Következő gondom a magas adókkal van. Az adóráták valóban magasak, ám az effektív adószint nem feltétlenül az, hiszen az állam különféle szintjeinek bevételei a GDP mintegy 45 százalékát teszik ki, ami az európai átlag közelében van. Valóban a gazdaság kifehérítésére, az adók és a járulékok beszedésére van szükség. Ám a kifehérítésből, vagyis az élőmunka tekintetében nem adózó munkahelyek megadóztatásából rövid távon nem több, hanem kevesebb munkahely lesz, mert a nem adózó munkahelyek jelentős részének életképességét megszünteti. Pozitív egyenlegű munkaerő-piaci hatás ebből csak hosszabb távon képzelhető el.
Következőnek a leginkább misztifikált és félreértett nemzeti versenyképességről. Való igaz, hogy egynémely közeli gazdaság (pl. Szlovákia, Románia) alacsonyabb adókat szed és kevesebb szociális kiadást teljesít. Az is igaz, hogy az említett országokba az elmúlt években számottevő tőkebefektetés érkezett, gazdasági növekedésük pedig jelenleg magas. De azt ne gondoljuk, hogy ilyen egyszerű recept alapján tartós versenyképességi előnyhöz lehet jutni. Attól ugyanis, hogy valamely országban nincs például gyes, a család eltartásának költségei még felmerülnek, legfeljebb más módon kell azokat fedezni. Például magasabb munkabér formájában. Az említett országokban a tőkebefektetések és beruházások élénkülése azért következhetett be, mert nagyarányú szabad munkaerő-tartalékokkal rendelkeztek, s a munkahelyre éhes munkavállalói tömeg kezdetben nem támasztott különösebb igényeket. Ennek a helyzetnek azonban Kelet-Közép-Európában nagyjából vége van, mert a munkaerő-tartalék elfogyott, a foglalkoztatottság pedig egyre drágább, vagyis a bérek gyorsan növekednek. Régiószerte mind több ország növekvő inflációs problémával küzd, vagy jelentős valutafelértékelődésre kényszerül; mindkettő csökkenti a versenyképességet. A szlovák korona például az elmúlt három évben mintegy 20 százaléknyit értékelődött fel a forinthoz képest (a cseh és a lengyel valuta is), ami miatt az ottani költségek a hazaihoz képest ennyivel magasabbá váltak.
Végül a szociális kiadások hazai magas szintjéről. Gyakran hallani, hogy a magyar állam a GDP 21 százalékát költi szociális védelemre - ebben érdekes módon az elvileg biztosítási alapú nyugdíj is benne van -, Szlovákia viszont csak 17, Románia pedig 14 százalékát. Csakhogy az eurótérség átlagában ez a szám 27, vagyis jóval magasabb. Igaz, az eurótérség versenyképessége közel sem problémamentes. De Nyugat-Európára még ma is mint a társadalmi kohézió eddig megvalósult talán legjobb példájára tekintünk, amiben a szociális védelemre fordított kiadások nagy szerepet játszanak. Ellenpélda lehet Románia, ahol a munkaerőpiac legutóbb úgy került egyensúlyba, pontosabban lendült át masszív túlkeresleti állapotba, hogy 2-3 millió polgára külföldre menekült.
Rácz István
közgazdász
