Vargyas Gábor: A barbárokat nézve (Nyílt levél dr. Hangay György természetbúvárhoz, Ausztráliába)

publikálva
2003/10. (03. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A szerző az MTA Néprajzi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa, a Pécsi Tudományegyetem Néprajz Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense.

A szerző az MTA Néprajzi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa, a Pécsi Tudományegyetem Néprajz Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense.

Kedves Gyuri!

Több hét is eltelt már Frei legutóbbi "dossziéja" óta, amelyet személyednek és munkásságodnak szentelt, s amelyben "kőkorszaki kirándulásra" indultatok Malajziába. Bár tévét csak ritkán szoktam nézni, Freit pedig egyáltalán nem, ezt a műsort - miattad - sajnos láttam. Bár ne láttam volna! Évekkel ezelőtt, egy másik, hasonló adás (emlékszel? a borneói) után még mentegetőző e-mailt írtál... Vártam, hátha most is fogsz. Hiába. Így kénytelen vagyok megtörni a csendet, mert ezt most már nem tudom, de nem is akarom szótlanul hagyni.

Gyuri, őszintén megmondom, szerintem sokkal jobb lenne, ha megmaradnál annak, ami vagy, és amiben igazán otthon vagy: a bogaraknál, az állatpreparálásnál meg a természetbúvárlásnál, és nem ártanád bele magad abba, amihez nem értesz: a kulturális antropológiába! Amiben csak a szenzációt, a furcsaságot és a primitívet keresed vagy látod. Amiről leereszkedő Európa-centrikus gőggel, elavult, múlt századi sztereotípiákat szajkózva beszélsz, talán fel sem fogva szavaid súlyát. Vagy felfogod? Akkor annál rosszabb!

Tényleg azt hiszed, hogy azért, mert rovargyűjtés közben néhány órát, esetleg napot vagy hetet eltöltöttél - a helyi nyelvet nem beszélve, a kultúrát nem ismerve, az embereket nem becsülve - egy idegen társadalomban, egy faluban vagy egy kunyhóban, legyen az Pápua Új-Guineában, Malajziában vagy Borneón, már fel vagy jogosítva arra, hogy "szakértőként" nyilatkozz róluk tévénézők milliói előtt? Nem gondolod-e, hogy az idegen kultúrák és emberek ismerete is szakma, sőt tudomány, amelynek megvan a maga elsajátítandó tudásanyaga, megvannak a maga mesterségbeli fogásai és etikai szabályai, amelyeket illene ismerned és betartanod?

Úgy őszintén: hány órát töltöttél Frei Tamással a malajziai orang aszlik között? Melyikőtök beszélte a nyelvüket, hogy egyáltalán képes legyen egy épkézláb kérdést feltenni nekik? Mi jogosít fel téged vagy Freit arra, hogy róluk mint "szabályos ősemberekről", "a világ legősibb törzséről" és "állati sorban élő, kőkorszaki népről" beszéljetek, és olyan lenézően viselkedjetek a kamera előtt, mint ahogy viselkedtetek? Mit gondolsz: ha eljönne hozzád egy marslakó, és anélkül, hogy beszélne magyarul, forgatna néhány perces snittet rólad és családodról, azzal a felkiáltással, hogy "ennél a férfinál, ebben a kunyhóban kötöttünk ki, aki ránk se hederített, de legalább hagyta, hogy filmezzük, noha valószínűleg nem értette, hogy mit csinálunk", te mit szólnál hozzá? Tényleg azt hiszed, hogy azért, mert "vademberek", náluk nincs illem, viselkedési szabály és magánszféra, és hogy csak úgy, minden további nélkül be lehet hatolni oda, illetve engedélykérés nélkül filmezni lehet? És mondd, mit szólnál ahhoz, ha e marsbéli riporter hazatérve téged mint az utolsó primitív magyar vadembert pertraktálna, és ráadásul még ehhez képest nem is rólad mutogatna felvételeket, hanem inkább önmagáról, amint félelmet nem ismerve, a magyar vidék veszedelmeit legyőzve, halálmegvető bátorsággal megérkezik az utolsó "érintetlen" faluba, ahol a házad van? Ha már eljutottatok a "világ végére", nem kellett volna egy kicsit többet bemutatni belőle? Az 52 perces filmben alig 10 percet szántatok az orang aszlikra, és még azt is megspékeltétek oda nem való pápua történetekkel!

Fel sem merült benned, hogy mennyire etikátlan mindaz, amit mondasz vagy teszel a kamera előtt? Vajon Ausztráliában, ahol élsz, be mernéd-e mutatni ezt a riportot? Nem félnél-e attól, hogy a pápuákat, dajakokat, orang aszlikat és más, általad "vadnak" vagy "kőkorinak" titulált népeket valóban ismerő - és tőled eltérően nem zsurnaliszta vagy turista szinten ismerő - antropológusok a fejedre olvassák mindazt (vagy még annál is sokkal többet), amit én most a fejedre olvasok? Mernél-e ilyen stílusban beszélni mondjuk a "kőkori" ausztrál őslakókról az ausztrál nyilvánosság előtt? Ugye, tudod, hogy tudományos hiteled azonnal odalenne?

Hidd el, rosszízű dolog az, ahogy Frei kedvéért, no meg a sztárrá válásért szenzációhajhász módon "kannibál" pápuákról, a "kacagó koponyák földjén" lopakodó, "ősi tevékenységüket talán titokban még mindig folytató fejvadászokról" és más egyéb "kőkori" nyalánkságokról beszélsz és írsz összevissza. Ha valakinek, neked illene tudnod, hiszen sokfelé járkáltál, hogy a kőkor már rég nem kőkor, hogy az általad is bejárt vidékeken sok helyütt a turisták érkezésekor a helyiek lekapják magukról a trikót, elpakolják a tranzisztoros rádiót, és néhány dollár fizetésért felélesztik az "érintetlen" kőkort... Ugye, te is tudod, hogy például a "kőkori" Új-Guineában bármiféle kőeszköz annyira ritkává vált napjainkra, hogy műtárgyként, "nemzeti kulturális értékként" az 1980-as évek óta tilos a kivitelük, s hogy épp ezért - a hozzátok hasonló "kőkorszak-mániákus" turisták igényeinek kielégítése végett - a "kőbalták" hamisítása cementből már vagy tíz éve jól menő iparág? És vajon nem ti magatok mondtátok-e, hogy az orang aszlik "egy részét" már elérte a villany, a parabolaantenna és a mobiltelefon, de "itt még nem ez a jellemző"?

H

Ugye, te is tudod, hogy a kannibalizmus utolsó bizonyított esetei valamikor az 1950-es években zajlottak Új-Guineában, s hogy Új-Guinea a világon az utolsó hely volt, ahol ez a szokás még előfordult? Akkor miért tartod olyan fontosnak, hogy még most, fél évszázaddal utána is, 2003-ban, a tudvalevőleg nem kannibál (és nem pápua, hanem azoktól több ezer kilométerre élő) malajziai orang aszlikról szólva "saját" kannibál történetekkel szórakoztass bennünket (miszerint te még találkoztál olyan pápuával, aki elmondta neked, melyik testrész volt a legízletesebb)? Csak nem azért tán, hogy bizonyítsd vele a tévénézők számára, micsoda rettenthetetlen bátor felfedező és kutató vagy, aki még a kannibalizmustól sem ijed meg, ha a számára oly fontos bogarak gombostűre szúrásáról van szó?

H

A pápua új-guineai, Maprik-vidéki Apengai faluban, amit emlegettél, egyébként magam is jártam. Alighanem ugyanazoknak az embereknek a vendégszeretetét élvezve, mint te. Emlékezz csak: a sydneyi The Australian Museum, ahol Te egykor állatpreparátorként dolgoztál, s ahova én 1981-ben, egyéves ausztráliai posztdoktori ösztöndíjas koromban a néprajzi gyűjteményeket tanulmányozni bejártam, tehát a The Australian Museum antropológiai kiállításán mérethűen felépített Maprik-vidéki "szellemház" - azaz kultuszház vagy templom - elkészítésében két Apengai falubeli "big-man" (azaz befolyásos, fontos, nagy tudású öregember), Néra és Narokoi is részt vett. ´k akkor, a múzeumi munka - hogy Neked tessem - (művelt) "vadember" irányítóiként és felügyelőiként hosszú heteket töltöttek Sydneyben. Így ismerkedtünk meg mindannyian velük; ezért kerültem később én is Apengaiba, néhány napos rövid látogatás erejéig. Gondolom, te is! (Ha nem így lenne, megkövetlek, de mondanivalóm lényegén nem változtat semmit.)

Mármost azokról az emberekről, akiknek kedvességéről, vendégszeretetéről, "úriemberségéről" személyesen volt módunk meggyőződni, nem igazán fair "kannibál" történetekkel szórakoztatni a nagyérdeműt - még ha esetleg a történet igaz is. Egy 2002-es cikkedből, ami a Göncöl Alapítvány és a Fővárosi Állat- és Növénykert kéthavi folyóiratában, a Vadonban jelent meg nemrég (2002/6/8-11.), s amelyben Apengai falubeli házigazdádról jegyzed meg zárójelben, hogy "saját bevallása szerint fiatal korában emberevő volt", sejteni vélem, hogy a sztorit Néra vagy Narokoi szájába adod. Meg mered-e ismételni ezek után most már nekem, aki az ő házuknak voltam a vendége, írásban, amit Freinek meséltél: hogy tényleg féltél, amikor házigazdád állítólag többször is nagy darab vádlidra nézett vágyódva (merthogy szerintük az lenne az egyik legízletesebb falat az emberi testen)? Nem szégyelled magad, egy "jópofa" poén kedvéért eladni a lelked? Vagy tényleg nem tudod, hogy rokont, barátot, saját falubelit és főleg: vendéget ott sem volt szokás enni?

Ha pedig nem Néra és Narokoi volt az "informátorod": mennyire győződtél meg a történet hitelességéről? Biztos vagy-e benne, hogy az illető, akárki volt is az, nem azért mesélte neked ezt a történetet, mert tudta, hogy te az ilyen sztorikra buksz, s udvariasságból, heccből vagy ami még rosszabb: pénzért ki akarta elégíteni az érdeklődésedet? Nyugtass meg, kérlek, hogy nem fizettél baksist az információért! Biztos vagy-e benne, hogy az illetőnek a történetet nem az apja vagy a nagyapja mondta el, s ő aztán csak aktualizálta azt az érdekesség vagy a felvágás kedvéért, és mint saját történetét adta elő? Egyáltalán: milyen nyelven beszéltél vele (ugye, pidgin-angolul és nem abelamul?), és mennyire ismerted az egész kontextust? Mennyire volt szavahihető az adatközlőd? Ellenőrizted-e az állítását más adatközlőkkel beszélve?

H

Folytathatnám, de nincs értelme. Inkább megemlítek még néhány kirívóan bántó esetet a riportból, ahol minden képzeletet felülmúlóan lekezelő voltál a "bennszülöttekkel", tudatlanságodról nem is beszélve.

Mit gondoljon az ember például arról, ahogy a pápua ételekről beszéltél? Vegyük példának okáért a szágópuding esetét!

Új-Guinea mocsaras vidékein egy pálmaféle, a szágópálma (Metroxylon sp.) porrá tört lisztes belsejét főzik fel vízzel, amiből kocsonyás "puding" lesz; de a szágónak ezenkívül többféle elkészítési módja is ismert. A pudingot különféle módokon ízesít(het)ik is: például kókuszreszelékkel vagy főtt banánnal. Ilyen ételt Pápua Új-Guineában magam is ettem, sokszor is, és én, tőled eltérően, szeretem. Szerintem semmivel sem rosszabb vagy íztelenebb, mint a tejbegríz, a kocsonya vagy mondjuk a puliszka, amiket pedig nyilván eszedbe se jutna a nyilvánosság előtt, például Ausztráliában, grimaszokat vágva, a magyarok primitívségét bizonyítandó, tárgyalni.

Vagy vegyük a szágólárvák esetét! E kukacok a proteinszegény pápua környezetben (ott is csak bizonyos helyeken: például az északnyugat-új-guineai aszmatoknál) tényleg valóságos ínyencségek, ahogy te mondtad, "lottónyeremény" számba mennek. Nekem ebben az ételben ugyan sajnos nem volt részem (amikor arra jártam, épp nem evett senki ilyet a környéken, különben biztos megkóstoltam volna), de más, nem szenzációhajhász antropológusok szerint kiváló, a karamellizált vajhoz hasonló íze van. Hasonló ételt, darázslárvát sütve viszont magam is ettem Dél-Kínában, Jünnanban, amit remélem, nem mersz "primitív" kultúrának vagy konyhának titulálni - és az fenséges volt! De függetlenül az íztől, akárhogy is van, már a rómaiak is tudták, hogy de gustibus non est disputandum. Hogyan lehet azt, ami neked nem ízlik, de amit ők szeretnek, az "őskoriság", a primitívség, a vadság bizonyítékaként, röhécselve "leborzalmasozni"? Egy mohamedán ugyanilyen grimaszokat vágva gondol arra, hogy mi disznóhúst eszünk! Az élő, nyers kagyló, az osztriga vagy a csiga fogyasztása miért jobb vagy előkelőbb, mint a pirított kukacé?

És mi is a helyzet a "nomád" orang aszlik földművelésével? Tényleg "nem ültetnek el semmit, mert mire az termést hozna, úgyis továbbállnak a halottaktól való félelmükben"? Igaz, ezt Frei állította, de vajon az együtt töltött napok alatt miért nem volt érkezésed felvilágosítani őt arról, hogy "a maniókabokor gyökere, amit azért esznek - Frei szerint "jobb híján" -,mert szinte mindenütt terem", azért terem szinte mindenütt, mert termesztett növény? Csakhogy akkor ki kellett volna derülnie annak is, hogy a "nomád vademberek" valójában égetéses-irtásos növénytermesztést folytató földművelők, azaz talán nem is oly "primitív kőkori gyűjtögető nomádok". Gondoltál-e arra, hogy ha tényleg valóban nomádok lettek volna, hogyan találhattál volna vissza gond nélkül évekkel korábbi látogatásod színhelyére?

H

Ez elvezet bennünket ahhoz a kérdéshez, hogy kik is valójában ezek az emberek, akiket Ti végig csak "orang aszlik"-nak emlegettetek. Nem ártana, ha tudnád, vagy ha tudod, elmondtad volna: "orang aszli" malájul egyszerűen annyit jelent, hogy "bennszülött", mint ahogy az angol "Aboriginal" szó - ami egész Ausztráliában az őslakók megnevezésére szolgál - is ugyanezt jelenti. Ezek az "orang aszlik" három, egymástól eltérő nyelvű és kultúrájú csoportra oszlanak: lehetnek dzsakunok, szemangok vagy szenoik. Ti a riportban bemutatott emberek bőrszínéről és antropológiai típusáról ítélve a dzsakunoknál vagy a szenoiknál járhattatok, ők ugyanis mongoloid vonásokkal rendelkeznek, a "negritó" szemangokkal szemben. A dzsakunok egyes csoportjai a "félnomád gyűjtögetés" mellett igenis letelepült irtásgazdálkodók, sőt vannak öntözéses rizsteraszokat művelő dzsakun földművescsoportok is, míg a szenoikról a szakirodalom expressis verbis megírja, hogy "hegyirizs-, köles- és maniókatermesztők, e három növény alaptáplálék számba megy" (Dictionnaire des peuples. Szerk. J. C. Tamisier, Párizs, Larousse, 1998). A szenoikat látszik alátámasztani az általatok megadott "folyó", a Telengor, ami az én térképemen "tóként" szerepel, illetve a "Baharu dzsungel" neve is, ami Kota Baharu tengerparti nagyváros nevére utal, ahonnan a Telengor-tó a 4. számú főúton úgy 150-180 km megtétele után érhető el! Itt, Malajzia legészakibb, Thaifölddel határos részén, Perak és Kelantan államokban viszont csakis szenoik élnek. Vagyis nem "nomád gyűjtögető" orang aszlik, hanem földműves szenoik között tettetek látogatást.

És vajon miért baj az, hogy a szenoik "egész életükben nem esznek mást, mint maniókagyökeret"? Talán mi nem eszünk egész életünkben kenyeret? A szenoiknak a manióka ugyanúgy alaptáplálék, mint nekünk a "mindennapi kenyér"! És tényleg olyan "ősemberi" vonás az, hogy naponta kétszer esznek ételt (nem pedig egyszer, mint Frei állítja tévesen, a nyomodban)? Egész Európa az újkor elejéig, a XVII. századig napi két étkezést ismert; a háromszori étkezésre való áttérés Európa nyugati felén, a gazdagabb rétegek körében ekkor kezdődött meg, és helyenként egész a XIX-XX. századig eltartott. És vajon mi ebédidő alatt gyakran nem egy szendvicset kapunk-e csak be, vagy nem hagyjuk-e ki még ma is sokszor az ebédet?

Kérdéseim sorát tovább folytatva, miért is "majdnem állati lét" az, ha ezek az "orang aszlik" nem ismerik a bútorokat és "nincs még székük sem"? Tényleg úgy gondoljátok Freijel, hogy a japánok, a perzsák vagy a törökök "állati létet" élnek, csak mert gyékényen, szőnyegen vagy párnákon ülnek? És miért "kőkori" elmaradottság az, hogy "még nem találták fel a kéményt"? Nem tudod, hogy a XIX. század végi Magyarországon is voltak még olyan vidékek, példának okáért a Dél-Dunántúl, ahol a kémény nélküli, úgynevezett "füstös ház" még általános volt? A Zalaegerszegi Skanzenban két ilyen ház is látható: oda pedig 1958-1965 között kerültek, vagyis addig - jóllehet részben átalakulva, de - fennmaradtak még a használatban.

Aztán azt sem értem, hogy a malajziai szenoikhoz menet hogyan tévedhettél az új-guineai "Hagen-törzs" (ez nyilván a Mount Hagen környékén élő melpa és más törzseket akarja jelenteni) tagjai közé, hacsak nem azért, hogy egy újabb zaftos sztorit mesélhess, rettenthetetlenséged bizonyítandó. És nyilván ugyanez az oka annak, hogy a fúvócsőről is a "kannibál" pápua abelamok jutottak eszedbe - az abelamok ugyanis nem ismerik a fúvócsövet. Azt sem értem továbbá, hogy a sydneyi The Australian Museumból hogyan lesz "Ausztrál Nemzeti Múzeum" (az ugyanis Canberrában van); továbbá 1981-ben, amikor én ott jártam, te ennek a múzeumnak a "Conservation Department"-jén, azaz restaurátorosztályán dolgoztál, nem pedig a "Természettudományi és Antropológiai Részlegén", minthogy sohasem voltál kulturális antropológus - és egyébként is a természettudományi és az antropológiai részleg szervezetileg két különálló egység. (Meglehet, e bakik, sőt csúsztatások egy részét sztárriporter barátodnak köszönheted, de hát ez sem mentség.)

H

Végezetül nem tudok szó nélkül elmenni "megértő antropológiátok" és stílusotok csimborasszója mellett, amit alig merek orcapirulás nélkül leírni. Azt állítjátok, az orang aszlikat "rövid időre megérinti a civilizáció", méghozzá az angol gyarmatosítók képében. Akik - mint elmondjátok - a felnőtt lakosság egy részét lemészárolták, a nőket és gyermekeket elhurcolták rabszolgának, ahol "háziállatként, alantas munkákra tartották őket". Persze ez sem egészen így igaz - de ha ti ezt nevezitek a civilizációnak, ami "megérintette" e szerencsétlen "vadembereket", akkor talán jobb is, ha örökre "szabályos ősemberek" maradnak - még akkor is, ha a magatokfajta "civilizáltak" időnként elmennek hozzájuk, akár az állatkertbe, hogy mint majomősünkhöz legközelebb álló, élő kövületen elborzadjanak rajtuk.

H

Védekezhetnél most avval, hogy te voltaképp nem így és nem ezt akartad mondani, hogy nem te vagy a szenzációéhes, hanem a sajtó, hogy kifordították a mondanivalódat, megvágták, más kontextusba helyezték stb. Csakhogy e történeteket te mesélted, a grimaszokat te vágtad, és te voltál a "szakértő", akinek életművét a TV 2 kereskedelmi csatorna 52 perces filmben, majdnem főműsoridőben példaként elénk állítani jónak tartotta. Tovább megyek: a te akaratodból történt az egész, hisz nem először vetemedtél Freijel "kőkorszaki" műsorra. Ha egyszer még el is hittem volna, hogy a szenzációhajhászásban vétlen voltál, másodszor már csak a saját akaratából lehet az ilyesmit megtenni az emberrel. Ha valaki elmegy a bordélyházba, azért megy oda, ami végett ezen műintézményt létrehozták: saját igényeit elégíti ki. Nem védekezhet azzal, hogy akarata ellenére vesztette el a szüzességét. Különösen nem akkor, ha valakinek, mint neked, állítólag "gyermekkori álma az, hogy a tudomány szolgálatába álljon; s ha nem is élvonalbeli kutatóként, de legalább terepmunkásként végezhessen érdekes és hasznos munkát".

H

Néhány évtizeddel ezelőtt egy nálad lényegesen nagyobb tudású, de hozzád hasonló, öntelten Európa-centrikus itthoni "polihisztor" országos botrányt kavart azzal, amit, illetve amilyen hangnemben írt és beszélt az Európán kívüli népekről: a kannibalizmus ürügyén lesajnálta, leprimitívezte, leretrográdozta őket. Akkor, egyetemet éppen csak hogy befejezett néprajzos-antropológusként hangot is adtam felháborodottságomnak ("Közép-Amerika kultúráinak védelmében. Jegyzetek Benedek István Varázslás és orvoslás az azték, maya és inka birodalomban című könyvéhez". Kortárs, 1977/XXI/5.). Befejezésül ide idézem akkori írásom utolsó passzusát. Sajnos, mint példád is bizonyítja, ma épp annyira aktuális, mint akkor volt: "Szemléletmódjának (mármint Benedek István szemléletmódjának, de ez Rád is vonatkozik) mélyre nyúlnak vissza a gyökerei. Nem más ez, mint az idegen, Európán kívüli társadalmak kultúrájának meg nem értése és lenézése... ami ellen annyiszor és annyian tiltakoztak a múltban. Ezt tette nevetségessé Montesquieu a Lettres Persanes-ban. Ez ellen emelte fel szavát minden komoly néprajztudós Boastól Malinowskiig: az idegen kultúrákból ne csak a különöst, a szenzációst, a számunkra ismeretlent, a barbárt vegyük észre - van ilyen saját kultúránkban is... A megismerés maga után vonja a megértést. Benedek esetében, mint láttuk, az első láncszem legalábbis hiányos - nem csodálkozhatunk hát, hogy nemcsak megértéssel nem tud közeledni e kultúrák felé, de még tárgyilagosan sem, kizárólag lenézéssel."

Ezután már csak egy kérdés marad hátra: tisztelt dr. Hangay György, kedves Gyuri, Montesquieu-vel szólva, hogyan lehet valaki perzsa?

publikálva
2003/10. (03. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk