A stadion egészen a közelmúltig utilitárius épülettípusnak számított: megszabott funkcióra épült, a labdarúgásnak és rajongóinak, s e cél kielégítésén túl ritkán támasztottak velük szemben elvárásokat. Legföljebb egy futópálya erejéig. Budapest első nagy befogadóképességű sportlétesítménye, a Ferencvárosi Torna Club stadionja 1911-ben nyitott mai helyén. A Mattyók Aladár (idővel az FTC történetének is fontos tisztségviselője, klubalelnök) tervezte létesítmény szíve és veleje, mint azt a korabeli tudósítások is kiemelik: a pálya – amelyhez egyetlen fedett tribün csatlakozott csupán, alatta kiszolgálóhelyiségekkel. A B-közép helyét akkoriban egy lankás dombocska biztosította, igaz, még az átadás évében két újabb fedett lelátó épült. Debrecen legkomolyabb sportlétesítménye két évtizedes késéssel követte a Ferencvárosét, technikai hátterét tekintve azonban még attól is elmaradottabbnak számított. A földhányásokon kialakított üléssorok mellett valódi építészeti kihívást és intézményi azonosságtudatot kizárólag a kapuépítmény próbált felvállalni, amelyet csinos tornyokkal jelölt meg a magyar art deco tán legtehetségesebb építésze, az Egyesült Államokat is megjárt Sajó István.
Leszámítva a diktátorokat,
Európában a közelmúltig kis túlzással senkit sem érdekelt, hogyan is néz ki egy stadion – mert mindenki azzal foglalkozott, mi folyik odabent. Többféle okból, tán elsősorban a finanszírozási modellek és a sport tömegkulturális szerepvállalása miatt lassan kialakult az igény arra, hogy a stadionok egyszerű infrastruktúrából multifunkcionális, akár a nap 24 órájában használható rendezvényközpontokká váljanak. Ez a számos megoldandó technikai és mérnöki kérdésen túl természetesen az alapvető esztétika gazdagodásával jár. A jelenkor legismertebb arénái – gondoljunk akár csak a brazil focivébé helyszíneire – erőteljes, könnyen azonosítható, egyedi építészeti jelekkel rendelkező középületek, amelyek egy teljesen új célcsoportnak bizonyíthatják a minőségi építészet identitásformáló erejét. A Rákosi-éra csúcsteljesítménye, a félbemaradt Népstadion kivételével ezek hiányoztak Magyarországon – idáig.
| ||
A 2014-ben elkészült három nagy létesítmény alapvetően változtat ezen. Az evolúció hazai mérföldköveinek elsősorban a május elsején átadott Nagyerdei Stadion és az egykori Albert Flórián Stadion helyén augusztus 10-én avatott Groupama Aréna tekinthetők – a harmadik, a felcsúti másik történet (lásd: Ékszerdoboz, Magyar Narancs, 2013. december 19.). A kihívásnak azonban különböző eszközökkel és különböző mértékben felelnek meg, ami természetesen az eltérő alaphelyzetből is fakad. Ami közös: mindkettő rekordsebességgel, állami beruházásként épült (Debrecenben 12,5, Pesten 14,735 milliárd forintért), és egyik tervezésére sem írtak ki pályázatot.
Az Üllői úton ezt Fürjes Balázs kormánybiztos praktikus szempontokkal próbálta igazolni: a terveket ugyanis az ingatlannal egy csomagban, ötmilliárd forintért vették a korábbi tulajdonostól, Kevin McCabe brit üzletembertől, aki ezt a munkát előzőleg az 1991-ben alapított, portfóliójában főként komolyabb feltűnést nem keltő lakóparkokat és irodaházakat sorakoztató S.A.M.O. Tervező és Ingatlanfejlesztő Kft.-re bízta. A beruházás – a szakma hallgatólagos jóváhagyásával, külföldi szakértők bevonásával – ezek alapján zajlott, a vezető tervező is a cég ügyvezető igazgatója, a rivaldafénytől és a közélettől is visszahúzódó Streit Ágnes és jobbkeze, az időközben önálló praxist indító Kormos Szabolcs.
Debrecenben az építkezés 2010-es bejelentését követően úgy tűnt, a terveket a város főépítésze készítheti, mondván: a helyszínre készített koncepciótervvel erre jogosultságot szerzett. Ez az eset azonban a Magyar Építész Kamara hangos tiltakozásához vezetett. Végül az időigényes tervpályázatot elkerülendő a Nagyerdei Stadion Rekonstrukciós Kft. sajátos eszközt választott: felelős tervezői pályázatot írt ki, amelyet a fiatal kora ellenére több díjjal és sikeres épülettel büszkélkedő Bordás Péter, a BORD Építész Stúdió vezetője nyert meg.
A terveket itt tehát az általa szervezett és vezetett csapat készítette, nagyfokú önállóságot kapva.
| ||
Az eltérő keletkezéstörténet óhatatlanul megmutatkozik a végeredményen. A Fradi 22 500 nézőre méretezett új otthona, amelyet utóbb új szponzoráról, a Groupama Biztosítóról kereszteltek el, alapvetően funkcionális, szikár, hadd
mondjuk ki: gazdaságos
építmény. A formai bravúrokat mellőző, kellemesen kerekded távlati képet a nézőtér ívelt födéméhez csatlakozó, fémvázra szerelt fémháló homlokzatnak köszönheti, amelynek filigránján átdereng az erőteljes, látszóbeton struktúra. Aki járt a Colosseum kőboltjai alatt, annak közelebb lépve a római építészet nemes célszerűségét idézheti a fém és beton monolit szürkesége, a lelátók nyomasztó negatív tömegei.
Ha már antik építészet, Vitruvius három követelményéből a tartósságot biztosan kipipálhatjuk, de mi a helyzet a szépséggel és a hasznossággal? Az épület dicséretes pozitívuma, hogy okos: az elődöt 100 százalékban (!) reciklálták, de környezettudatos gondolkodásról árulkodnak a napkollektorok, az esővíz-újrahasznosítás, még az önálló épületbe került jegyiroda zöldteteje is. A stadion sportlétesítményként és rendezvényközpontként is elsőrangú technikai háttérrel felszerelt.
Összességében mégis magányosnak, sőt bátortalannak tűnik. A fejépület, azaz a voltaképpeni főhomlokzat a legnehezebben megközelíthető helyre, északra került: itt fémháló helyett üveg függönyfal ível tova, mögötte Fradi Bolt, múzeum és hat teremből álló rendezvényközpont. Innét közelíthető meg a VIP-páholysor is. A stadion csak itt nyílik meg a földszinten, és próbál urbánus jelleget ölteni, egyébként üres közlekedőterek ásítoznak az utcaszinti kerítés mögött. Kevés az olyan, reflexiót váró vagy szerethető ötlet, mint a köztér imádkozó sáskákra hajazó világítótestjei. Egyébiránt a stadion nem is próbál a város részévé válni, inkább – a szomszédos buszpályaudvarhoz hasonlóan – az ipari építészet eszközeivel tisztes távolságot tart. Személytelenek és ötletszegények a bevezető közterek is; egyértelműen az épülettel megteremteni nem sikerült szimbólum igénye hívta életre a fő megközelítési tengelyre, a déli oldalra helyezett hatalmas szobrot. Szőke Gábor Miklós 15 tonnás sasmadara nagyobb sajtóvisszhangot is keltett, mint a mögötte tornyosuló épület.
| ||
Bár a környezeti megkötések komolyabbak voltak (a Natura 2000 besorolású területen az új épület nem léphetett ki a régi kontúrjából), a bő húszezer férőhelyes Nagyerdei Stadion esetében sikerültebb a környezettel való kapcsolat. Az egész létesítmény alapötlete a kétszintes közlekedés. A lelátók a környék gyalogosközlekedéséhez kapcsolódva a stadion egészét körbefutó kiemelt sétányról közelíthetők meg. Elegáns ívei nemcsak a látogatók egyenletes eloszlásáról gondoskodnak, de az épület tömegét is kellemesen lazítják, a földszinten védett, árnyas közteret hozva létre. Ide a pénztárak, a logisztika, valamint kereskedelmi és rendezvényterek kerültek, hatalmas üvegfelületek mögé – bár többségük egyelőre üres, az összhatás mindenképp kellemesebb, mint a pesti kolléga esetében. A sétányról nyíló kapuk fölött a homlokzati fémvázat itt PTFE-bevonatos üvegszövetből készült, feszített membránszerkezet borítja; a
hófehér óriásfánk
bordázata napközben a fény-árnyék játék plasztikusságával, esténként a színes kivilágítással nyújt valóban egyedi látványt. A bordák a fejépület homlokzata előtt elvékonyodnak, kitekintést engedve a sávablakokból, de árnyékolva őket. Bár a belső tér a Groupama Arénában a meredekebb lelátóknak köszönhetően kanyonszerűbb, a széksorok mintázásának és a festett fémszerkezetnek köszönhetően mégis a Nagyerdei kínál elegánsabb és látványosabb megoldást.
A debreceni fejlesztés különösen jól sikerült pontjai a kapcsolódó közterületek. Igényes és jól eltalált a térburkolat, szépek a növénykiültetések, egyértelmű a minél több fa megtartásának igénye. Felújítva áll a helyén a régi stadion két kaputornya, amelyeken keresztül félig nyitott, szabadtéri rendezvényhelyszínként is használható előudvarba jutni. Az emelt sétány tartóoszlopainak fehér szálkái a Nagyerdő fatörzseire rímelnek; a felvezető rámpák kényelmesek (lejtésük szögét kis tájékoztató táblák adják tudomásul), elfér rajtuk az újonnan kialakított futópálya is. A korábbi csónakázótó helyén nagyméretű, nyaranta a vállalkozó kedvű gyerekeknek felfrissülést kínáló szökőkutas medencét építettek; az ebben kialakított „multimédiás ködszínház” (esténként a vízpárára vetített színorgia) egyértelmű cívisvakítás, de belefér – mellesleg ez már egy másik uniós támogatású csomag része.
Bár itt is sok a látszóbeton és a fém, a homlokzatburkolatnak, a jól kitalált közlekedőrendszernek és az átgondolt tértagolásnak köszönhetően a Nagyerdei valóban több mint stadion: a zöldterületen elhelyezett remek középület. A gazdasági siker mellett a gondos fenntartáson múlik, hogy hosszú távon is az maradjon. A Groupama Aréna talán jobban alkalmazkodik a hazai realitásokhoz, amennyiben nem akar többet, mint kielégíteni egy építési programot – nyilvánvalóan gondolva a Könyves Kálmán körút mellé tervezett későbbi beépítésre is. A rekordidő, bontással együtt mindössze 14 hónap alatt lezavart építkezésbe ennél több vélhetően nem is fért volna bele; a Nagyerdei példája mégis azt bizonyítja: érdemes időt szánni a gondos tervezésre. Mindkét épülettől jogos elvárás nem csupán a szurkolói kultúra erőteljes formálása, de annak bizonyítása is, hogy Magyarországon lehet sportlétesítményt és -egyesületet rentábilisan működtetni – ahogyan ezt a Fradi-klubelnök Kubatov Gábor korábban bizonygatta. Lássuk!
A cikk a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) és a Narancs közti együttműködésben, az NKA támogatásával jött létre.
