Voltak, akik elhitték, hogy végre lesz valaki, lesz olyan kormány, amely nekilát az egymásra torlódott feladatok megoldásának, és nemcsak az államháztartás nagyra nőtt hiányát mérsékli, nemcsak belekap a megkövesedett társadalmi szokások átformálásába, amelyeknek pénzügyi végeredménye a hiány, az eladósodás, hanem meghirdeti és végrehajtja az átalakítás programját. Legalább egy évtizede tudjuk, hogy hazánk - arányosan - többet költ az adófizetők pénzéből (és annak hiányában a hitelezőkéből) közigazgatásra, nyugellátásra, szociális juttatásokra, mint hasonló fejlettségű versenytársaink, illetve mint amennyit megengedhet magának. Sokan vártak arra, hogy lesz olyan kormány, amelyik megérti és megérteti, hogy hazánkban az indokoltnál és a fenntarthatónál több bürokrata intézi az ügyeket, hogy itt sem mehetnek a munkavállalók jóval előbb állami nyugdíjba, nem kaphatnak jóval tovább és olyanok is segélyt, akik nem a legrászorultabbak.
Emiatt örülnünk kellene, hogy a Széll Kálmán Tervet meghirdették. Megvalósítását egyszerre nehezíti és könnyíti, hogy a feltorlódott átalakításokat éppen a világgazdasági válság idején kell végrehajtani, hiszen minden fejlett országban a jóléti intézményrendszer átformálása van napirenden. A Fidesz azonban közel másfél évtizeden át tetszelgett az átalakítások, a reformok, a megszorítások elhárítójának a jelmezében, így amikor végre látszólag nekiveselkedik, sem az irány, sem az ütem, sem a szándék, sem az elérendő cél nem kiszámítható. Időt nyerni - ez a kormány célja. Túlélni a következő hetet, a következő hónapot, bármi áron.
Miközben tudósok, érdekképviseletek munkatársai évek alatt munkáltak ki javaslatokat olyan súlyos kérdések megoldására, mint a nyugdíjrendszer fenntarthatóvá tétele, a közoktatás felzárkóztatást és versenyképes tudásátadást szolgáló jellege, addig most hetente, sőt naponta egyéni képviselői indítványok formájában záporoznak az Országgyűlésben olyan ötletek, amelyek évtizedekre eldöntik egy-egy társadalmi csoport vagy generáció sorsát. Pedig a magyar gazdaság - most már egymást követő három negyedéven át - növekszik. Azt, hogy Magyarországon válság van, semmi más nem mutatja, mint hogy a kormány rendkívüli bevételként válságadókat vetett ki, és magántulajdont orzott el. Ha nyugat-európai módszereket alkalmaznánk, akkor jelen helyzetben töretlen, bár alacsony dinamikájú fellendülésről szólhatnánk. A rendkívüli adókkal éppen ez a baj: azokat terheli (a bankokat, a távközlési cégeket, a kereskedelmi láncokat), akiktől növekedést és munkahelyteremtést várunk. A kormány a "gazdasági szükségállapot" (lásd Grósz Károly, 1987) kihirdetésével éppen azt rombolja le - a növekedést és munkahelyteremtést -, amit építeni szeretne.
Pénz ki
Vészhelyzet tehát nincs, legfeljebb maga a kormány teszi egyre kockázatosabbá a gazdaság helyzetét. A külső egyensúlyi mutatókat persze komolyan veszi: így a külkereskedelmi és a fizetési mérleg évtizedek óta először többletet mutat, ezért igazából nincs is mitől félni. Az államháztartás hiánya pedig - amivel úgyis csak néhány huhogó foglalkozik - a rendkívüli és egyszeri bevételekkel látszólag megfelelő szinten tartható. Ezért a kormány nem takarékoskodik, hanem a gyengéktől elvesz, az erősek számára meg akár újabb kötelezettségeket is vállal.
És mindezt miért?
Mert a kormány azt gondolta, hogy az ország gazdasági növekedését egyetlen eszköz: a gyerekkedvezménynyel kombinált egykulcsos adórendszer azonnali bevezetése szolgálja. Ez a gazdaságpolitikai csodafegyver - a válság miatt egyébként is bevételhiányos és nem várt kiadásokkal fenyegető időkben - azonnal félezer milliárdos léket vágott a költségvetés amúgy is átlyuggatott hajójába. Ezt a léket a magánnyugdíjpénztárak fenyegetéssel elkobzott vagyonából idén még csak be lehetett tömni - de hogy mi lesz jövőre, hogyan pótolja a jövőre is hiányzó félezer milliárdot a kormány, arról keveset tudunk; arra csak a "Széll" tudja a választ. A bátorság mindenesetre megjött újabb kiadások vállalására is. A bezsákolt magánvagyonból van "tehetség" a BKV és a MÁV állami garanciával felvett hiteleinek az átvállalására (300 milliárd forint), de ilyen ajándékesőre számíthatnak az önkormányzatok is; arról is lehet hallani, hogy az önkormányzatok 1000 milliárdos adósságának az átvállalására is sor kerülhet. "Válság idején" az is meglepő, hogy a magyar államháztartás finanszírozhatóságának drámai romlása miatt felvett IMF-kölcsön fel nem használt részét a kormány nem a felfoghatatlan gyorsasággal kavargó európai események (portugál csőd, újabb görög nehézségek) várható újabb kockázatainak a kivédésére tartalékolja, hanem meglehetősen magas árfolyamon a Mol részvényeinek megvásárlására költi. Emellett a folyó kiadások között a fociutánpótlás-nevelésre fordított 2,2 milliárd már meg se kottyan, még ha ezt olyan, nagy számokhoz szokott focisták, mint a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke is méltatni volt kénytelen ("még soha ennyit nem kapott a magyar foci").
És mindezt miből?
Pénz be
A 2011. évi költségvetés rendkívüli és ideiglenes bevételként nagyjából 1200 milliárd forintot szed be. A következők szerint: 161 milliárd forint bankadó; 180 milliárd válságadó a kereskedelmi üzletláncoktól, az energiaszolgáltatóktól és a távközlési cégektől; 32 milliárd forint "Robin Hood-adó" (az energiaszolgáltatókra a Gyurcsány által kivetett adó meghosszabbításaként); 360 milliárd a havonta fizetett magánnyugdíj-pénztári tagdíj államosítása miatt; 530 milliárd forint a magánnyugdíj-pénztári vagyonból.
Ezek az összegek az idei várható GDP (27 650 milliárd forint) 4,3 százalékát teszik ki. Elemzői körökben - épp a magánpénztári vagyon állami zsebre vágása miatt - el is terjedt az a nézet, hogy hazánk idei költségvetése hosszú idő után az első lesz a sorban, amely teljesül, sőt hiány helyett inkább többletet mutat majd. Igaz, hogy szokatlan módszerekkel, soha nem látott nagyságú, rendkívüli és ideiglenes bevételekkel, de hazánk kikerülhet a túlzott hiány miatti uniós eljárás hatálya alól. Ám a 2011. évi költségvetés elfogadásakor még töretlen bizakodás hamar elpárolgott, amikor a kormány a költségvetés elfogadása után alig 42 nappal, 2011. február 11-én a GDP 1 százalékára rúgó kiadások zárolását rendelte el. Amikor ezt a burkolt beismerését követte a Széll Kálmán Terv meghirdetése (2011. március 1.), már azt is tudni lehetett, hogy a magyarázkodás kevés, és új tervek, új szerkezeti reformok dinamikus híreire betanított Széll-tolók százai fogják cinikusan szemünkbe fújni a kormányzati port. Az államháztartás első negyedévi drámai helyzetét (a hiány meghaladja a teljes éves hiányt, annak 108 százaléka) ismertető áprilisi közlemény óta csak kapkodjuk a fejünket. A nemzetgazdasági miniszter Gödöllőről, a portugál csődhelyzet miatt összehívott európai pénzügyminiszterek (ECOFIN) április 9-i válságtanácsáról üzente, hogy az eddig csak zárolt 250 milliárdot végleg elvonják. Ezután az ún. konvergenciaprogram új változata következett, amit a tagállamok számára előírt határidőben (április 15.) Magyarország is benyújtott. Ebben a kormány elismerte a valahai Költségvetési Tanács korábbi anyagából, illetve a néhány elemzőtől már ismert tényt, hogy a rendkívüli és egyszeri bevételek nélkül finanszírozható szerkezeti hiányt Orbánék a Bajnai-kormánytól örökölt szint duplájára növelték. Az alkotmányozás zajában alig volt hallható a pénzügyi államtitkár májusi beismerése, hogy a 2011. évi költségvetésben előre tudottan túltervezték az áfa- és a társasági nyereségadó bevételeket, emiatt várhatóan legalább 190 milliárd forinttal nagyobb lesz az államháztartás hiánya.
A fent részletezett bevételi többletek tehát még ahhoz sem elegendők, hogy a megemelkedett strukturális hiányt fedezzék, még kevésbé az aktuális, teljes hiányt. Furcsa ellentmondás ez. Miközben a hiányközlemények az év második felére már javulást ígérnek amiatt, hogy a 250 milliárdos megszorítás csak a második fél évben kényszeríti ki a takarékosságot, továbbá az állam ténylegesen ekkor teheti rá a kezét a magánnyugdíj-pénztári tagok számláin lévő vagyonra, mégis egyre-másra sorjáznak a megszorítások. A gyógyszerkassza állami támogatásából 100 milliárd forintot terveznek elvonni. Csökkentik a munkanélküli-segélyt és a táppénzt. Felülvizsgálják a korkedvezményes nyugdíjakat; egyetemeket terveznek megszüntetni, és a pedagógusok óraszámát felemelni, a tankötelezettséget 15 éves korra szállítanák le. Ezen lépések többségének tényleges hatása nem idén, hanem 2012-ben meg 2013-ban érződik. Jól mutatják a félelmet: mi lesz, ha újra 4-5 százalékos lesz a hiány? Ahogyan a korábbi Költségvetési Tanács titkársága által készített előrejelzés és a kormány konvergenciaprogramjának hároméves kivetítése jelezte, az államháztartás hiánya - változatlan feltételek esetén - nem marad az idei "kakukktojás" év szintjén, hanem átlépi az ezer, sőt a másfél ezer milliárdot - amivel újra meghaladná a GDP 3 százalékát, s akár elérheti az 5 százalékot is. (Az államháztartási hiánytól mentes "kakukktojás" év a pénztári vagyon elkobzásával érkezik el. De nehéz lesz minden évben 5-600 milliárdnyi magánvagyont elkobozni.) Sajátosan hullámzik az Orbán-kormány költségvetési politikája: karácsonyig látszólag még ad, majd vízkereszttől húsvétig böjtre ítél, Péter-Páltól Szent Istvánig pedig arat és begyűjt: padlást söpör, viszi, amit csak elér.
Pénz megint ki (sok)
Az államháztartás helyzete annak ellenére megállíthatatlanul romlik a következő években, hogy az egyszerinek és rendkívülinek hitt bevételek, mint amilyen a válságadó vagy a magánnyugdíj-pénztári tagdíj, megszokott, "rendes" bevételekké válnak. A romlás annál meglepőbb, mivel a válság miatti növekedéshiány szerény 3 százalék körüli növekedésbe csaphat át, ami kevéske pótlólagos bevételt hoz. Ám továbbra is vissza kell fojtani a lélegzetünket, sőt a boldogult békekölcsönre emlékeztető államadósság-csökkentő alap javára is tehetünk felajánlásokat. Nem véletlenül sietett a kormány a lejáró adósságokat minél előbb újabb hitelek felvételével és kötvények kibocsátásával megújítani. Ha nem a meghirdetett Széll Kálmán Terv, hanem a romló magyar helyzet tényei uralják el a hitelpiacokat, ha az államháztartás hiánya nem csökken tovább, hanem csak visszaáll a Bajnai-kormány intézkedései nyomán előállott 2010. évi 4 százalékos szintre, akkor a zajos sikerként elkönyvelt amerikai kötvénykibocsátás évi 7,6 százalékos hozamánál csak drágább forrásból lehet a magyar államháztartás lejáró adósságait - például az IMF 6 százalékra adott kölcsönét - újabbakra cserélni.
Azaz az államadósság mindent maga alá temető orbáni víziója, a háború itt marad velünk.
A szerző közgazdász, 2002-2004 között gazdasági és közlekedési miniszter.
