Eljut a dedekhez

Publicisztika

"Előírhattak volna imazsámolyokat és szárnyas oltárt is - Orbán Viktor képéről már nem is beszélve" - írtuk egyik hónap eleji Facebook-bejegyzésünkben az Alkotmány - minden önkormányzatnál felállítandó - Asztaláról. Megbántuk. Nem kellett volna.

"Előírhattak volna imazsámolyokat és szárnyas oltárt is - Orbán Viktor képéről már nem is beszélve" - írtuk egyik hónap eleji Facebook-bejegyzésünkben az Alkotmány - minden önkormányzatnál felállítandó - Asztaláról.

Megbántuk. Nem kellett volna.

Csúnyán élcelődtünk, ironizáltunk; kicsúfoltunk egy szép és nemes kezdeményezést. S hogy honnan tudjuk, hogy e kezdeményezés szép? Magától a legfőbb érintettől! Az asztal- és az alkotmányfényezés miniszterelnöki megbízottja, Kerényi Imre adta tudtunkra, vonatkozó megnyilatkozásaival éppúgy, mint az ügyben tanúsított példaadó buzgalmával. Ennek gyümölcseként a közeli napokban - dacára az ősznek - színes virágokba borul majd az ország, kisebb s nagyobb alkotmányok nyílnak szerte a honban, mindnyájunk legnagyobb örömére, boldogságára - egyszersmind nagy közös társasjátékot szökkentve szárba e borulással.

A városházákon, községházákon már állnak is a szép asztalok, gazdára várnak a Kövér László házelnök dedikálta közlönyök, és minden kisdiák tízesztendős korában megkapja a Nemzeti Hitvallást egy füzetkében. Mint Amerikában - és még csak zsolozsmáznia sem kell belőle, mint a túldresszírozott kis jenkiknek, feltéve, ha önmagától nem támad éppen zsolozsmázhatnékja. Mert akkor zsolozsmázzék, zsolozsmázzék minden virág e hazában, gyermek, felnőtt, vén szüle és madár odafenn az égen, alkotmánnyal ébresszen a rigófütty, alkotmányt kattogjon a vágtató vasparipa, alkotmányt duruzsoljon a kemence sutja, s alkotmánnyal ringassa álomba anyja a csecsszopót. Továbbá... de itt már álljanak a legfőbb alkotmányőr átlelkesült szavai: minden 14 éves gyermek kapja meg Magyarország alaptörvényének zsebfüzetváltozatát, azon kívül a következő érettségin minden 18 éves magyar gyermek, aki sikeres érettségi vizsgát tesz, igazgatója által dedikálva kapja meg Magyarország alaptörvényének díszkiadását. Ámen.

Értik már, hogy miért bántuk meg az elhamarkodott iróniát? Hát persze, hogy értik, kedves olvasóink, hisz önök is érző emberek, szeretik a szépet, tudják jól, hogy ami szép, az tényleg szép, és általában magyar is. És az pedig, amit Kerényi úr megálmodott, az nagyon szép.

Csak az alkotmány... csak az nem szép. Tudjuk jól, hogy bűnben fogant, és hogy milyen lett végül. Ostoba, kirekesztő és álságos. A főnök alkotmánya. Kár a gőzért. Nem jutnak vele semmire.

Figyelmébe ajánljuk