Azok, akik legalább 2001 óta vallási-civilizációs világháborút vártak az arab országok és a Nyugat között, most arra döbbenhetnek rá, hogy az arabok mégis hasonlóak hozzánk. Interneteznek, nyelveket beszélnek, és elégedetlenek a kormánnyal. Lassan hitelét veszíti az a makacsság is, amely az arab világ eseményeit szinte kizárólag az iszlám vallással magyarázta, és a Nyugat és az arab világ összeférhetetlenségének végső okát a szabadságjogok vallási korlátozásában látta. Az arab forradalmak legnagyobb újdonsága éppen ez: e diktatúrákban több millió ember egyenesedett fel, és követelte állampolgári, egyéni szabadságjogait. Eddig el sem hittük volna, amit most a tulajdon szemünkkel láttunk: a muszlim emberek képesek máshogy is, mint az iszlám szemüvegén át szemlélni a világot, és a szó nyugati értelmében vett civilként viselkedni. Hiszen eddig úgy tudtuk: mindez távol áll a "Kelet természetétől", a "keleti mentalitástól".
Azt pedig, hogy mit hittünk, illetve hiszünk a keletiek természetéről, nem csak a vallás és az állam szétválasztásának nyugati hagyománya befolyásolja, vagy az a tény, hogy a vallás a nyugati hétköznapokban másodlagos szerepet tölt be. Egy régi szellemi irányzat, a "tudományosság" egy ága is felel ezért. Az orientalizmus a XVIII. századi angol arisztokraták keleti úti beszámolóiból alakult ki - e kalandvágyó utazók hozták az első híreket a "civilizálatlan népekről". A képzeletet és a valóságot minduntalan összemosó első orientalisták ihlették az angol kolonializmus ideológiáját is. 'ket hallani ki többek között Arthur James Balfour angol képviselő szavaiból is, aki 1910-ben arról győzte meg az angol parlamentet, hogy a dicső történelmű egyiptomi nép egyenesen szomjazza az angol fennhatóságot: "Jót tesz-e e nagy nemzeteknek, hogy mi kizárólagos kormányzást gyakorolunk felettük? Azt hiszem, ez jó dolog. Anglia legjavát adjuk ezen országoknak, ahol önfeláldozó tisztviselőink más vallású, más fajú, más körülmények között élő emberek tízezrei között dolgoznak." (Idézi Edward Said Orientalizmus c. művében.)
Ilyen nézetekkel a mai Európában persze már kevesen állnának elő, és a magyar orientalisták, Vámbéry Ármin vagy Germanus Gyula is hűbb képet adtak a Keletről, mint a brit társaik. Ám e régi képzetek még mindig befolyásolják a keleti kultúráról kialakított képünket. Ez köszön vissza ama véleményekben is, amelyek az arab demokráciát az "arab nép természete" vagy a "demokrácia költségei" miatt tartják lehetetlennek. A másik fő érv az arab kultúrák és a Nyugat összeférhetetlensége mellett a nők hátrányos helyzete szokott lenni. És valóban: a jogegyenlőtlenség az észak-afrikai nők és civil szervezetek szerint is megnehezíti a nők életét. A válást korlátozzák, megnehezítik egyes szakmák űzését, egyes közterületek látogatását; és meggyűlik a baja annak a nőnek is, aki a szüzességi hagyományokat nem tartja be. Csakhogy e korlátozások jó része nem vallási eredetű. Egyiptomban a keresztény koptok körében is szinte lehetetlen a válás; a női genitáliák csonkítása nem a muszlim valláshoz kötődik, és Afrika keresztény részein is gyakorolják; a nem muszlim berbereknél a nők helyét szigorúbb normák jelölik ki, mint általában az észak-afrikai muszlimoknál; a szüzesség törvénye a keresztény és muszlim közösségeknél is érvényben van; a fátyol az iszlám előtti Egyiptomban is szokásos volt, aztán az iszlám átvette. És bár valóban sorjáznak a kirívó esetek, a nyugati közvélemény kevésbé figyelt a társadalmi változásokra, arra, hogy egyre több fiatal vívja meg a harcát a modern életet ellehetetlenítő hagyományokkal. Egyiptom tíz, Marokkó hét éve kezdett hozzá a családjog reformjához, és bár e reformok még mindig nem hozzák egyenlő helyzetbe a nőket és férfiakat, azt nyilvánvalóvá tették, hogy a probléma nem egyszerűen a nők helyzete, sokkal inkább a fiatal nők és férfiak viszonya az idősebb nemzedékhez, a hagyományokhoz. A fiatal férfiak egyre kevésbé képesek egyedül egzisztenciát teremteni családjuknak, még ha ez is lenne a rögzült társadalmi elvárás - ők ugyanúgy szenvednek régi státuszuk elvesztésétől a globális világban. Erre pedig az egész társadalomnak kell megtalálnia a megoldást.
*
Az arab forradalmakkal kulturális paradigmaváltás történt, amit immár a nyugati közvélemény és a politika is kénytelen követni. Hiába élnek még a régi értelmezési minták, lehetetlen nem észrevenni, hogy ezen országokban az állam provokált véres összetűzéseket, az állam bujtogatott, az állam gyilkolta saját polgárait. És hogy több millió szabadságvágyó nő és férfi döntött meg több évtizedes diktatúrákat. Sorra omlanak össze a Nyugatnak az arab világról alkotott kulturális hiedelmei. Eltemethetjük Huntington elméletét is: nem lesz "civilizációs világháború". Az arab forradalmak - és Bin Ládin likvidálása - után már nem lehet az arab népeket vallási fanatikusként számon tartani. Az amerikai külpolitikának is e civil tudat létezésére és a radikális iszlám marginalizálódására kellett rádöbbennie ahhoz, hogy a terroristavezér elleni akciót végrehajtsa. Ebből a szempontból mesteri időzítéssel.
A szerző fejlesztési tanácsadó.
