Üsd meg és uralkodj!

  • Vári György
  • 2012. szeptember 11.

Publicisztika

Tamás Gáspár Miklós írta Schmitt Pált búcsúztató cikkében, hogy jelenleg Magyarországon olyan alakok „népesítik be az Országház padsorait, akik ott szégyent hoznak Neander-völgyi őseikre”. Pár hónapja, amikor megjelent, még kissé túlzónak éreztem. A tegnap éjjel történtek után már túlságosan hízelgőnek tűnik.

Kövér házelnök döntésén, hogy éjjel tárgyalják a családi erőszaknak mint önálló büntetőjogi aktusnak a tényállását (mert nem annyira fajsúlyos a kérdés), sokan felháborodtak, de utólag csak hálásak lehetünk, hogy nem közvetíthette a tv, hiszen a nappali műsorsávban akár gyerekek is láthatták volna, amit művelnek. Azoknak a kormánypárti képviselőknek is jár némi köszönet, akik egyszerűen csak tettek az egészre és hazamentek (a Fidesz–KDNP képviselőcsoport bő 97 százaléka). Ám Varga István (Fidesz) és Karvalics Ottó (KDNP) nem voltak ennyire tapintatosak.

Az az Országgyűlés, amelyik nem győz új büntetőjogi tényállásokat kitalálni, szabálysértési büntetéseket szigorítani, az a kormánypárt, amelynek igazságügyi minisztere reklamálni mer a bíróságnál, ha az nem hoz szerinte elég szigorú ítéletet, a családon belüli erőszak problematikáját nem tudja másként megragadni, mint azzal a megoldással, hogy az asszony csinálja azt, amit a hites ura mond neki. „A nők az önmegvalósítás, emancipáció mellett elfelejtenek gyereket szülni. Ha önök azt szeretnék, hogy ötven-hatvan év múlva legyen még magyar (…) majd ha mindenki megszülte a maga két-három vagy négy gyerekét, akkor mehet önmegvalósítani meg emancipálódni" – mondta például Varga István. Azt is kifejtette, hogy „talán az anyáknak vissza kéne térniük a gyereknevelés mellé, szülni két-három vagy inkább négy-öt gyereket, és akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnék egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak.” Ezt, mihelyt újra határozatképes lesz a Ház, gyorsan törvénybe is kellene foglalni, mihelyt megegyeznek, hogy négy vagy öt gyerek után szabadjon a nőknek mondjuk egyetemre menni. Karvalics Ottónak is volt egy feltétele: bátorítóan felszólította hazánk asszonyait, hogy „tessék példát mutatni normális családból, és akkor utána majd lehet a nőknek érvényesülni”.

Minek ide további jogalkotói munka, ha ez ilyen szépen el van rendezve, mióta világ a világ. Szávay István jobbikos honatya is megjegyezte, hogy az emancipáció veszélyes játék, mindig átcsap férfigyűlöletbe. Tényleg, nem is volna például olyan sok válás, ha nem volnának a nőknek mindenféle igényeik. Most már legalább biztosan tudjuk, milyen is a fideszes és kereszténydemokrata családmodell, amelyet az Alaptörvény védelmez.

Ez az egészben a legfelfoghatatlanabb: hogy még ezeknek vannak „morális” elvárásaik az ország felé. Hogy még ők mondanák meg, hogyan válhatunk mi méltóvá az ő törvényhozói jóindulatukra. Karvalics várja a példamutatást, és ha meg lesz elégedve, akkor esetleg megengedi majd a nőknek, hogy érvényesüljenek.

Nem elég, hogy intézményes szintre emelték a korrupciót, nem elég, hogy elrontottak minden létező szakpolitikát, amit rájuk bíztak, még magánéleti utasítgatásoktól sem riadnak vissza. Még nekik áll feljebb. „Tudatosabb szavazókat akar a Fidesz” – áll a minapi Magyar Hírlap szalagcímében. Hiába, így nem vagyunk elég jók nekik. Ideje összekapni magunkat.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Fűző nélkül

Berlin, Du bist so wunderbar – fogad a híres dal, amelynek a karrierje egy német sörreklámból indult. Nehéz is lenne másképpen összefoglalni a város hangulatát, amelyet az itthon alig ismert grafikus, illusztrátor és divatfotós Santhó Imre munkássága is visszatükröz.

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Londoni randevúk

„Ne ijedjetek meg, de azt hiszem, én vagyok a generációm hangja. Vagyis valamelyik generációé” – fogalmazott Hannah Horvath a Csajok első részében. A 2012–2017 között futó, hat évadot megélő sorozatban Lena Dunham pont így tett: hangot adott azoknak a fiataloknak, akiknek mindennél nagyobb szabadságot és jólétet ígértek, ám a világválság ennek az anyagi, az egzisztenciális szorongás pedig a lelki fedezetét egyszerűen felélte.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.