Március 7-én azért szerveztünk tiltakozást a Fidesz székházába, mert a kormánypártok az alaptörvény negyedik módosításával döntő csapást mértek az alkotmányos demokráciára. A módosítás egyik legfelháborítóbb rendelkezése felhatalmazta a parlamentet és a helyi önkormányzatokat, hogy „a közterület meghatározott részére vonatkozóan jogellenessé minősítsék az életvitelszerűen megvalósuló közterületi tartózkodást”, vagyis kriminalizálják a hajléktalanságot.
Erre azután került sor, hogy tavaly novemberben az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek találta és megsemmisítette a hajléktalan emberek hatósági üldözéséről szóló korábbi szabályozást.
Szeptember végén a parlamenti többség élt is az alaptörvény negyedik módosítása adta felhatalmazással, és a „világörökségi területeken” – vagyis Budapest széles értelemben vett belvárosában és Pécs központi részén – büntethetővé tette a hajléktalanságot. Egy további rendelkezés pedig elzárással büntethető szabálysértéssé nyilvánította a kunyhóépítést – ami több száz embertársunk utolsó menedéke az utcától és a tömegszállásoktól.
Ezt követően sorra hozták a hajléktalanság tiltásáról szóló rendeleteiket a települési önkormányzatok – és a fővárosi városvezetés is hozzáfogott a rendeletalkotáshoz. Ez senkit sem érhetett meglepetésként, hiszen a fővárosi önkormányzat már 2011. novemberében szabálysértéssé nyilvánította a közterületi hajléktalanságot Budapest egész területén – Tarlós István pedig már megválasztását megelőzően is az aluljárók hajléktalan emberektől való megtisztításával és a zöld területeken lévő „hajléktalantelepek” felszámolásával kampányolt. Inkább az az érdekes, ahogyan Tarlós István gyakran letagadja a hajléktalanság kriminalizálásáról szóló terveit.
„Az, hogy kriminalizálni kell a hajléktalankérdést, az én fejemben meg se fordul" – nyilatkozta Tarlós néhány hete. A főpolgármester más megnyilatkozásaiban is tagadta – vagy lekicsinyelte – a hajléktalan emberek hatósági üldözésérről szóló fővárosi terveket. „Ha úgy teszik fel a kérdést, hogy helyeslik-e, ha kitiltják, üldözik a hajléktalanokat, arra én is azt mondanám, hogy nem helyes, de nem ez történik.” „Nem lesz túl szigorú ez a rendelet, nagyjából arra koncentrálunk, hogy a 29 legforgalmasabb aluljáróban, játszótereken, gyermekintézmények közelében ne lehessen ezt a »foglalkozást« űzni.”
Budapest jelentős részében
| ||
Mindeközben a Fővárosi Önkormányzat egy olyan rendelettervezetet küldött ki véleményezésre a kerületi önkormányzatok számára, ami lényegében egész Budapesten büntethetővé tenné a hajléktalanságot: így például a közintézmények, sportpályák, játszóterek, vásárcsarnokok, üzletközpontok és a fővárosi kezelésű mintegy 1300 közút 200 méteres körzetében. Az előterjesztés múlt pénteken került ki a városháza honlapjára: a tiltott területekről szóló felsorolásból kikerült néhány korábbi elem, bekerült viszont „valamennyi burkolt járda”. Ez utóbbival kapcsolatban Tarlós István tegnap már visszakozott: az előterjesztés végleges szövege így egyelőre bizonytalan, annyi azonban biztos, hogy Budapest jelentős részében büntethetővé teszi majd a hajléktalanságot.
A főpolgármester nem véletlenül nem vállalja nyíltan, hogy mit tesznek, és nem véletlenül beszél (a levegőbe) arról, hogy tízezres nagyságrendben tudnak még elhelyezni hajléktalan embereket (nem létező szállókon). Ennek önmagán túlmutató jelentősége van. A demokrácia ugyanis többet jelent a választásoknál. A demokrácia nem csupán intézményrendszer, hanem folyamat, amelynek során a döntéshozóknak nyilvános vitában kell megvédeniük az álláspontjukat. Az intézkedéseiket olyan morális és szakmai érvekkel kell tudniuk alátámasztani, amelyek kiállják a nyilvánosság próbáját. És noha a Fidesz – a közmédia feletti közvetlen kontrollal és a Fidesz-közeli médiabirodalom megerősítésével – minden korábbinál szűkebb körbe szorította vissza a demokratikus párbeszéd lehetőségét, a demokrácia látszatára adnak még, és ezért nagy ritkán kellemetlen kérdésekre is válaszolniuk kell.
Tarlós István azért nem vállalja fel nyíltan a kriminalizáció ügyét, mert a hajléktalan emberek hatósági üldözéséről szóló fideszes intézkedések védhetetlenek egy nyilvános vitában – legalábbis egy olyan társadalomban, amelyben az állampolgári egyenlőség, a felebaráti szeretet vagy a szakmai racionalitás legalább annyi megbecsülésnek örvend, hogy még azok sem engedhetik meg maguknak, hogy nyíltan tagadják ezeket az értékeket, akik egyébként rendre velük ellentétes intézkedéseket hoznak.
Azt mégsem mondhatja a főpolgármester úr, hogy „noha az új férőhelyek ellenére is jóval több hajléktalan ember él Budapesten, mint ahányán elférnek a hajléktalanszállókon, ráadásul ezek jelentős részében embertelen körülmények uralkodnak, arról pedig végképp semmilyen elképzelésünk nincs, hogy miként lehetne a hajléktalan emberek lakhatását megoldani, mégis kényszermunkával, pénzbírsággal, majd elzárással büntetjük azokat az embereket, akik az utcán élnek, mert a hajléktalanság CSÚNYA LÁTVÁNY, csacsoghatnak bármit az alkotmánybírók, a hajléktalanellátó szervezetek vagy éppen az ENSZ szakértői”. Pedig lényegében erről van szó.
Minden szemtől távol
| ||
A hajléktalanság kriminalizációja mellett érvelő fideszes politikusok korábban még megpróbálták azt a látszatot kelteni, hogy ők valójában a fedél nélkül élőket próbálják megóvni így a fagyhaláltól, szemben a kritikusaikkal, akik azért küzdenek, hogy a hajléktalan emberek továbbra is az utcán éljenek. Ez persze akkor is átlátszó volt, hiszen a kriminalizáció ellenzői rendre lakáspolitikai megoldásokat követelnek a büntetőpolitikai intézkedések helyett, a hajléktalanellátó szervezetek pedig arról írtak, hogy „a hajléktalanellátás 1990 óta kiépült rendszere, s maguk a hajléktalan emberek bármely eddigi évnél, bármely eddigi, a szociális ügyekért felelős minisztérium alatti időszaknál rosszabb kilátásokkal néznek a tél elé”. A Fidesz politikusai azonban már nem is nagyon próbálkoznak ezzel: nehéz lenne érvelni amellett, hogy a hajléktalan emberek éppen a világörökségi területeken vagy a közintézmények közelében lennének veszélyben, de egy kieső külvárosi foghíjtelken nem.
Könnyen belátható, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz: a Fidesz éppen azokról a területekről szorítja ki a hajléktalan embereket, ahol talán még időben elérhetné őket az utcai szociális munkások vagy jószándékú állampolgárok gyakran életmentő segítsége.
A Fővárosi Közgyűlés csütörtökön szavaz az előterjesztésről, és – az eddigiek tükrében – nem sok kétségünk lehet afelől, hogy a kormánypárti képviselők gondolkodás nélkül megszavazzák majd, amit eléjük raknak. De nem csak a Fideszről van szó: az MSZP fővárosi képviselője és parlamenti képviselőjelöltje az a Molnár Gyula, aki nemrégiben még „hajléktalanmentes övezetek” bevezetésével kampányolt, és az MSZP vezeti azt a XIII. kerületi önkormányzatot is, amely a kormánypárti önkormányzatokat is túllicitálva lép fel a hajléktalan emberek hatósági üldözése érdekében. Ezért aztán átfogó – és a Fidesz parlamenti és fővárosi többségének fölszámolásán túlmutató – politikai változásokra van szükség a hajléktalanság kriminalizálása elleni fellépéshez.
Ennél is többre van azonban szükség ahhoz, hogy jóvátegyük ezeket az intézkedéseket: ehhez azt kell elérnünk, hogy a politikai közösség átfogó lakáspolitikai intézkedésekkel védje minden tagját a hajléktalanságtól. Nem csupán a hajléktalanság büntetése sérti az emberi méltóságot, valamint az, ha az állam a büntetés eszközeivel kényszerít a szociális szolgáltatások igénybevételére (ahogyan azt az Alkotmánybíróság kimondta), hanem maga a hajléktalanság is. A túlzsúfolt tömegszállások is.
Nem elég szakítani azzal a politikával, ami bünteti a hajléktalan embereket. Azzal a társadalompolitikával is szakítani kell – és ez az elmúlt 23 év társadalompolitikája –, ami az utcán és túlzsúfolt tömegszállásokon tartja őket, és amely képtelen megakadályozni a hajléktalanság és a tömeges szegénység újratermelődését. Ennek pedig nemcsak a Fidesz az akadálya, hanem az az MSZP is, amely (azon kívül, hogy bűnrészes a hajléktalan emberek hatósági üldözésében) az elmúlt 23 év nagyobbik részében hatalmon volt, és amelyet így alapvető felelőség terhel a rendszerváltást követő időszak lakáspolitikai tétlenségéért és társadalompolitikai kudarcáért.
A társadalmi igazságosság nem azt követeli, hogy embertársaink háborítatlanul élhessenek az utcán, hanem azt, hogy mindenki lakhasson valahol.
