Minthogy tavaszi beadványom után az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) számomra kedvező döntése ismét heves indulatokat gerjesztett az ingyenbuli-diskurzusban, röviden reagálnék az engem ért kritikákra és vádakra. Aki nem lenne képben: az EBH határozatában megtiltotta a Doboz nevű szórakozóhelynek, hogy fiúktól belépőt szedjen, míg lányokat ingyen enged be. Ha a Doboz nem kér bírósági felülvizsgálatot, 30 napja van egy egységes belépődíjrendszer kialakítására.
A számos támogató vélemény mellett személyes levélben, kommentben és külön újságcikkben is rengeteg kritika jutott el hozzám, ezekből próbálom most kiemelni a főbb irányvonalakat. Sajnos nem kevés, nyíltan homofób levelet is kaptam, ezek annyira alpáriak, hogy nem is érdemes velük kimerítően foglalkozni, elég megjegyezni annyit, hogy egyszerre mutatják a nemi szerepfelfogások és a szexuális irányultság közötti imaginárius kapcsolat tartósságát, és ezen elképzelés mérhetetlen ostobaságát. (Értelemszerűen, ha meleg lennék, annak az égvilágon semmit sem kellene változtatnia az ügy megítélésén).
Miért szólok bele a szórakozóhelyek üzletpolitikájába?
Az első kritikai vonal gazdasági értelemben liberális irányultságú, azzal érvel, hogy a klubok szabad üzletpolitikájába indokolatlanul avatkoztam be az EBH-kérelemmel. Fel kell hívnom a kritikusok figyelmét, hogy sem én, sem az EBH nem hozott be új jogi szempontot az ügy elbírálása során, a szubjektív mérlegelésnek gyakorlatilag nem nyílt tere, hiszen az egyenlő bánásmódról szóló 2003-as törvényből egyértelműen levezethető volt a Doboz gyakorlatának diszkriminatív volta. A Doboz ugyanis nyilvánosan kínál szolgáltatásokat és forgalmaz árut, így a törvény értelmében vonatkozik rá az egyenlő bánásmód követelménye, a hátrányos megkülönböztetés nem alapján pedig ennek megsértését jelenti. A hatóság mindössze azt vizsgálhatta, hogy az egyenlő bánásmód megsértésének van-e valamilyen ésszerű indoka. A Doboz üzemeltetője által felhozott érvet – mely szerint, ha mindenki fizetne, a férfiak lökdösődnének – azonban komolyan venni is alig lehetett, nemhogy ésszerű indokként elfogadni.
Egyetértek kritikusaimmal abban, hogy valójában nem ez volt a beléptetési gyakorlat oka, hanem az, hogy a szórakozóhely saját működését anyagilag így látta biztosítottnak. A kérdés az: legitim-e, ha a törvényhozó bizonyos célok érdekében korlátozza a szórakozóhelyek üzletpolitikáját. Véleményem szerint igen, és a nemek közötti egyenlőség előmozdítása ilyen célnak tekinthető. Ha az eljárás a Doboznak adott volna igazat, annak üzenete nem lett volna más, mint hogy anyagi érdekekre hivatkozva bármikor megsérthető az egyenlő bánásmód követelménye. Ez pedig szükségszerűen abba az irányba terelné a vendéglátóhelyek üzemeltetőit, hogy a társadalomban meglévő előítéletekre rájátszva reméljenek magasabb üzleti hasznot. Például „cigánymentes szórakozóhelyként” is hirdethetné magát valaki, a cigány származású fiataloktól irreálisan magas belépőjegy szedésétől remélve, hogy az előítéletes közönség szemében így kedvelt célponttá válik. Az üzleti szabadság korlátlan értelmezése tehát veszélyes és nem megengedhető.
Miért nem értékelem a pozitív diszkriminációt?
| ||
A második ellenérv szerint az ingyenbuli a nők által a társadalmi élet egyéb területein elszenvedett hátrányokat hivatott kompenzálni. Én ezzel szemben már beadványomban is azt állítottam, hogy bár közvetlenül és látszólag a férfiakat éri hátrány, ez a gyakorlat olyan beállítódásoknak és viselkedésmódoknak kedvez, melyek nem enyhítik, hanem éppen fenntartják a kétségkívül létező egyéb egyenlőtlenségeket. A férfiakban ugyanis azt erősíti meg a belépődíj fizetése, hogy fel vannak hatalmazva kezdeményező, aktív vagy éppen lovagias viselkedésre, a nők pedig jó esetben passzív beleegyezéssel fogadhatják az udvarias felkéréseket és felajánlásokat.
Tekintve, hogy az ember és a társadalom sem válik szorosan ketté magán- és nyilvános szegmensre, ezek a rögzült beállítódások a politikai és gazdasági életbe is átszivárognak, hozzájárulva ahhoz, hogy vezető pozíciókban túlnyomó többségben férfiakat találunk.
Magának a szórakozóhelyi atmoszférának sem tesz jót az egyenlőtlen beléptetés. Bizonyos fiúkban megerősödhet az a képzet, hogy ha ők fizettek valamiért, akkor ellenszolgáltatásra is jogosultak, a lányokra pedig hajlamosak lesznek úgy gondolni, hogy ha már ingyen jöhettek be, nyújtsanak is valamit. Nem állítom, hogy az összefüggés szoros vagy meghatározó, de ez a gondolkodásmód – melyet a beléptetési rendszer legalábbis nem ellensúlyoz – hozzájárulhat a szörnyű leitatós-belekeverős-megerőszakolós esetekhez is. Mely bűncselekményeknek jellemzően nem férfiak esnek áldozatul.
Miért akarom mindenkire rákényszeríteni a liberális doktrínákat?
Egyesekben az a rémkép is megfogalmazódott, hogy ezután senki nem hívhatja meg barátnőjét egy italra, vagy nem „vihet el” egy lányt bulizni. Erről természetesen szó sincs: az EBH határozata és a törvény kizárólag a szolgáltatókat kötelezi az egyenlő bánásmód betartására, az egyének viselkedésébe nem szól és nem is szólhat bele. Ezután is bárki kifizetheti barátnője belépőjét, sőt fordítva vagy azonos neműek között is végbemehet ez a szép gesztus (már ha egyáltalán lesz belépő, hiszen az EBH határozata értelemszerűen a teljes ingyenességet is megengedi). Valójában – ha elfogadjuk, hogy a fiúk jegye azért volt drágább, mert automatikusan beleépült a lányok szórakozásának ára – éppen az egyenlő bánásmód nyit nagyobb teret a szabad döntés, így az önként vállalt lovagiasság előtt is.
A társadalmi szerepeket – különösen a nemi szerepeket – nem lehet egyik napról a másikra eltörölni vagy megváltoztatni, a törvényhozó dolga az lehet, hogy a kompetenciájába tartozó intézmények legalább ne erősítsék ezeket. Bármily hihetetlen, én is szoktam másoknak kedveskedni, de szeretem magam eldönteni, mikor nyúlok ehhez az eszközhöz.
Miért én léptem fel a nők érdekében, miért nézem le őket?
| ||
Többen felrótták, hogy ha szerintem a nőket érinti hátrányosan ez a gyakorlat, akkor miért én indítottam az eljárást. Erre egyszerű jogtechnikai magyarázat adható: a törvény szerint az EBH csak konkrét esetet vizsgálhat, és mivel a hivatal társadalomelméleti fejtegetésekre aligha kötelezhető, csak a férfiakat ért közvetlen hátrányt tudja értelmezni (a lányok egyetlen esélye az lehetne, ha a megszégyenítő környezetre hivatkoznának, de a tapasztalat szerint az ilyen beadványokat kevésbé fogadja el az EBH, mint a közvetlen diszkriminációra utalókat).
Különösen a Doboz üzemeltetőjének egyik nyilatkozata vélelmezte, hogy valójában én alacsonyítom le a lányokat, amikor burkolt prostituáltnak tekintem őket, és nézem le a fiúkat, amikor potenciális zaklatóként gondolok rájuk. Távol állt tőlem annak sugalmazása, hogy minden bulizó lánynak és fiúnak szükségképpen el kell fogadnia a szexista, esetleg a kifejezetten agresszív szerepeket. Csupán azt állítottam, hogy a kritizált beléptetési gyakorlat (is) olyan elvárásként értelmeződhet a szórakozó fiatalokban, mely motiválhatja a nemi sztereotípiák szerinti viselkedést. Ha pedig az egyén nem tud vagy nem akar megfelelni az elvárásoknak, az frusztrációként csapódhat le benne.
Miért alkalmazok jogászkodást a genderideológia terjesztésére?
Az ügy legmókásabb fejleménye talán az volt, amikor antifeminista férfiak fejezték ki felém támogatásukat és együttérzésüket. A céllal ők is egyetértettek, a társadalomelméleti hátteret pedig sokan feminizmusparódiaként értékelték, így igazán nagyot csalódtak, mikor kiderült, hogy számomra nem maga az eljárás, hanem annak szociológiai indoklása a fontos. A feminizmus ellenségeinek furcsa harcostársaimmá szegődését nemigen tudom mással magyarázni, mint hogy a feminizmusról ők – tévesen – azt feltételezik, hogy nem a nemek közötti egyenlőséget, hanem a nők uralmát, a nőknek juttatott pluszkedvezményeket óhajtja.
Az, hogy a támogatók és ellenzők között is ott vannak mindkét nem képviselői, véleményem szerint jelzi, hogy a nemi sztereotípiák az egész társadalom számára károsak. Ugyan az élet számos területén előnyt biztosítanak a férfiaknak mint csoportnak, egyéni szinten gyakran hasonlóan kényelmetlen elvárásokat jelentenek a férfiak és a nők számára. Ezért nem a nemi szerepek átalakításáért kell harcolnunk – ha jól értem, ilyesmit szeretnének az antifeministák –, hanem megszüntetésükért. Ne női és férfi tulajdonságokról beszéljünk, hanem jó és rossz tulajdonságokról, melyek bármely nem képviselőihez tartozhatnak. Ebbe az irányba indult most el egy nyilvános párbeszéd. Örülök, hogy ehhez hozzájárulhattam, még ha vesztettem is egy-két szavazót.
