Amint arról többször is beszámoltunk, a Garén kiürített vashordókat a győr-bácsai égetőbe szállították (a minisztériummal kötött szerződés értelmében erre lehetőségük volt), és ott elégettek mintegy 1500 tonnát. (Lásd: Méreg a légben, 2000. március 2.; Lazán vett kazán, 2000. június 29.; Elszáll a széllel, 2000. augusztus 10.) Az egyik kereskedelmi tévében egy pirospozsgás győri vadász aztán beszámolt arról, hogy
bibircsesek az őzek
a környéken; ezzel kezdődött a botrány, ami a mai napig tart.
Illés Zoltán kijelentését, miszerint "a győri hulladékégető alkalmatlan a garéi veszélyes hulladék égetésére, mivel nem biztosítja a kellő hőfokot és a tartózkodási időt", részben az Észak-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség (Éduköfe) is alátámasztotta egy határozatában, amikor az égethető hulladék halogéntartalmát hét tömegszázalékban maximálta; a főfelügyelőség ezt négy százalékra csökkentette (nem jogerősen). A garéi klór-benzol tartalmú hulladék több mint 60 százalék klórt tartalmaz; az anyag homogén égetése esetén az előírt négy százalék semmiképpen nem tartható, a klór-benzollal szennyezett üres hordók esetében esetleg. Az égetési hőmérsékletet halogéntartalmú hulladék égetésekor 1250 (plusz-mínusz 50) fokban határozta meg a hatóság, de miután az 1999. októberi mérések alapján nem látta ezt biztosítottnak, a korlátozást, illetve a tiltást látta indokoltnak.
A felperesek nem is vitatják, hogy "a garéi veszélyes hulladék rákkeltő, magzatkárosító és genetikai elváltozásokat okoz". Sérelmezik viszont, hogy Illés ezt azzal hozza összefüggésbe, hogy a győri hulladékégetőben garéi fémhordókat égettek el. "A Győri Hulladékégető Kft. a győri égetéssel magyar állampolgárok egészségének veszélyeztetése révén akar extraprofithoz jutni, miközben százötvenezer ember élete forog veszélyben" - nyilatkozta Illés Zoltán, és ez nagyon fáj a Palota Környezetvédelmi Kft.-nek.
Az Éduköfe tavaly tavasszal nem hosszabbította meg az égető működési engedélyét, mert a figyelőkutakban klór-benzolt talált, sőt
a határérték felett ötvenötszörös
dioxinkibocsátást mért (a dioxin kis koncentrációban is nagyon veszélyes anyag; akkor keletkezik például, amikor klórtartalmú szerves anyagot égetnek alacsony hőmérsékleten). A lakott terület 570 méterre kezdődik, és a győri vízbázis ötéves elérési időre van az égetőtől, így fennáll a "közérdek és a közegészség veszélyeztetésének kockázata". A Győri Környezetvédelmi Kft. pánikszerűen teljesítette a beruházási kívánalmakat (építési engedélyek hiányában, de ez a legkevesebb).
A villámrekonstrukció után a győr-bácsai telepen demonstratív próbaégetést tartottak két labor bevonásával. Illés szerint "egyetlen magyarországi laboratórium sem jogosult a győri égetőmű dioxinkibocsátásának ellenőrzésére, így a mérések eredménye nem bizonyít semmit", és "a 2000. augusztus 1-jei próbaégetés szemfényvesztő, ócska trükk". A Környezetgazdálkodási Intézet laboratóriumától valóban megvonták az akkreditációt dioxinmérés terén, a mérésbe bevonták viszont az akkreditált TÜV-Ausztriát is.
Illés egy másik vitatott kijelentése szerint "a megyei és a Legfőbb Ügyészség is megállapította, hogy az elmúlt időszakban a győri hulladék- égetőnek kiadott engedélyek mindegyike törvénysértő". A helyzet a következő: az Éduköfe márciusban nem hosszabbította meg az égető működési engedélyét, amelynek le kellett állnia. A cég a határozat ellen
kapásból fellebbezett,
de a felfüggesztést a Környezetvédelmi Főfelügyelőség augusztusban másodfokon jóváhagyta.
Csakhogy közben az Éduköfe - június 28-án - új hatósági engedélyt adott ki a működésre, amelyet az égető megfellebbezett, azonnali üzembe helyezést kérve. A főfelügyelőség példás (az államigazgatásban példátlan) gyorsasággal ezt meg is adta július 7-én. Az égető tehát ismét dolgozhatott, de közben a Hulladék Munkaszövetség és a Zöld Erő egyesület megtámadta az új engedélyt; előbbi a legfőbb ügyészhez is fordult, hogy lehetséges-e egy új, ráadásul az előzőtől tartalmilag is eltérő működési engedélyt kiadni, ha a korábbi engedély jogszerűségének elbírálása még nem fejeződött be. Az ügyészség nyomására a főfelügyelőség néhány hónap múlva saját hatáskörben visszavonta júliusi határozatát, majd ugyanolyan értelmű döntést hozott. A környezetvédők bírósághoz fordultak, ahol nyolc napon belül el kellett volna bírálni az azonnali hatályról szóló részt, ám máig nem tűzték napirendre a kérdést.
Egyébként a megyei főügyészség valóban több felügyelőségi és főfelügyelőségi határozatot törvénysértőnek talált: az égethető hulladék mennyisége emelésének engedélyezését, a hatástanulmányok elmaradását. Illés Zoltán erre még rátett egy lapáttal: "A Győri Hulladékégető Kft. folyamatosan kijátszotta a környezetvédelmi hatásvizsgálatra vonatkozó előírásokat." Tény: a hatóság 1988-ban teljes körű környezetvédelmi felülvizsgálatra kötelezte az égetőt, majd ezt 1999-ben visszavonta, mert a cég "környezetvédelmi teljesítményértékelést tartalmazó dokumentációt" nyújtott be. Bármit jelentsen is ez, a Legfőbb Ügyészség eljárásjogilag rendben találta a dolgot.
Az égető rendszeresen 980 kg/óra teljesítményre kér engedélyeket, holott névleges kapacitása 1770 kg/óra (amelyet egyébként a felügyelőségi papírok szerint rendszeresen túllépett). A játék a kilókkal arra megy ki, hogy "égetőberendezésnek" és ne "égetőműnek" sorolják be a céget, mert utóbbi esetben sokkal szigorúbbak a környezetvédelmi szabályzók. (A hatóságnak mindenkor a névleges kapacitást kellene figyelembe venni.)
A II. és III. kerületi bíróság pontosításra visszaadta mindkét felperesi keresetet, mert nem volt tiszta, hogy kire és miért haragszanak. Illés Zoltán a perek kapcsán nagyon veszélyes tendenciákat vél felfedezni. Egyrészt ma évekig el lehet halasztani egy-egy hatósági döntés végrehajtását fellebbezésekkel és egyéb praktikákkal még akkor is, ha közvetlen környezeti veszélyek leselkednek a polgárokra; ezért az államigazgatási törvényt is érdemes lenne felülvizsgálni. A másik tendencia szerinte az, hogy a veszélyes hulladékos cégek polgári és büntető feljelentésekkel próbálják megfélemlíteni a környezetvédőket és az újságírókat, pedig a nyilvánosság eszközeivel sok környezetvédelmi problémát meg lehetne oldani. Mindenképpen szükség lenne egy többéves képzési folyamatra is, melynek során környezetvédelemből oktatnák a nyomozati szervek, a bíróságok és a szakhatóságok alkalmazottait, mivel sokszor a képzetlenség miatt akadozik az államigazgatás.
Szilágyi László
