Pogány Kristóf: Quod dixi dixi (Válasz Bauer Tamásnak)

publikálva
2003/18. (05. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Nehéz helyzetben van a politikai elemző, amikor aktív politikus - vizsgálatának egyik tárgya - kezdi vitatni az általa elmondottakat, mivel szempontjaik alapvetően eltérnek egymástól. Az elemző alighanem könnyebb helyzetben van, mivel helyzetértékeléséből nem következnek személyes konzekvenciák; ezért megteheti, hogy érvelésében csak racionális hatalomtechnikai szempontokat mérlegel. Ennek megfelelően feladata csupán annyi, hogy elmondja véleményét arról, hogy az SZDSZ itt és most milyen stratégia alkalmazásával képes maximalizálni - még elfogadható kockázat mellett - saját befolyását az ország kormányzására.

Nehéz helyzetben van a politikai elemző, amikor aktív politikus - vizsgálatának egyik tárgya - kezdi vitatni az általa elmondottakat, mivel szempontjaik alapvetően eltérnek egymástól. Az elemző alighanem könnyebb helyzetben van, mivel helyzetértékeléséből nem következnek személyes konzekvenciák; ezért megteheti, hogy érvelésében csak racionális hatalomtechnikai szempontokat mérlegel. Ennek megfelelően feladata csupán annyi, hogy elmondja véleményét arról, hogy az SZDSZ itt és most milyen stratégia alkalmazásával képes maximalizálni - még elfogadható kockázat mellett - saját befolyását az ország kormányzására.

Írásomban egyrészt azt állítottam, hogy a Bauer Tamás-i stratégiában vázolt célok túlzók (megvalósításuk meghaladja az SZDSZ erejét és a párt választóktól kapott felhatalmazását), másrészt pedig azt, hogy a szerző nem rendelt eszközöket e célok eléréséhez. Válaszában Bauer főként az utóbbi tézisemet igyekezett cáfolni. Véleménye szerint a nyilvánosság eszközeivel gyakorolható olyan nyomás a szocialista pártra, hogy az visszakozzon eredeti álláspontjától; ha pedig ez is kevés, egy-egy törvényjavaslat parlamenti leszavazása juttathatja érvényre az SZDSZ véleményét. Végső esetben a koalíció felmondása lehet az az eszköz, ami kikényszeríti, hogy a liberális párt számára is elfogadható megoldás szülessen.

Ugyanez a gondolat Bauer Tamás eredeti, küldöttgyűlési programjában is megjelent: Horn Gábor államtitkárságát a zárt ajtók mögötti megegyezésekért kárhoztatta, mondván, az SZDSZ álláspontját a nyilvánosság előtt kell ütköztetni a szocialista párt véleményével, mivel a választók számára csak így lesznek nyilvánvalóak a két párt közötti különbségek.

Képzeljük csak el: a liberális miniszterek a kormány ülésén hallgatnak, nem árulják el pártjuk véleményét, azt a nyilvánosságnak tartogatják a minél hatékonyabb nyomásgyakorlás érdekében. Vagy: a kormányülésen még bólogatnak az előterjesztésekre, majd a pártfrakció valamely tagja megtámadja azokat a másnapi Népszabadságban. Vagy: a miniszterek esetleg jelzik, hogy nem értenek egyet, de nem próbálják feloldani a vitát a kormányon belül, hanem a parlamenti szakban tisztázzák a nézeteltéréseket. Ebből a helyzetből nagyon rövid idő alatt csak egyvalami következhet: az SZDSZ-es miniszterek helyzete ellehetetlenül a kormányon belül, a párt gyakorlatilag kivonul a kormányzásból; bár formálisan fennmarad a koalíció, komolyan nem vehető liberális miniszterek ülnek a bársonyszékekben, és a párt esetről esetre a parlamentben dönti el, mit támogat és mit nem.

A politológiai szakirodalom ezt a struktúrát a kisebbségi kormány külső támogatásaként írja le.

H

A "széles eszköztár" első eleme a nyilvánosság előtti nyomásgyakorlás. Példaként Bauer a parlamenti ülésezés gyakoriságát hozza fel, ahol az MSZP végül elfogadta a hetenkénti ülésezést. E példa semmiképp nem általánosítható. Az SZDSZ számára a kérdés nagyon fontos, mondhatni alapvető volt, a szocialisták pedig voltaképpen semlegesek voltak: kényelmesebbnek tartották volna ugyan a kéthetenkénti ülésezést, de a kérdés másodrendű volt a számukra - az SZDSZ álláspontjának elfogadása nem érintette sem alapvető érdekeiket, sem fontos értékeiket. Azokban az esetekben, amikor az SZDSZ nagyon erősen elkötelezett egy adott ügy mellett, míg a szocialisták ambivalensen vagy semlegesen viszonyulnak ahhoz, a liberális párt elérheti céljait.

De játsszunk el a gondolattal, hogy az SZDSZ nem támogatja a közalkalmazotti bérek 50 százalékos emelését. Ennek elmaradása a szocialista párt alapvető érdekeit sérti: a közalkalmazottak a párt szavazói bázisának jelentős részét teszik ki. Hiába magyarázza el a nyilvánosság előtt az SZDSZ, hogy a béremelés veszélyezteti a költségvetés egyensúlyát és a gazdasági növekedést, nyomásgyakorlása hatástalan marad: az MSZP elkötelezettségét az sem fogja csökkenteni, ha a nyilvános vitában egyértelművé válik a liberális párt igaza. Az ehhez hasonló, erős szocialista érdekekkel szemben a nyilvános nyomásgyakorlás hatástalan marad.

Az eszköztár következő eleme Bauer Tamás szerint egyes törvényjavaslatok parlamenti támogatásának feltételekhez való kötése, ami mögött kimondva vagy kimondatlanul az a fenyegetés áll, hogy ellenkező esetben az SZDSZ leszavazza a kormány javaslatát. Bizonyos, kisebb súlyú ügyekben beválhat ez a taktika: a szocialista párt alapvetően konfliktuskerülő, ha fő érdekeivel nem ellentétes, akár el is fogadhatja az SZDSZ álláspontját. De mi van akkor, ha mondjuk egy költségvetési törvény megszavazását a szabaddemokraták jelentős adócsökkentéshez kötik?

Egy komolyan érezhető adócsökkentés veszélyezteti a szocialista "jóléti rendszerváltás" programját, mivel csökkenő állami újraelosztás mellett aligha lehet a párt választási ígéreteit akár csak részben is valóra váltani. Ebben az esetben a szocialista stratégia egyik sarokpontját kérdőjelezné meg az SZDSZ álláspontjának elfogadása. Így hát az SZDSZ vagy belemegy egy látszólagos adócsökkentésbe - amivel a nyilvánosság előtt lefedezi magát -, vagy köti az ebet a karóhoz. Utóbbi esetben a szocialista párt mérlegelni fogja: a jóléti rendszerváltás feladásával vagy az időközi választással kockáztat-e nagyobbat.

Kisebb súlyú (vö. "szakpolitikai") kérdésekben beválhat Bauer taktikája, jelentős ügyekben azonban beleütközik abba a problémába, hogy álláspontjának érvényesítésére az SZDSZ végső eszköze a koalíció felmondásával való fenyegetőzés. Bauer nem cáfolja azt az állításomat, hogy a koalíció felmondása vagy felmondatása - és az ebből következő időközi választás - az SZDSZ megsemmisülésével fenyeget. A kérdés számomra változatlanul az, hogy megéri-e ez a kockázat.

publikálva
2003/18. (05. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk