MaNcs 35. évf. 05. sz. (2023-02-01)
Jednou budem dál, jednou budem dál, jednou budem dál, já vím… – énekelte szombaton este kicsivel nyolc előtt a Vencel téren a spontán módon, mindenféle közösségi meghirdetés nélkül összeverődött sok száz fős tömeg. A megválasztott elnökként első televíziós interjújára a nemzeti múzeumba siető Petr Pavelt üdvözölték így.
Kedden ért véget a PDSZ meghirdette egyhetes országos, ún. gördülő pedagógussztrájk. A záróaktus a Szolidaritás Napja volt, amelyen a közoktatás szereplői mellett a szakképzési centrumok néhány intézményéből, valamint egyházi iskolákból is demonstráltak tanárok.
Egekbe szökött az infláció, négyszáz körül keringőzik az euró árfolyama, csúcson az államadósság, padlón az egészség-, válságban az oktatásügy. A nagy hitelminősítők éppen lerontották az ország besorolását. A kormány trükkös megoldásokkal próbál kiénekelni pénzeket az EU-tól – nincs könnyű dolga, mert a nemzetközi megítélése is ijesztő.
Állítólag derült égből villámcsapásként érte a magyar kormányt a hír, miszerint az Európai Bizottság nem kíván több uniós forrást önteni az ún. közérdekű vagyonkezelő alapítványok tulajdonába kiszervezett egyetemekbe mindaddig, amíg a magyar kormány nem szigeteli el valamelyest ezen intézmények kuratóriumait a politikai felső vezetéstől.
A kormány eltaktikázta magát, emiatt sokkal komolyabb vállalásokat kell tennie az uniós támogatások folyósításáért. De lesz hatása az Integritás Hatóságnak vagy a bíróságok megerősítésének, életre kelthető-e a jogállam Magyarországon? Ligeti Miklós nem túl optimista.
„Fiatalítás” ürügyén katonatisztek sorát menesztette a honvédelmi miniszter az elmúlt hetekben. Az állományban felháborodást, egy teljes korosztályban pedig félelmet keltett az intézkedés, amely ellentmond annak a bevett szemléletnek, hogy a hadsereg egy életen át gondoskodik a tagjairól.
A Fidesz-kormány az év végén nemcsak távközlési szolgáltatóból, hanem szénbányából is bevásároltatott az állammal. Leisztinger Tamás cégének, az Ormosszén Zrt. bekebelezésével immár rendelkezésére áll a településeknek osztogatott, gyenge minőségű borsodi barnakőszén. A felhasználók egészsége másodlagos.
Két rendőrt vádolnak azzal, hogy hajléktalan embereket bántalmaztak és aláztak meg Mohácson. A kaposvári bíróságon zajló perről nemcsak konkrét bűncselekményekhez köthető kérdések juthatnak az eszünkbe.
Mennyire védi Magyarországon a Natura 2000 besorolás a természetet, ha az érintett területen beruházást terveznek? Az uniós természetvédelmi szisztéma eltér a hazai szabályozástól, és emiatt lehetőség van a politikai nyomásgyakorlásra.
Külföldön élő barátom mutatta büszkén Marc Chagall Ma Vie (Életem) című önéletrajzának első kiadását, amelyet egy budapesti antikváriumban talált.
Egyre-másra jelennek meg, nálunk és világszerte is az olvasási hajlandóság visszaeséséről tudósító felmérések. Tényleg leszokunk az olvasásról, és vége lesz kultúránknak, vagy csak más forrásokból szerezzük meg ugyanazon tartalmakat?
Egy játszóházban, pontosabban egy játszóház előterében vagyunk, ahol egy egyedülálló apa és egy válófélben lévő anya várakozik a foglalkozáson lévő gyerekére. Bár kapcsolatuk kissé viharosan indul (gyermekeik összevesznek bent, és természetesen felelőst kell találni egy ilyen komoly helyzetben), de a hosszú közös várakozások alkalmával – mi sem természetesebb – összemelegednek. Eddig ideálisnak tűnik a helyzet, ugye?
Az utókor korántsem elfogulatlan emlékezetében Horthy Miklós zömmel Magyarország kormányzójaként él, aki többnyire fess altengernagyi egyenruhában feszít, esetleg fehér lován léptet. Tette is mindezt 24 és fél éven keresztül, egy tengerrel nem bíró ország („király nélküli királyság”) államfőjeként.
Felhajtás, a kínált holmi értékéhez képest túl nagy reklám: ezt jelenti a szerző negyedik regényének címe. A neonzöld szmájli és a betűk neonzöldje a borítón a könyvben felbukkanó árura, egy drogra utal. Az egyenmosoly a grafikai megoldásnak köszönhetően vibrál. Ez a látvány meg is alapozza az olvasmányélményt, amelynek meghatározó vonulata a bizonytalanság.
A 18. század végén, a polgári hangversenyélet hajnalán gyakran szerepelt ugyanazon a műsoron intim kamaramű, dal és nagyzenekari szimfónia, utóbbi gyakran több részletre bontva. Ezt a jótékony változatosságot idézte fel Keller András, aki nincs híján a kitűnő ötleteknek.
Pontos, világos fogalmazással, nyugodt, erőteljes ritmussal és dallammal indul az első szám zenei folyama Juhász Gábor új albumán.
Egy walesi bányászfaluban nőtt fel az idén 81 éves John Cale, de már gyerekkorában a zene iránt mutatott érdeklődést. Orgonált a helyi templomban, később brácsázni kezdett, azután Londonban, majd New Yorkban folytatott zenei tanulmányokat, ahol Aaron Copland volt a mestere.
A videókat és installációkat készítő szlovák képzőművész elsősorban az ún. átrajzolt, leginkább újságokban, könyvekben és képeslapokon talált képeken alapuló munkáival vált ismertté. E sikeres, több magángyűjteményben is megtalálható művek nemcsak az emlékeinkben élő, hanem nyomaiban még mindig fel-felbukkanó, a volt szovjet blokk lakói számára nagyon is ismerős vizuális és történeti hagyományait dolgozták fel és írták újra.
A rendező 2019-ben, a Házassági történet promókörútján vette újra kezébe középiskolás kora kedves könyvét, Don DeLillo Fehér zaját. Nem nehéz rájönni, miért épp akkor: a regény hősei egy misztikus esemény hatására hirtelen megkérdőjelezik saját szokásaikat, érzéseiket, sőt az egész életüket. Meglehet, hasonlóan érez egy filmrendező is, akinek szekere épp az Oscarig vezető, rögös és értelmetlen úton döcög.
A Három óriásplakát Ebbing határában és az Erőszakik rendezője minden próbálkozás során méterekkel emeli a lécet önmaga előtt, s – mint mindig – most is gond nélkül libben át felette. McDonagh ezúttal is egy elszigetelt atmoszférában kutatja az „emberi” jelző jelentéstartalmát, amelyet magasztalásként és sértésként egyaránt alkalmaz.
Ismerjük is, meg nem is, sok darabja hiányzik a koncertrepertoárból. Ezt az adósságot törleszti a Prokofjev maraton, Fischer Iván szokásos évi maratonjainak idei fejezete: február 4-én a Müpában egész nap az orosz zeneszerző műveit hallgathatjuk. Interjúalanyunk a nap egyik szólistája lesz.
James Gray sok mindent zsúfolna önéletrajzi filmjébe a 80-as években épp átalakuló Amerikáról (Reagan – elültetve Trump ámokfutásának magvait – hatalomra lép), az Ó- és Újvilág kapcsolatáról, az állami és privát iskolák közti szakadékról, amely egyben az osztály- és rasszbeli szegregációt is fenntartja.
„Ezt a látványt sosem unom meg” – sóhajt fel a Gerard Butler alakította kapitány a felszállás előtt, amikor meglátja az éjjeli kifutópályát.
Jó nézni ezt a filmet. Pedig sem az alaphelyzetben, sem a történetbonyolításban, sem a formában nincs túl sok eredetiség.
A régi bérházban, ahol élnek, Bence és Laura szerint az olyan furcsaságok, mint a recsegő parketta vagy a váratlanul megszólaló rádió, kísértetek jelenlétére utal.
Nem állítjuk, hogy Elgar nagyszerű Csellóversenye, amelyet részben Jacqueline du Pré tett ikonikussá, jobban szól brácsán, de könnyedebb és a végzet romantikus csókját sem viseli magán, ahogy sok gordonkás előadásában.
Sokakkal ellentétben a Belle and Sebastian tagjai nem élték meg rosszul a lockdownt:
A japán elektronikus zenekészítő, dalszerző-előadó (és független filmes) Tujiko Noriko 2000 óta ad ki albumokat, de a Crépuscule I & II minden tekintetben az eddigi legmonumentálisabb munkája.
Amikor Sztupa és Troché a NATO ábécét tanulták, a kezdeti botladozó lépések után egy egészen speciális tolvajnyelv birtokosai lettek, köszönhetően a kis lépések gyakorlatának.
Miközben a hajléktalan nők körében kifejezetten gyakoriak a nőgyógyászati problémák, az állami ellátáshoz való hozzáférésük finoman szólva is nehezített. A tavaly október óta működő traumatudatos nőgyógyászati rendelőben az egyszeri ellátásokon túl tartós segítséget és sokszor lelki támaszt is nyújtanak a nehéz helyzetű nőknek.
Magyarországon az idei tél – eddig – határozottan melegebb volt a sokévi átlagnál. Utánanéztünk, hogy miért alakult ez így, s mi várható.
