Kultúra

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

  • - turcsányi -
  • 2024. május 8.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

„Kicsinek és vesztesnek látszott”

A Mefisztóland bemutatója kapcsán beszélgettünk a nemzeti maszlagot hirdető színházi kisiparosokról, a szélsőjobb térnyeréséről, a dühös hazafiságról, a megalkuvás árnyalatairól és mindenféle retorikai csapdákról is.

„Mediterrán válasz”

Hagyományos jazz-zenészként kezdte, de ma már a folk és az elektronika sem áll távol tőle. Tavaly a The Crossing nevű kvartettjével lépett fel Budapesten, az idén a szárd folkénekegyüttes, a Tenores di Bitti vendégeként érkezik a Jazzfest Bu­dapestre.

Gyima hattyúdala

A Brácsaszonátát, Sosztakovics utolsó művét bátran nevezhetjük hattyúdalnak: a kotta végére 1975. július 5-én került kettős záróvonal, pár nappal később a zeneszerzőt kórházba szállították, ahol alig egy hónappal később elhunyt.

„Önmagát gyilkolja”

A 70. születésnapját ünnepli az idén, és jó három évtizede vezeti a Budafoki Dohnányi Zenekart. Az ifjúsági beavató koncertekről és arénashow-król is kérdeztük, de azt is elmondta, hogy mi a baj a zenei maradisággal.

„Sok képet használok”

A régizenéből induló karmester nemrégiben a kismartoni Esterházy-kastélyban vezényelte és mesélte-magyarázta el Schubert és Mendelssohn darabjait.