„Egy Balaton-parti település ne nagyon panaszkodjon, mert vannak, akik sokkal rosszabb helyzetben vannak” – ezt szokta mondogatni Balatonvilágos polgármestere, Fekete Barnabás. Ha Budapest felől indulunk el a déli parthoz, a körülbelül ezer lakosú Világos az egyik első település, ahol belemerülhetünk a tóba, bár sokaknak nyilván az jut elsőként eszébe a helységnévtábla láttán, hogy a hajdani komcsi elit itt pihenhette ki fáradalmait. A pártüdülő ma is áll, egyik része szállodaként funkcionál, a másikat meg a rozsda eszi, és ahogy elnézem, nem is fog ez egyhamar megváltozni.
Balatonvilágos és a túlélés
A panaszkodni nem szerető Fekete Barnabás szerint viszont van ennél nagyobb baj is. Balatonvilágosnak majdnem 5 kilométeres vízpartja van, csakhogy ebből mindössze 200 méter használható közcélú strandként. Pedig a part hivatalosan a helyi önkormányzatoké, ám az évtizedek során egyre több és több terület került magántulajdonba, hiába a Balaton-törvény, amely elvileg kimondja, hogy minden tóparti településen a partszakasz legalább 30 százalékának a strandolókat kell szolgálnia. Törvény ide vagy oda, Balatonvilágosnak csupán három kicsi strandja van, két fizetős és egy szabad. A polgármester szerint sincs ez így jól, de legalább azt elérték, hogy a volt MSZMP-üdülő helyén működő szálloda hosszú partszakasza nyitott legyen az állandó lakosok előtt.
A világosi strandokon sétálva persze még a szezonnyitás nyomát sem látni: bereteszelt büfék, hosszúra nőtt fű és a vízből kiszedett, hajdani algamaradvánnyal teli stégek jelzik, hogy még csak május van. Hogy miből lehetne itt strandfejlesztés, arra a települést függetlenként vezető polgármester sem ad megnyugtató választ, mindenesetre bizakodik. Méghozzá a kormány által életre hívott, leginkább a vendéglátás központosítását megcélzó Magyar Turisztikai Ügynökségben, amelyhez 23 milliós strandfejlesztésre pályáztak. Ilyesfajta támogatás persze nem csupán Balatonvilágosnak jönne jól, hiszen az idén már kevesebb állami kiegészítés jár a beszedett idegenforgalmi adó (ifa) mellé: korábban minden forint után kettőt, utóbb másfelet, 2017-től pedig már csak egy forintot kapnak a települések. „Az ember tudomásul veszi, túl kell élni” – feleli Fekete, amikor azt kérdezem, mennyire viselte meg őket ez a bevételkiesés. Azt azért hozzáteszi, hogy az egyetlen szabadstrandjukat semmiképpen sem akarják fizetőssé tenni, a kiesést nem így akarják pótolni. „Nem vagyok híve annak, hogy fizetős legyen, szerintem mindenkinek joga van ahhoz, hogy valahogy hozzájusson ehhez a kincshez, amit Balatonnak nevezünk.”
A kormány még 2016 elején jelentett be egy balatoni fejlesztési programot, de azt az év közepén hirtelen visszavonták, aztán pár hónappal később kiderült, hogy 2020-ig elviekben mégis 365,4 milliárdot fordítanak a balatoni fejlesztésekre – javarészt uniós forrásokból. Fekete Barnabás tart attól, hogy ezt leginkább a nagyobb városok, Siófok, Keszthely és Balatonfüred kapják majd meg. Azért örül is: „Ez rengeteg pénz, és nagyon jó lenne nekünk, mert amióta én itt vagyok a Balatonon, szinte csak azt látom, hogy innen elveszik a pénzt, és nem sok minden kerül vissza. Utoljára 2008-ban volt olyan pályázat, hogy mi, 5 ezer fő alatti települések is tudtunk pályázni. Azóta egyszerűen nem voltak ilyen lehetőségek.”
Balatonszárszó és a belépő
„Felnőtt: 600 Ft, gyerek: 250 Ft” – olvasom a belépőkről szóló kiírást az egyik strand bejáratnál, immár délnyugatabbra, Balatonszárszón. Tavaly arról szóltak a hírek, hogy a déli part másik települése is beadta a derekát, és fizetőssé tette a korábbi szabadstrandot, ahogy az elmúlt másfél évtizedben meglépte ezt például az északi part szinte minden önkormányzata, ahol így már csupán hét, a helyiek által csak ’gyenesnek hívott szabadstrand van, mutatóba.
„Ha nem vezetik be, tíz év múlva is ugyanígy nézne ki a strand” – véli egy szárszói lakos, aki egyetért a fizetős stranddal, mert szerinte van ezenkívül még két másik, ahová ingyen is be lehet menni. Megerősíti ezt Dorogi Sándor polgármester, hozzátéve, hogy a fizetőssé tétel az idegenforgalmi adó utáni állami támogatás megkurtítása miatt vált elkerülhetetlenné. A település vezetője szerint a költségvetésükben keletkezett lyuk betömése végül elég jól sült el, a problémát megoldották a „viszonylag alacsony összegű strandbelépővel, és a bevétel egy részéből a jövőben fejleszteni is lehet majd a strandokat”. Az asztala mögött uniós zászlót, mellette pedig II. Rákóczi Ferenc képét tartó Dorogi amúgy igazi marketinges: hosszú perceken át sorolja, milyen programokkal készülnek a nyárra, milyen hal- vagy lecsófesztivál vár, ha legközelebb jönnék. Vele beszélgetve úgy tűnik, a Balatonnál minden a legnagyobb rendben van. Náluk mindenesetre a tavalyi szezonban nőtt a turisták száma, és 20-ról 28 millió forintra növelték az idegenforgalomból származó bevételüket.
Hogy a balatoni turizmus növekedése nemcsak balatonszárszói tendencia, azt mutatják a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai is: a főszezon forgalma 2011 után élénkült meg igazán, tavaly július–augusztusban már 709 ezer vendég járt a tónál, míg egy évvel korábban, 2015-ben 692 ezret valamivel meghaladó forgalmat mértek a két legnépszerűbb hónapban. A Balaton vendégkörének több mint háromnegyedét még mindig a belföldi turisták teszik ki, a főszezonban a legtöbben Balatonfüredet, a hajnalig tartó bulikról okkal híres Siófokot és persze az orosz vendégekkel – és az őket eligazító cirill betűs feliratokkal teli Hévízt keresik fel.
De még maradjunk egy kicsit Balatonszárszónál, ahol azért szintén akad probléma. „Ma már lasszóval kell fogni a büfékben és az éttermekben dolgozókat. Szakácsot már így sem igen lehet találni. Ez egyre nehezebb, évről évre, egyszerűen hajmeresztő, mennyire nincs senki” – mondja már kevésbé optimistán Dorogi, aki úgy tudja, legalább 100 szárszói fiatal jelenleg is külföldön dolgozik. Vagy ahogy errefelé mondják: „Ausztriában szezonozik”.
Fonyód és a fizetések
„Mit tippel, múltkor honnan kellett konyhást szereznem? Kaposvárról… Hiába jelentem be egész évre, hiába kap magasabb bért, hamarosan úgyis mindenki megy a határon túlra. Azokkal a fizetésekkel nem lehet versenyezni!” Ezt már egy fonyódi strandbüfé tulajdonosa mondja, aki, úgy tűnik, idén kinyit, de tud olyan helyről, ami zárva marad. Az ok egyszerű: nincs olyan szakács, akire rá lehetne bízni a konyhát.
Ha a vendéglátás munkaerő-problémáit firtatjuk, máshol sem derűsebb a kép. A 66 éves Imre évtizedekig pincérként dolgozott, aztán nyugdíjba ment, de tavaly felhívták, hogy vissza kellene jönni, mert nincs, aki kivigye az ételeket. Azóta is ő az egyik felszolgáló a Fonyód–Bélatelep határán álló étteremben. A fonyódi hajókikötő melletti kajálda szakácsa már nem annyira csodálkozik, hogy mindenki Ausztriába akar menni. „A vendéglátósoknak óriási ebben a felelősségük” – kezd bele, és meséli a ki nem fizetett napokról, a tizennégyórázó dolgozókról, a szezon végéig félretett borravalókról szóló történeteit. Pedig szerinte nem lenne nagy gond, ha a vendéglősök és büfések normálisan viselkedtek volna az alkalmazottakkal. „Ha nem azon járt volna az eszük, hogyan tudnak minél jobban meggazdagodni július és augusztus alatt, most nem panaszkodnának.” Ha igaza van, ha nincs a probléma hátterét illetően, a munkaerőhiány gyors megoldódása nem várható, s erre figyelmeztet a szomszédos étteremre kiragasztott papír is: „Felszolgálót felveszünk. Érdeklődni:…”
Balatonmáriafürdő és az iszap
A déli part nyugati feléhez közel, a tavaly átadott balatonfenyvesi kikötőben, pontosabban a Yacht Clubban állok. Ha lenézek a mólóról, a növényekkel benőtt, pocsolyás Balatont látom. Ha hátrafordulok, Mercedesekből és Audikból kiszálló, öltönyös embereket. Régen volt olyan balatoni beruházás, amely ennyi kritikát kapott volna: a tóba fél kilométeren keresztül benyúló építmény ormótlan, tönkreteszi a panorámát, elveszi a helyet a strandolóktól, megsérti a Balaton-törvényt. Hogy a kikötő irreálisan nagy, az ránézésre sem kérdés, de ez még aligha zavarta volna a szomszédos Balatonmáriafürdő lakóit. Ám két éve egyszer csak elkezdett iszaposodni a település 2 kilométernyi partszakasza: fél méter vastag sártenger halmozódott fel, két strand teljesen használhatatlanná vált. Sokan a víz áramlási viszonyait megváltoztató kikötőépítkezésben látták az iszaposodás okát. A két érintett máriafürdői strandon sétálva ma már leginkább a hosszú mólókat lehet látni, amelyekkel orvosolni igyekeztek a problémát. Galácz György csak legyint az iszaposodást firtató kérdésemre. Máriafürdő független polgármestere szerint az ügy fel lett fújva, az meg nem bizonyított, hogy a kikötőnek köze van a problémához.
„Szörnyű volt, ahogy kinézett az a két strand. Most beraktak valami hosszú bejárót, azt mondják, megoldották a problémát. De ki tudja, hogy mikor jön újból az iszap.” Ezt egy máriafürdői lakos mondja, akivel a híres-neves, többször is a legjobbnak kikiáltott Florida fagyizó mellett találkozunk. Aztán folytatja: „Hogy mi itt a legnagyobb baj? Amikor nyáron mozdulni sem lehet az utcákon, mert annyi a nyaraló. Amúgy meg nincsenek nagy gondok: állandó lakos vagyok, akkor megyek le a partra, amikor akarok. Balatoni ember szerintem ne sírjon!”
Balatonfenyves és a középszer
Lombár Gábor sem az a panaszkodós típus. Önálló település 1991-ben lett Balatonfenyves, azóta ő a polgármester. Állítottak már neki koporsót a nevével, a kikötőépítés támogatása miatt mutyit emlegettek, de amikor utóbbiról kérdezem, azt mondja, szerinte a máriafürdői iszaposodásnak semmi köze a kikötőhöz. Ő inkább azt fájlalja, hogy a szolgáltatások nem elég minőségiek, miközben pozitív fejleménynek tartja, hogy a tavat egyre inkább kezdik újra felfedezni a magyarok. „A Balatont sajnos nagyrészt még mindig a középszer uralja. Sokan még most is úgy vannak vele, hogy lejönnek a főszezonra, megszedik magukat a vendéglátásból, lerabolják a Balatont.” Azt persze Lombár sem tagadja, hogy az utóbbi időben egyre több lett a minőségi hely, de még mindig megéri két-három hónapig próbálkozni, és úgy megszednie magát a vendéglátósnak. „És nem a minőséggel, a mennyiséggel, a kedvességgel próbálják ezt kompenzálni, hanem arra bazíroznak, hogy úgyis sokan jönnek a Balatonra, s egyszer mindenki bejön hozzájuk.”
