"Túl biztosra mentünk"

Baán László miniszteri biztos és Szemerey Samu urbanista a Liget Budapestről

Nálunk csak projektek vannak, melyek jó esetben igyekeznek párbeszédet folytatni a környezetükkel, de naivitás elvárni, hogy a döntések társadalmi diskurzusból szülessenek meg - derül ki a vitából, amelyet a Szépművészeti főigazgatójával, a múzeumi negyed fejlesztését irányító Baán Lászlóval és a terveket bíráló építésszel, Szemerey Samuval folytattunk.

Magyar Narancs: Van olyan helyzetben az ország, hogy öt új múzeumot felépítsünk, ráadásul a szó szoros értelmében zöldmezős beruházásban?

Baán László: Bizonyos megközelítésben soha nem volt és nem is lesz ilyen helyzetben az ország, hisz általában mindig fontosabb az egészségügy, az oktatás vagy épp a közbiztonság, mint új múzeumokat építeni. Ezért döntő szempont, hogy a Liget Budapest projekt nem csupán közpénzt visz, hanem hasznot is hoz: az általa generált turisztikai többletbevételek révén.

MN: Mondja ön. Évi egy-másfél millió turistát és tizenöt éves megtérülési időt ígér. Szerintem a magyar festészet, néprajz, építészet bemutatóhelyei aligha generálnak több beutazót - ám egyikünk sem tud felmérésekre, hatástanulmányra hivatkozni...

BL: Nem is a múzeumok magukban, hanem a megújított Városliget egésze jelent majd egész Európában egyedi és piacvezető vonzerőt a családi city breakek piacán. Erről már számos szakértővel egyeztettünk...

MN: Semmit nem tudunk erről.

BL: Néhány héten belül elkészül a gazdasági hatástanulmány, melyet a világ egyik legjelentősebb cége készít.

MN: Legalább annyit áruljon el, kik ők!

BL: Közbeszerzési eljárás keretében rendeltük meg az anyagot, s ahogy elkészült, bemutatjuk a nyilvánosságnak.

Szemerey Samu: Engem elsősorban nem a projekt turisztikai vonatkozásai érdekelnek. Sőt, ha a negyed nem lesz más, mint emblematikusnak szánt épületek sora, akkor elhibázott és idejétmúlt vállalkozás. Akkor éri meg ekkora összeget szánni rá, ha ez a kulturális életbe - hosszú távon a magyar társadalomba - való befektetéssé válik. A múzeumi terület az elmúlt évszázadban nem nagyon kapott ekkora lehetőséget. Kérdés, tud-e élni vele?

MN: Ehhez képest a muzeológiai és urbanisztikai szakma nem lelkesedik a beruházásért...

BL: Egyfelől Magyarországon alapvetően senki nem lelkesedik semmiért. A múzeumi szakma azonban valami sajátos módon mégis örül a száz év óta legjelentősebb múzeumfejlesztésnek. A legfontosabb múzeumszakmai szervezetek képviselői és az adott múzeumok vezetői természetesen részt vettek azokban a munkabizottságokban, melyek az új épületek szakmai paramétereit kidolgozták.

MN: Valóban, de a bizottságok titokban dolgoztak, legalábbis nem nyilatkozhattak a sajtónak, nem rendeztek nyilvános beszélgetéseket, arról például, hogyan változtatja meg a beruházás a város múzeumi struktúráját, válaszol-e a 21. századi muzeológia kihívásaira, a múzeumi boom nyugati mérséklődésére...

BL: A diskurzus számos formában zajlott és zajlik, s ismétlem, a múzeumi szakma alapvetően üdvözölte a tervet.

MN: Az urbanisztikai viszont nem. Azt javasolták például, hogy a kulturális beruházás ne az egyébként is zsúfolt Városligetbe, hanem egy rozsdaövezetbe, például Rákosrendezőre kerüljön.

BL: A rozsdaövezetekben a Liget Budapesthez hasonló vonzerejű márka nem hozható létre. Márpedig enélkül a ráfordított közpénzek megtérülésére esély sincs.

SZS: Számomra elfogadható a Városliget mint helyszín, ha létrejönnek a környezettel való kapcsolatok. Nemzetközi szinten az elmúlt években épült múzeumi negyedek legfontosabb tanulsága, hogy csak azok tudtak jól működni, melyek be tudtak kapcsolódni a globális szcénába és a lokális környezetbe egyaránt. A Müpa esete azt mutatja, hogy egy puszta intézményfejlesztés nem hoz urbanisztikai hasznot.

BL: Egy urbanisztikai szakértő szerint a Városligettel túl biztosra mentünk, és ezzel egyetértek. Van hozzá egy tökéletes, kész urbanisztikai hatástanulmányunk: maga a Városliget, amelyet másfél évszázad alatt alakított magának ilyenné a város. A Ligetben ugyanis a zöldterületi kikapcsolódás és az egyedülállóan komplex kulturális-rekreációs intézményrendszer egymással egyenértékűen van jelen - ez utóbbi pedig nem a Liget körül, hanem bizony benne a Ligetben.

SZS: A magyar városfejlesztésnek sajnos régi problémája, hogy a sikeres helyszínek nem mintaként működnek és terjednek, hanem koncentrálódnak és túlterhelődnek, mint most az Erzsébet tér. Ennek a veszélye a Liget esetében is megvan. Ha a Liget Budapest hatására megindulna a Nyugati pályaudvar melletti grund fejlesztése, vagy az erzsébetvárosi "Csikágó" lepusztult része esélyt kapna, komoly urbanisztikai eredményt érnénk el. Jó példa a metzi Pompidou Központ, mely a helyi közösségbe mélyen beágyazottan működik, például megrendelőként lép fel a környékbeli mesteremberek felé. A múzeumi negyed akár az egykor híres erzsébetvárosi kézműipar feltámasztásában is segíthetne. Ez a fajta városfejlesztés a helyi közösségek aktivizálásáról szólna, nem a lakosságcseréről.

MN: Vagy marad minden a régiben, ahogy a Liget eddigi látványosságai, múzeumai sem voltak hatással a Dózsa György úton túl.

BL: Mivel a Városliget egésze újul meg, a projekt hatása óhatatlanul túlnyúlik majd a Liget határain - az még számomra is kérdés, hogy milyen mélységben. Azt sajnos nem hiszem, hogy felvirágoztatná a kézműipart, de azt igen, hogy az átdefiniált Liget környéke divatossá válik, emelkednek a környéken az ingatlanárak, vendéglők nyílnak, s részben átstrukturálódik a lakosság...

SZS: Ám ezekről a kialakítandó szinergiákról még semmit sem tudunk. Jó lett volna, ha a projekt első pillanatától kezdve egységben kezeli a környező kerületek fejlesztéseit.

MN: Ehelyett törvényileg kiemelték a városból a projektet...

BL: Amikor a Szépművészeti Múzeum föld alatti bővítéséről volt szó 2005-ben, s ebből mindössze egy üvegkubust szerettünk volna a felszínen megmutatni, a városházán azzal fogadtak, hogy ezt nem lehet, mert ehhez az egész Ligetet át kell gondolni. 15 évvel voltunk a rendszerváltás után, és ez ügyben addig egy tollvonást sem tettek, de bizonygatták, hogy épp akkor akartak nekilátni. Természetesen azóta sem történt semmi. Most, amikor három éve a Városliget teljes megújítását készítjük elő végre, beleértve a jogszabályi szinteket is, akkor ezt se tegyük, mert először úgymond a teljes várost kellene átgondolni...

MN: Ez normális reakció.

BL: Szerintem is az lenne, ha közben a hivatalok, a szakma és a civilek részéről volna egy folyamatosan létrehozott és alakított koncepciószövet a városról. Ilyen azonban nincs Budapesten, némi túlzással a Közmunkatanács megszűnte óta.

MN: Éppen erre volna való egy ilyen projekt. Miért nem onnan kezdjük, hogy átgondoljuk a város kulturális fejlesztését, és a diskurzus végén eldöntjük, mire van szükség?

BL: Van önnek valami definíciója arra, hogy mikor van minálunk egy társadalmi diskurzusnak vége? Lehet, hogy egy bölcs, átfogó, kölcsönösen méltányos és nem utolsósorban eredményorientált diskurzus volna általában az ideális, de ez idehaza mégsem így működik, hanem úgy, hogy egyedi projektek vannak, s ezek jó esetben megpróbálnak párbeszédet folytatni a környezetükkel.

MN: Tájépítészek bojkottfelhívása, a Magyar Urbanisztikai Társaság tiltakozása, civil szervezetek tüntetései, ez volna a diskurzus?

BL: Ezek jó része mesterséges fantomokkal küzd. Persze megértem, hogy csak úgy lehet önmagunkat és másokat mozgósítani, ha kellően naggyá növelünk, sőt, szélsőségesen démonizálunk egy veszélyt - ha tábort akar gyűjteni, így dolgozik a politika és bizony tőle tanulva a civilek is. Ezért tiltakoznak a "Liget tönkretétele" ellen, holott a Városliget a 150 milliárdos megújítását követően minden elemében - a zöldfelület nagyságában és minőségében is - többet és jobbat fog nyújtani mindenkinek. Nem azt mondom, hogy csak itt lehet múzeumokat építeni Budapesten, de a Városliget - hagyományai okán - urbanisztikai szempontból is érvényes döntés, érvényes helyszín.

SZS: A város közigazgatási szerkezete, a különböző kerületi lobbik miatt sajnos valóban kevés esély volt arra, hogy az elmúlt évtizedekben komoly integrált programok induljanak, így bármilyen szakmai vagy civil kezdeményezés szinte kizárólag a tiltakozás és akadályozás formáját tudta ölteni. Hiszen csak abba a szakaszba kerültek bele, amikor már nem lehetett mást tenni. A kérdés az, hogy egy ilyen program mennyit tud tenni a párbeszéd elindításához. Én arra hajlok, hogy a Liget kevesebbet vállalt, mint tehetett volna, de sajnos el kell ismerni, hogy az a felvilágosult diszkuszszív modell, amit Nyugat-Európából ismerünk, Budapesten még sohasem működött.

BL: A civil szervezeteknek talán nem is kell mást tenniük, mint nemet mondani az ő szempontjaikat akár csak részben is sérteni látszó törekvésekre. De a Magyar Urbanisztikai Társaság mint szakmai grémium esetében azért feltehetjük a kérdést, hogy hol voltak például annál az urbanisztikai merényletsorozatnál, amikor a város hagyományos kiskereskedelmi struktúráját felzabálták a plázák.

MN: Van Budapestnek egy urbanisztikai koncepciója, aminek egyik alapvetése épp a városközpont széthúzása. Ezzel épp szembemegy a projekt.

BL: Pusztán urbanisztikai szempontból minden bizonnyal jobb lenne egy rozsdaövezetet felfuttatni, de ehhez új múzeumok önmagukban nem elégségesek, jelentős ingatlanfejlesztő magántőke is szükséges, az pedig a 2008-as válság óta eltűnt Magyarországról. Félő, hogy a múzeumok úgy állnának Rákosrendező területén, mint most a Müpa és a Nemzeti Színház a Rákóczi híd lábánál.

SZS: Ezzel az érveléssel nem értek egyet. Lehet sikeres egy foghíjakba vagy rozsdaövezetbe épült "múzeumi negyed", ilyen a New York-i Museum Mile is. Azzal sem értek egyet, hogy nem érkezett megalapozott szakmai javaslat az urbanisztikai társaság részéről.

BL: Természetesen sok helyre lehetne Budapesten múzeumokat telepíteni anélkül, hogy turisztikai vonzerővé szervesülnének. Nem lehet úgy elkölteni ma Magyarországon 150 milliárd forintot, hogy ne várjunk az adott projekttől gazdasági megtérülést. Erre is figyelemmel lévő alternatív javaslat nem született. S ne felejtsük el, hogy a Városligetre is ráfér a rekonstrukció!

MN: A park rekonstrukciójára pályázatot írnak ki, ami üdvös, de nem túl késői a 2015-ös időpont?

SZS: Szakmai szempontból valóban a park újratervezése volna a logikus első lépés, még akkor is, ha zömében rekonstrukcióról van szó.

BL: Csakhogy nem mindegy, milyen új múzeumépületeket vesz majd körül a park, ez pedig csak a jelenleg zajló nemzetközi építészeti tervpályázat lezárulása után, év végére derül majd ki.

MN: Máris túlépített a Városliget: most az engedélyezett 3 százalék helyett úgy 5 százalék a beépített terület, hogy a lebetonozott egykori Felvonulási tér zöld felületként van nyilvántartva.

BL: Ez is mutatja az eddigi szabályozás abszurditását, hisz a Liget eszerint jelenleg nem is park. Most 7 százalékra változik a maximális beépíthetőség, de nem akarjuk kimeríteni ezt a lehetőséget. A Liget nem túlépített, csak szerkezetében egyedi az európai közparkokhoz képest, hiszen itt nem körülötte, hanem benne helyezkednek el egyebek mellett a kulturális intézmények. A Ligetben most mindössze 60 százalék a zöldfelület aránya, ezt 2018-ra 65 százalékosra fogjuk növelni, miközben egy teljes parkrekonstrukció is lezajlik majd.

MN: Miért nem használják jobban legalább a Ligetben lévő épületeket, a szinte üres Olof Palme-házat vagy a Mezőgazdasági Múzeum által alulhasznosított Vajdahunyadvárat?

BL: Az Olof Palme-házat eredetileg műcsarnoknak építették, de már 1885-ben is kicsinek bizonyult a mindössze 800 négyzetméteres kiállítótér - nálunk a legkisebb tervezett múzeum is 8000 négyzetméter...

MN: Hozzá lehetne építeni. Egyébként kell 8000 négyzetméteres Fotográfiai Múzeum?

BL: A hozzáépítés tán nem a Ligetből venne el területet? Ez az alapterület volt a szakmai munkabizottság ajánlása, a nemzetközi tervpályázatban régóta nyilvános az adat, eddig senki nem mondta, hogy legyen kisebb. És ha most van lehetőség arra, hogy száz év után végre új, eredetileg is múzeumi célra épülő épülete legyen öt kiemelkedő közgyűjteményünknek, akkor miért kössünk rossz kompromisszumokat, mint az elmúlt évtizedekben mindig?