Egotrip
A lap hasábjain, az év végi számban szórakoztató összefoglalóval találkozhattunk kedvelt és kevésbé kedvelt politikusokról, pártokról, színészekről. És kitudjamégmimindent szoktunk minősíteni ahelyett, hogy valami értelmessel foglalkoznánk. A legellenszenvesebb, legszimpatikusabb és legunalmasabb jelzők közül különösen ez utóbbi volt ötletes, talán azért, mert minden indulatot az unalom követ az ember életében. Miniszterelnökünk a politikusok között érdemelte ki a legunalmasabb jelzőt. Talán azért ennyire jó. (Mármint politikus) - gondolhatnánk. Legalábbis - befektetésekről szólva - a legjobb mindig a legunalmasabb. Persze lehet, hogy politikuséknál máshogy van. (Ez nem választási esélylatolgatás, bár az 1998-as tőzsderovatnak még elkerülhetetlenül foglalkoznia kell ezzel.) Speciel, ha már így elkanyarodtunk, érdekes, hogy mennyire sok a hasonlóság a jó politikus és a sikeres befektető között. A rovat olvasói számára már valószínűleg gyerekjáték összekapcsolni Don Juant, Mozartot, Kierkegaardot, érzéki zsenialitást, ne adj´ isten a szexet a tőzsdei spekulációval. De vajon eszükbe jutott-e már, hogy létezhet párhuzam a politika és a befektetések kezelése között is? Ez persze nem azt jelenti, hogy a mai garnitúrából bárkire is rábíznánk a pénzünket, már azon túlmenően, amit a költségvetés adóbevételei és a tébé keretein belül kényszerülünk megtenni. Annyira persze nem érdekes a téma, hogy nagyon belebonyolódjunk, de azt azért könnyen beláthatjuk, hogy mindkét esetben az intuíció a siker titka. Meg persze egy kis tömeglélektan.
