A film akkora hatást gyakorolt az amerikai közvéleményre, hogy 1992 októberében a Kongresszus törvényt fogadott el (John F. Kennedy Assassination Records Collection Act), amely az állami nyilvántartó szerveket a gyilkossággal öszszefüggésbe hozható minden dokumentum titkosításának feloldására kötelezte. A munkát egy független bizottság (Assassination Records Review Board, ARRB) végezte el, ennek elnöke Minnesota állam akkori helyettes főügyésze lett. A beszélgetést tavaly ősszel, Minneapolisban rögzítettük.
*
Magyar Narancs: Pontosan milyen feladatokat és elvárásokat fogalmazott meg a Kongresszus az ARRB-vel szemben?
John R. Tunheim: A feladatunk nem az volt, hogy minden kétséget kizáróan állapítsuk meg, kik és miért ölték meg Kennedyt, hanem hogy lehetőséget teremtsünk a nyilvánosságnak, a kutatóknak, történészeknek a korábban titkosított iratok vizsgálatára. Közel hatmillió iratról beszélünk. A merénylet után felállított, az akkori legfelső bíró, Earl Warren által vezetett bizottság vizsgálati anyagait zárolták. Ezek 98 százaléka a munkánknak köszönhetően ma már nyilvános. Egy példa: a közvélemény egy része meg volt győződve arról, hogy Kennedy azért lett összeesküvés áldozata, mert a merénylők meg akarták akadályozni, hogy kivonuljon Vietnamból. Ez tévképzet - de a cáfolatot mi nem állításként fogalmaztuk meg, csak feloldottuk a Kennedy-kormányzat délkelet-ázsiai politikai stratégiájáról rendelkező dokumentumok titkosságát.
MN: A Warren-jelentés azt állapította meg, hogy mind Oswald, mind a két nappal később őt meggyilkoló dallasi klubtulajdonos, Jack Ruby egyedül és saját szándékból ölt. Került-e elő azóta olyan bizonyíték, ami ezt kétséget kizáróan cáfolni tudja?
JRT: Nem, de ettől még az amerikai társadalom a Warren-jelentés magyarázatát sosem fogadta el. A 90-es évek előtt készült felmérések szerint az amerikaiak 80 százaléka meg volt győződve arról, hogy Kennedy összeesküvés áldozata lett, és a többség a mai napig így hiszi. Pedig ezt egyetlen későbbi vizsgálat sem tudta kétséget kizáróan igazolni. 1967-ben Garrisonék is csak odáig jutottak, hogy Oswaldnak valóban voltak kapcsolódásai egy zavaros hátterű, szélsőséges amerikai körhöz, ám ezen túl mást nem sikerült bizonyítani. Stone filmje emiatt nem is igazán hiteles.
MN: 1975-ben az ABC televízióban bemutatták a merényletről készült egyetlen eredeti képanyagot, az Abraham Zapruder által készített felvételt. Ez újabb muníciót adott az összeesküvés-elméletek gyártóinak.
JRT: A Zapruder-film hatására - amelyet persze a Warren-bizottság már ismert - ismét megmozdult a közvélemény, és 1976-ban a képviselőház eseti bizottságot állított fel az ügy újbóli kivizsgálására. Újra meghallgattak 335 tanút, átvizsgáltak 414 ezer oldal dokumentumot. A jelentésükben arra jutottak, hogy "valószínűleg" több tettes is részt vehetett a gyilkosság kivitelezésében. Egy motoros rendőr rádiója véletlenül rögzítette azokat a perceket, amikor a lövések eldördültek. A hangfelvétel elemzése alapján a bizottság arra jutott, hogy feltehetőleg négy lövés dördült, és mivel a raktárban csak három töltényhüvelyt találtak, arra jutottak, hogy kellett lennie egy második merénylőnek is. A felvétel későbbi vizsgálata azonban más eredményre vezetett, és sosem szolgált megdönthetetlen bizonyítékként arra, hogy valóban volt negyedik lövés.
MN: A bizottság homályos megállapításai teljesen felheccelték a közvéleményt. A 80-as évekre elszaporodtak az összeesküvés-elméletek: egyesek rabjai lettek a sztorinak, mások pénzkereseti lehetőséget láttak benne.
JRT: És közben egyre nőtt a nyomás a politikán, hogy oldják fel az iratok titkosítását. A Központi Bank, a CIA, a titkosszolgálatok, kubai emigránsok és hírszerzők, szovjetek, izraeliek, a maffia - mindenki gyanús lett. A JFK-film 1991-ben nemcsak a közvéleményre, de a politikára is nagy hatással volt, végül a kongresszus kényszerítette ki az ARRB felállítását, pedig id. George Bushnak egyáltalán nem tetszett az ötlet. 1994-ben három történész, egy levéltáros és - személyemben - egy jogász lett végül a bizottság tagja, a testületet egészen az 1998-as végső jelentésig én elnököltem. Ez volt az első és utolsó olyan bizottság, amely jogosultságot kapott minden titkosított hírszerzési és bűnüldözési irat áttekintésére. A munkát nagyban segítette, hogy a hidegháború végével a titoktartás sok esetben okafogyottá lett. Meghallgatásokat is tartottunk, a Parkland kórház sebészeitől (ebbe a kórházba szállították a lövések után Kennedyt - R. P. D.) kezdve a boncolást végző orvosokon meg a szemtanúkon át egészen nyomozókig és ügynökökig.
MN: A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján mekkora bizonyossággal állítható, hogy a dallasi tankönyvraktár hatodik emeletéről érkező lövéseket Oswald adta le?
JRT: Oswald szerepét a bizonyítékok alapján aligha lehet megkérdőjelezni. A tankönyvraktár a munkahelye volt, tehát bejárása volt oda. A szemtanúk elmondása alapján az egész napját pontosan rekonstruálni lehetett. Az ujjlenyomatait megtalálták a puskán, és a fegyvert nemcsak a felesége azonosította, de előkerült a vásárlást bizonyító számla is. Már hetekkel korábban gyakorolta a távolból leadott lövéseket. Azt is tudjuk, hogy a merénylet után hazament, átöltözött, és magához vette a pisztolyát. Bizonyított az is, hogy ezután megölte az őt igazoltatni próbáló rendőrt, J. D. Tippitet.
MN: Létezik-e bármilyen bizonyíték arra vonatkozóan, hogy máshonnan is érkeztek lövések?
JRT: Több komolyabb vizsgálat is megpróbálta bebizonyítani, hogy volt egy második orvlövész a domboldal irányából. Tény: ez is tökéletes helyszín volt a merénylet elkövetéséhez. Szemtanúk láttak a domboldal tetején húzódó kerítés mögött egy egyenruhás személyt, noha rendőr ott elvileg nem járőrözött. De ennél közelebb senki nem jutott a bizonyításhoz, és nem hinném, hogy valaha sikerül bebizonyítani a második merénylő létét. Oswald lőállásában három üres töltényhüvelyt találtak, máshol egyet sem. Nincs bizonyíték a negyedik lövésre.
MN: A Zapruder-filmen látható reakciókból tudjuk, hogy a Kennedyt ért két lövés között bő hat másodperc telt el. De találat érte John Connallyt, az elnök előtt ülő texasi kormányzót is. Már a Warren-jelentés is kitért arra, hogy ennyi idő alatt az Oswald által használt tolózáras puskát maximum kétszer lehetett elsütni, háromszor ez fizikailag képtelenség lett volna.
JRT: Ez így van, és ezt az FBI későbbi szimulációs kísérletei is alátámasztották. Két pontos lövést viszont le lehetett adni ennyi idő alatt. Az első célt tévesztett, a második megsebesítette Kennedyt és Connallyt. A harmadik volt a végzetes fejlövés.
MN: Ez a Warren-jelentés által is elfogadott "varázsgolyó-elmélet", mely szerint a második golyó az elnök hátán hatolt be a testébe, a torkán távozott, majd az előtte ülő Connally hátába hatolt, Connally testét is elhagyta, megsebesítette a csuklóját, és végül a combjában állt meg. A közvélemény kezdettől fogva kételkedik ennek a valóságtartalmában.
JRT: A "varázsgolyó-elmélet" valóban különleges, de a két test egymáshoz viszonyított pozícióját, illetve a lövés szögét alapul véve igenis lehetséges verzió. Ismétlem: nincs bizonyíték arra, hogy a raktárból leadott három lövésen kívül máshonnét is érkezett lövés.
MN: Az összeesküvés-elméletek hívei szerint nem bizonyított az sem, hogy mindhárom lövést a konvoj mögül adták le, és hogy a lövések hátul érték Kennedyt és Connallyt.
JRT: Sokan a Zapruder-filmre hivatkozva állítják, hogy a halálos fejlövés oldalról érkezett. Orvos szakértők viszont állítják: megjósolhatatlan, hogy az agy miként reagál egy ilyen brutális behatásra. Az elnököt ellátó sebészek között akadt ugyan, aki eredetileg úgy emlékezett, hogy Kennedy torkán látott bemeneti sebet, nem a hátán, de ezt később senki nem merte biztosan állítani. Az elbeszélésekből az rekonstruálható, hogy iszonyatos nyomás alatt dolgoztak az orvosok, a műtő tele volt ügynökökkel, akik utasításokat osztogattak. Az általunk felkért szakértők az újradigitalizált röntgenfelvételek és boncolási képek alapján azt állapították meg, hogy mindkét golyó valószínűleg hátulról hatolt az elnök testébe.
MN: Ha Oswald egyedül is ölt, az még nem zárja ki az összeesküvés létezését. Mit tudunk Oswald motivációiról?
JRT: Súlyosan instabil személyiség volt, nehéz gyerekkorral. Édesapja elhagyta a családot, édesanyja szellemileg visszamaradott volt. Tengerészgyalogosként háromszor állt hadbíróság elé, aztán elbocsátották a seregből. Már fiatalon hithű kommunistának vallotta magát, és 1959-ben, 20 évesen Finnországon keresztül a Szovjetunióba távozott. Nem kapott menekültstátuszt, emiatt később majdnem felvágta az ereit. Minszkbe küldték. Miután visszatért Amerikába, 1962-ben egy Castro-szimpatizáns csoport tagjaként New Orleansben letartóztatták. 1963-ban újra nyomozás indult ellene, mert Dallasban rálőtt az antikommunistaként ismert Edwin Walker dandártábornokra. A gyilkosság előtt hat héttel Mexikóvárosba utazott, járt a kubai és a szovjet követségen is, de megint elutasították az útlevélkérelmét. Politikai-ideológiai motivációi elég egyértelműek voltak.
MN: Voltak-e olyan kapcsolatai, amelyek külföldi megbízásra utaltak?
JRT: A szovjet megrendelésre való utalások bizonyítatlanok és nevetségesek. A hírszerzés szerint a Kreml vezetői maguk is megijedtek a merénylet után: a szovjetek már tapogatóztak Kennedy irányába, miközben Johnsonról nem tudtak semmit: fogalmuk sem volt, tőle mire számíthatnak. Márpedig Kennedy halála kényes politikai helyzetben történt: a nukleáris fegyverek leszerelése állandó téma volt a két fél között. A gyilkosság után a szovjetek és a KGB vezetői maguk is bősz nyomozásba kezdtek, hogy felderítsék Oswald helyi kapcsolatait. Megrettentek attól, hogy az amerikaiak őket teszik felelőssé a merényletért. Ami Castrót illeti: tudomásunk szerint nem rendelkezett olyan kapcsolatrendszerrel, hogy megszervezzen egy ilyen akciót, és ekkoriban leginkább a saját hatalmának a megtartásával volt elfoglalva. Az informátorai Minszkben természetesen találkozhattak Oswalddal, elvégre itt képezték ki a szovjet blokk hírszerzési embereit. És valóban, ezekben a minszki körökben minden további nélkül eshetett szó Kennedy esetleges likvidálásáról is. Azt viszont, hogy a merénylet lépéseit egytől egyig megtervezték, egyáltalán nem tartom valószínűnek. Ha ez így történt volna, temérdek erre utaló bizonyítékkal kellett volna találkoznunk a hírszerzés aktáiban. Bár csak 24 éves volt a merénylet idején, az Oswaldról szóló megfigyelések aktái, ha egymásra pakoljuk őket, majd két méter magasba érnek.
MN: A teóriagyártók szívesen hivatkoznak arra, hogy Oswald tevékenységéről mind az FBI-nak, mind a hírszerzésnek, a CIA-nak tudnia kellett. Mégsem tettek meg mindent, hogy megakadályozzák a gyilkosságot.
JRT: Oswaldról az FBI-nak már bőven a merénylet előtt volt aktája, mint mindenkiről, aki szovjet útlevélért folyamodott. Miután rálőtt Walkerre, a nyomozó hatóság megfigyelés alá is vette. A CIA pedig még néhány héttel a merénylet előtt is lehallgatta, amikor épp Mexikóvárosban igyekezett menekültstátuszt szerezni. De a hírszerzés szinte semmi információt nem osztott meg Oswaldról a többi hivatallal, s az FBI és az elnök biztonságáért elsősorban felelős titkosszolgálatok sem tudtak megfelelően együttműködni. A Kennedy-gyilkosság sok tekintetben azért maradt rejtély a mai napig, mert akkoriban még nem volt elég professzionális a bűnüldözés. A 60-as évek elején az FBI és a CIA között folyamatos presztízsharc és rivalizálás zajlott, és egyikük sem kommunikált rendezetten a titkosszolgálatokkal. A Warren-bizottság például még nem tudta, hogy Mongúz-hadművelet (Operation Mongoos) fedőnév alatt a hírszerzés már 1961-től kereste Fidel Castro kubai elnök kiiktatásának lehetőségeit, jóllehet ez értékes információ volt Oswald lehetséges motivációit illetően. A bűnüldözés mai - de akár a 70-es vagy 80-as évek szintjének megfelelő - szervezettsége mellett elképzelhetetlen, hogy ilyen tudás birtokában engedték volna például nyitott tetővel útnak indulni az elnöki limuzint, vagy hogy ne lettek volna felderítők a környező épületek tetején. Nem csoda, hogy az eset után a titkosszolgálatok vezetőit menesztették, és a tevékenységet újraszervezték. Mindeközben a dallasi rendőrség - hogy védje magát - megpróbálta távol tartani az ügytől az FBI-t. Oswald még 44 órát volt életben a merényletet követően, ezalatt a dallasi rendőrök kétszer is kitaszigálták a sajtó elé, azt bizonyítandó, hogy milyen jól végezték a munkájukat. Az egész nyomozati munka fejetlen és kaotikus volt, de ez még nem bizonyíték semmiféle összeesküvésre.
MN: Népszerű magyarázat az is, hogy az országon belüli szervezett bűnözői csoportok álltak a merénylet mögött.
JRT: Ha valami konspirációra utalhatott a merénylettel összefüggésben, akkor az Jack Ruby kapcsolatrendszere volt. Ruby egy dallasi éjszakai klub tulajdonosa volt, ahol sok rendőr fordult meg. A dallasi rendőrség a városi bűnözéshez mérten kicsi volt, de annál korruptabb. Ruby bennfentes volt, haver, akinek napi bejárása volt a dallasi kapitányságra. Tudjuk például, hogy a két gyilkosság hétvégéjén, péntektől vasárnapig végig a kapitányságon lebzselt, ahol teljes káosz uralkodott. Rubynak valójában nagyon könnyű dolga volt, amikor lelőtte Oswaldot. A tetejébe jelentős alvilági kapcsolatai is voltak Chicagóban, Las Vegasban, Dallasban, de még Havannában is. Közismert, hogy a Kennedy testvérek ádáz harcot hirdettek a 60-as évekre erősen elszemtelenedett maffia ellen. JFK a testvérét, Robertet nevezte ki főállamügyésznek, és neki első dolga volt, hogy külön egységet hozzon létre az ügyészségen belül a szervezett bűnözés ellen. A Kennedy-kormány rengeteg nehézsúlyú ellenfelet szerzett magának. A New Orleans-i maffia vezetője, Carlos Marcello és a tampai maffiavezér, Santos Trafficante a halála előtt egyaránt azt vallotta, hogy ők rendelték meg a gyilkosságot. Ezt persze semmi nem igazolja, mint ahogy azt sem, hogy Ruby környezetében bármikor is felmerült volna a merénylet ötlete. (Ruby még azelőtt elhunyt tüdőrákban, hogy az ellene indított eljárás valójában elkezdődhetett volna - R. P. D.)
MN: Néhány tízezer akta még az ARRB tevékenységének lezárultával is titkosítva maradt. Ennek mi az oka?
JRT: Olyan dokumentum nem maradt zárolva, amely a merénylet közvetlen körülményeit érintené. Zömükben olyan iratokról van szó, amelyek bizonyos hírszerzői eljárásokat vagy olyan technikákat tartalmaznak, melyeket az amerikai elnökök testi épségének védelme érdekében a mai napig használnak a titkosszolgálatok. Nem vagyunk birtokában olyan tudásnak vagy bizonyítéknak, ami egyértelműen összeesküvésre utalna. Ettől függetlenül természetes, hogy sokan még ma is elméleteket gyártanak Kennedy haláláról.
MN: A titkosítások feloldásáról szóló törvényt még Bush idején fogadta el a kongresszus, de a bizottság csak Bill Clinton ciklusának kezdetén állt fel és kezdett dolgozni. Mennyire volt elégedett az elnök a négy évvel később, 1998-ban prezentált bizottsági jelentéssel?
JRT: Bushsal ellentétben Clinton az első perctől az utolsóig érdeklődő és támogató volt. Ez fontos volt, mert például az FBI vezetése nagyon nem örült, hogy ennyi irat megismerhetővé válik, tehát szükség volt politikai hátszélre. Clinton nagy tisztelője volt Kennedynek. Amikor az ovális irodában átbeszéltük a jelentést, háromnegyed órásra terveztük a megbeszélést, végül három és fél órán át diskuráltunk. Úgy terveztük, hogy egy nagy közös sajtótájékoztatón számolunk be a munka eredményeiről. Ezt végül nélküle kellett megtartanunk, mert az elnököt már egy másik ügy kötötte le, amelynek főszereplője a Monica Lewinsky nevű fehér házi alkalmazott volt. Akkor és ott az a sztori jobban érdekelte a sajtót.
