Seriff az égből

publikálva
1997/8. (02. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Budapesten járt William Bratton New York-i - igaz, csak volt, de nekünk az is elég - főrendőr, és a sajtó, amióta csak ezt tette, róla hozsannázik, írnak lőgyakorlatról, amelyen részt vett, megszólaltatnak céltáblát, amelyet eltalált, sőt ecsetelnek még valami razziát is, ahol egyrészt nyilván kettéállt neki a füle, mert ilyen előállításokat odahaza - ha hihetünk azon embertársainknak, akik ösztöndíj vagy bébiszittolás révén ismeretséget köthettek eme távoli földrésszel - maximum a Disneylandben foganatosíthatna, megbizonyosodhatott afelől, hogy vendéglátói fasza gyerekek, még a töküket is vaskézzel vakarják, úgyhogy nem lesz itt baj egy szál se. És ez jó, a legjobb pedig az benne, hogy darab ideig végre elhallgatnak a sajtóban és a nyílt utcán a hisztis hangok, ember embernek egy darabig nem lesz rizikófaktora, véli az ideig-óráig lecsillapult kedély, az átlagpolgár is megnyugoszik, legalább néhány napig nem járkál azzal az ő, régiónkra egyébként olyannyira jellemző tekintetével, amelytől még a leghumánusabb ember zsebében is megzápul a tojásgránát, kibiztosítja magát az ütőszeg, és elharapózik a dúvad. De tényleg, itt járt közöttünk azzal az ő minden bizonnyal markáns arcélével, és azóta nem volt merénylet egy micurkányi se, csend üli a sétáló jellegű utcákat, szeppenve ül ukrán és exjugó, míg a honi maffiákok a tárgyalásos lerendezés firlefrancait biflázgatják az örvendetesen elburjánzott önmenedzserképzési szakirodalomból. Mert persze kellett már egy ilyen hír is a sok rém után, valami olyasmi, amiből azt olvasni ki, hogy nem veszett még se el, se meg ez a kicsiny haza, a Nyugat által figyelve van felénk, szolgálunk és védenek, ahogy a rendszerváltás hajnalán az el lett képzelve; hogy idejönnek, körülnéznek, megosztják a tapasztalataikat, csurrannak, cseppenünk, természetesen szigorúan financiális értelemben, előnyös hitelkonstrukciók képében, aztán majd jó lesz nekünk. És nem is az a baj, hogy nem lett jó, mert mitől lett volna, hanem az, ahogy ez a minden ízében pitiáner vizitecske fel lett pumpálva eseménnyé. 1989 elején voltak ilyenek, amikor ideevett valakit a fene Baden-Irgendwasból, mi meg körülugráltuk, hátha lesz belőle valami; akkor még minden mindegy volt, most meg ez a szegény exrendőr, egy kisöreg New York Cityből, egy mínuszos hír hőse is megteszi a nyomor nagy uborkaszezonjának kellős közepén, nekünk már ő is elég, hogy egy kicsit álmodozzunk, arról, hogy reménykedünk.

Budapesten járt William Bratton New York-i - igaz, csak volt, de nekünk az is elég - főrendőr, és a sajtó, amióta csak ezt tette, róla hozsannázik, írnak lőgyakorlatról, amelyen részt vett, megszólaltatnak céltáblát, amelyet eltalált, sőt ecsetelnek még valami razziát is, ahol egyrészt nyilván kettéállt neki a füle, mert ilyen előállításokat odahaza - ha hihetünk azon embertársainknak, akik ösztöndíj vagy bébiszittolás révén ismeretséget köthettek eme távoli földrésszel - maximum a Disneylandben foganatosíthatna, megbizonyosodhatott afelől, hogy vendéglátói fasza gyerekek, még a töküket is vaskézzel vakarják, úgyhogy nem lesz itt baj egy szál se. És ez jó, a legjobb pedig az benne, hogy darab ideig végre elhallgatnak a sajtóban és a nyílt utcán a hisztis hangok, ember embernek egy darabig nem lesz rizikófaktora, véli az ideig-óráig lecsillapult kedély, az átlagpolgár is megnyugoszik, legalább néhány napig nem járkál azzal az ő, régiónkra egyébként olyannyira jellemző tekintetével, amelytől még a leghumánusabb ember zsebében is megzápul a tojásgránát, kibiztosítja magát az ütőszeg, és elharapózik a dúvad. De tényleg, itt járt közöttünk azzal az ő minden bizonnyal markáns arcélével, és azóta nem volt merénylet egy micurkányi se, csend üli a sétáló jellegű utcákat, szeppenve ül ukrán és exjugó, míg a honi maffiákok a tárgyalásos lerendezés firlefrancait biflázgatják az örvendetesen elburjánzott önmenedzserképzési szakirodalomból. Mert persze kellett már egy ilyen hír is a sok rém után, valami olyasmi, amiből azt olvasni ki, hogy nem veszett még se el, se meg ez a kicsiny haza, a Nyugat által figyelve van felénk, szolgálunk és védenek, ahogy a rendszerváltás hajnalán az el lett képzelve; hogy idejönnek, körülnéznek, megosztják a tapasztalataikat, csurrannak, cseppenünk, természetesen szigorúan financiális értelemben, előnyös hitelkonstrukciók képében, aztán majd jó lesz nekünk. És nem is az a baj, hogy nem lett jó, mert mitől lett volna, hanem az, ahogy ez a minden ízében pitiáner vizitecske fel lett pumpálva eseménnyé. 1989 elején voltak ilyenek, amikor ideevett valakit a fene Baden-Irgendwasból, mi meg körülugráltuk, hátha lesz belőle valami; akkor még minden mindegy volt, most meg ez a szegény exrendőr, egy kisöreg New York Cityből, egy mínuszos hír hőse is megteszi a nyomor nagy uborkaszezonjának kellős közepén, nekünk már ő is elég, hogy egy kicsit álmodozzunk, arról, hogy reménykedünk.
publikálva
1997/8. (02. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk