Az életünket befolyásoló összes fontos kérdésben egyedül döntő magyar miniszterelnök két évvel ezelőtt megint egyszer elmagyarázta a lényeget, hátha valaki elsőre nem értette meg a tusnádfürdői tanítást. Elmondta, hogy az ő kormánya a mai gazdasági elemzések „sztárjait” követi majd a társadalmi rendszer átalakításában: Szingapúrt, Kínát, Indiát, Oroszországot és Törökországot. Mégpedig azért, hogy „megpróbáljuk megtalálni a Nyugat-Európában elfogadott dogmáktól és ideológiáktól elszakadva azt a közösségszervezési formát, azt az új magyar államot, amely képes arra, hogy a mi közösségünket évtizedes távlatban versenyképessé tegye a nagy világversenyfutásban”.
| ||
Erdoğan elnök az utóbbi időkben meglehetősen plasztikusan szemléltette, hol a helye a sajtószabadságnak az általa létrehozott új török államban. Most már nemcsak török, hanem külföldi újságírókat is letartóztatnak, ha nem megfelelő hangnemben nyilvánulnak meg az elnökről a Twitteren, vagy éppen indoklás nélkül tiltják ki újságírók egész sorát az országból. Ezen a ponton a kiegyensúlyozott tájékoztatás hívei azonnal hozzáteszik, hogy mi azért ettől nagyon messze vagyunk, nálunk egyetlen újságírót sem zárnak börtönbe, nincs cenzúra, a média szabadon tudósíthat bármiről.
Mindenki szeretné így gondolni, mi is, csak éppenséggel egyre nehezebb eltekinteni attól, hogy tavaly például több külföldi újságírót is megvertek és elvittek Röszkén a rendőrök. Hogy egy másik külföldi újságírót megfélemlítéssel rávettek, törölje a videofelvételét, mert azon látszott, hogy rendőrkutya támadt menekültre. Hogy Siófokon 17 embert rabosítottak, mert a Facebookon megosztottak egy posztot, amely kritikusan fogalmazott a korábbi fideszes polgármesterrel szemben. A Kettős Mérce publicistáját pedig Kocsis Máté kezdeményezésére rabosították.
Jó, ez rosszul hangzik, de hát rendőri túlkapások mindig is voltak, és az sem először fordul elő, hogy újságírót rabosítanak – mondhatnák erre a gondos mérlegelés barátai. És igazuk lenne! Csak ne jutna azonnal eszünkbe az adatigénylések és egyáltalán, a közpénzek nyomon követésének folyamatos, tudatos, törvényellenes vagy éppen a törvények segítségével történő megakadályozása. Csak ne kéne az egymás után felvásárolt, korábban független lapokra és portálokra gondolni! Vagy arra, hogy a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője hónapok óta csak az általa megadott témákról hajlandó beszélni a sajtótájékoztatóin.
De nem folytatjuk, mert ezzel már el is érkeztünk a mostani konkrét esethez, az MNB alapítványainak költéseihez. Sokan próbáltak hozzáférni ezekhez az adatokhoz, köztük lapunk is, de hiába kértük szépen, hiába igényeltük hivatalosan, kénytelenek voltunk perelni azért, hogy megtudjuk, mire költik a pénzünket. Ezután a fideszes parlamenti többség törvényt is hozott róla, hogy ezeket az információkat semmiképpen ne lehessen megtudni. Az alkotmánybíróság döntése kellett hozzá, hogy végül nyilvánosságra kerüljön a tények egy része, és a világsajtót is bejárta, hogy a jegybankelnök rokona százmilliókat, a miniszterelnök legközelebbi szövetségese és családjának üzlettársa pedig milliárdokat húzott a jegybanki pénzekből.
De erről a jegybankelnököt és a miniszterelnököt nem lehet megkérdezni.
| ||
Sajtósaik semmitmondó válaszokat küldenek, interjút egyikük sem ad független újságíróknak, ezért az egyetlen lehetőség, hogy a parlament folyosóin tegyünk fel nekik kérdéseket. Nyomorult egy helyzet, de ők állították elő. Ma kiderült, hogy aki ezt megpróbálja, azt Kövér László egész egyszerűen kitiltja a parlamentből.
Így jártak a hvg.hu, az Index, a Nol és a 24.hu tudósítói. Az Index munkatársai „elmondták, hogy hétfőn is ott forgattak, ahol minden más alkalommal is, de tegnap Orbán Viktor miatt sokkal szigorúbbak voltak a sajtóért felelős személyek az újságírókkal. Olyan helyre akarták terelni az újságírókat, ahonnan gyakorlatilag lehetetlen képviselőket megszólítani, ezért nem tettek eleget a felszólításnak, és forgattak tovább. Ha nem így tettek volna, a videót sem tudták volna elkészíteni.” A 24.hu is közölte, hogy videósai csak olyan helyen forgattak, ahol eddig is, és ahol eddig szabad volt.
De most nem szabadott, mert a miniszterelnök úr nem óhajtott újságírókat látni a közelben. A sajtófőnöke ott helyben meg is fenyegette a Nol újságíróját, hogy ennek következményei lesznek, és hát lettek is. Ebből a remek áttekintésből kiderül, hogyan szűkültek az újságírók lehetőségei a parlamentben 1990 óta folyamatosan, hogy aztán Kövér László gyakorlatilag kalickába zárja őket.
Sajnos nehéz másra gondolni, mint hogy a felsoroltak mind egy irányba mutatnak: Törökország felé. Addig is, míg el nem érünk odáig, jól teszi mindenki, aki szembeszegül azokkal az elnyomó szabályokkal, amelyek lehetetlenné teszik a szabad tájékoztatást, a politikusok kérdőre vonását. És ha nem akarjuk, hogy eljussunk az újságírók menetrendszerű bebörtönzéséig, akkor állampolgárként minden ilyen esetben ki kell fejeznünk a felháborodásunkat, újságíróként pedig a szolidaritásunkat és az elszántságunkat is.
