Élesebb helyzetben kockáztatni is lehet, mint Robert de Niro a Szarvasvadászban: három golyót kér, pörget (az esély a túlélésre 50 százalékos), lő, és ha megússza, végigvághat az észak-vietnami dolgozókon.
Medgyessy Péter öt darab lövedéket helyezett a hatlövetű tárába, megpörgette, majd Magyarország halántékára helyezte a stukkert. Az esély 20 százalék. Meghúzta a ravaszt.
És bejött neki.
H
Már ha igazak azok a hírek, melyek szerint a szocialista párt, és azon belül is Medgyessy Péter és stábja volt az, aki hónapokkal ezelőtt elvetette az MSZP és az SZDSZ szorosabb együttműködésére vonatkozó javaslatokat. Pedig még az sincs kizárva, hogy a közös lista megdobhatta volna a kormányváltó oldalt (amint azt Szelényi Iván tavaly decemberben javasolta), ha nem is ugyanannyira, de hasonlóképpen, mint nyár végén a Fidesz- MDF-szövetség a kormánypártit; arról pedig, hogy a közös jelöltek állításának igenis lehetett volna értelme, az eredetileg szabaddemokrata, és SZDSZ-MSZP-jelöltként induló Hankó-Faragó Miklós esete tanúskodik. A Fidesz-MDF-lista magasan vezet Vasban, a többi egyéni körzetben szintén a jobboldali jelöltek állnak jobban, és Hankó-Faragó négy éve, egyedül simán bukott (akárcsak az akkori MSZP-s jelölt): most viszont az első forduló előtti liberális-szocialista kooperáció már a múlt vasárnap mandátumot fialt.
Ezen persze most már kár keseregni: annál is inkább, mert a szocialista párt nyerésre áll, és ez Medgyessy stratégiáját látszik igazolni. A szocialista párt az abszolút többségre játszott (ami a saját szempontjukból feltétlenül érthető), és nem akart risztelni a liberálisokkal (hiszen a közös lista-, illetve jelöltállítás során a liberálisok magas árat kérhettek volna, miként Kövér Lászlónak is nagyvonalúnak kellett lennie az MDF-fel). És persze lehet az is: ha Medgyessy még bele is ment volna az alkuba, a párt derékhadai a kezére csaptak volna.
Az MSZP váratlanul jó első körös eredményének vizsgálatakor persze mi is csak vakrepülünk: legfőképpen azért, mert a politikai közvélemény-kutatás, mint olyan, immár teljes mértékben megbízhatatlanná vált (és ezért egyszer még deresre kell vonni valakit). Az biztos, hogy 1998 óta nyomtalanul eltűnt félmillió kisgazda szavazó: míg Torgyán József pártja 1998-ban több mint félmillió voksot kaszált az első fordulóban, addig a múlt vasárnap ennek kevesebb, mint egy tizedét. A volt kisgazdák persze vannak valahol (az ő jelenlétük nélkül nem jöhetett volna össze a több mint 5,6 milió voks), csak egyelőre nem tudjuk, hol. Egy számottevő részük nyilván az MSZP-nél: Medgyessy az ő kedvükért ígért rá a múlt szombati vitában a kormány eddigi agrárszubvencióira, talán nem eredménytelenül. Egy másik részük a Fidesznél: ha az első szavazók tömegét inkább Fidesz-szimpatizánsnak véljük, akkor a kisebbik. Az mindenesetre biztos, hogy az 1998-as kisgazdavoksokért nagy küzdelem folyik majd a második fordulóban is.
Az MSZP-nek azonban feltehetően kedvezett a szerencse - és még az sincs kizárva, hogy a szerencse Kövér László bajusza alól mosolygott rá a veres seregekre. Az SZDSZ még a szavazás előtt néhány napal is jobban állt a múlt vasárnapi valós eredményénél: a liberálisok végül darabszámra is kevesebb szavazatot kaptak 1998-as listás eredményüknél (jóllehet csak néhány ezerrel). Azok, akik az SZDSZ és az MSZP között vacilláltak, az önakasztásra való felszólítás (meg a revolverhős igazgató aszszony hepciáskodása) után biztosabbnak érezhették voksukat a szocialistáknál (márpedig az MSZP és az SZDSZ meccse a szavazókért titkos és igen fontos melléktörténete demokratikus közéletünknek: sőt, az sincs kizárva, hogy a következő években ez lesz a legfontosabb története); és a bizonytalanok, illetve az otthon maradni tervezők közül is sokakra hathatott az ügyvezető alelnök pincetárgyú felszólalása.
Az MSZP számára tehát ez a reláció ideálisan alakult: épp annyi listás szavazatot szerzett az SZDSZ-től, amennyivel még nem ejtette ki a liberálisokat a játékból: nem zárta ki a második körből az SZDSZ-szavazókat, és lehetséges koalíciós partnerét az Országgyűlésből. A revolver üresen kattant a kormányváltást akaró politikai pártok és szavazók fejénél.
Alig több, mint harmincezer leadott liberális szavazaton múlott.
H
Nem sikerült viszont ugyanez a Fidesz számára. A Fidesz, bár a tradicionális, ún. "mérsékelt" jobboldalt mindenféle értelemben sikeresen olvasztotta magába (magáénak tudhatja a népiek, a monarchisták, a legitimisták, az arisztokraták, a klerikálisok, az úri középosztály, illetve ezek kulturális, ideológiai és mindenféle egyéb értelemben vett leszármazottainak támogatását), a szélsőjobbot igazából se lenyelni, se kiköpni nem tudta. Nem tudta, mit kezdjen vele: vegye el tőle a szövegét, és vegye el a szavazóit is, vagy hagyja, hogy bekerüljön a parlamentbe, és utána lépjen vele politikai szövetségre. Hol ezt akarta, hol azt, hol így viselkedett, hol úgy: távolságot akart tőle tartani, mert félt, hogy másképp elveszti saját balszélét; de tudta, hogy szüksége van rá.
A MIÉP épp öt százalék alatti támogatottsága a legrosszabb, ami a Fidesszel történhetett. Pocsékba ment kis híján negyedmillió listás jobboldali szavazat: és a Fidesznek nincs koalíciós parnere az Országgyűlésben.
Alig több, mint harmincezer le nem adott szélsőjobboldali szavazaton múlott.
H
A választásokat eddig tehát leginkább az döntötte el, hogy a két nagy párt hogyan bánt szövetségeseivel, és hogyan próbált megszólítani olyan szavazói csoportokat, amelyek nem tartoznak elsődleges bázisához.
Ez még inkább így lesz a második fordulóban, ami előtt a két legfontosabb kérdés a következő: 1. vajon az MSZP-nek vagy a Fidesznek nagyobb-e a tartaléka az első körben nem rájuk szavazók körében; 2. melyik párt képes az első körhöz hasonló nagy arányban mozgósítani híveit.
Bár a 71 százalékos részvétel másfél hét múlva valószínűtlen, 21-én is igen sokan mennek el majd szavazni: erre utal a mindkét párt hívei körében tapasztalható pánik.
E reakció a fideszesek körében érthető: jelenleg ők állnak rosszabbul, ráadásul diadalmenetre számítottak. Jellemző, hogy a Fidesz frontemberei hirtelenjében nem is tudtak érdemleges útmutatást adni a híveknek (akiknek így fogalmuk sincs, hogy mit is kell gondolniuk most erről az egészről) - egyszerűen nem készültek föl arra az eshetőségre, hogy hátrányba kerülnek.
A kormányváltó szavazók körében is érzékelhető némi pánik, és ez a győzelem ellenére is érthető. "Úristen, ugye biztos, hogy Orbánék nem nyerhetik már meg?" Ez az érzés mozgósíthatja az MSZP és az SZDSZ híveit a második fordulóra is.
De miről árulkodnak a számok?
Az ellenzékre 2,65 millióan szavaztak, a kormánypártokra (ideértve a de facto kormánypárti MIÉP-et is) 2,39 millióan. Ez az előny hajszálnyinak tűnik. De nem biztos, hogy az. Hiszen a kormányváltó szavazatok közé kell számolnunk a parlamentbe be nem jutott kis pártokra (mínusz MIÉP) leadott körülbelül 350 ezer voksot; az a kereszténydemokrata, vagy az a kisgazda, aki a Centrumot, illetve Torgyánt választotta Orbán Viktor helyett, nagy valószínűséggel 21-én sem áll a Fidesz mellé (inkább nem megy el szavazni). Április 7-én legalább hétszázezerrel több - bal- és jobboldali, valamint liberális elkötelezettségű - magyar akarta Orbán Viktor távozását, mint további miniszterelnökösködését. Ez pedig már jelentős különbség a kormányváltó erők javára. Orbán hivatalban maradásához legalább háromszázezer múlt heti kormányváltó szavazatnak kellene megfordulnia.
Van-e erre esély?
H
A Fidesz négyéves kormányzása, minden tette és szava az ország megosztására játszott: arra, hogy aki nem szereti az ellenzéket, még véletlenül se voksolhasson másra, mint Orbán és Kövér pártjára. A Centrum léte épp azt igazolta, hogy vannak olyan mérsékelt jobbközép polgárok is, akik már nem tudják tolerálni Kövér, Rogán és néhány hasonszőrű verbális ámokfutásait. A Centrum jobbközép politikusainak java pedig abból a körből származik, amelyik nem tudta tolerálni a Fideszben kötelező feltétlen és kritikátlan, szolgai hűséget. Hogy a centrumos szavazók és politikusok szíve a szocialistákért dobogna, az nehezen hihető. (A vezetőség valószínűleg nem is szólítja fel a pártot az MSZP támogatására.) Ám a Centrum azzal szerzett magának három hónapos működése alatt 217 ezer szavazót, hogy azt mondta: elég a háborúskodásból, a parlamenti demokrácia tönkretételéből és a korrupcióból. Az MSZP a kampányában ugyancsak nagy súlyt helyezett az ország úgymond újraegyesítésére; a miniszterelnök-jelölti vitát Medgyessy azzal zárta, hogy ő olyan Magyarországot szeretne, ahol béke és nyugalom van. A centrumos szavazók politikai felfogásához lehet, hogy nem az MSZP áll közelebb, de az érzéseikhez igen.
Ezt a jelek szerint az MSZP-ben is felmérték. Bölcs döntésnek tűnik, hogy a szocialisták - utolsó információink szerint - visszalépnek három, az ő jelöltjeiknél rosszabb pozícióban lévő centrumos jelölt javára. Közöttük van a Centrum két meghatározó alakja, a széles körben ismert és elfogadott Kupa Mihály (aki előzőleg pedig már úgy döntött, hogy az MSZP javára lép vissza), és a Szabolcsban népszerű Helmeczy László. Az MSZP ezzel nem csupán demonstrálni tudja az ideológiáktól mentes nemzeti öszszefogás iránti elkötelezettségét, hanem azt is sugallja, hogy a mérsékelt jobbközép számára a Fideszen kívül is van élet.
H
Mi marad tehát a Fidesznek saját szavazóin kívül? A MIÉP tábora, valamint azok az 1998-as kisgazda szavazók, akik most nem a Fideszt választották; mert a szocialistákra voksoltak, mert otthon maradtak, vagy mert kitartottak Torgyán mellett. Az utóbbi, a legkisebb csoporthoz tartozók az elmúlt két év történéseit úgy élték meg, hogy Orbánék megalázták pártjukat és elnöküket; ők nagyobb valószínűséggel maradnak otthon vagy választják a második körben a nem fideszes jelöltet, mint a kormánypárti indulót.
Az igazi harc a többi volt kisgazda szavazóért folyik. Pokorni Zoltán nem véletlenül kezdett a választások után a Budapest-vidék ellentét demagógiájára építeni. A Fidesz azt fogja bömbölni, hogy a vidék Magyarországa őket választotta; és nehogy má´ a "pestieknek" legyen igazuk.
Valamint. A Fidesznek muszáj továbbra is jobb felé mennie: igazi tartalékai csak a MIÉP környékén vannak. Ahol - legalábbis vasárnap ezt tapasztaltuk - egyre hangosabban anyázzák Orbánékat. Azért, mert saját sikertelenségük okát a Fidesznek a MIÉP-pel szembeni képmutató politikájában, illetve saját vezetőiknek a Fidesz iránti túlságosan is nagy lojalitásában látják. Emiatt lehet, sokan közülük el sem mennek szavazni a második fordulóban. Orbánéknak nincs más választásuk, mint a MIÉP-hívek felrázása, ami ahhoz vezet, hogy a Fidesz ráerősít a Kövér-féle "köteles", valamint a nacionalista retorikára. Meg a félelemkeltésre: Orbán Viktor, mint Csurka István szokta volt, e hét végén a Hősök terére (más hírek szerint a Kossuth térre) vezeti híveit. Csakhogy ennek a hatása is hasonló lesz: a várható nagy tömeg egyfelől fokozza majd a szocialista és a szabaddemokrata szavazók részvételi hajlandóságát, másfelől még távolabb lökheti magától az első körben nem rá szavazó jobbközép választókat.
A Fidesz, miközben újabb szavazatokat kellene gyűjtenie, további voksokat veszíthet, attól függően, hogy vadulni fog-e a MIÉP-választók érdekében, vagy szelídülni a mérsékelt polgárok megszerzéséért.
A békülékenység esélye azonban oly csekély, hogy szinte szóra sem érdemes.
H
Az SZDSZ-nek egyszerűen nincs más választása, mint az MSZP-vel való megegyezés. Hogy ez egyúttal koalíciós tapogatózásokat is jelenthet-e, huszadlagos kérdés. Orbán Viktort le kell váltani, az SZDSZ mindent e célnak rendel alá - ezt többször is deklarálta a párt vezetése. Ezt kívánják azok is, akiket képvisel. A visszaléptetési tárgyalások lapzártánk idején még tartanak; mire lapunk megjelenik, a felek már mindenen túl lesznek. Az előzetes nyilatkozatok alapján mindenesetre jó okkal feltételezhetjük, hogy a kormányváltás esélyét egyikük sem akarja veszélyeztetni: az SZDSZ nem fog irreális, az MSZP pedig megalázó igényekkel előállni.
H
Ha a Fideszben egyszer majd hideg fejjel elemzik az első forduló kudarcát, a sok okosság mellé figyelmükbe ajánlunk három epizódot.
A választások másnapján Pokorni Zoltán Fidesz-elnök rezzenéstelen arccal közlölte a Tv 2 műsorvezetőjével, hogy Kövér László szavait a szocialisták és a velük szövetséges média meghamisította; az alelnök nem beszélt akasztásról, az ellenzék meg a sajtó csak riogat. Pokorni ezután fideszes szokás szerint nagy lendülettel elkezdett mellébeszélni. A riporternő a hangfelvételekre hivatkozott, hiába. A tények hangoztatásával a legnagyobb kormánypártnál már régóta nem lehet elérni semmit.
A Centrum választási főhadiszállásán, ama pártszövetség központjában tehát, amelyet a Fidesz által likvidált jobboldali pártok maradékai hoztak össze, a választások éjszakáján egyszer tört ki üdvrivalgás. Akkor, amikor a tévében elhangzott, hogy a főváros egyik választókerületében a szocialista Pál Tibor - 53 százalékot elérve - aszfaltba döngölte a fideszes Rogán Antalt.
Már az első fordulóban meggyőző fölénnyel biztosította parlamenti mandátumát Szanyi Tibor, a jobbos sajtó által egyik legtöbbet támadott szocialista képviselő. A kormánypártiak többek között a MIÉP-jelölt "bézbólütős" megtámadását is az ő nyakába akarták varrni (aminek a körülményeiről csak egy biztosat lehet tudni: azt, hogy nem bézbólütővel tángálták el a jelöltet). A Fidesz ez után a máig fel nem tárt eset után kezdett az MSZP "furkósbotkampányáról" beszélni, meg a közéletben tapasztalható egyre nagyobb durvaságról. És miközben ezen szörnyülködtek, lehazaárulózták és kötéllel kínálgatták azokat, akik másképpen gondolkodnak hazájuk jövőjéről, mint ők.
Pokorni, Rogán, "durva kampány": az Orbán-éra politikai kultúráját leginkább jellemző gátlástalan hazudozás, pökhendi agresszivitás és félelemkeltés emblematikus figurái és jelensége. Ne legyenek kétségeink: a több mint hárommillió választó - vidéki és fővárosi, szocialista, liberális és mérsékelt konzervatív, vallásos és nem vallásos - mindenekelőtt ennek a végét akarja. Ám ahhoz, hogy ennek valóban vége legyen, április 21-én mindenkinek el kell mennie, aki el akarja küldeni a hatalomból Orbán Viktor és Kövér László pártját. Mindenkinek.
