Publicisztika

Herényi Károly: Amiben Ángyánnak igaza van

  • Herényi Károly
  • 2013. október 11.

Publicisztika

Ángyán József az, aki észrevette: Orbán nem a Horthy-korszakot, hanem a feudalizmust, a nagybirtokrendszert akarja visszaállítani.

Azt a nagybirtokrendszert, amelyik kizárta a parasztság földhöz jutásának lehetőségét, mert csak két rendet ismert el; ezért nincsenek Magyarországon jelentős polgárság, középosztály és polgári hagyományok, ellentétben a Nyugattal – polgárság tulajdon nélkül ugyanis nem létezik. Az Orbán-féle földtörvény még az Antall-kormány idején kárpótolt gazdákat is megfosztja földvagyonuktól. Építi a saját új földesúri osztályát és rendszerét, nyomorban hagyva a vidék Magyarországát. Úgy bánik a paraszttal, ahogyan évszázadokon keresztül bántak velük uraik: paraszt, kuss a neved.

false

A politika szereplői alig-alig lázadoznak emiatt. A baloldal eleve a nagyüzemi gazdálkodás híve, igaz, kollektív vagy szövetkezeti alapon, legfeljebb az újraosztás módját és a jutalmazottak személyét kritizálja, de a parasztság helyzete alattuk sem volt jobb.

El kellene dönteni, mit akarunk. Ha elsődleges a profit és a versenyképesség, akkor hajrá, multik. Igaz, hogy a magyar vidék megélhetés nélkül marad, mert árban nem versenyképes a multikkal, de ez az ára annak, ha a polgármesterek abban vetélkednek, ki tud a faluba Auchant, Lidlt, Tesco bevásárlóközpontot hozni. Nem a multikat kritizálom, amikor azt mondom, hogy hülyére keresik és röhögik magukat rajtunk. Valójában a politikai elit nyírja ki a multik potenciális helyi konkurenseit, amikor a polgármesterek, országgyűlési képviselők könnyes szemmel átvágják a nemzetiszínű szalagot az üzletláncavatásokon. A multik mellett a kistermelők, a kiskereskedők nem versenyképesek, meghalnak.

Volt szerencsém olyan sajtóebédet rendezni, ahol ugyanaz az étel két változatban készült: az egyik csak hazai zöldségfélékből, a másik a bevásárlóközpontokban kapható importárukból. A magyar alapanyagok néhány száz kilométert utaztak mindössze a termeléstől a felhasználásig, az importáruk több mint húszezret. A paprika és az uborka spanyol, a paradicsom holland, a fokhagyma kínai. A két főzet íze összehasonlíthatatlan a hazai javára. De ha nem ezt akarjuk, ne legyen. Ha a magyar politika az importőröket támogatja a hazai termelőkkel szemben, akkor az legyen. Csak akkor mondják ki végre, és senki ne az Európai Unióra mutogasson a „nemzet” nevében, mert az EU nem ír elő ilyet.

Egyébként a multi üzletláncok és a kiskereskedelem, a nagyüzemi termelés és a családi gazdaságok normális országokban megférnek egymással. Nálunk is megférhetnének, ha lenne rá politikai akarat, de lustaságból, ostobaságból nincs. Senki nem vitatja, hogy a gabonafélék csak nagyüzemi módon termelhetők gazdaságosan. De a többi, a zöldségfélék, a gyümölcsök miért nem termelhetők tíz- vagy húszhektárnyi családi gazdaságokban – gazdaságosan?

A gödöllői egyetem egy régebbi kutatása szerint 1960 és 1990 között a gabonafélék, a zöldségek és a gyümölcsök vitamin-, ásványianyag- és nyomelemtartalmuk 60 százalékát elveszítették a nagyüzemi átállás miatti fajtaváltásoknak köszönhetően. A beltartalom, a biológiai tápérték helyett a tárolhatóság, a hozam, a szállíthatóság, nem utolsósorban a külcsín lett elsődleges. Mi akadályozza a mezőgazdasági kormányzatot abban, hogy a hagyományos, kevesebb kemikália-, de nagyobb élőmunka-igényű, értékesebb beltartalmú fajták ismételt termesztését preferálja? Nálunk miért nem működnek a termelői értékesítő szervezetek, a TÉSZ-ek? Miért nincsenek kis- és közepes méretű agrártermék-feldolgozók, gyümölcsaszalók, szárítók, csomagolók? Miért működnek gyengén a helyi piacok? Miért nincsenek közelítőleg önellátó falvaink? Mi akadályozza a fogyasztóvédelmet abban, hogy az üzletláncok keleti piacokra szánt silány minőségű portékáitól megszabadítsa az országot, helyet csinálva a hazai termékeknek?

De amíg nincs erre politikai akarat, addig építjük a feudalizmust, megteremtjük az új földesurakat, és nyomorban hagyjuk a vidéket. És esszük a gazdagabb Nyugat saját fogyasztásra méltatlannak minősített, gyenge termékeit. Nem az Ángyán-féle családi gazdaságok világa, hanem ez az igazi skanzen. Az államilag működtetett kilencvenháromezer négyzetkilométeres Magyarország.

Figyelmébe ajánljuk