Mennyei béke: Peking csókja

szerző
Ara-Kovács Attila
publikálva
1996/25. (06. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az 1989-es Tienanmen téri események idei évfordulója ismét alkalmat adott a hongkongiaknak, hogy az egész "városállamot" megmozgató tüntetéssorozatot szervezzenek a kínai diplomáciai feladatokat (is) betöltő Új Kína Hírügynökség (Xinhua) épülete előtt.

Az 1989-es Tienanmen téri események idei évfordulója ismét alkalmat adott a hongkongiaknak, hogy az egész "városállamot" megmozgató tüntetéssorozatot szervezzenek a kínai diplomáciai feladatokat (is) betöltő Új Kína Hírügynökség (Xinhua) épülete előtt.

Bár hivatalos pekingi körök igyekeztek tudomást sem venni az esetről, a hongkongi politika meghatározását gyakorta magának követelő pekingi katonai vezetés ismét heves támadásokat intézett a liberális és nyugatos "gyarmati burzsoázia" ellen, nem titkolva az 1997-tel kezdődő új korszak várható hongkongi következményeit.

Eközben

a pekingi mandarinok

ismét szordínósabb hangvételre váltottak. Míg az elmúlt fél esztendő azzal telt el, hogy sorra igyekeztek terrorizálni az ország független gondolkodóit, és gyakorta hívták fel a figyelmet a párhuzamra, hogy 1997 után Peking a Tajvannal szemben tanúsított katonai határozottságot fogja érvényre juttatni a volt brit gyarmaton is, most a jelek szerint mégis ismét a mézesmadzag hónapjai következnek.

A kínai külpolitika alakulása azonban arra figyelmeztet: a Teng Hsziao-ping hosszú politikai haldoklásával végtelenbe nyúló pekingi hatalmi küzdelmek máris a legrosszabb ösztönöket aktivizálták. És amiként a kínai vezetés saját alattvalóira sincs tekintettel, úgy a világ sem várhat túl sok jót a Tiltott Város nemzetközi politikai akcióitól.

Peking nyilvánvalóan igyekszik összefogni azokat a politikai erőket, amelyek a szovjet összeomlás következtében gazda nélkül maradtak. Teheti, minthogy a jelek szerint

Moszkva

a boldogulást most másutt keresi; ráadásul számára a harmadik világ zavaros vizeiben való halászgatás - rövid távon legalábbis - semmivel sem kecsegtet. Borisz Jelcin így könnyű szívvel mondhatott le április végi pekingi látogatásán azokról a korábbi előjogairól, melyeknek megszerzésével most Peking megpróbál valaminő világhatalmi szerepet játszani, illetve ijesztgetni igyekszik a gyönge szomszédságot.

Igaz, a Jelcin által nagylelkűen Pekingnek tett - és néhány százezer hektárt jelentő - távol-keleti "határmódosítási javaslatba" a vlagyivosztoki körzet katonai parancsnoka nem egyezett bele (Jelcin csak osztogasson olyan földeket, amiket felmenőitől örökölt!), a kínaiak szabad kezet kaptak Moszkvától egy sor sokkal lényegesebb területen. Például Indokínában, ahol az egykori-mai maoista erők máris készpénznek veszik a pekingi fegyverszállításokat, nem is beszélve a számtalan helyi kis kommunista sejtecskéről, amelyeket Peking csókja máris felébresztett Csipkerózsika-álmukból.

A térség problémáinak alapos ismerői egyetértenek abban, hogy hosszú távú szorosabb kínai-orosz együttműködésre nemigen lehet számítani. A két ország érdekei túlságosan sok ponton ütköznek, ráadásul Moszkva azért már túljutott azokon az önpusztító kínokon, melyekről Peking mandarinjai még azt hiszik, hogy nagyhatalmi klubtagságuk nélkülözhetetlen kellékei. Ugyanakkor Kína sorra aktivizálja azon kapcsolatait, amelyeket még a hidegháborús feltételek szentesítettek. Például - ha hinni lehet a jól értesülteknek - titkosszolgálati módszerekkel és kijevi közvetítéssel jutott hozzá az SS-18-as kódnevű "szovjet" interkontinentális-ballisztikus rakéta technológiájához. Bukarestben a ceausescui időket megszégyenítő kultusza virradt a kínai-román együttműködésnek, melynek tartalmát e hónap végén szentesíti Bukarestben az odalátogató Csiang Cö-min államfő. És csak idő kérdése, mikor szövik szorosabbra a viszonyt Belgráddal és Kubával.

Nem vitás, Pekingben

egy újabb hidegháborús korszak

lehetőségére igyekeznek alaposan felkészülni; annál is inkább, mert egy efféle korszak létrejöttének ők maguk a legfőbb előkészítői - és mint remélik: haszonélvezői. Bár Hongkongban egyre többen rettegik - adott esetben utasítják el - e Peking által konstruált kétértelmű közeljövőt, az ő sorsuk a jelek szerint megpecsételődött. Tajvan szempontjából azonban nem veszett el minden - bár politikájuk realizmusát és gyakorlatiasságát nem feltétlenül látja még át, fogadja el a nyugati világ. A Pekinggel akár szembeszállni is kész Li Teng-hui tajvani államfő idei megválasztása alkalmasint egy olyan jövő záloga lehet, melyben a szigetország afféle Berlin-szerepet tölthet majd be. Igaz, ez esetben a falat a tengerszoros jelentené, mely nemrég komoly háborús készülődés színtere volt. Ám a lényegen ez mit sem változtat.

Ara-Kovács Attila

(Hongkong)

szerző
Ara-Kovács Attila
publikálva
1996/25. (06. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...