Az ember egyik legalapvetőbb késztetése, hogy érteni akarja, mi miért történik körülötte. Az események logikus rendszerbe foglalására nemcsak a tudásvágy késztet bennünket, hanem az is, hogy ha nem értjük az oksági láncolatokat, akkor kiszolgáltatottnak, tehetetlennek érezzük magunkat, és ez iszonyú szorongás forrása. Ám ha rá tudunk mutatni valamilyen konkrét tényezőre, amely valamely esemény bekövetkeztéért felelős, máris úgy érezzük, esélyünk van kezünkbe venni az irányítást, nem vagyunk többé a vak véletlen játékszerei.
Csakhogy vannak esetek, amikor a valódi okokat egyszerűen lehetetlen megtalálni. Például az 1347-től '53-ig tartó nagy pestisjárvány idején a közegészségügyi ismeretek távolról sem voltak azon a szinten, hogy az emberek megérthették volna a ragály valódi természetét. Okot azonban mindenképpen találniuk kellett, így hát megszületett az elmélet: a zsidók mérgezik meg a levegőt és a kutakat. A magyarázat meggyőző erejét a logika teljes hiánya mit sem csökkentette - végtére is a zsidók éppúgy meghaltak a pestisben, mint bárki más. Európa-szerte pogromok kezdődtek, melyekben több tízezer zsidót öltek meg.
| ||
Előfordul az is, hogy az emberek ismerik egy katasztrófa valódi okát, de nem hajlandók elfogadni - általában azért, mert nem áll arányban a következményekkel. Az 1666-os nagy londoni tűzvészben azért égett le több mint tizenháromezer ház, mert egy pék véletlenül parazsat hagyott az egyik kemencéjében. Ezt a banális okot azonban a korabeli lakosság képtelen volt elfogadni; úgy gondolták, ekkora pusztítás hátterében nagyobb erőknek kell működniük. Elterjedt, hogy a tűzvészt a külföldiek és a katolikusok okozták, s a londoniak emiatt több embert meg is lincseltek.
Az ilyen típusú összeesküvés-elméletek a bűnbakképzés jellegzetes példái. Azért fogadja el őket könnyen a tömeg, mert az embereknek semmi újat nem kell megtanulniuk; a felelőssé tett csoportokkal szemben már eleve előítélet él a társadalomban. Az információs vákuumba már meglevő gondolati sablonok nyomulnak be; a rendkívüli esemény előhívja a közgondolkodásban addig többé-kevésbé rejtetten létező ellenségképet. Nem szereted az angol uralkodócsaládot? Akkor gondold azt, hogy ők szervezték Diana meggyilkolását. Utálod az amerikai kormányt? Akkor hidd azt, hogy szeptember 11. valójában az ő művük. Arra tanítanak, hogy tekintsd ellenségnek a bankokat? Akkor gondold azt, hogy ők állnak a negatív társadalmi folyamatok hátterében! A Political Capital kutatásából kiderül, hogy azok, akik szerint Magyarországot valójában nem a kormány irányítja, a leggyakrabban a "nemzetközi pénzügyi köröket" jelölik meg tényleges háttérhatalomként.
Álmomban se jutott volna eszembe!
Az összeesküvés-elméleteknek azonban csak egy része foglalkozik közismert események magyarázatával. Számtalan összeesküvés-elmélet titkos gonosztettek körül szövődik. A repülőgépek által húzott kondenzcsíkokba mérget kevernek, hogy meddővé tegyék az embereket. Azért erőltetik világszerte az átállást a digitális tévéadásra, hogy az embereknek meg kelljen vásárolniuk a set top boxokat és az újfajta tévéket, ezekbe ugyanis parányi kamerák és mikrofonok vannak beépítve, amelyekkel megfigyelnek bennünket. Milliárdosok egy csoportja titkos szövetséget kötött a világ népességének gyérítésére; mérgező oltásokkal az emberek 93 százalékát ki akarják irtani. A konyhasóban azért cserélik a nátrium-klorid egy részét kálium-kloridra, hogy megbetegítsék az embereket. A londoni olimpia titkos szabadkőműves-összeesküvés volt: ha az esemény logójában átrendezzük és elforgatjuk a 2012 számjegyeit, a ZION szó válik kivehetővé. Az is árulkodó, hogy a stadion világítótestei piramis alakúak voltak. Pszichológusszemmel a helyzet világos: ezeknek az összeesküvés-elméleteknek a szemléletéből szinte süt az a pszichés zavar, amelynek a neve: paranoia.
Te beteg vagy!
A paranoia többféle kórképnek - a paranoid skizofréniának, a paranoid pszichózisnak és a paranoid személyiségzavarnak - is a része lehet. Lényege az alaptalan félelem attól, hogy mások szándékosan ártanak az embernek. A paranoiás személy bizalmatlan, sokszor még családtagjaival szemben is gyanakvó, úgy érzi, mások kihasználják, becsapják, ártalmára vannak, barátai nem megbízhatók, az általa adott információt ellene fordítják. A paranoiás gyakran úgy érzi, az utcán, a buszon ismeretlen emberek róla beszélnek, őt gúnyolják, rajta nevetnek; a tévé és a rádió műsoraiban személy szerint neki szóló üzeneteket rejtettek el, s még nagyszabású rendezvényeket is azért szerveznek, hogy őt bosszantsák. Minden paranoiásnak megvan a "házi" összeesküvés-elmélete arról, hogy őt a szomszédja, munkatársa vagy valaki más miért figyeli, követi, bántja, üldözi.
Az összeesküvés-elméletek jelentős része paranoid téveseszme, amely rosszindulatot, ártó szándékot, rejtett jelentést vél fölfedezni ott is, ahol ilyenről szó sincs. Vannak ugyanakkor, akik kétségbe vonják a paranoia szerepét az összeesküvés-elméletek keletkezésében és terjedésében, mondván, hogy a fent sorolt paranoid pszichés zavarok legfeljebb a lakosság egy-két százalékánál diagnosztizálhatók, az összeesküvés-elméletekben viszont tömegek hisznek. Ez az érvelés azonban figyelmen kívül hagyja, hogy a paranoia nem olyan betegség, mint mondjuk a lábtörés, ami valakinek vagy van, vagy nincs. A paranoia kontinuum - azaz a paranoiditás tekintetében mindannyian egy olyan skála valamely pontján helyezkedünk el, amelynek egyik végpontja az indokolatlan félelmek nélküli gondolkodás, a másik pedig a súlyos pszichózis vagy személyiségzavar.
Ez a paranoia természetéből logikusan következik is. Némi józan óvatosságra - ezt egyes kutatók "egészséges paranoiának" nevezik - valóban szükségünk van: bezárjuk magunk után a lakásajtót, lelakatoljuk a biciklinket, és nem mondjuk el összes titkunkat boldog-boldogtalannak. Helyes, ha bizonyos mértékig számolunk azzal, hogy mások kifigyelhetik cselekedeteinket, és - például értékeink eltulajdonításával - szándékosan árthatnak nekünk. Az ember akkor kezd a paranoiditásskálán elmozdulni a kóros irányba, amikor az efféle gondolatok megszaporodnak, netán elhatalmasodnak a tudatában.
Daniel Freeman, a londoni King's College kutatója egy ötletes kísérlet során 200 egészséges - semmilyen pszichiátriai betegségben nem szenvedő - személyt kért meg arra, hogy vegyen fel egy fejre illeszthető kijelzőt, és a virtuális valóságban menjen végig egy utasokkal teli metrószerelvényen. A virtuális utasokat úgy programozták, hogy magatartásuk semleges legyen. A kísérlet minden résztvevője ugyanazokkal az emberekkel találkozott, akik minden alkalommal egyformán viselkedtek. Ennek ellenére a résztvevők 40 százaléka úgy érezte, tapasztalt valamilyen fenyegető megnyilvánulást a virtuális utastársak részéről: kinevették, bámulták, belé akartak kötni, beintettek neki.
Egy egészen friss - idén májusban közzétett -, 8576 személy részvételével végzett brit felmérés kimutatta, hogy az összlakosság 11,9 százalékának gyakran vannak paranoiás gondolatai. Hasonló eredményt hozott egy 1000 fős mintán végzett New York-i felmérés is: a megkérdezettek 11 százaléka úgy gondolta, hogy követik vagy kémkednek utána. Az összeesküvés-elméletek nagy része alighanem a paranoid pszichés zavarban szenvedő emberek agyában születik meg, a felvevőpiacot pedig elsősorban az egészséges lakosságnak az a 30-40 százaléka jelenti, akire kisebb-nagyobb mértékben jellemző a paranoid gondolatok állandó jelenléte.
A gonosz világ
Ahhoz, hogy érdekeljenek bennünket az összeesküvés-elméletek, valójában nem is feltétlenül szükséges, hogy fogékonyak legyünk a paranoid gondolatokra. Az összeesküvés-elméletek egy része ugyanis működésbe hoz egy ősi, evolúciós eredetű lélektani mechanizmust, melynek lényege, hogy fokozottan odafigyelünk a mérgezéssel, fertőzéssel fenyegető veszélyforrásokról szóló információkra. Ezt Chip Heath amerikai pszichológus mutatta ki - az öszszeesküvés-elméletekkel sok rokonságot mutató - városi legendák elemzésével. Vizsgálataiból kiderült, hogy a városi legendák között messze a "gusztustalanok", vagyis az ehetetlen, illetve szenynyes anyagok megevésével foglalkozók a legnépszerűbbek. Ez érthető is, hiszen a betegséget okozó veszélyforrásokra vonatkozó információ begyűjtése az ősi környezetben túlélési előnyt jelentett, s az erre való hajlamot mi is génjeinkben hordozzuk. Rengeteg összeesküvés-elmélet betegségekkel, mérgezéssel foglalkozik, s mi önkéntelenül is odafigyelünk rájuk.
Az összeesküvés-elméletek sikerében fontos szerepet játszik az is, hogy a "józan óvatosság", a még ésszerűnek tűnő gyanakvás szintje egyre emelkedik. A 2005-ben elhunyt kiváló, magyar származású médiakutató, George Gerbner arra hívta fel a figyelmet, hogy a tévében - híradókban, játékfilmekben - látott rengeteg erőszaknak nemcsak az a veszélye, hogy a néző erőszakossá válik, hanem elkezd félni, hogy ő maga is erőszak áldozata lesz. Ez a "gonosz világ szindróma": aki a tévéből ismeri meg a világot, annak sokkal veszélyesebb, kegyetlenebb helynek tűnik, mint amilyen valójában. Márpedig ha a világot veszélyes helynek gondoljuk, sokkal több paranoid gondolat tűnik jogosnak, ésszerűnek.
Ám a világ sajnos "önerőből", a média torzító tükre nélkül is egyre veszélyesebbnek látszik. Bizonyára sokan emlékeznek, hogy régen szabadon ki lehetett állni a repülőtér erkélyére, nézni a gépeket. Ez ma már teljes képtelenség. De ennél sokkal finomabb, apróbb, éppen ezért alattomosabb változásokat is észlelhetünk. Nemrégiben jelent meg a hír, hogy Budapest belvárosában valakik több közlekedési jelzőtáblát átalakítottak úgy, hogy azok könnyen kihúzhatók az útburkolatból, s így a hozzájuk láncolt biciklik ügyesen ellophatók. Ha néhány héttel ezelőtt valaki ellenőrzi, hogy az oszlop, amihez a biciklijét kikötötte, stabilan áll-e, simán paranoiásnak nézik. Ma ugyanez ésszerű elővigyázatosságnak minősül.
De ez nem ok arra, hogy elveszítsük a józan eszünket. Szinte minden összeesküvés-elmélet érvelési hibát tartalmaz: nagyon kevés információ alapján máris levonja a következtetést úgy, hogy közben számos tényt teljesen figyelmen kívül hagy. Érdemes elsajátítanunk a módszeres gondolkodás néhány alapszabályát: gyűjts információt, mindig keress alternatív magyarázatokat, ellenőrizd a bizonyítékokat. Ez a néhány alapelv, amely akár gyerekeknek is megtanítható, hatásos lehet az összeesküvés-elméletek kritikátlan elfogadása ellen, s ami még fontosabb, talán valamennyire megvédhet a rengeteg szorongás ellen, amelyet ezek az elméletek okoznak.
