A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 266 milliárd forint közpénzt juttatott az általa létrehozott Pallas Athéné alapítványoknak. Az alapítványok mintegy 197 milliárd forintot állampapírokba fektettek. Ebben az írásban az MNB alapítványainak az egyéb, a sajtó útján nyilvánosságra került költéseire összpontosítunk. Szervezetünk, a Transparency International Magyarország (TI) szerint az MNB által az alapítványokon keresztül véghezvitt közpénzköltés börtönbüntetéssel járó hűtlen kezelést valósíthatott meg. Ezért kezdeményeztük az ügyészségnél a visszaélések kivizsgálását, az ügyészség azonban tétlen maradt.
Út a feljelentésig
A TI a hat Pallas Athéné alapítványt a kezdetektől közpénzből gazdálkodó szervezeteknek tekintette. Ahhoz azonban, hogy ezt a minden józanul gondolkodó polgár számára egyértelmű igazságot az MNB és az alapítványai is elismerjék, arra volt szükség, hogy az Alkotmánybíróság is kimondja: az MNB alapítványai „kétséget kizáróan közpénzzel gazdálkodnak és közfeladatot látnak el”.
| ||
A közpénzhasználatra Magyarországon szigorú szabályok vonatkoznak, amelyeket az alapítványok a nyilvánosságra került információk alapján nem tartottak tiszteletben. A részben a TI által, a Magyar Naranccsal összefogva kiperelt, majd idén április 22-én közzétett szerződésekből – egyebek mellett – kiderül, hogy az alapítványok bőkezűen osztották a közpénzt. Másfél év alatt több mint 500 millió forintot fizettek ki a Vs.hu portált is kiadó New Wave Production Kft.-nek, 70 millió forintot juttattak a Matolcsy György jegybankelnökről írt Sakk és póker c. könyv szerzőjének, Kásler Miklós pedig 39 millió forintot kapott a Nemzeti Nagyvizit c. könyvért. Azt is ekkor tudtuk meg, hogy az alapítványok egyenként havi 750 ezer forintért megrendelték a BanKonzult Kft.-től a „Hazai és globális gazdasági és pénzügyi trendek” c., tartalmilag azonos elemzést.
Úgy véljük, a Pallas Athéné alapítványokon keresztül valójában közvetlenül az MNB költötte a közpénzt. Az alapítványok költéseit jóváhagyó kuratóriumokban és a működésüket ellenőrizni hivatott felügyelőbizottságokban sűrűn viszontlátjuk az MNB jelenlegi és korábbi vezetőit. Matolcsy György MNB-elnök például két alapítványban is kurátor, az egyik kuratóriumnak az elnöke is. Továbbá Nagy Róza, Gerhardt Ferenc, Polt-Palásthy Marianna, Kardkovács Kolos, valamint a könyvszerzőként alapítványi támogatásban részesített Kásler Miklós is szerepet vállalnak az alapítványok vezető testületeiben. Bár a Kecskeméti Törvényszék „csak” a Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány ellen indított perben mondta ki, hogy az MNB az „átruházott vagyon feletti tényleges rendelkezési jogát az általa kijelölt kuratóriumi tagokon keresztül megtartotta”, meggyőződésünk, hogy az összes Pallas Athéné alapítvány esetében ugyanez a helyzet.
Az MNB-t senki nem hatalmazta fel arra, hogy a rendelkezésére álló közpénzt nemegyszer baráti vagy rokoni szerzők könyveinek és internetes kiadványainak a megjelentetésére fordítsa. A hiányzó felhatalmazást nem pótolja, ha az MNB a rábízott nemzeti vagyont kiszervezi az alapítványainak. Meggyőződésünk szerint az MNB vezetői törvénysértően juttatták a nemzeti vagyon egy részét az alapítványoknak, majd döntöttek a közpénz további felhasználásáról. Sok százmillió forint eltűnt a központi bank könyveiből – vagyis büntetőjogilag is értelmezhető kár (vagyoni hátrány) keletkezhetett. A büntető törvénykönyv hűtlen kezelésért rendeli büntetni azt, akit „idegen vagyon kezelésével bíztak meg, és ebből folyó kötelességének megszegésével vagyoni hátrányt okoz”.
A feltételezett hűtlen kezelés kizárólag úgy valósulhatott meg, hogy a jegybank vezetői megszegték a vagyonkezelési kötelezettségeiket. Mivel az MNB vezetői büntetőjogi értelemben hivatalos személyek, a történtek egyszersmind hivatali visszaélés gyanúját is keltik. Mindezért 2016. április 27-én feljelentést tettünk Polt Péter legfőbb ügyésznél.
Intézkedésre nincs lehetőség
A büntetőeljárásról szóló törvény (Be.) szerint a hatóságok a feljelentés alapján három dolgot tehetnek: nyomozást rendelnek el, vagy a feljelentést elutasítják, vagy a kiegészítését rendelik el. Más megoldásra nincs törvényes lehetőség.
Ha az ügyészség vagy a nyomozó hatóság elutasítja a feljelentést, erről köteles határozatot hozni. A feljelentő az elutasítás ellen csak akkor nyújthat be panaszt, ha egyszersmind a feljelentett cselekmény sértettje is. Ez azért fontos, mert a TI nem a sértettje a feltételezett hűtlen kezelésnek, a hivatali visszaélésnek pedig jogi értelemben nincs panasztételre jogosult sértettje. Ha tehát a feljelentésünket elutasítják, nem élhetünk panasszal.
Ám az ügyészség sem nyomozni nem kezdett, sem a feljelentés kiegészítését nem rendelte el, sem el nem utasította a feljelentésünket. Hanem el sem bírálta.
A Fővárosi Főügyészség – ide tette át a feljelentésünket a Legfőbb Ügyészség – május 11-ei levelében arról tájékoztatott minket, hogy a TI feljelentése nyomán „érdemi ügyészi intézkedés meghozatalára nincsen lehetőség”. Ezt azzal magyarázták, hogy mások korábban már feljelentették az általunk feljelentett cselekményeket, és az ügyészség e feljelentéseket elutasította. Azaz összevonták a TI feljelentését több másikkal, és ezek tartalmi azonosságával magyarázták az érdemi elbírálás mellőzését.
Úgy véljük, hogy a Fővárosi Főügyészség törvényt sértett, mégpedig két ízben is.
| ||
Az ügyészség a hozzá érkező, különféle bűncselekmények megtörténtét vélelmező beadványokat megvizsgálja, és az ezekben foglalt állítások konkrétsága és súlya alapján eldönti, hogy feljelentésnek tekinthetők-e, vagy pusztán kérelemnek. A Fővárosi Főügyészség válaszlevelében maga is elismerte, hogy a TI feljelentést, és nem kérelmet nyújtott be, ezért tisztában kellett lennie azzal, hogy a büntetőeljárási törvény szerint kell eljárnia – és az alapján érdemi döntést hozni a feljelentésről. S ez még nem minden – a Fővárosi Főügyészség magyarázata is erősen megkérdőjelezhető. Bár az ügyészségről szóló törvény (Ütv.) változatlan tényállás mellett valóban megengedi az ismételt kérelem elbírálásának a mellőzését, ez a lehetőség kizárólag az azonos személy által előterjesztett, új tényt nem tartalmazó kérelmek esetében áll fenn. Ráadásul az Ütv. az alaptalannak talált kérelem elutasításának a megindokolására is kötelezi az ügyészt. Az indokolási kötelezettség az ügyészt minden kérelem és minden kérelmező vonatkozásában külön-külön terheli. Egyetlen kérelem sem intézhető el azzal, hogy másvalaki már azonos tényállású, elutasítást eredményező kérelmet terjesztett elő. Azt pedig az ügyészeken kívül senki nem tudhatja, hogy a mások által tett feljelentések tartalma valóban megegyezett-e a TI által tett feljelentéssel. A Fővárosi Főügyészség tehát nemcsak akkor hibázott, amikor az Ütv. alapján járt el, de még az Ütv.-t is rosszul alkalmazta.
A Be. az ügyész mulasztása esetén lehetővé teszi a jogorvoslatot, ezért május 20-án panaszt nyújtottunk be a Legfőbb Ügyészségre. Arra kértük Polt Péter legfőbb ügyészt, hogy állapítsa meg a Fővárosi Főügyészség törvénysértését, és gondoskodjon a feljelentésünk alapján a törvényes eljárás megindításáról. Ám a Legfőbb Ügyészség június 16-i határozatában „mint nem jogosulttól származót, indokolás nélkül” elutasította a panaszunkat. Az elutasítás alátámasztására azt hozták fel, hogy – figyelem! – a TI, mivel „nem minősül sértettnek, nem élhet panasszal a feljelentés elbírálása során tett intézkedés ellen”. Csakhogy a Be. – mint feljebb láttuk – a feljelentés tényleges elutasítása elleni panaszt zárja ki, a mi panaszunk pedig azt sérelmezte, hogy a Fővárosi Főügyészség a feljelentésünket vizsgálatra sem érdemesítette. A Legfőbb Ügyészségnek észlelnie kellett volna a Fővárosi Főügyészség törvénysértő mulasztását, és utasítania kellett volna a TI feljelentésének az érdemi elbírálására. Ehelyett újabb törvénysértő határozatot hozott, amellyel védelmébe vette a Fővárosi Főügyészség mulasztását. A végeredmény az, hogy az MNB alapítványainak feltételezett közpénzlopásai miatt nem indult büntetőjogi vizsgálat, s ezért esély sincs annak kiderítésére, hogy történt-e bűncselekmény.
Az idők végezetéig
A TI-feljelentés érdemi elbírálásának a mellőzésével az ügyészség nemcsak megakadályozta a történtek kivizsgálását, de törvényt is sértett, hiszen nem közölte álláspontja indokait. Az ügyészségnek ugyanakkor nem kell tartania attól, hogy bárki elszámoltatja ezért, vagy más ügyekben tanúsított tétlensége miatt. Az eljárást megállító, ún. negatív ügyészségi döntések ellen ugyanis kizárólag valamely más – felettes – ügyészi szerv előtt lehet panaszt tenni, vagyis a jogorvoslat az ügyészségen belül marad. Pótmagánvádlóként pedig csak a bűncselekmény egyedileg azonosított sértettje léphet fel. Az MNB-től formailag elkülönült, önálló jogalanyokként a Pallas Athéné alapítványok tekinthetők az általunk feljelentett hűtlen kezelés közvetlen sértettjeinek, ezért az ügyészségen kívül csak az MNB alapítványai emelhetnének vádat a milliárdos pazarlás miatt, ami nyilvánvalóan nem fog megtörténni. A kör bezárult. Ismét bebizonyosodott, hogy az ügyészség felett semmiféle kontroll nem létezik.
Az ügyészség elszámoltathatóságának a hiánya túlmutat azon, hogy elmaradt az MNB alapítványoknál – feltehetően – szervezetten elkövetett bűncselekmények nyomozása. A legfőbb ügyész rendkívül erős hierarchikus befolyással rendelkezik az ügyészi szervezet és az egyes ügyészek felett. Bármely ügyészt szinte korlátlanul utasíthat és bármely ügyet más ügyészhez helyezhet át. Bár nem tudunk arról, hogy a feljelentésünk negligálását a legfőbb ügyész rendelte volna el, a TI panaszának elutasítása jelzi, hogy a történtek nem ébresztettek kétséget a vádhatóság vezetésében.
Az ügyészség a feljelentés elutasításával, illetve a nyomozás megszüntetésével bármely ügyben megakadályozhatja a bírósági eljárást. A legfőbb ügyész az alárendelt ügyészek utasítása révén akadálytalanul tudja érvényesíteni az akaratát. Mindez súlyos kockázatokat vet fel, aminek orvoslását az Európa Tanács (ET) évek óta sürgeti, ám ennek eddig sajnos semmi foganatja nem volt. Az ET Magyarországot is a sorai között tudó Korrupció Elleni Országok Csoportja (GRECO) a magyar ügyészséget vizsgáló tavalyi jelentésében az „önkényes döntések elkerülése érdekében” azt javasolta, hogy az egyedi ügyeknek az ügyésztől történő elvonására szigorú feltételeket írjanak elő. Az ET-nek egy másik, az alapvető alkotmányos jogok védelmére életre hívott testülete, a Velencei Bizottság pedig egy 2012-es jelentésében a „legfőbb ügyészt más ügyészek felett megillető erős hierarchikus befolyást” találta súlyosan aggályosnak, ezért az ügyészség szervezetén belül a „fékek és ellensúlyok megfelelő rendszerének a kialakítását” javasolta.
„A felettes ügyészek korlátlan utasításadási joga, az írásbeliség hiányának lehetősége és az egyedi ügyek elvonása az eljáró ügyésztől súlyosan kikezdik az egyes ügyészek függetlenségét, szakmai autonómiáját” – írta a TI egy 2013-as tanulmánya. Az ügyészség számonkérhetőségének a növelésére mégsem vállalkozott egyetlen kormány sem a rendszerváltoztatás óta. Az ügyészség kormány alá rendelése mind az Antall-kormány, mind az első Orbán-kormány idején felmerült, 2013-ban pedig a szocialista párt vetette fel ezt az ötletet. Ez a megoldás egyfelől illeszkedne a magyar hagyományokhoz és számos nyugat-európai ország gyakorlatához, másfelől még mindig jobb megoldás lenne a legfőbb ügyészt az elszámoltatható közhivatalnokok sorából lényegében kiemelő jelenlegi szabályozásnál.
A Magyarországon az 1950-es években szovjet hatásra meghonosított, a végrehajtó hatalomtól elválasztottan működő, „független” ügyészség mindeddig kikezdhetetlennek bizonyult. Nincs olyan, az ügyészségtől elkülönült, külső szereplő, amely ellenőrizhetné azt, hogy a vádhatóság okkal és joggal akadályozza-e a bíróság eljárását – akár feljelentés-elutasítással vagy éppen a nyomozások megszüntetésével. A második Orbán-kormány csak rontott a helyzeten: a 2011-ben elfogadott törvények tovább erősítették a legfőbb ügyész szervezeten belüli pozícióját. A hatályos szabályozás értelmében a hivatalban lévő legfőbb ügyész kilenc évre növelt mandátumának a lejáratán, illetve a 70. életéve betöltésén túl is mindaddig gyakorolja a jogait, amíg a parlament kétharmados többséggel meg nem választja az utódját. Vagyis az Országgyűlés képviselőinek egyharmada blokkoló kisebbségként az idők végezetéig hivatalában tarthatja a legfőbb ügyészt. A GRECO hivatkozott jelentésében úgy értékelte, hogy ez a rendelkezés „jelentősen növeli a legfőbb ügyész megválasztásának politikai befolyásolhatóságát”. Pedig a politikai szálakkal is rendelkező, súlyos korrupciós ügyek elleni fellépés záloga épp az lenne, hogy a politika ne avatkozhassék be illetéktelenül az ügyészség munkájába.
A szerző a Transparency International jogi igazgatója.
