Magyar Narancs: Sztár vagy?
Dopeman: Idézőjelben. Magyarországon.
MN: Miért idézőjelben?
D: Imádott vagy gyűlölt személyiség vagyok, ami a sztárság egyik feltétele. De az igazi sztárság fénnyel, pompával, csillogással jár. Egy Avas lakótelepi emberhez képest luxuskörülmények közt élek, de ha ahhoz viszonyítjuk, hogy eladtam a pályám során több mint ötszázezer lemezt? Ha ez Németországban történik, teljesen más lenne a helyzetem.
MN: Az internetkorszakot megelőzően is adtál ki lemezeket. Mit szólsz az internetes letöltések cenzúrájához?
D: Kétféle érzés van bennem. Mostanra nagyon el lett bagatellizálva a munkánk, valljuk be. Egy zeneszám értéke fizikálisan nulla forint, szinte csak PR-tevékenységre jó. Úgy kéne, hogy eldönthesd, mit akarsz ingyenes letöltésre bocsátani, és mit nem. Abban nem hiszek, hogy a torrentoldalakat le kéne tiltani, mert újratermelik magukat úgyis - ez egy szélmalomharc. Annak látom a realitását, és az igazságérzetemnek is tetszik, hogy az internetes előfizetésbe kellene a jogdíjakat beleépíteni. Amúgy meg alá lehetne nyúlni a kultúrának. Mindig azt mondják, ez egy nemzeti kormány: akkor miért nem támogatnak meg egy klubhálózatot? Ha megtolnák a klubhálózatot, támogatással, pályázattal, mint a PANKKK, bár én még egy koncertet nem adtam PANKKK-támogatással. Kit hívtak meg? Négy zenekart, a Kispál és a Borzot, a Tankcsapdát, a Quimbyt, Colorstart. Ennyi. Persze nem a zenészeket akarom bántani, ha azt mondanák, hívjál meg minél több zenekart, hogy színesebb legyen a repertoár, kifizetjük a fél gázsit, az oké. Alá lehetne nyúlni a rádiós szerepléseknek is, csak nem úgy, hogy A, B, C bemehet a rádióba is, de X meg Y már nem, mert ők nem kompatibilisek.
MN: Ezért indítottad el a Dopeman TV-t?
D: Az a túlélésem záloga. Többrétű valakivé formálom magam. A 90-es években és a kétezres évek elején csupán a zene kapcsán adódó szereplési lehetőségekből lehetett profitálni, manapság sokkal több lábon kell állni. Amihez igazán értek, az a szórakoztatóipar és az ezzel kapcsolatos PR-tevékenység. Csodálom is, hogy még nem csapott le rám egy multi, hogy dolgozzak neki. Sok pénzért.
MN: Olyan jól csinálod?
D: Ezt majd az időnek meg a zsűrinek kell visszaigazolnia.
MN: Hogy fogad be a mainstream piac?
D: Bár van olyan dalom, ami kellett a rádióknak is, többnyire azzal szembesültem, hogy inkább nem játszanak.
MN: Mivel indokolják?
D: Állítólag tesztelik, tudod, hogy mire van igénye a hallgatóságnak.
MN: Hogy tesztelik, ha nem játsszák?
D: Nem tudom, mert aztán a Youtube-on kiderül, hogy mégis van rá igény. Én a mainstream médiában nem elsősorban a zeneszámokon keresztül vagyok ismert. Bár 97-ben jelent meg az első szólólemezem, és azóta csomó kikerülhetetlen dalom van, amiknek a sorai szlogenértékűek, akár még a hétköznapi magyar nyelvet is formálják, a mainstream szemszögéből elsősorban a személyiségem kikerülhetetlen. Vannak itt rapperek, jó fiúk meg rossz fiúk, de a többség csak álarcot visel. Engem lehet szeretni vagy utálni, de az átjön, hogy amit én nyomok, az nem kamu - és emiatt verhetetlen vagyok.
MN: Az sem kamu, ha azt énekled, hogy "megyünk lopni"?
D: A "Lopni" ugyanaz, mint az "Isten városa" című film. Van egy világ, ami az emberek arcán kopogtat - de nem veszik tudomásul. Ha nem változtat az elit vagy a hatalom azon a kommunikáción, ahogy ezzel a világgal kapcsolatban nyilatkozik, akkor egyre többen kényszerülnek ösztönszinten dönteni, antiszociálisan viselkedni. A "Lopni" erről szól. Szólna, ha értenék - de nem értik. Azt hiszik, hogy én arra buzdítok, hogy lopjanak. Miközben a politikában nagyban folyik a lenyúlás. Nekem az összes politikai párt profitra hajtó vállalkozás. Én a Jobbik vezetőségét nem tartom fasisztának, mint ahogy az is, hogy szélsőjobboldaliként kommunikálják magukat, csak PR-fogás. Tudják, hogy a magyar ember az indulataiból politizál és csinál mindent, és mint a legegyszerűbb dologra, a szélsőjobbos dumákra rá fog kapni. Innen jön a népszerűség, és ebből nagyon jól lehet profitálni. A Fidesz sem hisz ám magában, hogy hú, mi milyen nagy hazafiak vagyunk! Nincs itt semmilyen szabadságharc, ha volt valami, az annyi volt, hogy szépen kiépítették a bástyákat, tulajdonképpen mindent beszedtek maguknak. Ennyi. Mindig lesznek elégedetlenek és szegények, nem lehet mindenki gazdag, de az emberek csak a jövőért tudnak gürizni meg hajtani. Nagyon kevés olyan érett buddhista van, aki el tudja engedni a jövőt. Most az emberek egyik fő motivációja az aggódás, a félelem, hogy hogyan lesz, mennyim lesz, mi lesz a vállalkozásommal, a gyerekemet miből fogom felnevelni, ha fölnőtt, akkor mit fog csinálni. Ha csak a jó üzletember szemével néznék itt a dolgokat, már akkor is nagyon sokban változna a helyzet. Ha a hatalomgyakorlás filozófiájából kivész a humanizmus, és csak a saját magunk felé dolgozás működik, plusz ez halmozódik a berögződött magyar "ott taposom a másikat, ahol tudom" című műsorral, akkor van a baj.
MN: Hogy kerültél napjaink civil mozgalmaiba?
D: Nem választottam én ezt a civil dolgot. Mikor az első tüntetések voltak, odamentem, mert tetszett ez a szembeszegülés, de, ahogy a mainstream sem igazán, ez az értelmiségi, underground közeg se tud engem hova tenni. Bár nyilván ők is látják, hogy hiteles vagyok abban, amit csinálok. De eleve a perszónám, meg amit sugárzok, nem tudnak rajtam kiigazodni. Először gengszter vagyok, utána antiszociális, utána meg, na, ez egy gondolkodó, utána meg, hú, ez egy családapa! Ki ez a pali? Szóval van egy ilyen idegenkedés, én meg nem akarok tolakodni. Mikor utoljára, október 23-ára csináltam a Bazmeg!-et, akkor olyan középpontba kerültem, hogy mindenki elkezdett figyelni arra, mit beszélek. Belekeveredtem a sűrűjébe. Figyelj, én mindig is konkrét voltam a szövegeimben, nem mellébeszélős. Ki kell állni, és megmondani a mostani hatalomnak, hogy ez van, nagy lófasz, amit csináltok, a közhangulat úgy szar, ahogy van, ébresztő, mert nagy baj lesz! Nem akarom bántani, mert tudom, hogy kultuszértékű ez a "Nem tetszik a rendszer" dal, így nem teszik, úgy nem tetszik, aranyos, jópofa, de ennek a stílusnak befellegzett. Szart etetnek az emberekkel, nagykanállal. És nagyon sokan meg is eszik. Tehát amíg nincs ennek az agresszív hatalomgyakorlásnak egy ellenpólusa, itt nem lesz változás. A civilek hangjának erőteljesebbnek kell lennie. Martin Luther King abszolút a béke nevében szólalt meg, de olyan hangon, hogy az ütött, ahogy és amiket mondott. Miféle tűz fűtötte! Én ezt akartam megmutatni, ezt a hangot, hogy van ilyen hang, mert ez az egyetlen ellenszere ennek a mostani politikának.
MN: Azt olvastam a március 15-i tüntetéshirdetésben, hogy te is fellépsz.
D: Mindenkit támogatok, aki jobbat akar Magyarországon, ez tök önző érdek. Az biztos nem megy, amit az Orbán mond, hogy "mi civilekkel nem kommunikálunk"! Mi az, hogy nem kommunikálnak?! Menjen a picsába! Ő egy miniszterelnök, azért van, hogy szolgálja a népet. A miniszterelnök a szolgák főnöke. A főlakáj. Ha van civil szervezet, akkor neki le kell ülnie vele. A Milla fölállíthat egy alternatív kormányzatot, ahogy alternatív köztársasági elnököt is választhat, és kidolgozhat egy emberbarát, ámde hatékony programot. És akkor nem tudják azt mondani, hogy ja, gyerekek, kijöttetek, mint a Pál utcai fiúk, és bohóckodtatok délután öttől hatig, le vagytok ti szarva. Törvényszerű, hogy az emberek nem egyformán gondolkodnak, de ha kizárok mindenkit a hatalomból, aki nem ért egyet mindenben velem, akkor elszigetelődöm, és romlásba döntöm a dolgokat.
MN: Akkor az indulásod az alternatív köztársaságielnök-választáson nem pusztán PR-fogás vagy játék?
D: Az indulás nem lehet öncélú, exhibicionista magamutogatás. Ez egy pozitív dolog, arról szól, hogy emeljük fel magunkat, mindnyájunkat, mert ennél többet érdemlünk. Nem tudom, hogy hol van ebben a határ, hogy ez most komoly vagy vicc, de vannak más tényezők, amik miatt itt már egyáltalán nem mindegy, mi történik.
MN: Más tényezők?
D: Ha nem lesz munka, ha éhesek lesznek az emberek, ha ellehetetlenülnek, és még csak szóba sem állnak velük, abból előbb-utóbb balhé lesz. A Millának szerintem nem szemben kell állnia a politikával, hanem arra kell törekednie, hogy a politika meg a politizálás egy jobb útra terelődjön.
MN: Mi a te alternatív köztársasági elnöki programod?
D: Az én programomban a legfontosabb, hogy filozófiát kell változtatni! Én nem a vak lelkesedésben, hanem a tehetségalapú motivációs társadalomban hiszek. Ha az emberek elkezdhetnek azzal foglalkozni, amiben tehetségesek, amihez értenek, egyszer csak megjelenik a munkának és a tehetségnek az értéke. Ezt általános iskolában kell kezdeni. És nem a hitvány embereket kell fölé emelni a társadalomnak, hogy megnyugtassuk magunkat, hogy, "hát, ez van, a politikusaink hitványak, viszont nekünk sem kell megerőltetni magunkat!". Emeljük föl a tehetségeseket és humanistákat, hogy a többiek is hozzájuk hasonlóak akarjanak lenni. Egyébként Orbán is idéz már a programomból.
MN: Tényleg?
D: Most, az évnyitó beszédben. Amikor elkezdte mondani, hogy az unión belül ilyen okosan, olyan rafináltan kell képviselni az érdekeinket, ezt már mondom nagyon én is rég, ott van az egyik videómban. Én nem abban látom az unión belüli érvényesülés lehetőségét, hogy szabadságharcot vívunk. Ez ugyanolyan, mint amikor bemegyek a bokszringbe, és elkezdek panaszkodni, hogy miért nem lehet itt rugdosni! Ember, beléptél az unióba?! Világosan elmondták, mihez kell tartanod magad: nincs szabadságharc, te a magad akaratából jelentkeztél.
MN: Tényleg beszállsz a pornóiparba?
D: Az Erotika Expón műsorvezető leszek, meg föllépő is, lehet, hogy csinálok egy nyilvános videoklip-forgatást. Már azt is kitaláltam, hogy aktuális kérdésekről fogunk beszélgetni a Dopeman TV-ben a pornós lányokkal, ami érdekes lesz, ahogy meztelen nőkkel beszélgetek arról, hogy mit gondolnak a kormányzatról meg a benzinárakról. Egy másik réteg véleménye is elhangzik, és még kellemes is lesz nézni. Jó poén. De én nem szexelek, nem akarok pornószínész lenni, az teljesen ellenkezik azzal, ami én vagyok.
MN: Az előbb említetted a buddhizmust.
D: Nem hiszek a kizárólagos dolgokban. Legjobban Jézust bírom, jó csávó volt, lehet, hogy kitaláció, de ilyen jól megfogalmazva senki nem adta át az üzenetet. A legtisztább sztori a szeretet. Ennyi.
