Tamás Gáspár Miklós írta Schmitt Pált búcsúztató cikkében, hogy jelenleg Magyarországon olyan alakok „népesítik be az Országház padsorait, akik ott szégyent hoznak Neander-völgyi őseikre”. Pár hónapja, amikor megjelent, még kissé túlzónak éreztem. A tegnap éjjel történtek után már túlságosan hízelgőnek tűnik.

Kövér házelnök döntésén, hogy éjjel tárgyalják a családi erőszaknak mint önálló büntetőjogi aktusnak a tényállását (mert nem annyira fajsúlyos a kérdés), sokan felháborodtak, de utólag csak hálásak lehetünk, hogy nem közvetíthette a tv, hiszen a nappali műsorsávban akár gyerekek is láthatták volna, amit művelnek. Azoknak a kormánypárti képviselőknek is jár némi köszönet, akik egyszerűen csak tettek az egészre és hazamentek (a Fidesz–KDNP képviselőcsoport bő 97 százaléka). Ám Varga István (Fidesz) és Karvalics Ottó (KDNP) nem voltak ennyire tapintatosak.

Az az Országgyűlés, amelyik nem győz új büntetőjogi tényállásokat kitalálni, szabálysértési büntetéseket szigorítani, az a kormánypárt, amelynek igazságügyi minisztere reklamálni mer a bíróságnál, ha az nem hoz szerinte elég szigorú ítéletet, a családon belüli erőszak problematikáját nem tudja másként megragadni, mint azzal a megoldással, hogy az asszony csinálja azt, amit a hites ura mond neki. „A nők az önmegvalósítás, emancipáció mellett elfelejtenek gyereket szülni. Ha önök azt szeretnék, hogy ötven-hatvan év múlva legyen még magyar (…) majd ha mindenki megszülte a maga két-három vagy négy gyerekét, akkor mehet önmegvalósítani meg emancipálódni" – mondta például Varga István. Azt is kifejtette, hogy „talán az anyáknak vissza kéne térniük a gyereknevelés mellé, szülni két-három vagy inkább négy-öt gyereket, és akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnék egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak.” Ezt, mihelyt újra határozatképes lesz a Ház, gyorsan törvénybe is kellene foglalni, mihelyt megegyeznek, hogy négy vagy öt gyerek után szabadjon a nőknek mondjuk egyetemre menni. Karvalics Ottónak is volt egy feltétele: bátorítóan felszólította hazánk asszonyait, hogy „tessék példát mutatni normális családból, és akkor utána majd lehet a nőknek érvényesülni”.

Minek ide további jogalkotói munka, ha ez ilyen szépen el van rendezve, mióta világ a világ. Szávay István jobbikos honatya is megjegyezte, hogy az emancipáció veszélyes játék, mindig átcsap férfigyűlöletbe. Tényleg, nem is volna például olyan sok válás, ha nem volnának a nőknek mindenféle igényeik. Most már legalább biztosan tudjuk, milyen is a fideszes és kereszténydemokrata családmodell, amelyet az Alaptörvény védelmez.

Ez az egészben a legfelfoghatatlanabb: hogy még ezeknek vannak „morális” elvárásaik az ország felé. Hogy még ők mondanák meg, hogyan válhatunk mi méltóvá az ő törvényhozói jóindulatukra. Karvalics várja a példamutatást, és ha meg lesz elégedve, akkor esetleg megengedi majd a nőknek, hogy érvényesüljenek.

Nem elég, hogy intézményes szintre emelték a korrupciót, nem elég, hogy elrontottak minden létező szakpolitikát, amit rájuk bíztak, még magánéleti utasítgatásoktól sem riadnak vissza. Még nekik áll feljebb. „Tudatosabb szavazókat akar a Fidesz” – áll a minapi Magyar Hírlap szalagcímében. Hiába, így nem vagyunk elég jók nekik. Ideje összekapni magunkat.