Tartalom

MaNcs, IX. évf. 27. szám, (1997.07.03.) (1997-07-03)

Egotrip

Egotrip

Keresztury Tibor: Keleti kilátások (Tolnai a tóban)

Volt egy kis séta a múlt héten megint lefelé, váratlanul, ahogy az történni szokott. Egy olyan hűvös és mély pinceállapot, mocsok van ott és törmelék, kívül-belül, mindenütt. Esetleg még némi szén, dermedt fűtőanyag, de lapát meg sehol. Ülsz ott, nézel a sötétben szerteszét, már megint mi van, mi az isten van megint, de nem látszik semmi sem, csak bent megköt a cement. Vagy csörög a gyomorban két marék szilánk, és jövöget szép lassan fölfelé - de erről már dadogtam eleget, kit érdekel. Nem ez a tárgy, hanem hogy Tolnai Palicsról küldött fényt, megmutatta a vészkijáratot.

Egotrip

Jaksity György: Tőzsde

Omaha Nebraska államban a maga poros középnyugati zsánerével még néhány évtizede is leginkább csak egy westernfilm díszletéül szolgálhatott volna, aminek egykori poros utcácskáit és zongoraklimpírozástól hangos szalonjait persze mára szép lassan leigázták a sugárutak és felhőkarcolók. A gazdagság minden amerikai nagyvárosra jellemző mementóit (megalomán focistadion, toronyépületes belváros, drága éttermek és exkluzív boltok) leszámítva ez a város sem rendelkezik semmi turistacsalogatóval, mégis minden tavasszal sok ezren zarándokolnak el, hogy részt vegyenek a Berkshire Hathaway cég közgyűlésén, nem annyira a szavazás és az osztalékszelvény-lobogtatás unalmas ceremóniájának kedvéért, hanem sokkal inkább a cég legendás elnöke, egyben az USA egyik leggazdagabb embere, Warren Buffett szavait meghallgatni. Néhány éve még egy kisebb konferenciaközpont is megtette a közgyűlés lebonyolítására, idén azonban már az Aksarben (Nebraska visszafelé olvasva) Colliseum is megtelt. Omaha mára a kapitalizmus, az amerikai tőzsde zarándokhelyévé vált; Buffett szerint a közgyűlés a tőkés társadalom Woodstockja, ahonnan a résztvevők a mitikus befektetőként ismert cégelnök érintésétől, szavaitól megüdvözülten térnek vissza, hátha nekik is sikerül. Hogy micsoda? Nos, Buffett 1965-ben vette át a cég vezetését, és mára az akkori 19 dollár részvényenkénti sajáttőke az ezerszeresére, 19 011 dollárra emelkedett, ami barátok között is éves 23,8 százalékos növekedésnek felel meg. (Összevetésképpen: a dollár-infláció átlagosan évi két százalék körül volt.) A cég soha nem fizetett osztalékot, így az utóbbi években a kisbefektetők részvételét leginkább a részvény magas ára korlátozta, amit brókercégek arra használtak ki, hogy Berkshire-részvényekbe fektető befektetési jegyeket árultak kis címletben, ami tavaly már Buffettet is meggyőzte, hogy inkább kisebb címletű részvényeket is bocsásson ki. A kiscímletű B sorozatú részvények kibocsátásának köszönhetően persze Omaha turisztikai célponttá vált a mintegy 40 ezer új kisrészvényes számára.

Egotrip

Seres László: Dekóder

Lobbizni csúnya dolog. Lobbizni = képviselőket aljas módon megkeresni, megvesztegetni, önálló énjüket elvenni, mint a Testrablók támadásában azok a földönkívüli hüvelyes növények. A "lobbizás" kifejezés a Magyar Korporatív Köztársaságban annak elismerését jelenti, hogy léteznek különböző (rész)érdekcsoportok - ez az, ami megbocsáthatatlan. Főleg, ha nem a mi lobbink győz.

Publicisztika

Publicisztika

Eörsi István: A hazugság kipárolgása

Azt hallottam, hogy a pénteki MIÉP-tüntetésen a megjelentek Szatmári Lajos nevének skandálásával fejezték ki Torgyán-ellenes érzelmeiket. Mint köztudomású, Torgyánnak számos egykori kisgazda vezető egybehangzó vallomása szerint ezt a nevet adományozta ügynöki nyilvántartás céljából a háromperhármas ügyosztály. A skandálók pedig Csurka István hívei, aki nem is tagadja, hogy Raszputyin néven szerepelt ugyanebben a nyilvántartásban. Tetszhet-e Csurkának, hogy tábora éppen ügynökmúltja miatt gyalázza Torgyánt? És hogyan kerülhetett sor erre a kutyakomédiára?

Publicisztika

Utolsókból lesznek az elsők

Megint az lett a népek pofájába vágva, már azokéba, akik erősen figyelnek, hogy a szabályokat mi hozzuk, és mi tartjuk be őket, vagy nem tartjuk be őket, viszont azt is mi mondjuk meg, hogy mikor tartjuk be őket, és mikor nem, és akinek meg nem tetszik, benyalhat déli tizenkettőkor a Blahán. Az ORTT nyolcfős kuratóriuma hétfőn eredményt hirdetett a két országos sugárzású kereskedelmi televízióra kiírt pályázat dolgában. Az egyik frekvenciát a CLT-Ufa nevű konzorcium nyerte, a másikat meg az MTM-SBS nevű konzorcium, a harmadikat, amelyik nem nyert semmit, azt meg a CME nevű konzorciumnak hívják. Hogy ettől az egésztől hány centimétert megy majd előre a sajtószabadság, a független tájékoztatás és persze a művelődés ügye, az elválik. Vélhetőleg sokat: a kereskedelmi tévéknek természetükből adódóan pénzt kell termelniük, és valami pénzt kell termelnie az állami tévének is, és ezért egyik sem engedheti meg magának, hogy olyan minősíthetetlen gagyi legyen, mint most az MTV vagy a különféle kábeltévék. Igazi verseny lesz, és ez jó. Vagy inkább: lehet, hogy igazi verseny lesz. Mert az például, ahogy az ORTT elbírálta a három pályázatot, vérforralónak is nevezhető éppenséggel. A három pályázatról előre megállapított, objektív pontrendszer szerint kellett volna döntenie a kuratóriumnak, amiben kiemelt fontossággal bír például az, hogy ki mennyit dellázik a frekvenciáért. Ehhez képest az objektív pontrendszer valahogy a pályázatok értékelése után bírt megállapítódni: előbb a nyertesek, aztán a pontok, a rohadékjai. Így történhetett meg, hogy a legtöbbet ígérő, Baló-Palmer-Lauder-Vajna-féle CME ajánlata - bár a cég 12 milliárd forintot kínált bármelyik frekvenciáért - mégis kevesebbet ért, mint az MTM-SBS 9, illetve a CLT-Ufa 8 milliárdja - azé a konzorciumé, amelyik késve és hiányosan adta be pályázatát anno, mégis elfogadták. Az indokláson, hogy vajon miért is lett kiszórva négymilliárd forint az ablakon, talán még lapzártánkkor is dolgozik Révész Sándor, az ORTT elnöke, akinek egyik legfontosabb, már-már államférfiúi erénye az, hogy még Horn Gyulánál is alacsonyabb. Az ORTT-ben egyébként végül is a Fidesz, az FKgP, a KDNP és az MSZP által delegált kurátorok szavazata volt a döntő, de leginkább az MSZP-s illetőé, egy bizonyos Kardos Lajosé, aki sokat tapasztalt férfiú lehet, egyszer, a Morvai-expedíció tagjaként például Barguzinban is megpróbált egy női csontvázat felcsípni. Kardos persze Révész Tamás házizombija, úgy, ahogy Révész Tamás a Horn Gyuláé - és hogy Hornnak miért nem kellett Baló, hogy az SZDSZ-szel volt-e valami homályos elszámolnivalója, vagy a befektetők kiléte számított a miniszterelnöknek, arra talán még Popper Péter sem tudja a választ, pedig ő pszichológus is meg közel álló személyiség is. (Az ellenzéki pártok motivációi földhözragadtabbnak tűnnek: má´ még zsidó pénzen gyünne az amerikai kultúrmocsok! És: tévé kéne, Palmer koma? Menjé´ a románokhoz, azoknak tévézzé´!)

Publicisztika

Földet zsebbe nem teszünk

A zsebszerződéseket általában fecnikre írják - néha a hentesnél a csomagolópapír sarkát tépik le, olyan kicsire -, hogy könnyebben elrejtsék, mégis, van ellenszerük. Egy tévé (a Duna) műsort szentelt a földkérdésnek, benne egy zongoristával - aki szerint a pápuák bezzeg még tudnak valamit, amit mi már nem - és egy másik versenyzővel, aki tudja, mi a megoldás: az ősiség, a dicső idők, amikor a földdel "nem lehetett seftelni". Hogy mindenki értse: a földet nem lehetne eladni, hitelhez sem lehetne jutni, nem lenne beruházás, vállalkozás, megélhetés - hogy az emiatt egyszer már elmaradt modernizáció ne is említtessék. Hát persze hogy nem voltak zsebszerződők ott, ahol ilyen marhaságok léteztek.

Belpol

Belpol

"Ha Lenin kiesik a vagonból..." (Richard Pipes történész)

Richard Pipes a mindenféle totalitarizmusok, de legfőképpen a bolsevizmus világhíres szakértője - azon kevesek egyike például, akik mindig is azt állították, hogy a II. világháborút nem a náci Németország, hanem Németország és a Szovjetunió együtt robbantották ki: hisz egyszerre szállták meg 1939 szeptemberében Lengyelországot. A 77 esztendős professzor politikai szerepet csak egyszer vállalt, de tudósnak ebben a században valószínűleg már nem adódhat nagyobb lehetősége a történelem befolyásolására, mint neki: a nyolcvanas évek elején őt bízta meg Ronald Reagan az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács szovjet és kelet-európai osztályának vezetésével. A hidegháború utolsó nagy fellángolásakor a professzor dolgozta ki a Szovjetunió megtörésének stratégiáját. Néhány év után kivált az elnöki csapatból. Nem valami nézeteltérés késztette erre, hanem a Harvard University szigorú tradíciói, melyek értelmében a tudósok csak korlátozott ideig szüneteltethetik egyetemi működésüket - és ez alól a kormányzati megbízatás sem kivétel. Az amerikai tudományos körökben elterjedt róla, hogy ő a republikánus jobboldal fő ideológusa, az ókonzervatív szellemi irányzat vezetője.

Belpol

Kulturális hírek

Gyász87 éves korában elhunyt Jacques-Yves Cousteau francia oceanográfus. Tudományos fokozata nem volt - tengerészeti iskolát végzett, majd a haditengerészetnél szolgált -, de könyvei, filmjei, tévéprogramjai révén a fél világgal megismertette a tengerek titkait, és felhívta a figyelmet a környezetvédelem fontosságára.

Belpol

Fővárosi levéltár: Zárt, tűzbiztos, száraz érzés

Az utóbbi hetekben hirtelen keletje lett a levéltár-témának a lapokban: Budapest Főváros Levéltárának (BFL) főigazgatója, Varga László demonstratív lemondása - majd ennek feltételekhez kötött visszavonása - értékes publicitáshoz juttatta a porladó papírokat, nem kevés bosszúságot okozván ezáltal a város vezetőinek.

Belpol

Rendelet a természetgyógyászatról: Para-grafus

Július elsején lépett életbe az a népjóléti miniszteri rendelet, amely a hazai természetgyógyászok működését kívánja szabályozni, s egyszersmind igyekszik kiszűrni a sarlatánokat. Legalábbis elvileg: az ugyanis még nem világos, kik lesznek azok, akik megmondhatják majd másokról, hogy valóban megfelelő szakképzettséggel rendelkeznek. A szakmában járatosak szerint nemcsak a betegek védelméről, az orvosok és a természetgyógyászok közeledéséről, hanem igen nagy pénzekről is szól a történet.

Külpol

Külpol

Világkörnyezet: Lépéshátrány

Az 1992-es Rio de Janeiró-i környezetvédelmi világtanácskozás mostani New York-i utókonferenciájára már eleve csak legyinteni lehetett. Az öt évvel ezelőtti nagy és nemes elhatározásokból alig valami vált valósággá, és a résztvevők csak ennek a ténynek a beismerésében értettek egyet.

Film

Film

"Jönnek a nullák, minden kezdődik elölről" (Monty Cantsin neoista művész)

Ha a következő napokban szembejön veled egy lángoló gőzvasaló, nyugtalanságra nincs okod. Monty Cantsinnel, vagyis Kántor Istvánnal találkoztál; drót ruhaakasztó antenna a fején, és hatot mutat az órája, biztosan. Monty Cantsin, mint ismeretes, a neoizmus prófétája. Ennek jegyében jelentette meg pop-rocklemezeit, ennek jegyében festett és performerkedett, és ennek jegyében csukták le New Yorkban, amikor egy Picasso-képre freccsentette vérét a Modern Művészetek Múzeumában. Mostanában a Phycus nevű indusztriális zenekarral dolgozik, Puppet Government (Bábkormány) névvel igazgat Torontóban egy szervezetet, továbbá díjakat nyer a videóival, és egyre gyakrabban lép fel ezen a néven: Amen. Július első felében Magyarországon kavar.

Film

Utolsókból lesznek az elsők

Megint az lett a népek pofájába vágva, már azokéba, akik erősen figyelnek, hogy a szabályokat mi hozzuk, és mi tartjuk be őket, vagy nem tartjuk be őket, viszont azt is mi mondjuk meg, hogy mikor tartjuk be őket, és mikor nem, és akinek meg nem tetszik, benyalhat déli tizenkettőkor a Blahán. Az ORTT nyolcfős kuratóriuma hétfőn eredményt hirdetett a két országos sugárzású kereskedelmi televízióra kiírt pályázat dolgában. Az egyik frekvenciát a CLT-Ufa nevű konzorcium nyerte, a másikat meg az MTM-SBS nevű konzorcium, a harmadikat, amelyik nem nyert semmit, azt meg a CME nevű konzorciumnak hívják. Hogy ettől az egésztől hány centimétert megy majd előre a sajtószabadság, a független tájékoztatás és persze a művelődés ügye, az elválik. Vélhetőleg sokat: a kereskedelmi tévéknek természetükből adódóan pénzt kell termelniük, és valami pénzt kell termelnie az állami tévének is, és ezért egyik sem engedheti meg magának, hogy olyan minősíthetetlen gagyi legyen, mint most az MTV vagy a különféle kábeltévék. Igazi verseny lesz, és ez jó. Vagy inkább: lehet, hogy igazi verseny lesz. Mert az például, ahogy az ORTT elbírálta a három pályázatot, vérforralónak is nevezhető éppenséggel. A három pályázatról előre megállapított, objektív pontrendszer szerint kellett volna döntenie a kuratóriumnak, amiben kiemelt fontossággal bír például az, hogy ki mennyit dellázik a frekvenciáért. Ehhez képest az objektív pontrendszer valahogy a pályázatok értékelése után bírt megállapítódni: előbb a nyertesek, aztán a pontok, a rohadékjai. Így történhetett meg, hogy a legtöbbet ígérő, Baló-Palmer-Lauder-Vajna-féle CME ajánlata - bár a cég 12 milliárd forintot kínált bármelyik frekvenciáért - mégis kevesebbet ért, mint az MTM-SBS 9, illetve a CLT-Ufa 8 milliárdja - azé a konzorciumé, amelyik késve és hiányosan adta be pályázatát anno, mégis elfogadták. Az indokláson, hogy vajon miért is lett kiszórva négymilliárd forint az ablakon, talán még lapzártánkkor is dolgozik Révész Sándor, az ORTT elnöke, akinek egyik legfontosabb, már-már államférfiúi erénye az, hogy még Horn Gyulánál is alacsonyabb. Az ORTT-ben egyébként végül is a Fidesz, az FKgP, a KDNP és az MSZP által delegált kurátorok szavazata volt a döntő, de leginkább az MSZP-s illetőé, egy bizonyos Kardos Lajosé, aki sokat tapasztalt férfiú lehet, egyszer, a Morvai-expedíció tagjaként például Barguzinban is megpróbált egy női csontvázat felcsípni. Kardos persze Révész Tamás házizombija, úgy, ahogy Révész Tamás a Horn Gyuláé - és hogy Hornnak miért nem kellett Baló, hogy az SZDSZ-szel volt-e valami homályos elszámolnivalója, vagy a befektetők kiléte számított a miniszterelnöknek, arra talán még Popper Péter sem tudja a választ, pedig ő pszichológus is meg közel álló személyiség is. (Az ellenzéki pártok motivációi földhözragadtabbnak tűnnek: má´ még zsidó pénzen gyünne az amerikai kultúrmocsok! És: tévé kéne, Palmer koma? Menjé´ a románokhoz, azoknak tévézzé´!)

Zene

Zene

Még a kidobóemberek is (Hungarian Jazz Festival)

Úgy húsz év késéssel szokott hozzánk eljutni minden. Most azonban egy up to date fesztivált sikerült összehoznia a Privat Music Productions nevű - mint a nevéből is következik -kis magáncégnek. Lesznek itt első vonalbéli sztárok, a New York-i klubélet kult- (nálunk még talán kevésbé ismert) zenekarai és a helyi mainstream, plusz Lajkó Félix, a mai magyar kultfigura.

Könyv

Könyv

Költő? Hazudsz!

Hallom, amint fölöttem csattog,vers a szivem.(József Attila után)Vers, eredj a francba!(József Attila után)Költők, mér´ nem írtok prózát?!Mer´hogy azt írtok. Könyveitek borítóján felirat: versek, kóbor kritikusok és hóbor posztsznobmodern olvasók megtévesztésére.Valaki regényíró mondta, az is hülye, aki százötven oldalnál hosszabb regényt ír.

Tudomány

Tudomány

Ötvenéves az ufókutatás: Az idegen szép

1947 júniusában az egyik Roswell (Új-Mexikó) környéki farmer valami fémesen csillogó ballisztikai lehetetlenséget talált a földjén. Amikor néhány héttel később az amerikai sajtót bejárta a hír, hogy egy pilóta Washington állam fölött fénylő, lapos, lebegő tárgyakat pillantott meg a légtérben, a gazda a közeli légi támaszponton beszolgáltatta a roncsokat. A helyi újság pár napig repülő csészealjról cikkezett, a hadsereg cáfolt, és ezzel a dolog néhány évtizedre feledésbe merült. A nyolcvanas évek elején színre lépő és azóta egyre terebélyesedő ufókultuszok azonban eredetmítoszt faragtak az Incidensből.

Sport

Sport

Küzdelem a vizek óriásával (Éjszakai ragadozók)

Tolna tökéletes bázis, ha az ember komolyabb horgásztúrára készül: a városka szélén van egy Duna-ág, tíz kilométerre esik a híres fadd-dombori holtág, tizenkettőre az élő folyó a még híresebb Karaszi-fokkal, ugyanilyen messze a Sió és a Szálkai-víztározó. Mindennek ellenére a hétvégén a halfogásnál közelebb álltam ahhoz, hogy pedofília miatt elvigyen a megyei erkölcsrendészet.