„Ez nem politikai harc, hanem az életünk” – A Müszi csapata a bezárásról és a jövő lehetőségeiről

szerző
Pálos Máté
publikálva
2017/33. (08. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Öt év után kitették a Corvin Áruház harmadik emeletéről a civil szervezeteknek, alkotóműhelyeknek, szabadegyetemnek és rengeteg programnak, kiállításnak, beszélgetésnek otthont adó közösségi befogadóteret, a Müszit. Bár úgy tűnik, az ak­tuál­politikától független piaci döntés született, az biztos, hogy a civilekhez is kötődő belvárosi underground helyeknek egyre nehezebb fennmaradni. A müszisek sem nyugodtak, de optimisták. Birtalan Krisztina ügy­vezetővel, Bársony Júlia művészeti igazgatóval, Kis Réka gazdasági vezetővel, Berecz Zsuzsa és Salamon Júlia programkoordinátorokkal beszélgettünk.

Magyar Narancs: Mi volt az első gondolatotok, amikor megtudtátok, hogy el kell hagynotok a Corvint?

Bársony Júlia: Egy hétig, amíg a stábunk nagy része Ozorán dolgozott, csak Kis Réka és én tudtuk. Utána tartottunk egy válsággyűlést, és még aznap kiírtuk Facebookra a hírt. A kezdeti sokk után egyből elkezdtünk agyalni, hogy hová mehetne tovább a csapat. Optimisták vagyunk, és alapvetően arra törekszünk, hogy találjunk egy új helyet. Indítunk is egy helyszínkereső kampányt, úgyhogy szívesen vesszük bárkinek a jelentkezését, akinek van egy jó ötlete, esetleg egy kihasználatlan ingatlanja. Az már kiderült, hogy sokan szeretik a Müszit, kapjuk az aggódó telefonokat, felajánlásokat. Megnehezíti a keresést, hogy szeretnénk a belvárosban maradni, a Müszinek a mostani formájában csak ott van értelme, hiszen leginkább olyan, mint egy mindenki számára nyitott belvárosi köztér.

Salamon Júlia: A körülbelül húszfős müszis alapcsapaton túl közel harminc alkotóműhely és iroda működik itt, főleg civil szervezeteké, művészeké, kreatív vállalkozásoké. A nagy részük az évek alatt a közösség része lett, többen jelezték, hogy szeretnének továbbjönni velünk, és segítenek is a keresésben. Nekik sem lesz hol dolgozniuk szeptember végétől. Úgy 100–150 főt érint közvetlenül a Müszi bezárása.

MN: Mekkora helyet kerestek?

Bársony Júlia: Jó lenne akkora, mint ez, vagy­is körülbelül 3 ezer négyzetméter. De meg tudnánk tölteni egy 6 ezer négyzetméteres teret is. Persze le tudunk adni az igényeinkből, ha kell; az alkalmazkodás és mobilitás a kezdetektől fogva jellemezte a Müszi működését.

MN: Vannak már konkrét helyszínötletek, tapogatózás?

Bársony Júlia: Rengeteg ötlet érkezett, volt, aki a Parlamentet javasolta, mondván, úgyis haszontalan, ami benne megy. De nem passzol hozzánk a stílusa, nem tudnánk elképzelni az életünket benne. Esetleg a Fehér Ház a Duna-parton szóba jöhetne.

Salamon Júlia: Egy ingatlanfejlesztőtől tényleg kaptunk konkrét felajánlást egy használaton kívüli ingatlanra, és nekünk is vannak ötleteink. De sok belvárosi hellyel az a gond, hogy rengeteget kellene költeni a felújítására.

Bársony Júlia: A Müszibe is bele kellett ölni egy csomó pénzt, hogy használni lehessen. Az összes falat mi építettük önkéntesekkel, de egy komplett épület felújítása meghaladná a képességeinket.

Kis Réka: Hiába dolgoztunk rajta rengeteget, az épület rossz állapotban van. Ezért nem tűnt reálisnak, hogy egy piaci befektető bevállalja a műszaki rendbetétellel járó magas költségeket, főleg úgy, hogy az egész épületet is folyamatosan próbálják eladni. Most felbukkant egy olyan bérlő, aki hajlandó befektetni, konkrétan ebbe a szintbe, és olyan magas bérleti díjat ajánlott, hogy a tulajdonosnak is megéri rákölteni. Úgy tudjuk, egy IT-cég irodája lesz itt. A bérbeadó megkérdezte tőlünk, hogy tudnánk-e többet fizetni, de mivel a mostani bérleti díjat is nehéz volt kigazdálkodnunk, a többszörös díjjal nem tudtunk versenyezni.

MN: Jó volt a viszonyotok a tulajdonossal?

Kis Réka: Rendben volt. A helyet piaci ár alatt béreltük, így tehát a tulajdonos mindvégig a támogatónk is volt. Viszont az épület műszaki állapota miatt sok többletköltségünk adódott a napi működés során, ez részben ellensúlyozta a bérleti díj barátságos voltát.

MN: Hogy kerültetek ide?

Bársony Júlia: 2011-ben változott a városvezetés szemlélete Budapesten, az under­ground kultúrát elkezdték kitúrni a belvárosból, akkortájt zárt be a Sirály, a Gödör, a Tűzraktér, a Merlin. Az akkori színházas csapatommal mi is próbaterem és előadóhely nélkül maradtunk. Pár hét keresés után találtuk véletlenül ezt a helyet – akkor már hat éve üresen állt. Az első hónapra úgy kaptuk meg, hogy jöhetünk, ha az egészet kitakarítjuk. Megtartottuk az előadást, ez volt az Interfészkek. Adódott az ötlet: innen nem szabad elmenni. Összeraktunk egy csapatot, üzleti tervet, meggyőztük a tulajdonost. Ahogy a szint egyre nagyobb részét töltöttük fel funkcióval, úgy drágult sávosan a bérleti díjunk. Nem tudtuk, hogy mekkora igény van a közösségi térben lévő bérelhető magánműhelyekre, úgyhogy kiírtunk egy pályázatot. Nyolcvan csoport jelentkezett, így alapítottunk egy tízfős kuratóriumot, s kiválasztottuk az első bérlőket. Ők is segítettek az építésben: bontottuk az álmennyezetet, abból húztuk fel a válasz­falakat. Ezzel párhuzamosan bontottuk a Sirályt, a Merlint is, ezeknek a helyeknek bizonyos alkatrészei beépültek a Müszibe. Tehát egy múzeumot is el fogunk veszíteni.

Salamon Júlia: A Müszi tulajdonképpen egy heterotópia.

Berecz Zsuzsa: Múzeum, heterotópia, köztér, sőt már-már köznév, aminek folyamatosan alakítjuk a jelentését.

Salamon Júlia: És szobanövénymenhely!

MN: Mi lesz a bútorokkal és a megmentett szobanövényekkel?

Bársony Júlia: Eladjuk a szeptemberi garázsvásárunkon. Mert valamiből át is kell majd költöznünk. A Müsziben minden eladó lesz, kivéve a relikviák, és az, ami nem a miénk. Erről jut eszembe, fel is kell hívnom a zongora tulajdonosát… Egy nénitől kaptuk letétbe.

MN: Milyen volt a viszonyotok a VIII. kerületi önkormányzattal?

Bársony Júlia: A Müszihez addig van köze az önkormányzatnak, ameddig kiadja az engedélyt a vendéglátásra. Alapfilozófiánk, hogy a Müszi sem állami, sem önkormányzati támogatást nem kér, így tud igazán független kulturális helyszín maradni. Régen az önkormányzatok művelődési házakat tartottak fenn, ennek ma már csak a látszata van meg. A Müszi egy teljesen önfenntartó művelődési ház. Olyan funkciókat is ellátunk, ami az önkormányzat feladata lenne. További kapcsolatunk nem volt velük, mi tettük a dolgunkat, ők békén hagytak.

MN: Ha megkeresnének titeket egy fővárosi önkormányzattól azzal, hogy szívesen látnának benneteket, nyitottak lennétek rá?

Bársony Júlia: Ezt már elképzelni sem tudom, az önkormányzatok Magyarországon nem az alulról jövő kezdeményezések támogatásáról híresek. Ráadásul lepaktálni bármelyik önkormányzattal, az nem egy életbiztosítás. Akkor már inkább a magánszférában bízunk.

Kis Réka: Más dolog önkormányzati helyiséget bérelni, és megint más önkormányzati támogatásra pályázni. Egy bérbeadásra meghirdetett önkormányzati ingatlant szabályos úton elnyerni nem feltétlenül lenne ellenünkre, csak hát ez valóban irreális.

MN: Mennyire volt stabil a működésetek és milyen forrásokból üzemelt a Müszi?

Kis Réka: A működés folyamatosan instabil. Az egyik forrás a műhelynek, irodának kialakított helyek bérleti díja, a másik a négy rendezvényterem alkalomszerű kiadása, és ott van még a pompás büfé is, amit szintén mi üzemeltetünk. Alapvetően saját bevételekből tartottunk fent magunkat. Ezenkívül együttműködő partnerként benne vagyunk pár pályázatban, de alapműködésre, fenntartása sehonnan nem kapunk pénzt.

Bársony Júlia: A pénz 60 százalékát elnyeli az állam. Figyeltünk rá, hogy a jogszabályoknak megfelelően működjünk. A politikai helyzet miatt nem engedhetjük meg magunknak, hogy fogást találhassanak rajtunk.

Salamon Júlia: A Müszi kft.-ként üzemel, miközben nonprofit funkciókat is ellát. Tehát nem tudjuk adókedvezményekkel visszatámogatni magunkat.

Berecz Zsuzsa: A Norvég Civil Alap egyik pályázatából fejlesztettük a Müszi közösségét, egy EU-s projekt keretei között Riders on the Mall néven saját audiovizuális fesztivált indítottunk, és a Magyar Képzőművészeti Egyetemmel közösen van egy művészeti szabadegyetemünk.

MN: Most mintha a civil szféra elleni kormányzati hadjárat részeként az ehhez szorosabban vagy lazábban kötődő belvárosi under­ground helyek célkeresztbe kerültek volna: az Aurórában rendőrségi razzia után vontak be egy engedélyt, a Gólyában nemrég az önkormányzat emberei tartottak létszámellenőrzést, és akkor a Corvin Áruház tulajdonosa hirtelen talál egy sokat fizető bérlőt. Van bennetek félelem?

Bársony Júlia: Nem hiszem, hogy ezek véletlen egybeesések. A hatalom már jó ideje inkább megnehezíti a hasonló helyek boldogulását, ahelyett, hogy felkarolná és támogatná ezeket. Szerintem örülnek annak is, ha a fiatalok százezrei Bécsben vagy Londonban költik el a kultúrára szánt pénzüket – ez borzasztóan megnehezíti a munkánkat. Legalább pár szabad, underground hely legyen annak a kevés fiatalnak, aki itt marad!

Berecz Zsuzsa: Állandó harc van a belvárosban a hasznosítható ingatlanokért, a politika és a pénz a legerősebb szereplők. Nekünk ebben a játszmában kell érvényesítenünk az érdekeinket.

Kis Réka: Minket piaci megfontolásból küldenek el, ha tudtunk volna többet fizetni, maradhattunk volna. Nem mondanám, hogy politikai harc áldozatai vagyunk. Más kérdés, hogy ez valóban beleillik egy tendenciába, csakhogy ez már feltételezés. Nem ismerünk olyan tényt, ami ebben a helyzetben alátámasztja a konkrét politikai motivációt.

Birtalan Krisztina: Azért olyat is láttunk már, hogy üzleti alapon küldtek el egy bérlőt, mert megjelent egy állítólagos befektető, aztán a hellyel mégsem történt semmi.

Salamon Júlia: Az biztos, hogy a Müszihez hasonló helyek nehezített körülmények között kényszerülnek működni, és minden hely bezárásával sokat veszít a város.

MN: A jelenlegi politikai környezetben az a fajta civil építkezés, amit csináltok, nehezebb vagy könnyebb, mint a Müszi alapításakor?

Bársony Júlia: Sokkal nehezebb. Már akkor megvolt a politikai szándék a civil kezdeményezések lenyomására, de nem volt ekkora rálátásuk a magánszektorra. Azóta ez a szektor lecserélődött, a politikának erre is nagyobb a közvetlen ráhatása. A hatalom felé lojális magánbefektetőkkel nehezebb együttműködni.

Birtalan Krisztina: Jóhiszeműen kezdtünk bele, és ez a naivitás még ma is megvan bennünk, nem feltételezünk senkiről semmi rosszat. Mégis beárnyékolja a hozzáállásunkat a tapasztalat: egyre óvatosabbak lettünk, kialakult egyfajta általános gyanakvás. Olyan ma Magyarországon a hangulat, hogy ha jó szándékkal közeledik valaki, akkor is az az első reflex, hogy elgondolkozunk, milyen háttér-motivációja lehet. Ez megnehezíti a munkánkat.

Kis Réka: Elsősorban talán gazdasági okokból nehezebb. Az emberek többségét egyre jobban lefoglalják a napi megélhetési gondok, közösségi aktivitásra egyszerűen nem jut már energiája senkinek.

Bársony Júlia: De nem csüggedünk, harcos népünk tovább él!

Birtalan Krisztina: Fontos egyébként, hogy amit mi csinálunk, magában nem rendszerellenes harc. Egyszerűen teret szeretnénk adni olyan kezdeményezéseknek, csoportoknak, amiknek máshol nem jut. Egyre kevesebb Budapesten az általános kulturális befogadótér, ahol tudnak találkozni, ismerkedni emberek. A Müsziben egy este 3-4 program megy, és a kávézóban találkozik a közönség, mint egy köztéren.

Bársony Júlia: Ez nem politikai harc, hanem a mi életünk, mi így élünk, mert szabadon szeretünk beszélni egymással, szabadon szeretjük a kultúrát művelni, és nem szeretjük, ha felülről megmondják, hogy mi a jó.

Berecz Zsuzsa: A Müsziben simán megfér egymás mellett egy anarchista műhely, egy társasjátékest és egy manga filmklub. És nemcsak az alacsony bérleti díjaink miatt, de azért is, mert ezek a csoportok jól tűrik a nem homogén, nyitott közegeket, ahol nem mindenki gondolkodik szükségszerűen ugyanúgy.

MN: Mi lesz a pályázatokban vállalt és már leszervezett eseményekkel?

Bársony Júlia: Máshol csináljuk meg őket. Tovább szeretnénk éltetni a Müszit! A Müszi egy szellemiség, amit egy közösség tart életben. Ha kell, gond nélkül képes alkalmazkodni egy másik térhez. Manapság Magyarországon megélni, egyáltalán szabadon gondolkodni, boldogulni, vállalkozni nagyon nehéz, de a mi dolgunk az, hogy minden lehetőséget kihasználjunk, és minden körülményhez alkalmazkodjunk. Az a célunk, hogy ami most történik, az csak egy helyszínváltás legyen, és egy új korszakot hozzon el. Mi is felfrissülünk, új lendületet veszünk – nem mintha ezzel probléma lett volna. Lendület az mindig volt bennünk.

MN: Belevágnátok újra egy rossz állapotú ingatlan évekig tartó fejlesztésébe?

Bársony Júlia: Bele. Ez lesz a mi újjászületésünk. Nagy szó, hogy egyáltalán létezünk. Hogy egy alulról jövő kezdeményezés képes annyira feltornászni magát, hogy húsz embernek ad munkát, bejelentett állást. Ráadásul kulturális területen.

szerző
Pálos Máté
publikálva
2017/33. (08. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. szeptember 10., 13:40
    A legidősebb fiam éveken keresztül járt a Müszibe, és a hely szellemiségére jellemző, hogy ha esetleg hajnal felé elpilledtek néhányan, nem tették ki őket, hanem hagyták, hogy reggelig aludjanak. Ez látszólag lényegtelen dolog, szerintem pedig nagyon is fontos szempont, ami a Müszi meghittségét megkülönböztette a bulinegyedet általában jellemző, biztonsági őrös, brit turistás, tolakodóan profitorientált világától.

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Ugrás a semmibe
Mi lesz a Néprajzi Múzeummal?
Veszélyes takarékoskodás?
Vita a rákgyógyszerek finanszírozásáról
Interjúk
Péterfy-Novák Éva, Thierry Frémaux
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Gasztró

még több gasztró

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...