Simon-Júda-napi vásár Párkányban

Traktátus

szerző
- ts -
publikálva
1999/43. (10. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Simon is meg Juda is: akkor nekünk ott a helyünk, bár nem tudjuk, mit szólnak ehhez kollégáink a szélsőjobbról. Csakhogy már akkor is ide jártunk, konkrétan minőségi munkaruhát csempészni, amikor az oldalakat még fel sem találták. Párkányt különben is imádjuk, pláne a tavalyelőtti népszavazás óta. Olyan hely az, ahol az utcán szembejön a polgármester - csak emlékeztetőül: Ján Oravec, szlovák -, és képtelenség neki előre köszönni. Próbálkozunk, próbálkozunk, eddig még soha nem bírtuk megelőzni, most hogy is sikerülhetett volna, amikor úgyszólván folyamatosan tele volt a szánk.

A magas alkalom hagyományai természetesen a régmúlt időkbe hajlanak, ám mi csak odáig fókuszálunk ezúttal, ameddig a takarónk ér, az átkosig. A már említett munkaruha-csempészgetés sötét idilljéig.

Az volt, hogy a csehszlovák cipőipar nagyon állat volt. Ez persze távolról sem azt jelenti, hogy északi szomszédaink például állati eredetű bőröket használtak volna lábbeli készítésre, ellenkezőleg. Egyes, máig sem ellenőrzött állítások szerint Gustáv Husák odáig vetemedett, hogy a telefonjához nyúlt, fölkérni Brigitte Bardot (Bardotot, tudja a fene), ugyan lenne már náluk cipőügyi miniszter, az állatvédőket nagyon bírják arra, de végül nem jött össze a dolog, a művésznő libabőrös lett az ötlettől (ha tetszik érteni szlovák spráhe), és különben sem tudta összeszedni a párttagsághoz szükséges két ajánlót.

Szóval a csehszlovák cipők inkább olyan rusnyák voltak, mint az állat. Viszont nevetségesen olcsóba kerültek, és a párkányi vásáron annyi volt belőlük, hogy a föld összes kínaijának és marslakójának három darab jutott volna, ha jobbos barnát kérnek.

Ennyit a dicső múltról, bár a kínaiakban azért lehet valami, de az már a jelenhez tartozik. Az van velük, hogy itt is megjelentek, és NB. cipőt árusítanak. Fókát az eszkimóknak, a marhák. Persze labdába sem rúgnak a helyi erők mellett, de biztos nem adják könnyen a bőrüket, mű, mi lenne?

A nemzetköziség további jegyében megjelentek az indiánok az Astoria aluljáróból meg Európa egész más pontjairól, és jó szokásukhoz híven sípoltak, doboltak nagy erőkkel. "Rezesbanda!" - rikoltott az egyik mérsékelten píszí, ám nagyon részeg vásárló, szerintünk nemtelen utalásként a muzsikusok bőrszínére (hogy ki ne csússzunk a cipőproblematikumból).

Nagyjában-egészében egy fél városnyi, voltaképpen itthon is ismeretes pulóver-cipő-falvédő-otthonka-búváróra lerakat illegeti magát nekünk, de ettől még nem mennénk falnak. Pedig nekimentünk, isten a megmondhatója. A szlovákiai vásározási szokások egyik legjelentősebb ismerője múlt karácsonyi számunkban megállapította, hogy a tót atyafiak és a velük erősen szövetséges helybéli magyarság legelsősorban az asztali örömöknek szeret áldozni a vásárjain. Nincs ez másként Párkányban sem.

A pesti polgár is alkalmasint töltekezni jár ide. Jó-jó, vesz egy-egy rondább cipőt az anyósának, egy-egy szökkenő szarvast ábrázoló falvédőt önmagának rövidital hatása alatt, de a lényeg az eszem-iszom. Mármost szeretik önök Brahmsot? Az semmi, hát a burcákot? Az idén lassabban forr, mert olyan mustféleség az istenadta, de már van húzása neki. Októbertől karácsonyig mérik vagy pohárba, vagy elvitelre másfél literes pillepalackba immár két országszerte csehek és szlovákok. Olcsó, finom és ráz. Hát a medovinka megvan? Mézbor, csuprok. Forralva vagy csak úgy. Aki a tévéreklámban az édes bűnbeesést emlegeti, egészen biztos, hogy nem ivott még ilyet, vagy nem ismerte sohasem a bővérű Kovácsnét a negyedikről, és ez még csak az italválaszték egy keskeny, ám feltétlenül figyelemre méltó szelete. A mezei forralt bort is ügyesebben csinálják, talán az lehet az oka, hogy alapanyag gyanánt, ellentétben velünk, bort használnak, ami feléjük egy szőlőből készült szeszesital-féleséget jelent (szlovák lengvidzs, ugyebár).

Hurka, kolbász, birkagulyás (a gulyás-gulás környűlállás mibenléte számos különbözőséget foglal magában, de mind elhagyjuk), hal, oldalas: sülve-főve együtt vannak.

A boldogult emlékű szocializmus húzd meg, ereszd meg világában a csehszlovákoknak enni-inni és sorban állni szabadott, olcsóért, már bocsánat: szarért-húgyért, az illetlen fordulat számos lehetséges értelmében. Egy dolog viszont nem esett meg velük. Soha nem kapott náluk értelmet az "olcsó húsnak híg a leve" kezdetű és végű közmondás. Bár kevés pénzért töltögethették hasukat, mégsem kaptak rá az élelmiszer-hamisításra vagy a szeszpancsolásra. A bóti kolbász is hét nyelven beszél náluk, hát még a házi. A sörről külön, gondolom, egymás közt nem is kell szólanunk.

A malacon a bőrt ropogósra sütik, ahelyett például, hogy cipőt csinálnának belőle. Ezt ünneplik ilyentájt (meg sokszor máskor is) három és fél napon át kivilágos virradatig, rettentő rőf kolbászok és forró borok között. Néha, mintegy levezetésként vesznek egy cipőt, de inkább még egy sört.

szerző
- ts -
publikálva
1999/43. (10. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...