Törökország hetvenöt éves: Gyári hibák

szerző
Dobrovits Mihály
publikálva
1998/47. (11. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kettős ünnepet ültek idén Törökországban. Október 29-én volt hetvenöt éves a Musztafa Kemál Atatürk alapította Török Köztársaság, és idén november 10-én emlékeztek meg az államalapító halálának hatvanadik évfordulójáról. Az idei ősz a látványos hűségnyilatkozatok szezonja lehetett volna tehát. Ám ehelyett nemcsak hogy súlyos botrányok borzolták a török politikai élet felszínét, de egyre láthatóbbá váltak a bajok gyökerei - melyek magában a köztársaság szerkezetében bújnak meg.

Kettős ünnepet ültek idén Törökországban. Október 29-én volt hetvenöt éves a Musztafa Kemál Atatürk alapította Török Köztársaság, és idén november 10-én emlékeztek meg az államalapító halálának hatvanadik évfordulójáról. Az idei ősz a látványos hűségnyilatkozatok szezonja lehetett volna tehát. Ám ehelyett nemcsak hogy súlyos botrányok borzolták a török politikai élet felszínét, de egyre láthatóbbá váltak a bajok gyökerei - melyek magában a köztársaság szerkezetében bújnak meg.

Törökországot ama elvre hivatkozva alapították, hogy a nyugati típusú fejlődésnek nincs alternatívája. Musztafa Kemál pasa zsenialitása abban állt, hogy a saját céljaira, a saját államalapítói víziói szolgálatában tudta felhasználni Moszkva alig leplezett támogatását csakúgy, mint az ifjútörököket és a vallásukért küzdő tömegeket. A kemáli ideát elutasítók legfőbb érve most éppen az, hogy a hőn áhított csatlakozás Európához sehogy sem akar megvalósulni. Törökország hiába tagja a NATO-nak, ha az Európai Unió kapui rendre bezárulnak előtte. Az EU viszont éppen azt nehezményezi, hogy a török politika a hatvanas évek óta óriási léptekkel halad egy helyben. A török politika ugyanis nemcsak az iszlamistákkal szemben kemény, de a Nyugat felé sem nyit igazán. A török gazdaság krónikus bajain túl a kulcs

a kemálizmus és a hadsereg

szerepe. Törökország ugyanis ideologikus állam. A kötelező, az iskolákban az egyetemek doktori kurzusaiig bezárólag mindenütt oktatott kemálista ideológia a húszas évek óta kialakult tabukat védelmezi. Az ideológia letéteményese, a hadsereg nemcsak az iszlamista reakció legfőbb ellenfele, de e tabuk őre is. Ezek legfőbbike pedig az államalapító kultusza. A török városokban általában a Musztafa Kemál pasa sugárút és az Atatürk sugárút keresztezésében találjuk Kemál pasa szobrát, amelyet minden nyilvános esemény alkalmával meg kell koszorúzni. (Jaj annak, aki e szobor környékén illetlenkedik!) Kemál pasa köszönti minden teázó, étterem és nyilvános hely vendégeit, ő önt lelket a török légitársaság utasaiba ("Uraim, a legekben a jövő!"), az ő ifjúsághoz intézett Beszéde díszít minden kollégiumot, ő a Nemzet Örök Vezére, mindenütt jelen van, és mindent lát.

Mindez nem afféle ittas, ká-európai tréfa. Halálosan komolyan veszik. A baj nem is ez. Hanem az, hogy a modernség és európaiság török hívei ezt kénytelenek védeni. Ugyanakkor a kemálista kultusz kitűnő támadási felületet nyújt az iszlamista ellenzék számára. Atatürk ankarai mauzóleumát éppen a köztársaság kikiáltásának hetvenötödik évfordulóján, október 29-én, pénteken akarta felrobbantani egy Németországban székelő, miniatűr, szélsőséges iszlám szervezet, az Anatóliai Iszlám Szövetségi Köztársaság. Tervük az volt, hogy miközben a szervezet egyik ága két isztambuli mecset, a Fatih és a Beyazit pénteki imára gyülekező híveit támadja meg, egy másik kommandó az államalapító síremlékénél gyülekező hazai és külföldi nobilitásokat semmisíti meg. (Ha a terv sikerül, akkor az ünnepségeken részt vevő Göncz Árpád is veszélybe, adott esetben röppályára került volna.) Ám a terv egy pillanatig sem kecsegtethetett sikerrel. Ma már csak azon háborog mindenki, hogy Németország nem hajlandó kiadni Kaplant és szervezete tagjait a török hatóságoknak. Németország azonban a tűznél is jobban fél a törökországi terrorizmustól. Különösen amióta az a hír járja, hogy a Van-tó környékén megtalálták az 1993 óta a PKK színeiben vitézkedő, de korábban a RAF egyik prominens személyiségének számító Andrea Wolff holttestét.

A próféta szakállára esküszünk

Iszlamista erőből több is mozog az országban. Az egész iszlám fundamentalista mozgalomban kimutatható új jelenség, hogy az iszlám alapú modernizmus és az afganisztáni, illetve szudáni, algériai és dél-egyiptomi típusú extremizmus egyre élesebben állnak szemben egymással. A hatalomból kibukott Jólét Párt utódaként működő Erény Párt (FP - Fazilet Partisi) nyilvánvalóan az előbbi irányzatot képviseli. Törökországban e két irányzat kiegészül egy harmadikkal, az iszlám nacionalisták táborával.

A bajt nem is a szélsőséges, akcióképtelen szervezetecskék jelentik: ezek tagjai rendre börtönben végzik. De a török hivatalosság nem képes igazi választ adni az iszlám fundamentalizmusra és a benne megtestesülő társadalmi elégedetlenségre. Inkább vádlón a kemálizmusra mutogat, és a muszkliját csattogtatja. Ilyen erőfitogtatás volt például Isztambul iszlamista polgármesterének, Recep Tayyip Erdogannak mondvacsinált ürügyekkel való elítéltetése. A jelentéktelen büntetés - pár hónap luxusfogház és minimális pénzbírság - következménye ugyan az lenne, hogy Erdogan soha többé nem vehet részt a török politikában, de ez könnyen a visszájára fordulhat. Az elítélt máris szimbólum párthívei számára. A nacionalista Nagy Egységpárt (BBP - Büyük Birlik Partisi) egyik aktivistanője, Melihat Melek Soysal azért kap többévi fegyházat, mert látványosan ülve maradt a himnusz alatt.

Rabok tovább nem leszünk

Az iszlamista mártírgyártás mellett idén számos, idáig a szőnyeg alá söpört probléma is felütötte rút buckosát. Például a maffia, egyes félkatonai szervezetek és a PKK-val, a kurd Munkáspárttal szemben álló kurd klánok meglehetősen sötét kapcsolatainak több éve húzódó ügye. Pár éve épp a budapesti Hiltonban törölték képen a jelenlegi török miniszterelnököt, Mesut Yilmazt - a pofont Abdullah ‚atli, a török alvilág egy ismert figurája küldte. Nem sokkal később ‚atli autóbaleset áldozata lett, és mit ád isten, néhány, véletlenül éppen vele utazó török állambiztonsági tiszt is vele veszett. A magyarázat: ‚atli maga is részt vett a PKK-ellenes titkosszolgálati küzdelmekben. Azóta megszorult a hurok az Interpol által körözött, a török maffia egyik fejének tartott s jelenleg Aix-en-Provence-ban letartóztatott Aladdin ‚akici torka körül is. Õ letartóztatásakor török diplomáciai útlevelét rántotta elő, hiába. A skandalum viszont elérte az útlevél kiállításakor a bel- és külügyi tárcát birtokló volt kormánypárt, a DYP (Helyes Út Pártja) belső köreit, például Tansu ‚iller volt miniszterelnök asszonyt, akinek a férjét éppen mostanság készülnek vád alá helyezni. A házaspár által Amerikába csempészett vagyon több száz millió dollárra rúg. A ‚atli balesete után kirobbant botrányban felmerült az egyik legjelentősebb kurd törzsnek, a Bucakok fejének, a ‚illerék csókosának számító és ezért a DYP listáján mandátumot szerzett Sedat Bucaknak a neve is. És bár idén ősszel Törökország rávette Szíriát, hogy ne nyújtson menedéket Abdullah "Apo" Öcalannak, a PKK főnökének, a PKK- és a kurdkérdés létezik, és vidoran gennyed tovább. A török kormánynak pedig továbbra sincs rá megoldása, hiszen éppen a kemálista doktrína zárja ki, hogy a kurdok kérdését nemzetiségi problémának tekintsék Törökországban. Aki csak felvetné ezt, bizton számíthatna a hadsereg haragjára.

Róka fogta csuka. És nagy baj is lehet belőle akár. Idén november 6-án az jelentett meglepetést, hogy az ország nagyvárosaiban iszlamista és szélsőbaloldali diákok együtt tüntettek (bár néha közben pofozták is egymást) az egyetemeket kordában tartani hivatott Felsőoktatási Bizottság ellen. Bár a rendőrségi rohamosztagok a szokásos kegyetlenséggel leverték őket, e mozgalmaknak fontos üzenete is van. Ha a kemálista köztársaság nem lesz képes megújulni, akkor bekövetkezhet az, ami húsz évvel ezelőtt Iránban, egy évtizede Algériában történt. Az iszlamista ellenzék magába olvasztja a baloldalt, és a maga szája íze szerint kényszeríti ki a változásokat.

Dobrovits Mihály

szerző
Dobrovits Mihály
publikálva
1998/47. (11. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...