(Kell-e nekünk filozófus?) Nem kell. "Hát mi az ördögnek?", kérdezte a miniszterelnök is - aki a Horn Gyula - a közönségét a vasárnapi lakossági fórumán, hát minek annyi filozófust képezni, ha úgyis munkanélküli lesz mind, a valamikori nagy állami vállalatoknak annyi, beszűkült ezáltal a filozófusok mozgástere is. Csak rontják a statisztikát, valamint felzabálják a téliszalámit és a friss péksüteményt feszt.
(Hogyan ismerjünk fel egy filozófust?) A lakótelepek és puszták népe a filozófust arról ismeri fel a legkönnyebben, hogy teljesen felesleges. Csak lézeng céltalanul, előfordul néha, hogy falkába verődik - esetenként egy egész filozófus-évfolyam, ők száz-százötvenen -, és filozofál. A filozófusnak ezenkívül vastag gyapjúból kötött zoknija és prémsapkája és autóstáskája van; egyedül öltözik, mint a felesleges emberek általában. Na jó, a hónap végén nem teljesen felesleges: tisztára nyalja a kukákat, rá lehet bízni a szemétlehordást, és tisztességes jutalék fejében felkeresi az üvegvisszaváltót - a magyar középosztály létét és ezáltal tudatát meghatározó intézményt -, elszállítandó az üres üvegeket; nincs választása egy filozófusnak, mert a hónap végére elfogy a munkanélküli-segély, amiből tengődik.
(Hogyan él egy filozófus?) A filozófus máról holnapra él. Mert jobbat nem ismer, nem is érdemel. A filozófus - különösen egy falka végzős filozófus - gyakran kísérletet tesz arra, hogy a társadalom élősködője legyen. Nem ritkán sikerül is neki, lévén a társadalom alapvetően jóindulatú, és nincs felkészülve a védekezésre. Könnyen elfelejti, hogy a filozófus károsabb, mint a kannásbor mértéktelen élvezete, és veszélyesebb, mint a szalmonella, ami döghúsban is tanyázik. (A döghúsból meg helyenként pörköltöt főznek, és néhol abba kisgyerek is belehal - de még senki, se egy tisztességes polgár, se egy őszinte miniszterelnök, aki a Horn Gyula, nem látott filozófust emiatt akár egy könnycseppet is elmorzsolni.)
(Mit tegyünk egy filozófussal?) A leghelyesebb, ha a közelünkben lebzselő - vagy minket becserkészni próbáló - filozófust jól szájba rúgjuk és "eriggyé dolgozni, mocskos tetű" nógatással bírjuk társadalmilag hasznos munkára. A filozófus a határozott "Kuss!" felszólításra rögtön abbahagyja a filozofálgatást, a "Tucc te esztergálni egyáltalán, te pattanásos?" kérdés hallatán pedig abbahaggya a lejmolást, és végképp elódalog. Ha a lakhelyünk közelében van kisebb-nagyobb gyapotföld, akkor nyugodtan kicsaphatjuk oda, a friss levegőn végzett munka még senkinek se ártott meg, nem fog a filozófusnak se. "Filozofálgassá´ itten, köcsög", mondjuk ilyenkor kedélyesen. Hálát ne várjunk az elvetemült gazembertől - aki filozófusnak képezi magát -, nem szent annak az emberélet se´. Sötétedés után ne merészkedjünk az utcára, de uszítsuk rá a kutyát, ha tehetjük.
(Bűn-e egy filozófust elégetni?) A tudomány mai állása szerint semmiképpen. Lehet, később kifejlesztenek egy hatékonyabb ellenszert, de nekünk védekeznünk most kell. Bizony, legjobb a lakossági fórum keretein belül - vagy közvetlenül azután - a főtéren egy máglyát rakni, és a falu filozófusát - előzőleg egy cölöphöz kötözve - azon elégetni. A közönség tapsolhat és örülhet, esetleg szórványos bekiabálásokkal - "Lettél volna hentes, baromarcú" -, vagy tréfásnak szánt "Na, most segít a sok filozófiád, kecskeszakáll?" és "Izzadsz, mi? Jönnél inkább kapálni most már, ugye?" kérdésekkel segíthet szinten tartani a hangulatot.
(És utána?) A filozófusok kiűzetése után a helyiek és a vendégek jóízűen megebédelhetnek, és közben esetleg szót ejthetnek a világ - és benne e kicsiny, véráztatta ország - dolgairól is. Meg lehet ígérni esetleg, hogy nem lesz több megszorítás, mert minek? A hangulat és a nyakkendőcsomó oldódik, egy gonddal kevesebb.
