Egy hatalmas Orbán-idézettel tiltakoztak a kilakoltatások ellen a Parlament előtt – Videó

  • Földes Máté
  • 2018. február 3.

Lokál

„Magyarország nem a kilakoltatott emberek országa”.

A Város Mindenkié (AVM) a közelmúltban indított kampányt azért, hogy életbe lépjen két olyan törvénymódosítás, amely biztosítja, hogy gyerekes családok soha többé ne kerülhessenek az utcára kilakoltatás következtében. Javaslatuk lényege, hogy kilakoltatáskor a helyi önkormányzatok vállaljanak felelősséget a gyerekes családok elhelyezéséért, így garantálják, hogy egyetlen gyereket sem szakítanak el kizárólag azért a családjától, mert nincs megoldva a lakhatása. A kampányindító akción az AVM szombaton egy 40 méteres molinót feszített ki a Parlament elé, amelyen az alábbi idézet volt olvasható Orbán Viktortól:

„Magyarország nem a kilakoltatott emberek országa”.

Az akción egy aktivista, egy érintett édesanya és egy szociálpolitikus mondott beszédet arról, miért lenne szükség törvényi változásokra. Videós összefoglalónkban megszólal egy olyan édesanya is, aki négy gyerekével együtt várja a kilakoltatást.

„Ez csak adható, de nem jár” – Elindult A Város Mindenkié kilakoltatásellenes kampánya

Elindult A Város Mindenkié csoport kilakoltatásellenes kampánya, melynek során két olyan törvénymódosítást szeretnének elfogadtatni, amelyek kötelezik az önkormányzatokat a gyerekes családok elhelyezésére egy esetleges kilakoltatás esetén. Gyerekek kilakoltatása? Soha többé! néven szerveztek kampányindító akciót a Kossuth térre, ahol egy kilakoltatással fenyegetett családanyát is megkérdeztünk.

Indexkép forrása: avarosmindenkie.blog.hu/Csoszó Gabriella

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.