Rém környéki farkasok
A községháza falán helyre kis márványtábla hirdeti, "itt adták át 1988-ban a földgázt", bejáratára pedig fénymásolt szöveget ragasztottak, "100 000 forint jutalom annak, aki visszajuttatja a takarmánykeverõbõl ellopott számítógépet". "Két hónapja már ennek, senki nem fogja azt visszahozni", kommentálja a felhívást egy férfi, aki szerint ez lószar ahhoz képest, amikor a komplett páncélszekrényt lopták el az üzembõl, benne négyszázezer forinttal. Úgy tûnik, errefelé az ilyesmi számít szenzációnak, mert a farkasokkal kapcsolatban csak legyint. "Ez csak maguknak téma. Ide a faluba úgysem jönnek, meg különben sem bántják az embert, félnek tõle."
Vetõ Zoltán polgármester is úgy érzi, a farkasokkal kapcsolatos hírdömping a nagy havazást követõ szenzációhiánynak köszönhetõ. "Volt itt már mindenki,
még a Slágerrádiótól is megkerestek
Ráadásul amióta elhangzott a tévében, hogy hajtóvadászatot akarnak indítani a farkasok ellen, folyamatosan magyarázkodnunk kell, pedig higgyék el, félreértés volt az egész. A nyilatkozó öreg vadász arról beszélt, hogy régen, még a Rákosi-idõkben vadásztak farkasra. Meg állítólag az oroszok géppisztollyal. De úgy vágták meg a riportot, mintha most is ezt akarnák. Na, ebbõl lett a cirkusz, pedig isten ments, hogy kilõjék õket! Azért kihirdettem az iskolában, hogy a gyerekek ne mászkáljanak az erdõben, bár szinte kizárt dolog, hogy az embert megtámadják. Nagyon óvatos állatok." A polgármestertõl megtudjuk azt is, hogy a farkasok egyáltalán nem ritkák errefelé, négy-öt éve rendszeresen elõfordulnak, a mostanában sokat emlegetett példányokat is már tavaly májusban megfigyelték. "Én viszont csak gyerekkoromban, a hatvanas években láttam itt farkast. Akkor történt, hogy a megsebzett állatot munkagépekkel beszorították, aztán behozták a faluba. Ez tényleg nagy szenzáció volt, mindenki kijött megnézni. Persze már döglött volt", meséli Vetõ Zoltán, mielõtt elindulnánk farkast nézni az erdõbe.
Sem õ, sem mi nem gondoljuk komolyan, hogy valóban találkozunk a farkasokkal, viszont jó idõ van, a levegõ is csodálatos, és tényleg nem kell sokat sétálni ahhoz, hogy a hóban felfedezzünk a pata-, róka- és keréknyomok mellett olyan jókora mélyedéseket, amik hatalmas mancsoktól származnak. Igaz, ugyanilyen nyomot hagy egy nagyobb kutya is, de azért ötven százalék esélyt adott, hogy valóban farkasnyomokra bukkantunk. Hamarosan egy szétcincált tyúkcsontvázat is találunk, kicsit messzebb, a dögkútnál - ahol tábla hirdeti, hogy "az elhullott állatok fogyasztása káros az egészségre" - pedig egy baromfiudvarnyi tetem hever a kerítés mellett. Az erdõben járva felfedezünk még vérfoltokat is a hóban, de az igazi élményt leginkább az jelenti, amikor egy õzcsapat vonul el elõttünk.
A faluba visszafelé menet az út mentén egy nyugati típusú markológép pakolja a szénát. "Itt van valaki, akit megkárosítottak a farkasok", fékez a polgármester, a feltûnõen fiatal gazda pedig lekászálódik az erõgéprõl, hogy elkezdje napi rendes panaszáradatát. Gerstenmajer Ferenc felkapott figura lett mostanában, nyilatkozott a tévének, a helyi lapnak, nekünk is készséges, elmondja, hogy szerinte az elmúlt két-három évben közel egymillió kárt okoztak a farkasok, bár az is igaz, hogy mostanában már õk jobban vigyáznak. "Tanulva az elõzõ évek tragédiáiból, az idén már nem maradnak kint a juhok, bent vannak a hodályban, nehogy a farkasok beledézsmáljanak az állatokba. Másképp nem tudjuk védeni a jószágot, ugyanis
a kutyák félnek tõlük, a természetvédõk meg védik õket
Mit csináljunk? Mondják a természetvédõk, hogy a galambászó héja is védett, elvisz egy galambot azt´ mégse lövik le, csak az a helyzet, hogy két bárány meg két birka árán kapok egy egész galambházat galambostól, gondozóstól, takarmányostól. Kártérítési igényt ezzel kapcsolatban nem tudunk beadni, tapasztalatlanok és tanácstalanok voltunk ebben a kérdésben. Különben a farkas olyankor támad, amikor a legramatyabb idõ van, mint tavaly márciusban, amikor voltak ezek a havas esõk. Mi láttuk egyszer, de mit csináljunk, ha nem lehet lelõni, meg hát puska sincs... Pedig tisztán látszott, hogy farkas." A gazda szerint akkor lesz megint probléma, ha ki kell hajtani a nyájat, pulikutyáit biztonsági okokból cserélte le kaukázusi juhászokra. Amikor a farkas pusztításairól kérdezzük, Gerstenmajer Ferenc meglehetõsen szemléletes elõadásba kezd: "A farkasban benne van a kegyetlenség, az, hogy leölni. Különképp a kecskét, ahogy a mese is mondja. Az összes kecskét lefujtotta, és csak utána birkákat. A nehézhasas anyakecskét is megfujtotta, alig bírtuk az öcsémmel ketten belehúzni a markolókanálba, hogy összeszedjük. Amikor egy reggel elpusztított húsz anyabirkát, akkor nem az volt, hogy megette õket. Megfogja a nyakát meg két helyen a derekát, összeroppantja. Amikor bementünk, a bárányok még éltek, nyomták ki a habos vért, egy volt csak, amit tényleg megevett. A kutya nem csinál ilyen munkát, lefujt egy birkát, azt´ megeszi, kész, továbbáll, akármilyen kóbor kutya, de ez nem, ez élvezetbõl öl."
Visszatérve a községházára a polgármester egy fénymásolatot húz elõ, ami egy meglehetõsen idealizált üvöltõ farkast ábrázol. "Van a faluban egy fiú, aki tetoválásokat csinál, õ rajzolta."
Sütit, a tetoválós srácot munka közben találjuk, helyi fiatalok szoronganak a rekamién, figyelik, hogyan dolgozik a mester, aki ma már csak baráti alapon varr. "Dolgoztam külföldön, aztán Kispesten volt egy szalonom, de most már visszavonultam. Motorokat restaurálok, az a másik nagy szerelem, tetoválni csak ismerõsöknek szoktam. Tudod, itt is nagyon nagy divat a tetkó, de a legtöbben házilag oldották meg a kérdést: a walkmanmotorra rákötöttek egy filctollkülsõt, mezei tust tettek bele, tûnek meg azt a baszom hurkaszurkálót, azt a kampósat használták. Akkor már jobb, ha én csinálom, profi festékkel, profi géppel, anyagáron", meséli Süti, akit mostanában egyre többen keresnek meg azzal, hogy varrjon farkast. "Amit a polgármesternél láttatok, azt egy jánoshalmai gyereknek csináltam,
most ez lett a nagy dili
Elég sok arc jön azzal, hogy tetováljak farkast, azt is elmondják, milyet, üvöltsön a holdra, meg bújjon elõ a bõrbõl, ilyesmik. Akármennyire kis falu Rém, az itteni srácok ezt a farkassztorit ugyanúgy az újságból meg a tévébõl ismerték meg, mint bárki más, a környéken lakók meg pláne. Legutóbb a vipera volt ilyen divatos, van itt egy csávó, akit megmart. Arról is írt az újság, na, akkor mindenkinek viperát kellett rajzolnom."
A helyi Gondûzõ kocsmában találkozhatunk a híres emberrel, a Viperás Józsival, akit szénahordás közben csípett meg a kígyó. Még bejött a kocsmába, játszott a gépen is, de aztán egyre dagadt a keze, végül Pestre kellett hozni helikopterrel. Józsi a marásnyomot mutatja a kezén, a többi italozón látszik, naponta többször kell végighallgatniuk a történetet, majd miután az áldozat hazamegy, hogy elhozza az orvosi igazolásokat is, egyikük beavat a "nagy titokba". Persze szó sincs farkasról, sokkal inkább az agancsgyûjtésrõl, ami állítólag hatalmas biznisz, ezernyolcszáz forintot is fizetnek kilójáért, úgyhogy nem csoda, akadnak olyanok, akik naponta harminc kilométereket képesek gyalogolni az erdõben, hogy elhullajtott agancsokat szerezzenek. "Persze, a munkanélküliek", teszi hozzá. Közben terepjáró fékez, és vadász érkezik, de õ csak annyit mond, nem látott farkast, nem nyilatkozik.
Nem így Karhesz János, a szomszédos Borota község fõvadásza, aki éppen a reggeli repülõgépes vadszámlálás izgalmait oldja otthonában, ultipartival. "Már tíz éve is láttak farkast, pár éve meg rendszeresen. Tavaly vagy tavalyelõtt történt, hogy Kunfehértó mellett autóval is elütöttek egyet, úgyhogy
nem újdonság ez nálunk
Valószínû, hogy ennek a farkascsaládnak a fõ lakóhelye a velünk határos Gemenci erdõ, és csak esetenként jönnek át erre a környékre. Ez itt egy viszonylag nagy, nyugodt erdõtömb, nincsen vonat, nincsenek fõbb útvonalak, úgyhogy ha ide bekeverednek, könnyen megállnak, jól érzik magukat. Az õzek és a szarvasok viselkedésébõl már meg lehet állapítani, hogy farkas jár az erdõben, mert teljesen megzavarodnak, egészen másképp viselkednek, mint akkor, ha a kóbor kutya jelenlétét érzik. Azt beszélik, mostanában két õzet pusztítottak el a farkasok, de erre nem esküdnék meg. Tény az, hogy általában a gyenge, sebesült egyedeket támadják meg, de az is tény, hogy amelyiknek kölykei vannak, az bármire képes. Én is láttam több juhásznál, hogy hét-nyolc birka meg volt sebesítve, le volt fojtva. De ez nem mostanában történt." Karhesz János ettõl függetlenül úgy gondolja, valamilyen módon intézkedni kell, mert ha a farkasok elszaporodnak, komolyan megkavarhatják az erdõben élõ szarvasok és õzek életmódját, ami felbecsülhetetlen károkat okozhat, arról nem is beszélve, hogy a juhászok is csak azt nézik, hogy valami pusztítja a birkákat. Õket nem érdekli, hogy védett állatról van szó. "Ha nem is az elsõ, de a második dolga az lesz a juhásznak, hogy kiteszi a mérget. Aztán bizonyítsa be valaki, ki ölte meg a farkast."
Legát TiborMegfigyelés alatt
Tölgyessy István, a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatója határozatban tiltotta meg a farkasok kilövését. Az igazgató szerint elsõsorban ez a döntés kavarta fel a kedélyeket, ugyanis eddig az volt a gyakorlat, hogy ha megjelent egy farkas a területen, a vadásztársaság automatikusan megkapta a kilövési engedélyt. Legutóbb három éve történt ilyen eset. Az igazgató szerint véget kell vetni ennek a gyakorlatnak, és be kell tartani azokat nemzetközi szerzõdéseket, amelyek a védett állatokra vonatkoznak. Tölgyessy úgy gondolja, butaság olyat állítani, hogy egy farkascsalád veszélyeztetné a biológiai egyensúlyt, ha pedig mégis elszaporodnának, újra kell gondolni, mit kell tenni abban az esetben. Az igazgató intézkedett, hogy a nemzeti park munkatársai kutassák fel a farkasokat, figyeljék és lehetõség szerint jelöljék meg õket. Tölgyessy István szerint a legnagyobb problémát azonban mégiscsak az okozza, hogy a költségvetésben nincs egy úgynevezett természetvédelmi kompenzációs alap az esetleges károk megtérítésére.
