Tartalom

MaNcs, XIII. évf. 10. szám, (2001.03.08. (2001-03-08)

Egotrip

Nádasdy Ádám: Modern Talking ("Ban"

Egotrip

ban az igazság?)

Úgy látszik, a magyar beszélt nyelv lassan búcsút mond a -ban/ -ben ragnak: egyre kevesebben használják természetes beszédben, és szerepét átveszi - illetve már nagyrészt átvette - a -ba/-be rag. (A továbbiakban az egyszerűség kedvéért csak -ban, ill. -ba ragnak nevezem őket.) A legtöbben az iskolában tanuljuk meg, hogy az A szobába vagyok mondatot A szobában vagyok-nak kell leírni. A -ban ragot ma elsősorban az írott nyelv, a tudatos normakövető nyelvhasználat (no meg a korrektor) tartja életben, ha kevésbé literátus nyelvközösség volnánk, már eltűnt volna, ugyanúgy, mint a látá vagy a várnók.

Publicisztika

Publicisztika

Szilágyi Ákos: Küldök néked egy zámolyi dalt

Megbízható magyar hírszerző forrásokból úgy tudni, hogy az angliai száj- és körömfájás mögött az oroszországi titkosszolgálatok állnak. Minden valószínűség szerint ők bátorították föl a brit marhákat, hogy EU-szervek előtt azt állítsák: kitört rajtuk a marhavész. Teljességgel kizárt, hogy ez az igen jól előkészített, szervezett marha-akció egyedül a marhák műve legyen! A marhák mögött - a magyar Katonai Felderítő Hivatal elmeosztályának egykori vezetője szerint - Putyin emberei állnak. A magyar titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter a hírt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta, de egy vezető budapesti napilap köntörfalazás nélkül megírta: "Az orosz szövetség pénzügyileg ugyan a padlón hever, ám mindent megtesz, akár törvénybe ütközően is (sic!), hogy visszaállítsa a régi prioritásokat." És mik voltak a régi prioritások? Jól tudjuk, mik: orosz marha legelső a világon!

Publicisztika

Győrfi Gyula: Villámháború (Energiaár és monopólium)

Nincs könnyű helyzetben a piacpárti közgazdász, amikor az áramszolgáltatókkal kapcsolatos polgárháborúban próbál állást foglalni. A magamfajta ugyanis az Adam Smithtől Hayekig terjedő tradíció híveként hisz abban, hogy a versenypiacok működése biztosít maximális jólétet a társadalom számára, s ezt a jólétet a monopóliumok éppen úgy rombolják, mint az etatista ideológiából származó állami beavatkozás. És ha még abban is hisz az ember, hogy e két dolog nem független egymástól, és a monopólium sokkal gyakrabban eredménye politikai lobbierőnek, mint természetes gazdasági folyamatoknak, ugyancsak magányosnak érezheti magát.

Publicisztika

Van lövésük

Macedóniai albán fegyveresek a Kosovót és Macedóniát elválasztó határvonalra járnak macedón parasztot meg katonát lőni. A szűkebb Szerbia és Kosovo formálisan Szerbiához tartozó határsávjában lényegében háborús állapotok uralkodnak: ugyancsak albán gerillák KFOR-konvojban haladó, szerb civilekkel tömött autóbuszt robbantanak fel. Aztán. A múlt héten Kostunica jugoszláv elnök Banja Lukában, a Boszniai Szerb Köztársaság "fővárosában" együttműködési különmegállapodást ír alá Jugoszlávia és az említett fél-állam között; pár napra rá a boszniai horvát szavazók 90 százalékát legitim módon képviselő boszniai horvát pártszövetség egy faluban bejelenti, hogy a továbbiakban nem vesznek részt a Daytonban öt és fél éve megálmodott Bosnyák-Horvát Föderáció intézményeiben, és csak azért nem kiáltják ki a saját köztársaságukat, mert ezek után minek. Az egyetlen közepesen releváns nemzetközi politikai intézmény a régióban, az EBESZ a fejét csóválja, majd megvonja a főmegbízott, Wolfgang Petritsch vállát. Ha nem, hát nem. Hisz ha eddig sem, akkor ezentúl miért igen? Minek ezt forszírozni?

Publicisztika

Magyarország Kft.

Vajon mit hirdethetett a futballstadionokban a földművelési tárca által tulajdonolt Agrárinnovációs Kht.? "Újítsd meg az agrárszférát, nevelj te is kecskét, békát!"? Vagy az az állati maradványok újrahasznosításával foglalkozó vállalat, amely szintén nagy értékű reklámszerződést kötött az FTC-vel? Mi lehetett a szlogenje? "Vegyen belet! Különben a magáét tapossuk ki!"?

Belpol

Belpol

Kulturális hírek

FOTó, DOKUFotó és dokumentum többféle értelmezését kínálják a Mai Manó Ház napokban megnyílt kiállításai. Dokumentumok a XX.

Belpol

Cyber hírek

Linux-pingvinnel hirdet az IBMAz IBM hat emelet magas Times Square-i "Béke, szeretet és Linux" óriásplakátjának főszereplője Tux, a Linux operációs rendszert jelképező pingvin. Az egész világon megjelenő hirdetéseket e-mail-kampánnyal és táncoló pingvines videoklipekkel támogatják.

Belpol

Perli a győri hulladékégető Illés Zoltánt: Sündisznóállás

Asokszor emlegetett garéi hulladékot a G + P konzorcium átcsomagolás után külföldre szállítja ártalmatlanításra. A társaság Pepó Pál minisztersége idejében nyerte el a tendert, méghozzá úgy, hogy a szerződéskötéskor nem voltak meg a veszélyeshulladék-szállítási engedélyek, a befogadás dokumentumai és a tranzitengedélyek. Nem csoda hát, hogy a folyamat nem haladt a megfelelő ütemben. Illés Zoltán is megszólalt az ügyben: "Többszörös és folyamatos szerződésszegés miatt fel kell bontani a garéi hulladék ártalmatlanítására kötött vállalkozói szerződést a G + P (Geohidroterv-Palota) konzorciummal." A Környezetvédelmi Minisztérium Pepó távozása után ezt komolyan fontolgatta is, aztán mégis kitolta a határidőt (miután a miniszter többször azt nyilatkozta, hogy jobb lenne az egészet hamar elégetni Dorogon).

Belpol

Az eltűnt műkincsek restitúciója: Műtárgyalás

Az orosz restitúciós törvény négy évig készült, de máig nem jutott végállapotba. 1996-ban az oroszok egyoldalúan orosz tulajdonnak nyilvánították a műkincseket, kivéve, ha az üldözöttek magánvagyona vagy egyházi tulajdon volt. Ez ugyan a nemzetközi joggal ellentétes, ám Magyarországnak speciel e fura szabályozás nem jelent gondot: az innen elhurcolt műkincsek jelentős része zsidóké volt, vagy pedig, mint a sárospataki könyvtár esetében, egyházi.

Külpol

Külpol

A tálibok és az iszlám: Arcátlanok

Avilág legnagyobb buddhista emlékműveire, a III. és az V. századból származó, 52, valamint 36 méteres bámijáni Buddha-szobrokra a fanatikusok tankágyúkból, légvédelmi lövegekből és Pakisztánból beszerzett robbanóanyagok felhasználásával tüzelnek. A hét végén érkezett az Afganisztánnal szomszédos Pakisztánba Pierre Lafrance, az UNESCO különmegbízottja, hogy Vakil Ahmad Mutavakkillal, a tálibok külügyminiszterével tárgyaljon a szobrok sorsáról. A tálib kormányzat egyedüli nemzetközi kapcsolata, Abdusszalám Záif pakisztáni tálib ügyvivő azt állította, hogy még nem kezdődött meg a szobrok lerombolása, saját kormánya azonban meghazudtolta őt, és leszögezte, hogy amit egyszer elhatároztak, azt véghez is viszik.

Könyv
Zene

Zene

Színház: Koldusmancs (A Koldusopera a Katonában)

"Ha a cápa szája tátva, bárki látja fogsorát, ámde Bicska Maxi rejtve hordja tőrét s pisztolyát", énekelték eddig a Koldusopera nyitó songjában, Blum Tamás fordításában. Ascher Tamás rendezésének lényege egy parányi különbségből kibontható: "ámde Maxi hosszú kést hord, mit a jó nép sose lát." Pisztoly nincs. A kést, amely egy elegáns sétabotban bújik meg, arra használja - egyetlenegyszer -, hogy kipattintsa vele a bilincset a börtönben.

Zene

Film: Ironisták (Tóth Tamás: Anarchisták)

Gavrilo ételkihordó szociális munkásként keresi kenyerét a mai Budapesten, példáképe Gavrilo Princip, Ferenc Ferdinánd merénylője, az első világháború kirobbantója, és ezek a tények erősen behatárolják lehetőségeit. Nagy dolgokon töri a fejét, robbantani szeretne egy nagy hatásút, de nem talál megfelelő célt. Szerencséjére elüti autójával Majkát, a kedves, de furcsa lányt, akinek nem esik nagyobb baja, csak vérzik a feje, viszont tudomása van egy undorító sikkasztási ügyről. Innentől együtt folytatják a harcot, előbb Rumcájsz kalandjait nézik videón, majd felrobbantanak egy teherautót, amelyiken az elsíbolt adományokat vinnék el Milánóba.

Zene

Oscar-jelölt: Fű alatt (Joan Stein: One Day Crossing)

Miközben legszebb reményeink a porba hulltak, sem az angolszász filmek között versenyző Szabó István-filmet, sem a külföldi mezőnyben indított Glamourt nem nominálták Oscarra, addig - fű alatt - a rövidjátékfilm kategóriában befutott egy félig-meddig magyar film.napfény ízéhez hasonlóan a One Day Crossing története is Magyarországon játszódik, 1944 hírhedt októberi vasárnapján, Horthy balvégzetű kiugrási kísérlete és a nyilas puccs idején. Viszont Szabó művével ellentétben - és némiképp meglepő módon - magyarul beszélő, angol feliratos a film, magyarok játszanak benne, és a kitűnő Nagy ndrás fotografálta (pénzről most ne beszéljünk).

Zene

Lemez: Húzza, aztán ereszti (Pharoah Sanders-Hamid Drake-Adam Rudolph: Spirits)

Anagy öregek, köszönik, jól vannak. A hatvanas évek mérhetetlen progressziója által felszínre került dinoszauruszok ma élő példányai még mindig a topon vannak. Steve Lacy mellett elég, ha csak Archie Sheppet említem, akit élőben is megcsodálhattunk az utóbbi időben néhányszor Magyarországon. John Coltrane holdudvarának másik túlélője Pharoah Sanders, aki tavaly októberben múlt hatvanéves, ma is igen aktív, sokoldalú, friss és üde. Nagydarab, ősz szakállú fekete ember - ilyennek képzelek el egy zulu herceget.

Tudomány

Tudomány

Az emberi génállomány feltérképezése: Gyepmester-szekvenciák

Az emberi génállomány kezdetben tisztán tudományos célt szolgáló vizsgálata körül akkor gyorsultak fel az események, amikor a projekt célkitűzései megjelentek néhány nagyratörő magáncég üzleti terveiben: ami a fejlett világ legnagyobb, nemzetközi összefogásban tevékenykedő állami kutatóintézeteinek közel két évtized leforgása alatt sem sikerült, két év alatt megoldotta egy ambiciózus genetikus által gründolt magánvállalat. Az emberi örökítőanyag kódsorrendjének felderítéséről van szó: 1999-ben a Human Genome Project 80, míg a Celera csupán 30 százalékon állt, egy évvel később mégis a Celera ért előbb célba, a nagy port felvert bejelentéssel megduplázva részvényárfolyamát.

Tudomány

Ufó- és parapszichológiai kongresszus: A Föld sötét oldalán

"Ufót látott a yetiMilyen mázlija van neki!"(Takács Tamás)Ezeket a rendezvényeket kongresszusnak, konferenciának, szimpozionnak szokás nevezni, mert a vándorcirkusz bizonyosan megsértené a résztvevők érzékenységét, és ezzel nem is érdemes különösebben foglalkozni, mert a belgyógyászok, agysebészek és sumerológusok is csak hakniznak körbe a világon, miközben elmondják és meghallgatják ugyanazt Miskolcon, mint Sydneyben.Külcsín és belbecsAz Új évezred - A tudomány határán alcímet viselő rendezvény nem kívánt elveszni a külsőségek rakoncátlan labirintusában, ezért az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház előtere és színházterme pont úgy nézett ki, mint a hétköznapokon, leszámítva talán azt a kis kompozíciót a színpadon és az előtérben, melyben a szervezők, az Ufómagazin szerkesztői eredeti és szellemes egységbe ötvözték a NASA feliratot viselő és lefolyószűrőkből épített űrhajóábrándot, a három, dél-harlemi divat szerint öltöztetett ufonautát és az ikebana legszebb hagyományait. Könyörögve kértem az egyik látogatót, hogy mondja meg, mit keresnek a szárított laskagombák az űrhajó mellett, de csak kacagott, és folytatta tovább eszmecseréjét szomszédjával arról, hogy milyen igazságtalanság volt őt kitiltani egy összejövetelről arra való hivatkozással, hogy elszívja az energiát.Az ufókongresszusokon óvatosan kell beszélgetést kezdeményezni.