Szereplőválogatás valahol Borsodban, egy általános iskolában. A gyerekek láthatólag szeretik ezt a negyven körüli, nikotinban és koffeinben pácolt, jó humorú tanárnőt.
- Na, Gézuka, álljál fel, és mondd el, hogy mi akarsz lenni!
A réz Nike fülbevalót viselő roma srác vonakodik, vigyorog, zavarban van.
- Gézuka, ne szórakozzál, tudsz te beszélni!
A többiek kuncognak, Gézuka felméri a helyzetet, már tudja, minek kell most itt megfelelni. A tanárnő még egyszer megkérdezi.
- Na, mi leszel, ha nagy leszel?
- Rokkantnyugdíjas - mondja Gézuka vigyorogva, erre az egész osztály felvidul. A tanárnő elégedettnek látszik az előadással. Rám néz, olyan arckifejezéssel, hogy "hát nem borzasztó ez?".
Az áldozat a hibás
Másfél év alatt, amit az ország válságövezeteiben töltöttem, egyetlenegyszer sem találkoztam olyan rasszistával, aki rasszistának tartotta volna magát. A rasszisták a rasszizmust jellemhibának tartják, és ők, akik rendszerint tiszta udvarban, rendes házban laknak, saját magukat is makulátlannak gondolják: egyenes emberek, akik megmondják az igazat. Jól ismerjük a vonatkozó sztereotípiahalmazt: van közöttük rendes is, nincs nekem minddel bajom, csak azzal, amelyik rabol, lop, hazudik. Mi, emberek menthetetlenül jónak tartjuk magunkat. Bármilyen abszurd, éppen az ilyen önértékelési mintázat (kombinálva a kritikai gondolkodás hiányával) vezethet megfelelő közegben akár odáig, hogy jó ötletnek tartsuk a cigányok lakta házra lövöldözni.
A rasszizmus nem a rossz emberek tulajdonsága. Annak, hogy az efféle gondolkodás része lehet az emberi viselkedés repertoárjának, ismert okai vannak. Ilyen például az igazságos világba vetett hit. Széles körben elterjedt nézet, hogy a világ igazságos; az emberek megérdemlik azt, amit az élettől kapnak, és azt kapják, amit megérdemelnek. Ez a látszólag ártatlan hiedelem sokszor az egyik legkártékonyabb gondolkodási sémát eredményezi: az áldozathibáztatást. Ismerjük jól az ilyen, a "józan paraszti ész" álcájába bújtatott mondatokat: "Ha miniszoknyában jár, ne csodálkozzon, hogy megerőszakolják."
Ha bűnt követünk el, elképesztő kreativitással találunk olyan magyarázatokat, amelyek tettünk jogosságának látszatát keltik. A közvélemény-kutatások egyértelműen megmutatják, hogy a magyar társadalom nagy részének meggyőződése: a cigányoknak azért kevesebb a jövedelmük, azért nagyobb a körükben a munkanélküliség, mert lustaságuk okán nincs bennük hajlandóság az életkörülményeik megváltoztatására. Ez az áldozat hibáztatása. De miért hajlunk arra, hogy ilyen kegyetlenül és hamisan ítéljük meg az áldozatokat? Azért, mert ez megnyugtató. Kényelmes azt hinnünk, hogy rossz dolgok csak rossz emberekkel történnek. Így könnyebben megvédhetjük a világ kontrollálhatóságáról, saját jóságunkról és erkölcsi makulátlanságunkról alkotott képünket. E nélkül nem lehetünk részesei annak a fogyasztói társadalomnak, aminek templomai a bevásárlóközpontok: ide a cigányságot csak mint takarítószemélyzetet, esetleg mint vécében szolgáltató prostituáltat engedjük be. Ám éppen a fogyasztói társadalom biztosítja, hogy világunkban a csecsemőhalandóság megnyugtatóan alacsony, a várható élettartam magas. Soha ilyen egészségesek és hosszú életűek nem voltunk a történelem során. Kérdés, hogy mire használjuk ezt a hosszú és egészséges életet. Hisz ugyanez a társadalom termeli ki azokat az ostoba embereket, akik szükségét érzik, hogy roma családokat öljenek meg. Sorozatosan és aljas indokból.
Mélyebb okok
Az apró roma nő két műszakban dolgozik: reggel közmunkás, délután iskolát takarít.
- Szerinted miért csinálják? Miért ölik meg a cigányokat? - kérdezem.
- Unatkoznak - mondja közömbösen.
A rasszisták azt a benyomást keltik, hogy őszintén hisznek abban, amit mondanak. Velük beszélgetve könnyen az az érzésünk támad, hogy a gyűlölködés a lelkük mélyéről bugyog fel, mint valami mérgezett kútból. Téves az az elgondolás, hogy a náci Németország betanította a németeknek az antiszemitizmust. Az idegengyűlölet már bennük volt. A nácik mindössze azt mondták: ezt most lehet. A németek örömmel fogadták az engedményt, és buzgón dolgozni kezdtek. Mások Hanti-földön, Ruandában, Szudánban, Boszniában, Kambodzsában hajmeresztően hasonló mintázatot követve mészároltak, és ezek csak a 20. századi példák. Más szavakkal, a rasszizmus a természetünk része. Bármilyen sokkoló és bármilyen nehéz tudomásul venni, de a rasszizmusnak és az idegengyűlöletnek biológiai gyökerei vannak. Hogyan lehetséges ez? Mi az oka ennek?
Miért szorongunk, ha hosszú időt kell egyedül töltenünk? Az evolúciós pszichológia válasza: a történelem előtti időkben azok, akik lemaradtak a csoportjuktól, könynyebben estek áldozatul betegségeknek, vadállatoknak. Ma már nincs ilyen konkrét veszély, de még mindig frusztrál, szorongat minket az egyedüllét. Durva egyszerűsítéssel: azok, akik olyan genetikai mintázatot hordoztak, ami nem erősítette bennük a csoporthoz tartozás elemi szükségletét, már azelőtt meghaltak, hogy ezeket tovább örökítették volna.
A távoli múltból kísér, kísért minket az idegen csoportokkal szembeni gyanakvás és gyűlölet is. A történelem előtti időkben a túlélést segítette, ha valaki gyanakvó volt az idegen csoportokkal szemben, különben könnyen az életével fizetett. A feltételezések szerint ugyanis ezekben az időkben - több tízezer évről beszélünk - az embercsoportok rendszeresen vadásztak egymásra. A kulturális evolúció évezredek alatt megváltoztatta a társadalmi szerveződés alapvető szerkezetét: a világ legtöbb részén ma inkább az számít kifizetődőnek, ha valaki képes együttműködni az "idegenekkel". A rasszizmus szelleme azonban mindany-nyiunkban ott szunnyad. A kulturális evolúció tempója száguldó, és a biológiai lény állandó "lemaradásban" van a társadalmi lény mögött. Ha nem vagyunk elég éberek, könnyen elhatalmasodnak rajtunk az ilyen lelki atavizmusok. Nemcsak a rossz emberekben, hanem bennünk, a jókban is - mert ugye, mi azok vagyunk?
A rasszizmus elleni küzdelemben a racionális elemzés kulcsfontosságú lehet. Az idegengyűlölet és a rasszizmus ugyanis nem más, mint érvelési hibák sorozata, az érzelem vezérelte, illogikus gondolkodás terméke. Más szavakkal: butaság. Általánosságban kijelenthetjük, hogy az ostoba beszéd mögött a legtöbbször nem értelmi korlátok, hanem valamifajta intellektuális tohonyaság áll. Nincs ez másképpen a cigánygyűlölettel és általában a rasszista gondolkodással sem. Néhány példa a cigánygyűlölet - amúgy nem túl gazdag - gondolatkörének repertoárjából.
"Valóban megöltek néhány cigányt, de a cigányok is megölnek magyarokat, öreg néniket rabolnak ki. Sokkal inkább erről kellene beszélni." Ezt a mondatot a logika informális érvelési hibának tartja. Ez a figyelemelterelés (ignoratio elenchi) jelensége. A beszélő el akarja téríteni a vitát a cigánygyilkosságokról, ezért a témához egyáltalán nem kapcsolódó rablásokról kezd beszélni.
"A cigányok nem tudnak beilleszkedni a társadalmunkba, ezért lopnak, csalnak és agresszívek, a cigánybűnözés ténye tehát bizonyított." Ez a rendre felbukkanó rasszista panel is gyakori érvelési hiba: a körkörös érvelés (petitio principii) tipikus esete. Először az állítás szorulna bizonyításra (a cigányok lopnak, csalnak, rabolnak stb.), és csak aztán lehet(ne) következtetéseket levonni belőle (a cigánybűnözés tény). Nem indulhatunk ki abból, amit az elmélet megkövetel, csak azért, hogy azt állíthassuk, hogy a tények igazolják az elméletet. Az, hogy a romák felülreprezentáltak a börtönökben, nem abból fakad, hogy a cigányság etnikai alapon bűnözésre hajlamos. A cigányságot társadalmunk már kisgyerekkorban szegregálja, így a romák szép lassan elkülönülnek, majd kihullanak a társadalomból. Ha ez megtörténik, nemigen marad más választásuk, mint hogy megfeleljenek az irántuk támasztott elvárásoknak, és ilyen vagy olyan okokból börtönbe vonuljanak. Mást sem hallanak gyerekkoruk óta, mint hogy odavalók; egyfajta engedelmesség ez a részükről. Mindehhez az igazságszolgáltatás is asszisztál.
"A cigányok azért szülnek rengeteg gyereket, hogy segélyeket kapjanak az államtól." Ez az utána, tehát miatta, latinul post hoc ergo propter hoc-nak nevezett érvelési hiba. A beszélő az feltételezi, hogy ha a két esemény egymással öszszefüggésben történik meg (segély, sok gyerek), akkor közöttük kizárólag ok-okozati (segélyért szülnek) összefüggés lehet. Ez a hibás érvelés nem számol a helyzet összetettségével: a cigányság történetiségével, szokásaival, a tradicionális család gyökeresen eltérő szerkezetével. Amikor egy panellakásba költöztetett roma családfővel beszélgettem, a középkorú, munkanélküli férfi elmondta, hogy ő egyszerűen képtelen a lakásban enni. Sokszor - akár télen is - inkább kimegy a játszótérre, és ott étkezik. Számára ugyanis elfogadhatatlan, hogy egy olyan lakásban egyen, amiben vécé van. Az ő szemében ez annyira undorító, mint nekünk az, ha valaki a vécében mossa el az edényeket.
"Arról ki fog filmet csinálni, hogy a cigányok idős embereket rabolnak ki és ölnek meg?" Az utóbbi időben, amikor ezt hallom, úgy érzem, megszólítanak. A személyes válaszom: én soha. Ha egy gádzsó (nem cigány) megöl valakit, soha nem mondjuk, írjuk: egy magyar megölt egy magyar embert. Ennek az oka, hogy ha valaki bűncselekményt követ el, teljesen mindegy, hogy milyen etnikumú. Ez tökéletesen irreleváns: semmilyen módon nem kapcsolódik a bűnelkövetés tényéhez. Egy esetet kivéve: ha a bűncselekmény történetesen raszszista indíttatású.
"Ha nincs cigánybűnözés, miért lehet cigánygyilkosság? Ez kettős mérce!" A kettős mércére (a fogalom mellesleg pontosan annyira népszerű, mint amennyire ködös) hivatkozni ebben az esetben teljesen értelmetlen. Cigánybűnözés nincs: a cigányok nem azért követnek el bűnt - az esetek szinte száz százalékában -, mert magyarokat akarnak megkárosítani vagy megölni. Cigánygyilkosság viszont van - a két évig tartó, romák elleni támadássorozat például az volt. Miért? Azért, mert az elkövetők etnikai alapon választották ki az áldozatukat. Fontos megérteni, hogy az elkövetők etnikuma ebben az esetben is érdektelen - lehetnének akár romák is.
A példák végtelenségig sorolhatók. A rasszizmus mögött a legtöbbször a tudatlanságból és tohonyaságból származó értetlenség áll. A közgondolkodást irracionális hiedelmek szövik át - szellemi lustaságunk miatt vagyunk könnyen manipulálhatók. A hülyeség fanatizál, nem valami sötét és torz lelkivilág. Ez a megközelítés pedagógiailag nagyon hatékony lehet - nehezen tudom elképzelni, hogy az interneten szocializálódott kamaszokat meg lehet szólítani azzal, hogy a rasszizmus morális vagy immorális jelenség-e. Nem vagyok jártas az oktatáspolitikában, úgyhogy csak remélni tudom, hogy a rasszizmus logikai nonszenszként való elemzése része a középiskolai társadalomismeret-óráknak. Mi, emberek ugyanis nemcsak reménytelenül jónak tartjuk magunkat, hanem tévedhetetlenül okosnak is. Vagy tévedek?
A szerző filmrendező.
