Betű a szénakazalban

Egyre-másra jelennek meg, nálunk és világszerte is az olvasási hajlandóság visszaeséséről tudósító felmérések. Tényleg leszokunk az olvasásról, és vége lesz kultúránknak, vagy csak más forrásokból szerezzük meg ugyanazon tartalmakat?

Amikor olvasásról beszélünk, elsősorban a könyvfogyasztási szokásokra gondolunk, azon belül is a szépirodalom olvasására. Az olvasáskutatással foglalkozók nem csupán ezt tekintik olvasásnak, hanem az életünkben jelen lévő mindenfajta szöveg szerepét vizsgálják. A felméréseknek ráadásul különböző fókuszuk lehet: irányulhatnak olvasásszociológára, vagyis az olvasáskultúra társadalmi rétegek, lakóhely, iskolázottság vagy vagyoni helyzet szerinti vizsgálatára, vagy magára a szövegértés általános változásaira, és vannak olyan kutatások is, amelyek az olvasás antropológiai, netán fiziológiai hatását mérik. A katasztrófát kiáltók között legtöbben a könyvolvasás térvesztése miatti kulturális változásokról beszélnek, az intellektuális erodálódástól, vagy éppen közös kulturális gyökereink elvesztésétől tartva.

A magyarországi olvasási szokásokról 2017-ben és 2019-ben is készült egy-egy széles körű, tudományos alaposságú felmérés a 3 és 18 év közötti gyerekek/fiatalok körében. Ezek eredményeit Tóth Máté, a szentendrei Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár igazgatója adta közre, bevezetőjében leszögezve, hogy az olvasás és a digitális tartalomfogyasztás viszonyrendszerét ma már tágabb perspektívában kell vizsgálni, és fontos tény, hogy a mai 18 év alattiak mind úgynevezett digitális bennszülöttek, akik szeme előtt a különböző készülékek képernyőin átlagosan napi 3–4 órán keresztül vibrálnak az információk.

Az olvasási hajlandóság vizsgálatában a könyvolvasás a leginkább mérhető, bár még ez sem egyértelmű kategória, hiszen egyformán könyvnek számít egy Bogyó és Babóca vagy egy manga is. Mégis, a mérések nemzetközileg is bevett alapegysége a könyv, az olvasás időbeli keretének az évet, a negyedévet, illetve a hónapot veszik. A magyarországi helyzet két szélsőséges értéke a következőképpen áll: 2019-ben a gyerekek 43,8 százaléka egyetlen könyvet sem olvasott, ami 10 százalékpontos romlás a 2017-es értékhez képest. Érdekes módon a könyvmolyok köre is bővült, a havonta legalább egy könyvet elfogyasztók köre mint­egy 1,5 százalékpontos emelkedéssel 13,2 százaléknyi lett.

Hogy ennek mi az oka, arra Gombos Péter és Csima Melinda keresték a választ egy 2020-as tanulmányukban, a két fent említett felmérés eredményei nyomán a számítógép/internethasználat és az olvasási hajlandóság összefüggéseire kerestek adatokat. Kimutatásukból látható, hogy a gyakrabban „gépező” gyerekek között kevesebb az olvasó, és fordítva. A folyamatosan a neten lógó gyerekek (akik 10–20 percenként ránéznek a telefonjukra) több mint 60 százaléka egyáltalán nem olvas könyvet, az egyáltalán nem szörfölőknek pedig több mint negyede rendszeres olvasó, vagyis havonta legalább egy könyvet kivégeznek. Tehát ha elzárnánk a gyerekeket a nettől, visszaülnének a könyveik mellé? Bár valóban mutatkozik összefüggés az internethasználat és az olvasás között, ez még nem jelenti azt, hogy nincsenek egyéb tényezők is, amelyek közrejátszhatnak a könyvektől való elfordulásban.