tavaly a kapunál), július 31-ig 12 000 Ft, a helyszínen 14 000 Ft, a napijegy 2500 Ft (a tavalyi 2000-hez képest). Minderről naprakész infóval szolgál a www.sziget.hu vagy a www.pepsisziget.hu.

JEFF KOONS: REKORDÁRON Új csúcsot könyvelhetett el Jeff Koons a Sotheby´s New York-i kortárs árverése után: korábbi, 1,8 millió dolláros rekordját jócskán túlszárnyalva 5,62 millióért kelt el Michael Jackson and Bubbles című, 1988-ban készült, nagyméretű porcelánszobra, mely az énekest ábrázolja, amint egy majmot ölel át. Vásárlója kilétét nem hozták nyilvánosságra. Az aukció legdrágább tételének Jackson Pollock Black and White/Number 6 című, 1951-es festménye bizonyult 7,98 millió dollárral, a harmadik legmagasabb összeget, 5,39 millió dollárt Gerhard Richter Drei Kerzen című képéért fizették.

CANNES: A NYERTESEKA veterán chilei Raoul Ruiz versenyen kívül vetített, Les ames fortes című alkotásával véget ért az 54. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál. Fődíját, az Arany Pálmát az olasz Nanni Moretti műve, a La stanza del figlio (A fiú szobája) nyerte: a nemzetközi filmkritikus-szövetség, a FIPRESCI díját is kiérdemlő film azt mutatja be, miként hullik szét egy boldog család a tizenéves fiú halála után. A nagydíjat az osztrák Michael Haneke La pianiste (A zongoratanárnő) című francia produkciója kapta, főszereplői, Isabelle Huppert és Benoit Magimel érdemelték ki a legjobb alakítások díjait. A legjobb rendező díját az amerikai David Lynch (Mulholland Drive) és Joel Coen (The Man Who Wasn´t There) között osztották meg, a legjobb forgatókönyv díját a bosnyák Danis Tanovic (No Man´s Land) kapta, életműdíjjal jutalmazták Melanie Griffith színésznőt. A technikai díjat a tajvani Tuu Duu-chih nyerte Tsai Ming-liang Millenium Mambo és Hou Hsiao-hsien What Time Is It There? című filmjének hangmérnökeként, a legjobb elsőfilmes Arany Kameráját a kanadai eszkimó Zacharias Kunuk (Atanarjuat, the Fast Runner), a legjobb rövidfilm Arany Pálmáját az amerikai David Greenspan (Bean Cake) kapta, a zsűri díját Irvine Allan kilencperces fikciója, a Daddy´s Girl érdemelte ki, a legjobb animációs film díját pedig Kari Juusonen Pizza Passionatája. A Bizonyos nézőpont kategóriából a japán Kurosawa Kyoshi Kairo című alkotását találták legjobbnak, a Kritikusok Hetén pedig az iráni Reza Mir-Karimi Under The Moonlight angol címen futó filmjét.

SVEJK, A MUSICAL Jaroslav Hasek regénye nyomán popmusicalt komponált Konstantin Wecker: az angol take it easy (vedd könnyedén) kifejezésre utaló hangzású, Schwejk It Easy című darabot a berlini Theater des Westens mutatta be. A szerző 1977-ben anarcho-dalnokként tűnt fel, 1995-ben 1,5 kiló kokain birtoklása miatt két és fél évre ítélték, szabadulása után Brecht-dalokkal turnézva és Jim Knopf című gyermekmusicaljével aratott sikert.

MAXIMILIAN SCHELL: BÚCSÚ Abby Mann Ítélet Nürnbergben című bírósági drámájában nyújtott alakításával, a New York-i Longacre Theatre-ben elbúcsúzott a színpadtól Maximilian Schell, aki e mű Stanley Kramer rendezte filmváltozatában játszva a legjobb férfi főszereplő Oscar-díját nyerte el 1962-ben. A 70 éves, svájci származású művész ezután operarendezőként próbál szerencsét: Wagner Lohengrinjét viszi színre Los Angelesben, a dirigens Kent Nagano lesz, premier szeptemberben.

PAVILONÉPÍTÉSZET Július 13-ig látható az Országos Műemlékvédelmi Hivatal (I. ker., Táncsics Mihály u. 1.) aulájában az a kiállítás, amelynek témája a XIX. és XX. századi magyar pavilonépítészet. A Magyar Építészeti Múzeum gyűjteményéből összeállított anyag korabeli fotók és tervdokumentációk alapján mutatja be a két világháború közötti Budapesti Nemzetközi Vásárok, valamint az Országos Mezőgazdasági Kiállítások jellemző épületeit. Láthatók a világkiállítások magyar pavilonjainak makettjei is (például az 1937-es párizsi, az 1939-es New York-i vagy éppen a tavalyi hannoveri expó makettje). Ugyancsak a Műemlékvédelmi Hivatal épületében, a pincegalériában tekinthető meg a Lemberg és Budapest hadikiállításai 1916-1918 című tárlat is.

SVERAK & SVERAK Tmavomodry svet (Sötétkék világ) címmel mutatták be Prágában az Oscar-díjas Kolja óta világhírű Jan Sverák új filmjét: a minden idők legdrágább cseh produkciójának számító mű forgatókönyvének egyik szerzője a rendező édesapja, Zdenek Sverák. Az 5,9 millió dollárból, angol, német és cseh nyelven forgatott háborús szerelmi háromszög női főszereplője a brit Tara Fitzgerald, partnerei Ondrej Vetchy és Krystof Hadek.

Figyelmébe ajánljuk