Tartalom

MaNcs, X. évf. 18. szám, (1998.04.30.) (1998-04-30)

Publicisztika

Publicisztika

Tamás Gáspár Miklós: Kedves liberális választó! (The Long Good-Bye)

Meghitten és bensőségesen beszélhetünk egymással, hiszen - habár Magyarország politikai nézetekkel rendelkező lakosainak a 41 százaléka nevezi magát liberálisnak, de az ördög tudja, kire szavaznak - mintha nem lennénk túl sokan. Ennek a jelenségnek az idők során többször is okát adtam, de ez nem alkalmas pillanat, hogy fölhánytorgassam a múltat. Viszonyomat a holdudvaromhoz tartozó párttal egy klasszikus Chandler-regény címével fejezhetném ki:

Publicisztika

Stasi-múlt, III/III-as múlt: Tekintettel a történtekre

Az állampolgárok jogainak szélesítése a szűkkeblűen értelmezett államrezonnal szemben, az áldozatok méltósága a tettesek személyiségi jogainak aggályos tiszteletével szemben, a múlt konfliktusokkal terhelt, de tényleges feldolgozása a feledéssel szemben. A titkosszolgálati múlt kezelésének német és magyar változata. Erről szólt Joachim Gauck előadása, majd utána a vita a múlt héten Budapesten, az új városházán.

Publicisztika

Állam és sokadalom

Sachsen-Anhalt tartományt, bár bizonyosan flórájának és faunájának is vannak jellegzetességei, elsősorban arról lehet felismerni, hogy a lakosságnak ott 24 százaléka munkanélküli, továbbá összesen kettő százaléka érzi úgy, hogy nekik ott Sachsen-Anhalt tartományban jó, minden harmadik sachsen-anhalti szerint se jó, se rossz, amolyan semmilyen se, míg az összes többiek szerint Sachsen-Anhaltba hálni jár a lélek.

Publicisztika

Megint győztünk

A múlt hét megint rendőrségi hírektől harsogott. Az immár tájjellegű hagyományként megrendezett Király utcai robbantáson túl is, mit immár több hazai utazási iroda is felvett programjába mint egy nagyobb szabású gulasch-party fakultatív szatellitrendezvényét, számos sikerről és kudarcról érkezett kék hír.

Egotrip

Egotrip

Seres László: Dekóder

Az újságolvasó állampolgár sok mindent nem ért. Például hogy miért most kell gyorsan nyugdíjakat visszamenőlegesen emelni, miért most kell gyorsan pedagógusi béremelést ígérni, karitatív szerencsejátékot létrehozni, a legszegényebbek közműtartozásáról, az állami gondozottak első nőhöz jutásáról szakértői csoportot dolgoztatni? Jó, az újságolvasó állampolgár persze érti, hogy kampány van, de hogy ilyen primkón? Aztán meg aztat olvassa az állampolgár, hogy a Fidesz - MPP frakcióvezetője hiába kérte a Magyar Nemzeti Bankot, kaphassa meg netán ő is a Fidesz gazdasági programjának szakértői elemzését, Surányi György MNB-elnök ettől elzárkózott.

Egotrip

Kálmán C. György: Magánvalóság (Hápépé)

Tizennyolc éves kis barátnőm (aki [sajnos] annyira fiktív, amennyire csak emberileg lehetséges) fel szeretne vételizni valamely (kevésbé fiktív) egyetem jogi karára, de éppen a katolikus egyetemtől (cseppet sem fiktív) kicsit elment a kedve. Nem eléggé hívő, szegénykém.

Belpol

Belpol

"Él egy erős generációs várakozás" (Csapody Miklós, a Magyar Demokrata Fórum alelnöke)

A közvélemény-kutatók abban egybehangzanak, hogy nem túl optimisták a rendszerváltás legerősebb pártjának parlamentbe jutását illetően. Érdekes helyzet mindenesetre, hogy az MDF, amely elvi és stratégiai okokból is választási szövetséget kötött a helyét elfoglaló Fidesz - MPP-vel, a létéért küzd, miközben a Fidesz igencsak profitált az ellenzéki létből. A miértről is szól az alábbi interjú.

Belpol

Kulturális hírek

Foci és irodalomA Könyvfesztivállal párhuzamosan zajlott a fővárosban egy osztrák-magyar rendezvénysorozat a futball és a történelem, illetve a művészet kapcsolatáról; ennek betetőzéseként a magyar íróválogatott 13-1-re (1-1) verte az itt dolgozó osztrákok csapatát. Balról fent: Zilahi, Kukorelly (csapatkapitány), Balázs A., Wirth I., Kemény I., alul: Farkas Zs., Garaczi, Borsi, Kőrösi, Darvasi, jv.: Wilhelm Droste.Decq, Cornette, Bachman A budapesti Francia Intézet kiállításainak sorában ezúttal két francia építész, az 1985 óta együtt dolgozó Odile Decq és Benoit Cornette munkái láthatók május 8-ig.

Belpol

Izrael ötvenéves: A változás kora

Fél évszázada szűnt meg Palesztina brit mandátum lenni, ekkor kiáltotta ki Ben Gurion Izrael államot. A történet ismert: átlag hétévenként egy-egy háború, közben fokozatos benépesülés egyfelől, táborokba szorult, radikalizálódó menekültek másfelől. De a környező nemzetközi viszonylatok mostanra jelentősen konszolidálódtak, az izraeliek alapélménye már nem a harc az állami létért. Tejjel, mézzel azért még nem folyik Kánaán földje.

Belpol

Lakásvisszaélések: Cápák és maffiák

Újabb csapás érte a polgárok biztonságérzetét. A leszámolások, a robbantások és a bolti sorozatgyilkosság után itt a média által tálalt legfrissebb félnivaló: a lakásmaffia. Róluk csak annyit lehet tudni, hogy idős és/vagy kiszolgáltatott emberek lakásait szerzik meg erőszakos módszerekkel. Az ingatlanpiac azon szereplőiről, akik szabályos módon megkötött szerződésekkel, fillérekért jutnak hozzá ugyancsak kiszolgáltatott emberek lakásaihoz, még ennyit sem. Ez utóbbiakat lakáscápáknak nevezik.

Belpol

A Stadler-ügy: Példának okáért

Kilenc év letöltendő börtönbüntetés, teljes vagyonelkobzás; ezt kapta Stadler József, az akasztói (ex)milliárdos. A felületes szemlélőnek úgy tűnhet, példás büntetés jár ma Magyarországon milliárdos adócsalásért. Hozzáértők szerint viszont Stadlert azért érte el végzete (az APEH), mert ügyetlenül és primitíven próbált adót megtakarítani. A "különösen nagyértékű" adócsalás vádját mások megússzák, mivel ők joghézagok között lavíroznak, és nem is ügyetlenül.

Belpol

A lapterjesztés privatizációja: Újságot vegyenek!

Ha igaz, amit a privatizációért felelős tárca nélküli miniszter, Csiha Judit Zalaegerszegen mondott - azt, hogy Magyarországon gyakorlatilag befejeződött a magánítás -, akkor a végére maradt a csattanó: a postai árusterjesztés privatizációjára meghirdetett pályázatnak hivatalosan megnevezett nyertese van, de ebbe a vesztesnek látszó konkurencia nemigen óhajt belenyugodni.

Belpol

Párthívek érzelmi, ideológiai profilja: Szereti, nem szereti

A választások közeledtével nemcsak az a kérdés egyre izgalmasabb, hogy az egyes pártoknak mekkora a támogatottságuk, hanem az is, hogy a társadalom mely rétegei támogatják az egyes politikai erőket. Ezúttal nem a társadalmi-demográfiai tényezők mentén vizsgálódunk, hanem az érzelmi, ideológiai dimenziók alapján.

Belpol

Köztisztviselők a kampányban: MeH-mesterek

Horn Gyula az MSZP kampánynyitó nagygyűlése előtt felajánlotta a párt képviselőjelöltjeinek a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) segítségét. Olyan anyagokat, információkat ígért a sok-sok szocialista jelöltnek, melyek hasznosíthatók a választási küzdelemben. A kormányfő létrehozott egy stábot a MeH-ben, amely az ellenzéki politikusok nyilatkozatait, az ellenzéki pártok dokumentumait gyűjti és értékeli a kampány háralévő heteiben. Az erről szóló hír megjelenése után Kiss Elemér államtitkár sajtófigyelésnek minősítette a MeH-ben folyó kampánymunkát.

Könyv

Könyv

Salman Rushdie Budapesten: Még élő klasszikus

Mint egy államférfi, rövid időre jött, kissé megbénította a közlekedést, minden lépését izmos zakók vigyázták, szavait kamerák és mikrofonok vették, kitüntetést is kapott, aztán ahogy jött, elrepült - mégsem államférfi volt az istenadta, mert könyveket dedikált ahelyett, hogy Magyarország euroatlanti integrációjának és K-K-Európa gazdasági, politikai stabilitásának égető kérdéseiről hablatyolt volna.

Zene

Zene

Bárka Színház: Se nem talált, se nem süllyedt (Titanic vízirevü)

Még több mint hét hónap hátravan, de már most borítékolhatjuk, 1998 a Titanic éve lesz, ne csodálkozzunk, hogy nekünk, magyaroknak is előkerültek a magunk vonatkozásai. Például büszkeséggel tölthet el bennünket, hogy K.u.K. hajó volt a Carpathia gőzös, ami mentette a menthetőt a jéghegy közelében, bár amíg nem volt Titanic-mozi, simán beértük az S. O. S Titanic című Delfin-könyvvel, meg a Kati és a Kerek Perec ízlésterrorista diszkódalával. Egészen biztos, hogy a nézőrekordok hatására rendeztek kiállítást a Közlekedési Múzeumban, makettel meg a Carpathia magyar hajóorvosának cuccaival, és tulajdonképpen az sem meglepő, hogy már a Bárka színpadán is Titanic szeli a habokat, ami persze, mint a magyar narancs, olyan, amilyen, de azért a miénk. Vagy legalábbis az szeretne lenni.

Zene

World music: így kéthavonta

most már elcsíphető annyi világzenei lemez, amiről (vagy amit) érdemes. Kis lépések politikája. Könnyen lehet, talpalni kell értük, de azért már dereng, az idő meg kimondottan neki, vagyis nekünk dolgozik.

Zene

Ég, föld (Lisa Gerrard & Pieter Bourke: Duality)

Isteni szép, nem is nagyon kéne mást írni, mint ezt, meg hogy aki nem valami fölpörgetőset akar éppen a kocsijába, amire két tenyérrel ütheti a kormányt a pirosban, az vegye meg. De tényleg, tessék bátran hinni a márkanévben, nem lesz csalódás a vége. A márkanév: Lisa Gerrard. A Dead Can Dance feminin fele azonban nem "szólóalbummal" állt elő szabadidejében, töretlen az ív, csak a hangsúly tolódott el némelyest a földitől az égi felé, ahogy Brendan Perry helyett ezúttal Pieter Bourke vett részt a zene teremtésének folyamatában.

Tudomány

Tudomány

Felvételi: Tizenéves törtek

Fiammal egy hónapja felvételizünk. Ugyan még csak 12 éves, de fehér ingben, sötét nadrágban járunk írásbelizni, szóbelizni, ülünk a folyosón dermedten, és várjuk a BIZOTTSÁGOT. A BIZOTTSÁG általában három gimnáziumi tanárból áll, akiknek feladata, hogy tíz perc alatt döntsék el, vajon alkalmas-e a gyerek a megemelkedett korszak megemelkedett szintű gimnáziumába.

Tudomány

Kutyakozmetika: Szőrözés

Hasonlít a fodrászathoz, legalábbis a feladat jellege. Van azonban egy súlyos szakmai nehezítés: a vendégek időnként harapnak, a fejüket rángatják, panaszosan felüvöltenek, vagy ami a fazonírozás szempontjából szörnyű nehézséget okozhat, végigreszketik a kezelést.