Tartalom

MaNcs, XIV. évf. 11. szám, (2002.03.14.) (2002-03-14)

Egotrip

Egotrip

Várhegyi Éva: Ekotrip

A sok nagyot mondó, de üres duma után, február utolsó napján a polgári kormány méltó emlékművet állított négyéves kormányzásának: olyan lakásrendeletet hozott, amely a józan ész utolsó pislákoló fényét is eloltotta. Önmagára licitálva egy év alatt háromról tíz százalékra emelte a lakáshitelek ún. általános kamattámogatását, vagyis azt, amit bárki bármilyen lakáscélú beruházásához igénybe vehet. Tavaly novemberben még 7 százalék volt a támogatás, miközben az infláció 10, most már 10 százalék a támogatás, miközben az infláció 7 alá süllyedt.

Egotrip

Keresztury Tibor: Zártkörű fogadás

Azt nem mondaná, hogy a dolog nagy élvezetet okozott. Nem, sőt azt sem mondja, hogy lett volna benne bármifajta élvezet. Egyenesen azt állítja, semmi nem volt benne, ami élvezetnek lenne mondható. Pusztán csak mert nincs rá jobb szó, ekképp kényszerhelyzetben van nyelvileg, meg mert így volt, azért mondja, hogy elélvezett. Nyomatékkal hozzátéve, mindez a kielégüléstől, de akár még a megkönnyebbüléstől is annyira távol esett, hogy az élvez ige esetében csak abban az értelemben alkalmazható bármilyen formában, amennyiben megengedjük, hogy bizonyos esetekben a halál is élvezetes, jó lehet, mivelhogy az ürge fellélegzik: nem kell csinálni tovább. Jelen szituáció azonban annyival rosszabb volt, mint a halál, hogy itten az úgynevezett elélvezés nem oldott meg semmit egyáltalán. Nem, sőt azt kell mondja: nem hogy megoldotta volna, éppenséggel prolongálta a megdermedt helyzetet, az este kimenetelében semminemű pozitívumot nem hozott - csak a folt látszott, nem a kibontakozás. De hát megvolt, mit csináljunk: el kellett engednem a farkamat. Beláttam, jobb lesz így - ha nekem nem is, mert hát nekem ugyebár már mindegy, de maguknak feltétlenül, mert különben napestig nézhetik a jelenetet, ahogy fekszik ott a csávó, kézben a farkával, és nem történik semmi egyáltalán. Hogy lesz akkor abból szórakozás? Inkább gyorsan magához térítem a hősömet.

Publicisztika

Publicisztika

Hammer Ferenc: Még egy tégla a fülben

Akövetkezőkben arról lesz szó, hogy a kormány kommunikációja a hatalom megtartásának érthető és méltányolható célján kívül miért tekinthető a közjó tekintetében veszélyes és méltánytalan tevékenységnek.

Publicisztika

Az ellopott március 15-e

Holnap ünnep. Az 1848-as forradalom és szabadságharc ünnepe. A magyar nemzet, Magyarország ünnepe. Az emberek kokárdát viselnek, ünneplik Petőfit, Jókait, a saját szabadságukat. Felkeresik az ünnep megszokott színtereit, és arra emlékeznek, hogy ősi jussuk a szabadság, eleik vérükkel fizették meg az árát. Az emberek ünneplik a demokráciát.

Publicisztika

Hosszú elfutás

Medgyessy Péter a múlt hétfőn nyílt levélben hívta ki Orbán Viktor miniszterelnököt az első forduló előtt tartandó nyilvános vitára. A kormányfő két nap múlva válaszolt. Azóta a magyar belpolitika első számú "kérdése" az, hogy az MSZP vagy a Fidesz-MDF miniszterelnök-jelöltje hátrált-e meg, és hogy melyikük a gyáva vagy - népfrontos megközelítésben - a gyávább.

Belpol

Belpol

Nyit az Uránia mozi: Benn a fősodorban

Egy "Fidesz közeli filmrendező" állami százmilliókkal szponzorált filmjével (Bánk bán) nyit április elsején a megújult Uránia mozi, melynek a neve ezentúl Uránia Nemzeti Filmszínház lesz. Egy hétre rá kezdik vetíteni az állami moziban az ugyancsak jelentős kormánytámogatással készült Hídembert.

Belpol

Kisgazdák a békési őshazában: Exodus

Békés megye, az FKGP hajdani bölcsője és 1990 utáni biztos hátországa nagy valószínűséggel egyetlen kisgazda képviselőt sem juttat tavasszal az Országgyűlésbe. Ami biztos: megismételhetetlen és felülmúlhatatlan az 1998-as jó szereplés, amikor a Békés megyei területi listán - országos összevetésben a párt legjobb eredményeként - a kisgazdák 20,3 százalékot szereztek, és két egyéni, valamint egy listás jelöltjük bekerült a parlamentbe.

Belpol

Munkáspárti rendezvények: Negyedik fázis

Az eddigi országgyűlési képviselő-választásokon a Munkáspárt (illetve 1990-ben a Magyar Szocialista Munkáspárt) rendre a legnagyobb parlamenten kívüli párt címét nyerte el. Thürmer Gyula és pártja négyévenként optimista nyilatkozatokkal bombázza híveit és az érdeklődőket, aztán jön, aminek jönnie kell. Az elnyűhetetlen pártelnök múlt pénteki budapesti nőnapi attakja és szombati balatonboglári lakossági fóruma a négy és nyolc évvel ezelőttihez hasonló bizakodás jegyében fogant.

Belpol

Romák a kilencedik kerületben: Nyomor a köbön

Februárban két családot kilakoltatott a IX. kerületi önkormányzat a Vaskapu utca 49. számú lerobbant házból: Balogh Mónikát három, Horváth Zoltánnét négy gyermekével. A lakásokat most az önkormányzat vagyonőrei őrzik. Sem méltányosságból, sem bérletként nem adják már oda senkinek. A kilakoltatáshoz megvolt a jogerős bírói végzés.

Külpol

Külpol

Cyber hírek

Meteorit a Marsról Egy 13,7 kilogramm súlyú, a Marsról származó meteoritot találtak japán kutatók az Antarktiszon. A lelet a második legnagyobb a marsi meteoritok közül; a Siova kutatóállomástól mintegy 300 kilométerre délnyugatra fedezték fel.

Külpol

Kulturális hírek

Két héttel a Nemzeti Színház megnyitása után, április 1-jén a Káel Csaba rendezten TAVASZI FESZTIVÁL Az Európai kézfogások mottó jegyében immár huszonkettedszer rendezik meg március 16. és április 1.

Képzőművészet

Képzőművészet

A jövő befejeződött

Az új Nemzeti Színház

Nagy a pörgés a hazai építőiparban. Ha csupán a mennyiség számítana, akkor akár még elégedettek is lehetnénk az ezredforduló újjászülető Budapestjével. Ám ha jobban szemügyre vesszük, mi is történik a fővárosban, lelkesedésünk nyomban alábbhagy.

Könyv

Könyv

Nemzetközi Színház

Ne hagyjuk félrevezetni magunkat! Fogalmazzunk világosan: 2002. március 15-én Magyarország, Budapest, a nemzet kultúrája nem egy új színházzal gazdagodik; nem kapunk valamit, hanem szegényebbek leszünk a saját pénzünkért. Láthatóvá válik, hogy mit vettek el tőlünk, mivel lettünk szegényebbek.

Zene

Zene

Könyv: Fáktól az erdőt (Hamvai Kornél: A prikolics utolsó élete)

Hamvai Kornél minden kétséget kizáróan nagyszabású és bátor munkába kezdett, amikor nekifogott és megírta A prikolics utolsó élete című regényét. Koncepciójának alapja az a világképi megfontolás, amely jelentékeny expedíciót indít a mitologikus idő epikus parafrazeálására; tehát szembemegy egyrészt a szövegirodalom posztmodern trendjeivel, másrészt a "felfrissítés" lehetőségének reményében visszanyúl a nagyregény azon hagyományaihoz, amelyekben a szerző anyagának biztos és feltétlen ura, narratív helye ennek megfelelően nem a felépítendő világon belül, hanem azon kívül keresendő.

Zene

Film: Keresd a férfit! (Kamondi Zoltán: Kísértések)

Annyit keresték már a nőt, égen-földön, papíron és vásznon, hol megtalálták, hol nem, de közben méltatlanul mellőzték a férfira reálisan létező igényt. Kamondi Zoltán is kivette a maga részét a nagy tűvétevésből, majd úgy döntött, hogy ezúttal a férfiak nyomába ered. Új filmjében mindjárt több példányát is keresik az erősebb nemnek, jelesül apát, fiút és férfit.

Zene

Botrány a film körül: "Józan ésszel nehéz"

A Kísértések mozipremierjével egy időben derült ki, hogy a film 15, illetve 30 másodperces beharangozóját, állítólag azok erőszakos, sőt pornográf jellege miatt, nem hajlandó sugározni a Magyar Televízió. Annak ellenére sem, hogy a Magyar Televízió a film egyik finanszírozója: az eredeti megállapodás szerint 60 millió forinttal szállt volna be a produkcióba, de ezt nem fizette ki, s csak perrel fenyegető huzavona után vállalt szerződésbe foglalt kötelezettséget 25 millió forint kifizetésére. Kamondi Zoltánt lapzártánkig hivatalosan nem értesítették a sugárzás megtagadásának okáról. Elképzelhetetlen, hogy az, aki döntési pozícióban van, tényleg most látta először a filmelőzeteseket, és valóban túl erőszakosnak találta a korai műsorsávban történő sugárzáshoz? - kérdeztük a rendezőtől.

Zene

Színház: Istenek alkonya (Oleg Bogajev: Volt lelkek)

Alkonyul befelé a Gutenberg-korszaknak; ettől én szomorú vagyok, de nem annyira, hogy ne tudnék jókat röhögni egy ilyesmiről írott szatírán. Egy Oleg Bogajev nevű poszt-szovjet orosz író Volt lelkek (a cím már a Spirót dicséri ám!) című művében azonban nem aknázza ki a lehetőségeket; Radoslav Milenkovic´ szerb rendező pedig lázasan kutat a földben rekedt taposóaknák után. Kaposváron voltam, a stúdióban.

Film
Lokál

Lokál

Pszichiátriai betegek rehabilitációja: Nappali ház

Sokáig egyetlen kezelési mód létezett azok számára, akik furcsán kezdtek viselkedni: pszichiátriai osztályon elkülönítették őket, és erőteljes kúrába fogtak az érdekükben. A betegjogok előtérbe kerülésével a kilencvenes évek során az ellátás egyre humánusabb lett, a falakon túl viszont - két tavalyi kezdeményezés kivételével - nem létezik.

Tudomány
Sport

Sport

Vízikosárlabda-bajnokság - Pécs: Merülő forduló

Minden hülyeség miatt nem szoktam 200 kilométert utazni, de Várnai Péter neve garanciát jelentett számomra, hogy ez a rendezvény jól szervezett, magas színvonalú hülyeség lesz, ami miatt érdemes átkelni a Mecseken. ´ szervezte egyébként a pécsi vízihoki-bajnokságot is, amiről szintén beszámoltunk, pedig az egész rendezvény a víz alatt zajlott, és csak annyit lehetett látni, hogy néha csapzott emberek jönnek a felszínre levegőt venni. A vízikosárlabda legalább a vízfelszín fölött zajlik, legalábbis részben.