Romhányi Balázs

Megült a köd

Miért gazság a nem átlátható költségvetés?
szerző
Romhányi Balázs
publikálva
2018/6. (02. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A minap megjelent az International Budget Partnership nevű nemzetközi civil szervezet felmérése a költségvetési rendszerek átláthatóságáról.

A 2006-ban útjára indított, kétévenkénti vizsgálatban 115 ország vett részt. Az Open Budget Survey (OBS) méri az átláthatóságot, a nyilvánosság bevonását a költségvetési folyamatba és a költségvetés feletti parlamenti és számvevőszéki kontroll erejét. Magyarország most az 57. helyen végzett – ez a régiónkban rossznak számít. A vizsgált EU- és OECD-tagországok között ez a leggyengébb eredmény, de a nem vizsgált országok között is egy vagy két költségvetés lehet átláthatatlanabb a magyarnál (például Görögországé).

Természetesen az átláthatóbb költségvetésből még nem következik az, hogy az ország általában is jobb hely lenne: Uganda például 60 pontot ért el a magyar 46-tal szemben. De az is biztos, hogy jó kormányzás nincs átláthatóság nélkül. Az átláthatóság nem valami kegyes ajándék, amit a dolgát egyébként nagyszerűen végző kormány odalök az ilyesmi iránt érdeklődő kisebbségnek.

A költségvetési átláthatóságnak gyakorlatilag nincs költsége: nem igényel mást, mint az interneten közzétenni a normális kormányzáshoz egyébként is szükséges dokumentumokat és adatokat. Abban az országban, ahol el sem készülnek ezek a dokumentumok és nincsenek ilyen adatok, nem az átláthatósággal van baj, hanem a döntések megalapozottságával és a kormányzás minőségével. Ahol vannak adatok és dokumentumok, ám nem teszik őket hozzáférhetővé, vagyis tudatosan küzdenek az átláthatóság ellen, ott a politikai akarat a bűnös. Nem véletlen, hogy a világ számos szegény országa előz meg számos sokkal gazdagabbat. Senki nem gondolja, hogy Katar azért ért el – nem tévedés – nulla pontot a felmérésben, mert nem telik a nyilvánosságra.

Az átláthatóság hiánya legfőképpen azért ártalmas, mert növeli a lehetőséget, hogy az ország vezetése a választók hosszú távú érdeke ellen politizáljon. De a homály káros rövid távon is: a kiszámíthatatlan környezetben a cégek és a háztartások nehezebben tudnak tervezni. Az átlátható költségvetésű országban a külföldi befektetők hisznek az adatoknak – az átláthatatlan országban viszont komolyabban veszik a kósza rossz híreket. És mert nem bízhatnak a hivatalos adatokban, könnyebben elhiszik, hogy van, amit ők nem látnak, de a bennfentesek igen, s ezért hamarabb menekülőre fogják.

A nyomokban demokratikus rendszerekben, ahol még vannak valamiféle választások, a nagybani korrupcióba politikusok bele tudnak bukni. Hiszen a korrupció csak a szűk eli­tet hozza előnyösebb helyzetbe, s ezt még a kormány szavazói sem szeretik. Ahhoz tehát, hogy ne bukjon meg a korrupt kormány, valahogyan meg kell szereznie a szavazatok többségét. Ennek tipikus eszköze a populizmus és a demagógia. Minél korruptabb a kormányzat, annál populistábbnak, annál inkább demagógnak kell lennie – márpedig ezek legfőbb ellensége az átláthatóság. Az átláthatatlanság így lesz a korrupció szolgálója.

Sok országban a vezetők pusztán a lakosság kedvéért nem sokat törődnének az átláthatósággal – ám hajlandók erre, ha a külföldi donorok és befektetők követelik meg, s ezért pénz múlik rajta. A rendszerváltás óta a magyar kormányokat is csak az EU-csatlakozás és a különféle finanszírozási válságok sarkallták jobb belátásra. Magyarország 15–20 évvel ezelőtt még a jobbak közé tartozott, ám azóta nem fejlődött semmit, míg a többiek elhúztak mellettünk. A jelenlegi kormány pedig már mindent megtett azért, hogy ne kényszerüljön ilyen helyzetbe. A nagyobb átláthatóságot is szolgáló önkéntes uniós megállapodásokat Magyarország nem írta alá. Az Open Government Partnership nemzetközi programból az Orbán-kormány – nem sokkal Azerbajdzsán után – kilépett. Az államadósságot egyre nagyobb arányban a lakossággal finanszíroztatja, még ha ez drágább pénz is, mint az intézményi alapú. Az Európai Unióval szemben épp addig élezi a konfliktusokat, ameddig nem kerülnek veszélybe a források. A magyar kormány 2017-ben – egyetlen EU-tagállamként – felverekedte magát arra a listára, amely még az amerikai kormány szerint is átláthatatlan országokat sorolja fel – pedig itt jóval alacsonyabb a léc, mint az Open Budget Survey-ben.

A magyar kormány a költségvetést saját belügyének tekinti; mindent megtesz azért, hogy felszámolja az érdeklődést iránta és korlátozza a beleszólási lehetőségeket. A sajtó figyelme a büdzsé iránt lényegében elenyészett – bizonyára azért is, mert a kormány által prezentált, hiányos adatok mögé nézni, a valódi összefüggéseket megtalálni óriási extra erőfeszítéssel járna. A költségvetési vitát tavaszra hozták elő, s az egyéni képviselőknek a kormányzati javaslat benyújtása után pár napjuk van a módosító indítványokra: később már csak a kormánytöbbség fegyelmével működő bizottságok adhatnak be ilyet. A kormánynak pedig kifejezett célja, hogy az előterjesztés tartalma teljes meglepetés legyen. A felelős, valóban demokratikus költségvetési rendszerben léteznek az ún. költségvetési irányelvek – azaz a kormány a végleges javaslat beterjesztése előtt bemutatja a főbb kereteket és irányokat. Nálunk ilyen nem is készül. És a rossz gyakorlatok vég nélkül sorolhatók. Újabban minden közérdekű adatigénylés (függetlenül attól, hogy a téma melyik minisztériumhoz tartozik) a Rogán Antal által vezetett kabinetirodához kerül engedélyezésre. A szűk keresztmetszet durva késéseket okoz – sikerült botot dugni a küllők közé. Ráadásul az a hivatalnok, aki kiad valamilyen adatot, amit a törvény – vagy még inkább a főnökei – szerint nem lett volna szabad kiadnia, az állásával játszik. Abból viszont még soha senkinek nem lett baja, ha nem adott ki valamit, amit a törvény szerint ki kellett volna adnia.

Mindezt a sajtó és a társadalom is kezdi normálisnak tekinteni – holott egyáltalán nem az. S a kérdés persze nem az, hogy az évente változó, de mindig hosszú nevű hivatalok dologi kiadásainak előirányzata 5,6 százalékkal nő-e, vagy csak 2,3 százalékkal. Az értelmes parlamenti és társadalmi vitáknak arról kellene szólniuk, hogy mennyit költsünk és hogyan egészségügyre, oktatásra, szociális juttatásokra. És nem csak önmagában a pénzről, hanem például arról is, hogy a betegek meggyógyulnak-e. Ezeket az ún. nem pénzügyi információkat is látnunk kellene a költségvetésben. De nem látjuk: pedig ezekhez a vitákhoz már sokkal többen akarnának hozzászólni.

Nem arra lenne most szükség, hogy a kormányzat hirtelen erőfeszítéseket tegyen az Open Budget Index értékünk feltornászására – úgy, hogy közben a lehető legkevésbé növekedjék a tényleges átláthatóság. Jó szabályokra van szükség, amelyek megnyitják a költségvetés általános megvitatásának a lehetőségét, és képesek megváltoztatni a róla való közös gondolkodás kultúráját. Kérdés, hogy ezt mi hozhatja el. Talán egy újabb finanszírozási válság? A külföldi politikai nyomás, vagy a még nagyobb korrupciós botrányok? Elhozná-e a kormányváltás?

A szerző közgazdász, a Költségvetési Felelősség Intézet civil szervezet vezetője.

 

szerző
Romhányi Balázs
publikálva
2018/6. (02. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

A közvélemény-kutató a választásokról
Interjú Závecz Tiborral
Riport
Diáktüntetők Orbán ellen
Mit tehet az egyes polgár?
Schein Gábor írása
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Narancs

Blog

még több cikk