Zászló sincs már az Egyesült Államok kabuli követségén, tömegek próbálnak menekülni Afganisztánból

  • narancs.hu
  • 2021. augusztus 16.

Külpol

A talibán békés hatalomátvételt és párbeszédet ígér, Kabul lakóit sokkolta a hatalomátvétel. A kivonuló amerikai diplomaták minden iratot és lobogót megsemmisítenek maguk után.

Bezárt üzletek, boltok látványa fogadta a járókelőket hétfőn reggel Kabul belvárosában, a kereskedők fosztogatástól, káosztól tartanak a tálibok bevonulása után – írja a BBC, a Reuters nyomán.

A lap egy boltost is idéz, akit Asraf Gáni afgán elnök elmenekülése a talibán hatalomátvételnél is jobban sokkolt; mások már most öncenzúrát gyakorolnak és lefestik az iszlamisták által bűnösen kihívónak tartott kirakatokat, plakátokat.

Helyiek beszámolói szerint a kormányzati és diplomáciai negyed mára teljesen kiürült, a nagykövetek családtagjaikkal együtt elhagyták az országot – vagy éppen a kabuli reptéren várnak kimenekítésükre.

Levonták az amerikai zászlót az Egyesült Államok kabuli nagykövetségéről, amelynek "szinte minden alkalmazottja" a Hamid Karzai nemzetközi repülőtéren várakozik– ezt már a washingtoni külügyminisztérium közölte az MTI szerint. Az amerikai haderő mintegy hatezer katonával biztosítja a reptér biztonságát.

A helyszínre azonban nem csak diplomaták érkeztek, hanem több száz, a táliboktól rettegő civil is – ők is külföldre menekülnének, ám nincs elég repülő az elszállításukra. A Twitteren drámai felvételek terjednek az evakuálásért küzdő emberekről, sokan egy felszállásra kész repülő rámpáján kapaszkodtak fel, így próbáltak bejutni az utasok közé.

A menekülő tömeg útját hétfőn reggel már egy tálib fegyveres őrség vágta el a reptér bejáratánál, így várhatóan csak a korábban bejutottak hagyhatják el az országot.

Saját zászlóikat égetik az amerikaiak

 Az afgán fővárosban lévő amerikai nagykövetségről távozó diplomatáknak nemcsak a titkos iratokat, hanem az amerikai zászlókat is meg kellett semmisíteniük. Erről a Stars and Stripes című, tekintélyes amerikai katonai lap számolt be vasárnap. Eszerint a képviselet épületének kiürítése előtt a diplomáciai személyzetet arra utasították, hogy égesse el a zászlókat és más, propagandacélokra felhasználható tárgyakat. A kiadvány szerint a személyzet zászlókat, valamint "minden stratégiai vagy propaganda értékű tárgyat" elégetett az utolsó órákban, mielőtt vasárnap elhagyta az épületet. Számos diplomata amerikai zászlót vitt magával.

Harcok Afganiszt?nban

 
afgán, menekül, Kabul, tálib
 
A tálib fegyveresek és az afgán kormányerők harcai elől az észak-afganisztáni tartományokból elmenekült emberek tábora egy kabuli közparkban 2021. augusztus 14-én
Fotó: Hedajatullah Amid / MTI/EPA
 

 

A tálib fegyveresek vasárnap este harc nélkül hatoltak be az afgán fővárosba, Kabulba, és elfoglalták az afgán kormányerők által elhagyott kormányzati intézményeket. Asraf Gáni afgán elnök elmenekült az országból. A tálibok a főváros valamennyi területét ellenőrzésük alá vonták.

A talibán békés átmenetről beszél

A háborúnak vége Afganisztánban, az uralom típusa és a rendszer formája hamarosan tisztázódik - jelentette ki a tálibok politikai irodájának szóvivője,  Mohammed Naim vasárnap az al-Dzsazíra katari székhelyű tévének nyilatkozva.

Naim szerint egyetlen diplomáciai testület vagy annak bármelyik központja sem volt célpont a város bevétele során. Hozzátette, szervezete mindenkit biztosít arról, hogy gondoskodik az állampolgárok és a diplomáciai képviseletek biztonságáról. Készek vagyunk párbeszédet folytatni minden afgán személlyel, és garantálni fogjuk számukra a szükséges védelmet" - hangoztatta. Kijelentette, szervezete minden lépést felelősségteljesen tesz, és mindenkivel békét akar.

"Elértük, amire vágytunk, vagyis országunk szabadságát és népünk függetlenségét"- állította Naim: "Nem engedjük, bárki is arra használja a földjeinket, hogy bárkit célba vegyen, és nem akarunk ártani másoknak. Szerinte szervezete nem fog beavatkozni mások ügyeibe, és cserébe nem engedi, hogy beavatkozzanak az ő ügyeikbe.

A talibán békés szándékait mindenesetre nem igazolja eddigi fellépésük: a már korábban megszállt Balkh városában ájulásig sétáltattak egy helyi férfit, mert nem iszlám zenét hallgatott. Egy fiatal nőt pedig nem előírásszerű viselete miatt gyilkoltak meg a városban, halálát azonban nem vállalta magára a helyi tálib parancsnokság- írja a BBC.

 

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk