Román oknyomozó sztori, Fahidi Éva tánctörténete és a palesztin ügyeket vállaló zsidó ügyvédről szóló dokumentumfilm kapott díjat a Verzión

  • narancs.hu
  • 2019. november 17.

Mikrofilm

De díjazták a Szél viszi, a Matangi / Maya / M.I.A., a Bűn + bűnhődés és a Zoryana döntése dokukat.

Kihirdették a 16. Verzió Filmfesztivál díjazottjait.

A magyar közönségdíjat A létezés eufóriája, a nemzetközi közönségdíját a Colectív nyerte el. A Legjobb emberi jogi film díját Az ügyvéd, a legjobb diákfilm díját a Szél viszi, a Gyerekzsűri díját a Matangi / Maya / M.I.A. című film zsebelte be. Míg különdíjas lett a Bűn + bűnhődés és a Zoryana döntése.

A Magyar közönségdíj nyertese Szabó Réka A létezés eufóriája című filmje lett. A Locarnóban és Szarajevóban díjazott, megrázó dokumentumfilm Fahidi Éva életútjának története, aki 20 évesen egyedül jött haza Auschwitz-Birkenauból, ahol 49 családtagját ölték meg, köztük anyját, apját és kishúgát. 90 évesen felkérést kap, hogy életében először lépjen színpadra, és szerepeljen egy róla szóló táncszínházi előadásban.

Az élet jó

Fahidi Éva: Érződött a boldog önkéntesség

A Nemzetközi közönségdíjat a román Alexander Nanau Colectív című filmje kapta. 2015-ben 27-en vesztették életüket a bukaresti Colectív nevű szórakozóhelyen egy tragikus tűzeset során. 37-en a tragédiát követő hetekben haltak meg, de nem életveszélyes sérüléseik miatt, hanem a nem megfelelő kórházi kezelés és az ott elkapott fertőzések következtében. Egy oknyomozó újságíró csoport nyomozni kezd, és lerántja a leplet a korrupt román egészségügyről.

false

 

A legjobb emberi jogi film díját Rachel Leah Jones és Philippe Bellaiche műve, Az ügyvéd nyerte el. Lea Tsemel izraeli zsidó ügyvédnő közismert arról, hogy palesztin vádlottak ügyeit vállalja, a békés tüntetőktől a fegyveres ellenállókig. A film áttekinti az ügyvédnő legfontosabb eseteit, reflektál munkája politikai jelentőségére, de azt is megmutatja, mekkora személyes árat fizet az, aki az „ördög ügyvédjének” szegődik.

A Balog Orsi, Nikita Khellat, Kateřina Krejčová, Lubianker Dávid és Sara Simić alkotta nemzetközi Diákzsűri Különdíjat is osztott a kategóriában, ezt az amerikai Bűn+bűnhődés kapta. Stephen Maing filmje egy New York-i afroamerikai és latino rendőrcsapat mindennapi küzdelmeit mutatja be, akik karrierjüket és biztonságukat kockáztatják azért, hogy leleplezzék a szervezeten belüli visszaéléseket.

false

A Diák- és elsőfilmes versenyprogramot a háromtagú Nemzetközi Zsűri bírálta. Leo de Boer holland filmrendező, Christine Dollhofer fesztiváligazgató és Zurbó Dorottya filmrendező a Legjobb diákfilm díját Bartha Máté Szél viszi című alkotásának ítélte. A film főhőse, az anya nélkül nevelkedett Vivien élete nagy részében egyik nevelőszülőtől a másikig sodródott; egyedüli támasza egy katonai ifjúsági közösség. 18 évesen a gyámság kötelezettségétől szabadulva úgy dönt, a saját lábára áll és megváltoztatja az életét.

false

A Nemzetközi Zsűri különdíjat is kiosztott a lett Elita Klavina Zoryana döntése című filmjének. Zoryana és Edgars 17 évesen már szülők, akik a lett vidék egy távoli csücskében élnek, gyönyörű táj, természet és állatok veszik körül őket. Azonban a munkalehetőségek szűkössége mélyszegénységben tartja a családot. Amikor Edgars munkát kap a városban, Zoryanának döntenie kell: menjenek vagy maradjanak?

Idén az UNICEF Magyarország támogatásával második alkalommal összeállt háromtagú Gyerekzsűri választotta ki a fesztivál nyertes gyerekfilmjét a Diák Verzió öt filmje közül. A háromtagú zsűri Steve Loveridge sri lankai-brit-amerikai koprodukcióban készült, Matangi / Maya / M.I.A. című dokuját választotta a Gyerekzsűri kedvenc filmjének. A Sundance Filmfesztiválon is díjazott, zenei betétekkel gazdagon tűzdelt filmben több évtizedet felölelő magánvideó felvételek is láthatók a sri lankai származású pop-ikonról, aki folyamatosan szembemegy a hagyományokkal és sztárként sem fél kiállni fontos, akár megosztó ügyek mellett.

A nyertes filmeket november 17-én, vasárnap újra levetíti a fesztivál.

Figyelmébe ajánljuk