magyarnarancs.hu: Daniel Day-Lewis állítólag kerülte az önnel való találkozást a forgatás előtt.
| ||
Vicky Krieps: Egyszer találkoztunk csak, itt Londonban, a Covent Garden Hotelben. Leültünk egy asztalhoz, mint most itt, és átvettük a forgatókönyvet. Utána azonban közölték velem, hogy Daniel nem akar próbálni, úgyhogy legközelebb már a forgatáson találkoztunk.
magyarnarancs.hu: Daniel Day-Lewis híres arról, hogy már-már megszállottan készül a szerepeire. Ehhez képest önnel, a Fantomszál másik főszereplőjével csak a forgatáson akart találkozni. Ebben azért lehetett valami megfélemlítő, nem?
VK: Elméletileg igen. És gyakorlatilag is. Ami segített átlendülni rajta, hogy tudtam, nincs más választásom, az ajánlat, amit elfogadtam, megmásíthatatlan feltételekkel járt együtt. Mit tehettem volna? Elfogadtam és kész, tudtam, mivel kell megbirkóznom.
magyarnarancs.hu: Elvégezte a házi feladatát? Áttanulmányozta a rendező, Paul Thomas Anderson (PTA) összes műveit?
VK: Amikor megkaptam a szerepet, eldöntöttem, hogy messze elkerülöm Paul és Daniel filmjeit. Nem akartam beleásni magam a method acting rejtelmeibe, nem akartam tudni, mi haszna van, ha az ember nem próbál. Pedig elég lett volna felmenni a Google-re, hogy meghallgassam, ki mit mond Paulról és Danielről. Meg akartam kímélni magam ettől, hogy két ekkora művész művészetéről olvasgassak. Eleve vesztes csata lett volna, ha tudatosul bennem, mi mindennek kéne megfelelnem.
magyarnarancs.hu: És végül mi mindennek kellett megfelelnie?
VK: Paul tiszta őrült, és ez jó benne. Ebbe az őrületbe belefér, hogy olykor békák potyognak az égből. Ez a nyitottság egy színésznek nagy lehetőség. És még az is érdekli, hogy mit gondolnak a színészei. Volt, hogy kikérte a véleményemet, hogy mit gondolok, a karakterem, Alma, mit tenne. Elég ijesztő helyzet, de ha sikerült a félelmet leküzdeni, a világ legnagyszerűbb dolga.
| ||
magyarnarancs.hu: Vannak rendezők, akik rengetegszer újra veszik ugyanazt a jelenetet. PTA is közéjük tartozik?
VK: Ha szükséges, persze, sokszor megcsináltatja ugyanazt, de velem ilyen nem nagyon fordult elő. Egyszer odajött hozzám, hogy Vicky, ugye tudod, hogy jónak tartom, amit csinálsz. Mire én, kissé megilletődve, hogy nem, Paul, tulajdonképpen fogalmam sincs, hiszen jóformán semmit sem mondtál nekem erről. Csak hogy tudd – folytatta –, ha nem tetszene, amit csinálsz, tízszer is újra venném. Ha nem mondok semmit, azt jó jelnek veheted. Akkor azért megkönnyebbültem egy kicsit, nem tudtam, hogy ez nála így működik. Ha valami nem tetszik Paulnak, azt sokszor újra veszi, nem is mindig azonnal. Volt, hogy csak egy-két nap elteltével álltunk neki újra az egyszer már leforgatott jelenetnek.
magyarnarancs.hu: Daniel Day-Lewis szó szerint hazaviszi a szerepeit; a forgatások során akkor is szerepben marad, ha épp nincs jelenése a kamerák előtt. Az a valaki, akit a forgatáson megismert, nagyon más, mint az az ember, akivel – immár a szerepből kilépve – később találkozott?
VK: Ma közösen adtunk interjúkat, ott ültem mellette és miközben beszélt, felismertem a hangjában Reynolds Woodcockot, azt az embert, azt a karaktert, akivé a forgatáson átalakult. Olyan volt figyelni őt, ezt a végletekig kidolgozott karaktert, mint amikor egy műalkotást csodál az ember. Amikor a forgatás során beszélgettünk, ő Reynoldsként beszélt hozzám, főleg Angliáról, az ötvenes évek Angliájáról mesélt, akár órákon át is, annyira belefeledkezett, de nem Daniel Day-Lewis, hanem a filmbeli karakter mesélt nekem, én meg csüngtem a szavain és közben csak ámultam rajta, mint egy műalkotáson. Mesélt a gyerekkoráról, a nagyszülei házáról, Virginia Woolfról, az angol élet íratlan szabályairól és arról, hogy milyen volt az a bentlakásos iskola, ahova küldték. Ez a fajta iskola nálunk, Luxemburgban ismeretlen fogalom.
| ||
magyarnarancs.hu: Mi számít még ismeretlennek Luxemburgban?
VK: Talán, ha valaki Párizsban nő fel, könnyebben megengedheti magának, hogy színészi karrierről álmodozzon, de Luxemburgból és a családomból nézve a színészi pálya valami nagyon is távoli dolognak tűnt. Az én családom főleg ügyvédeket adott a világnak, egy időben én is azt gondoltam, hogy jogi pályára lépek. Afrikáig kellett mennem, hogy ki merjem mondani; a színészetet választom. A suliban volt színjátszó kör, de nekem valahogy mindig azok a szerepek jutottak, amik a többieknek nem kellettek. A hajléktalan vagy a néma szerepe. Fellegekben járó, álmodozó kislány voltam, úgyhogy igazából fel sem tűnt, hogy milyen szerepeket kapok. Az álmodozás még jó darabig megmaradt.
magyarnarancs.hu: A pályája elején szerepelt a Tetthely című sorozatban. Jó iskola volt a német tévés krimi?
VK: Csak egy Tatort-epizódban szerepeltem. Ennél azért jobb iskola volt a Hanna című filmben szerepelni. Nagyon kicsi szerepem volt, de láthattam Cate Blanchett-et munka közben. És láthattam Vanessa Redgrave-t is, vele az Anonymus forgatásán találkoztam. Egyáltalán nem éreztem idegennek ezeket a nagy produkciókat, épp ellenkezőleg: kifejezetten otthonosnak, természetesnek tűnt minden, néha figyelmeztetnem is kellett magamat, hogy hol is vagyok. Nem volt könnyű ezek után a Tetthelyek világába visszatérni. A Hannában a parókák is a lehető legtökéletesebbek voltak, amit Saoirse Ronan-re adtak, maga volt a tökély, a lehető legjobb szakemberrel dolgoztattak. Ezek után minden rossz paróka szemet szúrt, egyszerűen nem tudtam nem észrevenni a minőségbeli különbséget.
| ||
magyarnarancs.hu: A Fantomszál körül nagy a felhajtás: hat Oscarra jelölték a filmet és mindenki tudja, hogy Daniel Day-Lewis visszavonult, ez az utolsó alakítása. Önnek milyen lehetőségeket hozott?
VK: Egyelőre csak interjúlehetőségeket. Az életem semmit sem változott, és remélem, ez így is marad. Persze, jó lenne, ha a Paulhoz hasonló alkotókkal hozna össze a sors.
magyarnarancs.hu: Akkor ön még nem fontolgatja a visszavonulást…
VK: Nem, nem tervezek ilyet. Persze mindenki arról beszél, hogy hú, Daniel Day-Lewis visszavonult, de azért ez nem egy olyan eretnek gondolat szerintem. Én sehol sem vagyok hozzá képest, de még az én fejemben is megfordul olykor, hogy akár csinálhatnék valami mást is.
magyarnarancs.hu: És mi mást csinálna?
VK: Annyi mindent lehetne. Talán írnék. De ott a színház, ott a zene is.
magyarnarancs.hu: Őriz a fiókjában kiadatlan írásműveket?
VK: Tele van a fiókom velük.
magyarnarancs.hu: Novellákkal vagy nagyobb lélegzetű írásokkal?
VK: Novellákkal, de vannak versek, dalok, dalszövegek is.
| ||
magyarnarancs.hu: Megmutatta ezeket másoknak is?
VK: Egyszer írtam egy forgatókönyvet, ami aztán egy dal megírására ihletett. Ezt fel is vettem és meg is mutattam Paulnak és Danielnek.
magyarnarancs.hu: A családjában nem csak ügyvédek, de ellenállók is voltak. A második világháború alatt a nagyapja tagja volt az ellenállásnak…
VK: Sok van bennem a nagyapámból. Az akaratom és hogy nem rejtem véka alá a véleményemet. Ezt nemcsak én mondom, hanem azok is, akik ismerték őt.
magyarnarancs.hu: A nagyapja mit csinált ellenállóként?
VK: Politikailag aktív család voltunk. A nagyapám apja benne volt az első luxemburgi szakszervezetben, a nagyapámat pedig, amiért benne volt az ellenállásban, koncentrációs táborba küldték. A koncentrációs táborból kikerülve politikus lett belőle. Ő törölte el a halálbüntetést. Mindig is nagyon közel álltam hozzá. Felnéztem rá, ő a példaképem.
A Fantomszál rendezőjével, Paul Thomas Andersonnal a friss Narancsban olvashatnak interjút.
