Tarolt a politikai divat – Megint Gombold újra!

Lokál

Celebek egész serege és az Orbán gyerekek 60 százaléka is megjelent a „régió legrangosabb divateseményén”. Megnéztük a Gombold újra! döntőjét.

Kendőn a teríték, rojtrengeteg, már-már férfias minimál nőknek, kelmetalálkozó patchworkmódra és a reflektív bársonyos forradalom.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Negyedik alkalommal – immár kissé megreformált keretek között – rendezték meg a hétvégén a Gombold újra! Közép-Európa öltözéktervezői pályázatának záróeseményét. A döntő-gála a Design Terminál rendezésében a Central European Fashion Days (CEFD) része volt, amelyen ezúttal széles körű hazai és nemzetközi összefogás mutatkozott, a rendezvény szakmai stábjához idén a Toni & Guy Fashion Week Budapest is csatlakozott.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Ebben az évben a magyar divattervezők mellett a visegrádi országok (Csehország, Lengyelország és Szlovákia) alkotói is bemutatkozhattak. A döntőben négy országból több mint 30 tervező képviseltette magát a kifutón, a zsűri 19 pályamű közül választotta ki a legjobb ruházati és a legjobb kiegészítőtervezőt, valamint a legtehetségesebb hazai versenyzőt, akik a Design Terminál díját vihették haza.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

A pályázók a 2015-ös tavaszi trendekhez igazodva olyan öltözék- és kiegészítőkollekciókkal mutatkozhattak be, amelyek a közép-európai régió szellemi örökségét és a közös kulturális értékekben rejlő lehetőségeket felhasználva születtek. Az adott országok jelentkezői csak a másik három közép-európai ország valamely tárgyi vagy szellemi örökségét választhatták inspirációnak a jellegzetesen térségbeli és kortárs darabjaikhoz.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Elég nagy érdeklődés mutatkozott a Gombold újra! gáláján. A telt házas eseményen nemcsak a fizetős közönség és a szakma képviseltette magát, visszafogott celeb- és politikusfelvonulás is jellemezte. Az esemény fővédnöke a köztársasági elnök felesége, Herczegh Anita volt.

Áder János köztársasági elnök felesége, Herczegh Anita

Áder János felesége, Herczegh Anita

Fotó: Sióréti Gábor

Vitézy Dávid

Vitézy Dávid

Fotó: Sióréti Gábor

Káel Csaba

Középen Káel Csaba

Fotó: Sióréti Gábor

Lányi Zsolt

Lányi Zsolt

Fotó: Sióréti Gábor

Orbán Gáspár

Orbán Gáspár

Fotó: Sióréti Gábor

Orbán Sára, a háttérben Gáspár

Orbán Sára, a háttérben Gáspár

Fotó: Sióréti Gábor

Orbán Róza

Orbán Róza

Fotó: Sióréti Gábor

Az igen vegyes színvonalú, döntős kollekciókat a világhírű Mihalik Enikő vezette fel, „Magyarország divatnagykövete” öt év után először, Antonina Zablotska magyar parlament ihlette ruhájában lépett újra magyar kifutóra.

Mihalik Enikő

Mihalik Enikő

Fotó: Sióréti Gábor

A döntőbe jutott 19 kollekció kiválasztásánál a zsűri (Jarrad Clark, az IMG Fashion alelnöke, globális kreatív igazgató; Sándor Szandra, a Nanushka alapítója és kreatív igazgató, Dana Kleinert divattervező, a Slovak Fashion Council elnöke; Olo Krízová, a Czech Fashion Council vezetője és Wojciech Dziedzic, a poznani School of Form Divat Tanszékének vezetője) szerint az elsődleges kritériumnak számító ötletesség és kiváló minőségű kivitelezés mellett meghatározó volt a prezentációs és vállalkozói készség, valamint az üzleti érzék is. Ez utóbbi szempontból a divatbemutatón nyilván kevés derült ki, azonban a kreatív vonal esetenként igen kérdőjelesnek bizonyult. Csupán egy-egy igazán klassz vagy vagány cuccot láthattunk, de még így is erősen kell emlékeink (és a fotók) között kutatni, hogy két nap múltán akár ezeket is fel tudjuk idézni.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

A férfi- és női darabok mellett kalap-, kendő- és táskakreációkat is felvonultattak. A visszatérő ihletettségű darabok között volt, akit Marie Curie, a lengyel tejbárok, a cseh sörök, Prága díszes ajtajai vagy épp politikai konfrontációk inspiráltak.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

A lanyha felhozatal ellenére vagy talán éppen azért, mondhatni, meglepő végeredmény született. A régió legjobb divattervezője a lengyel Domi Grzybek lett, aki a 10 ezer euró értékű CEFD Visegrád Award nyertese. Kollekciójának inspirációs forrása a hatvanas évek szocreál építészete volt, gyerekkori látásmódját örökítette tovább, színesnek és furcsának látta az egyébként szürke épületeket, így ruhái nagyon különböző színekből, anyagokból, formákból állnak össze.

Középen Mihalik Enikő tapsol

Középen Mihalik Enikő

Fotó: Sióréti Gábor

A CEFD Visegrád Award szintén 10 ezer eurós kiegészítőtervezői díját a magyar Balázs Viola és Szécsi Tamás páros kapta. Kendőiken a lengyel tejbárok retro hatású vizuálja, a jól ismert menzakultúra köszön vissza. A kreátorok szerint ez a közös a pályázó résztvevők országaiban, és bár egyikük sem emlékszik pozitívan a jelenségre, ily módon akarták szerethetővé tenni.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

 

 

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

A legjobb magyar pályázónak járó 10 ezer euró értékű „különdíjat” a Design Terminál ajánlotta fel, amely révén a kiválasztott csapat egy éven át a Design Terminál mentorprogramjában vehet részt. A nyertes a November 17_29 névre keresztelt kollekció lett, amelyet Hársfalvi Réka, Shütz Nikolett és Szenteczki Boldizsár jegyez. A kollekciót az 1989-es prágai bársonyos forradalom szabadságharcosainak öltözéke, valamint a napjainkban zajló különböző lázadások ihlették. A fekete és fehér meglepő formavilágú, arcot (is) takaró ruhák egyértelmű multikulti jellege és kortárs politikai reflexiója erős üzenetként hatott.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

A profi show a változó érdeklődést kiváltó darabjai ellenére is figyelemre méltó volt, akkor is, ha a divatesemény fókuszát, az ötletes fősodort csak némiképp sikerült bemutatni. Túl az általunk direkt nem emlegetett celebeken és az említett politikusokon, a hangsúly mégiscsak a tehetségen kellene hogy legyen, és kevésbé a protokolláris rongyrázáson.

Figyelmébe ajánljuk